Regisztráció Blogot indítok
Adatok
chunky

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Orbán szerint az állam mindent megtehet, oda pottyant egy utat, ahová csak akar. Ennek szellemében oda nem épít, ahová nem akar. Akkor sem, ha korábban már többször is megígérte. 2013. áprilisában az Ormánságban, Kémesen ülésezett a kormány, ahol a Dunántúli Napló…..
Egy show biznizben dolgozó hölgy haverjainak elküldött levele szerint a minap összekúrt Tarantino-val. Egy partin gabalyodtak össze, ahol nem sokkal smárolás és tapizás után leléptek Jamie Foxx és egy másik csaj társaságában Tarantino házába. A házban már külön buliztak,…..
Miután több kutatóintézet is árgus szemekkel figyeli, hogy mi folyik a közszolgálati tévében (legutóbb a Republikon Intézet mutatta ki Az Este című műsorról, hogy abban négyötödös arányban a kormánytöbbség kap szót), az MTI Hírcentrum elvégezte saját elemzését az m1…..
A fizetéses postot több, mint tízezren olvastátok. Ma reggel, amikor bejöttem az irodába, még mindig 80-an látogattátok ötpercnként. Hát emberek, megvan a véleményem rólatok. Amíg ti itt a legalantasabb ösztönnel csámcsogtok ezen a témán, tudjátok én mit csináltam? Egy…..
w A római patkányfogó 2010.04.02 05:45:00
Oké, feladom, eddig bírtam. Direkte igyekszem kerülni már, hogy a vallás, és azon belül a kereszténység abszurditásán rugózzak. Bár nem nagyon értem, miért ne tehetném akár hetente, elvégre a templomban is sok a műsorismétlés, mégis szeretnek az emberek rendszeresen ugyanarról…..
w A zemberek alkonya 2010.02.05 06:50:00
  Végre országértékelés, már alig vártam. El kell mondjam, hogy rettentően utálom az egész műfajt, illetve az orbáni feldolgozását. A mintával, az amerikai elnök éves State of the Union-beszámolójával összevetve ordít a provincializmus, a paranoia és a pátosz, minden,…..
Nyolcszoros pénzt fizet a német 2010-es vb-győzelmére a legnagyobb angol fogadóiroda, a William Hill.Bár nincs szerződése, Kubica, Rosberg, Webber, Barrichello és egy sor másik pilóta előtt van, alig marad el a 7/1-gyel fizető Felipe Massa mögött, a hatodik legesélyesebb. A…..
w Aki nem lép egyszerre 2009.09.17 05:00:00
Ez terjengős lesz. Print változat itt. Sötétség újra. De én már tudom, hogy húsz évszázad érzéketlen álma szörnyet fogan s az bölcsőt követel. Hát nem dúvad, ki időt szimatolva születni cammog Betlehem felé? Yeats: A Második Eljövetel  Miért nem vagyok jobboldali?…..
Az ideológiai tévék azért is jók, mert ott nincs ez a gusztustalanul hosszú nyári szünet. De azért a politikai újságíró is szabadságra megy néha, így Kálmán Olga is.Az utóbbi időben rákaptam az Egyenes beszédre, ezért ezen a héten is nézem. De sajnos most Bánó András…..
Kenderzsupp Partidrog lenne a fű? 2009.02.12 17:39:00
Egy újabb zseniális kutatás megállapította, hogy 2002-2006 között az amerikai és az európai tinédzserek is kevesebbet füveztek. Ez szerintük egyenes összefüggésben állt azzal, hogy kevesebbet jártak bulizni, és így az ismerőseikkel kevesebbet füvet szívtak. (Ilyeneket…..
chunky 2009.02.12 21:58:52