Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ctr

264 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Úgy tűnik, a brazílok komolyan gondolják az államosítást az olajszektorban. Az új mezőkből még legalább 5 évig (Tupi) de inkább 10 évig (Carioca) nem jön majd sok olaj, de nagyon úgy néz ki, hogy amikor majd már igen, akkor sem tervezik exportálni. Működni látszik az…..
A japánok új modelljükkel egyértelműen a prémiumkategória felé szeretnék venni az irányt. Az új Accord csendesebb és kecsesebb lett, míg az ára gyakorlatilag nem változott az elődéhez képest. Az új Accord orra változott meg leginkább. Kicsit szögletesebbnek tűnik a hűtőrács…..
A hivatalos genfi bemutató előtt néhány csillogó részletfotót közölt a Honda az új Accordról. A képek alapján biztosan látszik, hogy nem történt gyökeres dizájnváltás a középkategóriás limuzinnál, az új lámpákat és műszereket a tavaly Frankfurtban bemutatott Tourer…..
A Honda nagy gondot fordít az utánpótlásra, így időről időre lehetőséget biztosítanak a fiatal versenyzőknek arra, hogy egy Formula-1-es autóban bizonyítsanak. A valenciai tesztsorozaton Takashi Kogure foglalhat helyet az RA107-es konstrukció volánja mögött a szerdai és a…..
Két különleges Hondát mutatott be a márkára specializálódott Mugen tuningcég: az új generációs Jazz, valamint a lépcsőshátú Civic Type-R felpaprikázott változatait. A két autón szinte mindent kicseréltek vagy módosítottak.A jelenleg is zajló tokiói tuningautó-kiállításon…..
Ugyan hivatalosan tanulmányautóként mutatták be, valójában a Pilot terepjáró következő generációját mutatja meg a Honda detroiti koncepciója. Hathengeres benzinmotorja a hengerek lekapcsolásával takarékoskodik.Tanulmányautóval vetíti előre a Honda, milyen lesz a Pilot…..
Takeo Fukui, a Honda vezetõje bejelentette, hogy cége hibrid sportautót dob piacra, mely a CR-Z koncepció alapjaira épül. Fukui a Detroiti Motorshow-n beszélt arról, hogy a japán márkának rohamosan növelnie kell hibrid eladásait, és a CR-Z alkalmasnak látszik arra, hogy beváltsa a…..
Egy ideje már kereng a hír arról, hogy a Honda CB1100R koncepció sorozatgyártásba kerülhet. A dögös megjelenésű retro motort minden bizonnyal valóban láthatjuk majd a kereskedésekben, azonban Koji Miwa, a koncepció tervezőjének tiltakozása azt sugallja, hogy igen exkluzív,…..
Jenson Button szerint a Hondával 2009-ben már a bajnoki címért küzdhet majd, a csapat úton van az élmezőnybe.fényesnek látja a jövőt, és úgy gondolja, hogy a novemberben kinevezett új csapatfőnök, az exferraris Ross Brawn nagyon jó hatással van a csapatra."Nagyon örülök,…..
A Honda bejelentette, hogy a tavaly bemutatott Föld-festés helyett új fényezést kap az idei autó. A környezettudatos koncepció azonban 2008-ban is marad.A Honda bejelentette, hogy új autójuk, a január 29-én leleplezésre kerülő RA108 új festést kap.A csapat 2007-ben mutatta be az…..
A Honda japán kiscsapata február közepén mutatja be új autóját - a leafieldi gárda azonban még mindig nevezte meg 2008-as versenyzőit.Miután a  Ferrari vasárnap, a McLaren pedig tegnap bemutatta új, 2008-as autóját, a sort a japán Toyota folytatja csütörtökön.A Forma-1-es…..
Mi a teendő, ha valaki kedveli a motorokat, a csaja viszont aggódik, mert elégtelen számúnak ítéli a két kereket? Egyszerű: kell építeni a Honda CBR1000RR-ből egy csővázas, háromkerekű, középmotoros kanapét. A szerkezetet a Minnesota állambeli Rochesterből származó Wayne…..
A Honda istálló megerősítette a hírt, miszerint Alexander Wurz a csapat tesztpilótája lesz a 2008-as esztendőben...
Rubens Barrichello egyetlen pontot sem tudott szerezni az idei évad során, a Honda RA107-es konstrukciója nem volt versenyképes. Néhány héttel ezelőtt felreppent a hír, miszerint a brazil pilótának távoznia kell a csapattól, a Honda azonban nem akar megválni versenyzőjétől.A…..
A 2002-ben bemutatott nagydarab hobbiterepjáró lassan megérik az első nagy felújításra, de a Hondánál óvatosan nyúlnak a sikeres modellhez.Az év eleji Detroit Motor Show-n még csak tanulmányként mutatják be az új típust, így a közönség reakciói nyomán még változtathatnak a…..
Összehasonlító teszt: Honda Civic sedan 1,6ES - Fiat Linea 1,3 Mjet 16v EmotionMilyen fura! Amennyire ugyanazon szívekhez szól a Grande Punto és a ferdehátú Civic, annyira különbözőkre hajt a két lépcsős verzió. Aztán ha beülünk, rájövünk, hogy mégse.Az történt, hogy a Honda…..
A Honda B-csapatának sorsáról döntenek a héten - a japán autógyártó nem szívesen pénzelné tovább a sereghajtó gárdát. A német Auto Motor und Sport szerint a Super Aguri sorsáról tárgyalnak a héten a Honda japán központjában. Az eredetileg a Japánban hihetetlenül…..
Élesen kritizálta a Honda tesztelési alapelvét az új forma-1-es istálló, a Force India csapatfőnöke, Colin Kolles. A szakember szerint a japán gyár a tesztkorlátozás ellenére igazságtalanul jutott extra kilométerekhez, kihasználva testvércsapatuk, a Super Aguri jelenlétét.…..
A Honda igen nagy hangsúlyt fektet zöld imázsára, ennek jeleként hamarosan megkezdi a világ első üzemanyag-cellás modelljének sorozatgyártását, valamivel később pedig piacra dobja első hibridhajtású sportkocsiját is.A Honda-vezér Takeo Fukui hivatalosan is bejelentette, hogy…..
A Honda S2000 idestova nyolc éve jelent meg, de mind a mai napig igazán kívánatos darab. A japánok Tokióban mutatják be a kétüléses roadster egyik legkeményebb verzióját.Öregkorára lett még csak igazán kemény a Honda nyitott sportautója: szeptemberben mutatták be az amerikai…..
Három év múlva már szinte zacskóból akarja árulni benzin-elektromos meghajtású autóit a Honda.A Honda Motor Co. 2010 után nagy mennyiségben akarja árulni benzin-elektromos hibrid meghajtású autóit – jelentette ki a cég egyik vezető beosztású menedzsere. A csak ilyen…..
A bemutatásakor forradalminak számító megjelenésű Honda Civichez dízelmotorból jelenleg egy választható, a 140 lóerős 2,2 literes iCTD-i. A konkurens márkák azonban ennél nagyobb teljesítményű változatokat is kínálnak, gondoljunk az Golfra, vagy az Aurisra. A Honda ezért az…..
  A Honda 450-es enduró motorkerékpárja, a CRF450X 2005-ben lett teljesen átdolgozva, azóta apróbb változtatások történtek rajta. Most a 2008-as szezonra a Honda néhány lényegesebb műszaki módosítást hajtott végre a típuson. A meghajtásról továbbra is a modern, egy…..