Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csadag

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a rendkívül aranyos üzenet fogadja azokat, akik rámennek a Ducktails mögött megbújó Matthew Mondanile honlapjára. Matt még az új lakcímét is leírja, le is lehet ellenőrizni google mapsen, klasszikus brooklyni utcakép, és ha jól látom, valami lengyel bolt fölé költözött. Ha…..
Kicsit szomorú vagyok. Van nekünk a The Qualitons nevű zenekarunk, abszolút szimpatikus az egész, hatvanas-hetvenes évek gyökerű beat-soul-funk, elsősorban magyar hagyományokból táplálkozva; első, igazi stúdiólemezük is megjelent (itt lehet meghallgatni), szóval mondom, teljesen…..
Egyet szögezzünk le: az IMF egyetlen legitim érdeke, ha már a rabszíjukon vagyunk, hogy a hitel-visszafizetés feltételeként a 3,8% hiánycélt számonkérje. Ahhoz, hogy ezt a kormány banksarccal, vagy az elsőszülött gyermekek szerveinek eladásából fedezi, semmi köze az IMF-nek.…..
Van néhány olyan kép az egyetemes művészettörténetben, ami már annyi felhasználást, átdolgozást ért meg, hogy ha ilyesmit teszünk a hirdetésünkbe, címlapunkra, prospektusunkba, logónkba vagy akárminkbe, akár eredetiben, akár viccesítve, azt is aláírhatnánk: "Bocs, nem…..
Az első részben többek között könyvtárszakos hiphopperek, garázsrock, simogatóan búgó szerelmes szám, a lista első Beach Boys-klónja, és a CUKI szó túlzásba vitt, folyamatos használata. Technikai jellegű megjegyzésem: amelyik dalnak megjelent hivatalos videója, azt beszúrtam a…..
A Replacementst a Sorry Ma, Forgot To Take Out The Trash című lemezükkel ismertem meg, ami egy fasza rockandroll lemez, tele sok rövid, szórakoztató, ordibálós punkszámmal. De nem ám csupasz, agresszív idegrohamokkal, amiket egy átlagos ’81-es amerikai punklemeztől várnánk,…..
Attól való egyre növekvő félelmemben, hogy a Magyar Internet végül idei Primaveráról szóló beszámoló nélkül marad, mégiscsak muszáj megejtenem egy rövid, ráadásul többszörös személyességgel súlyosbított elmesélést. Először is nem árt tisztázni a kiinduló helyzetet:…..
Az, hogy a két legjobb csapat játssza a döntőt ma este, még nem jelenti azt, hogy jó meccset is látunk, de legalább leegyszerűsíti a helyzetet, ami a várakozásokat illeti. A legszebb, és a leghatékonyabb focit játszó társaság fináléjának színvonalát az dönti el, melyikük…..
Lángoló Gitárok Már látják 2009.04.11 11:25:00
The Thermals - Now We Can See (2009 Kill Rock Stars) A Thermals eddigi három lemezével remek példa volt a könnyedén szerethető, ám igazán nagy dolgokat soha nem produkáló amerikai független rock zenekarra. Három igazi egyetemista geek – köztük egy nő is Kathy Foster néven -…..
  Ha összehasonlítjuk Budapest és Bécs kb. egyidőben kialakult körgyűrűit, rögtön szembetűnő, milyen nagyvonalú a bécsi, és milyen szűkös a budapesti. Bécs nem engedhette meg magának, hogy a császárváros pompáját másolja az elnyomott szomszédvár. A városfal…..
Rendben, olyan dalok, amik máshol nem, meg amikre hú, de mennyit smároltunk ’98 nyarán, de miért van az, hogy bármikor odakapcsolok egy órán belül tuti leadják a Coldplay és a Buena Vista Social Club közös dalát? Clocks, a menthetetlen bölcsészeknek és/vagy tévéfüggőknek a…..
Nou San Trafford Végre vége 2007.06.18 11:59:00
Hiába lett az egyik fél bajnok a másik pedig egy tragikusan sikerült szezon végleges vesztese, egészen biztos, hogy a Barcelona játékosai még vasránap este, a Real Madridéi pedig valamikor hétfő reggel ugyanarra gondoltak elalvás előtt: végre vége. Az évtizedek óta…..
csadag 2007.06.23 15:48:29
www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=144915 (bár ez megbízhatóbb forrás: www.fcbarcelona.com/web/english/noticies/futbol/temporada06-07/06/n070623101048.html)
Na végre! Sztem ezek után, ha nagyon muszáj, Eto'o mehet a csapattól, legalábbis nagyon remélem, h Messi és Ronaldinho marad, mert ők ketten, ha Henryvel összeszoknak nagyon szép dolgoknak nézünk elébe:), mégis csak a világ három legjobb játékosa közül kettő végre egy csapatba került (Kaka a harmadik) plusz ott az egyik, ha nem legnagyobb, tehetség (Messi). A többiekről meg: Motta, Edmilson, Deco, Gudjohnsen, Ezquerro és főleg Oleguer takarodjon (Giuly sztem jó és, ami fontosabbhasznos csereember)
Nou San Trafford One year to go 2007.06.07 19:55:00
Még a Vágási-családban is előfordult, hogy Feri és Juci nem értett egyet valamiben, így nem meglepő, hogy szerkesztőségünkben is felütötte fejét a turáni átok. A nézetkülönbség pedig dühödt fanatizmusba hajszolta jelen sorok szerzőjét. És nem is bántam meg, hogy…..
Mai retró-híradósunk nem tűnt el, nem is nagyon alakult át, az igaz, hogy már nem híradózik, de ez nem is feltűnő, hiszen Kaplár F. József ebben a szerepben körülbelül 17 éve láttuk utoljára. '73-ban kezdett dolgozni a Híradó csapatában, tehát még Matúz Józsefné keze alatt…..
Evidens, hogy onnan folytatjuk ahol abbahagytuk, hiszen eredetileg ez egy duplarész volt, csak az RTL kifürkészhetetlen szándékainak köszönhetően lett belőle két különálló epizód. Szájid imádkozik a hajón, vagy rendes napi ima ideje ez, vagy a szobor lába késztette erre - nem…..
A finálé egy duplarész tulajdonképpen, de sebaj, majd két részletben hogyvoltozunk, nincs is jobb dolga az embernek szombat este. Ott tartunk, hogy Libbi és Analúcija eltemettetett; Dzsekk, Hörli, Májkül, Katinka és Szójer ádörpogromra indul elméletileg; Szájid titokban akarja őket…..
Hát igen, várható volt, hogy előbb-utóbb megtudjuk, hogy mi is történt Májküllel az ádör táborban, mi is ezzel kezdjük a hogyvoltot, a jelen kitárgyalása majd kicsit lejjebb. Onnan indulunk, hogy Májkül fegyvert oroz Lokkbácsitól, majd kommunikál egy kicsit Vólttal (azaz az…..