Regisztráció Blogot indítok
Adatok
istenharagja

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Black Flag címmel nemrég jelent meg a mezőkovácsházi Ektomorf új nagylemeze, amit egy nagyobb, főként Németországot bejáró Európa turné is követ, köztük két magyar állomással Budapesten az A38-on november 1-én, előtte pedig Debrecenben október 30-án. Az új lemezről, a…..
Két hónapja már bemutattunk két dalt a Shapat Terror új EP-jéről, és ahogy akkor leírtuk, szép lassan jön majd a többi is, így lényegében most csak be kell jelentenünk, hogy itt az egri stoner rock zenekar teljesen új 4 szín és Szűrőn át című dala, előbbihez pedig még klip…..
istenharagja 2012.08.24 10:49:28
Fluor Tomi tavaly még azokhoz is eljutott, akik tényleg hallani sem akartak sem a hip-hopról, sem az elektróról, a kettő keverékéről pedig pláne, így természetszerűen kialakult egyfajta szeretem-gyűlölöm kapcsolat felé. Az elmúlt időben viszont Fluornak akkora ellentábora lett,…..
“Azért az látszik, kinek a fejére van rágyógyulva a kendő, és ki vette tegnap a koncerten” - mondja Tizedes. Ha valakin látszik, hogy rá van gyógyulva, az éppen ő. Legközelebbi rokonain kívül talán nincs is ember, aki tudná, hogy néz ki a kék Suicidal-kendő nélkül,…..
istenharagja 2012.01.21 15:03:51
Most, hogy tizenhárom hét után véget ért az Összeesküvők, nem rikácsolnak többet a bemikrofonozott anyósok főműsoridőben, és nem kell napi szinten szerelemnek hazudni a pezsgőfürdős szvingerpartikat, talán a Tv2 is levonja végre a tanulságokat. Egyrészt van egy jó hírem: ez a…..
Morbid Angel, Necrophobic, Benighted @ Club 202, 2011.11.27. Semmi kétség afelől, hogy a Morbid Angel utolsó lemezével végleg tiltólistára került a faipari tanműhelyekben. Hivatalos indoklás szerint ugyanis „a dísz metálba nem való szkúteres buzulás." Aki viszont a mai napig úgy…..
Úgy látszik ez az év Geszti Péteré lesz a magyar könnyűzenében. Először egy váratlan húzással ő lett az idei Sziget mínusz egyedik napjának az ünnepelt sztárja, olyannyira, hogy még a Gesztivál nevet is odaadták az eseménynek, de állítólag nem a zenei szakember a hibás…..
comment:com Szandika vs. Fábry 2011.03.25 09:14:00
Azt írja a Blikk, hogy Szandika kikészült, mert Fábry szatyorszájú libának bírta titulálni, és a becsületébe gázolt, meg minden, ő meg érti a viccet, csak nem szereti. Nagy bánatára milliós kártérítés lenne a gyógyír, mi más, kell a lóvé az új alkatrészekre, gondolom. A…..
Egy jó szemű Homár-olvasótól kaptuk a tippet, miszerint a Tv2 Tények című műsorának meg kellene változtatni a címét, mert amit bemutatnak, annak csak bizonyos százaléka tény, már ha egyáltalán. A tévében december 8-án sugárzott riportban például egy Lipótmezőn rendezett…..
Irgalmatlanul vicces / szörnyű videót talált Tommylooz barátunk a blabbermouth.net-en: a Metallica egyik múlt hetin buliján a Seek & Destroy alatt fekete léggömbökkel szórták tele a színpadot, Hammet meg unalmában belerúgott párba izomból. Aztán jött a videó 20. másodperce,…..
Egyórás magánoktatást is nyert az a licitáló, aki hajlandó volt kifizetni 35 ezer dollárt (majdnem 7 millió forintot) azért, hogy Lars Ulrich-al, a Metallica alapító-dobosával töltsön egy napot. Még mielőtt sokan elkezdenék anyázni a zenészt feltételezett pénzéhsége miatt,…..
istenharagja 2010.10.18 20:15:44
@snowman: nagy az isten állatkertje, Én meg : Adolph Hitler, Néró, VLad tepes.Drac..... barom
A cím persze csúsztatás, mert (egyelőre) a basszusgitáros egyáltalán nem lett tagja Axl Rose csapatának, de az mindenképpen esemény, hogy a Guns N' Roses október 14-i londoni koncertjén három számban (You Could Be Mine, Kocnkin’ On Heavens Door és Nice Boys) is szerepelt…..
Bréking Internet! Azonnal törölni kell az interneten található Playson MC videóklipeket! Üdvözlöm kedves "Subba Zsazsa"! Az oldalon szereplő playson mc videot a YuuTube oldalról töltötte le, ami jogellenes! A YouTube Vezetőségével már kapcsolatban vagyok, mivel ügyfelem,…..
Subba Szavazz Fucktothemusicra! 2010.06.05 11:00:00
Szavazzatok ezen a Beck's-es cuccon édestesókánkra, Pándi Balázsra, aki ha bekerül a Top 3-ba, végre kap egy kis (jól megérdemelt) lóvét hangszerre mi meg szépen megkapjuk a lé 10%-át...
Szombaton érkezett Budapestre a brit Dreadzone, hogy a Gödör Klubban mutassa be új lemezét, az Eye On The Horizont. A beállás után sikerült elkapnom az egyik újoncot, Chris Comptont (gitár), de néha csatlakozott a másik új tag, Chris Oldfield (DJ és producer) is. Interjút adni…..
Az dél-afganisztáni Marjah tartományban állomásozó amerikai katonák furcsa módját választották a tálibok elűzésének a környékről. Óriási hangerővel játszanak nekik rockot és metált az autóikról, ami állítólag még kilométerekkel távolabb is zavaróan hallatszik. A…..
Vajon elgondolkodott-e bárki is azon, hogy a Levy T, OG Duck és Real Action által alkotott popzenei Bermuda-háromszög miért pont a Hip Hop Boyz nevet vette fel karrierje kezdetén? Hiszen a Hegyekbe fönn vagy a Megbántottak című klasszikusokat figyelembe véve a Rajcsúrozó Rumcájsz…..
A seattle-i grunge-hullám messze legjobb zenekara (igen, a túlértékelt Nirvanánál is sokkal, de sokkal faszábbak voltak mindig is), azaz a Soundgarden utoljára 1997-ben létezett abban a formában, ahogy mindenki szerette, utána meg lett belőlük (egész pontosan az énekesből és a Rage…..
Na ugye, megmondtuk, hogy lesznek még bikinis csajok is a Celeb vagyok-ban, mint a Krenner-karikatúrákon. És tényleg. Habár mi tök más miatt mondtuk, de mindegy. Az összekötő részek felgegelése egyre elszálltabb, de ez jót tesz, mert a táborban úgyis egyre kevesebb dolog történik,…..