Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Marcipán58

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eljött az idő, amikor Zugló, Pest hajdani rózsadombjának elkoszosodása már az idegenek számára is szembeötlő. A Francia út mellett tornyosuló szeméthalmok és a Rákosrendező melletti MÁV terület illegális, bár az évekig egymásra mutogató hatóság  mellett kényelmesen megnövő sok ezer köbméteres …..
Ti mit csináltok a hosszú hétvégén, spurcikáim? Én nekiesek a lakásnak, mert itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak. Persze nem méregdrága tisztítószereket használok, hiszen én csak a filléres, és nem utolsó sorban vegyszermentes megoldásokban bízok. Összeszedtem nektek…..
Legalábbis egy több mint hatvan vizsgálatsorozatot feldolgozó tanulmány szerint a nem-hívő emberek intelligensebbek azoknál, akik vallásosak. Ennek elsődleges oka a szerzők szerint a vallások irracionális, tényekkel nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható lényegében…..
Tour de France TOURiste: 5. szakasz 2013.07.03 18:39:17
A mai szakasz rajt- és célvárosának érdekességei.   Cagnes-sur-Mer Először szakasz-város. A Cote d'Azur szívében, Nizza és Cannes között található. Elsősorban a zúgó patakjai, valamint az olajfái, ciprusai, citromfái a körnező dombokon is érdekessé…..
A háború gyötörte Budapest első békés hónapjaiban járunk. A rádió már naponta játsza Karády Katalin eredeti oroszból rakétasebességgel magyarított új dalát, a Katyusát; a Vilmos császár útján pedig sorra cserélik az utcatáblákat az egykori krakéler huszártiszt, majd…..
Marcipán58 2013.06.02 02:45:44
@oswald lee harvey: te nagyon hülye
Evolúsön 14 évnyi indexelés 2013.02.01 01:38:31
Az ország egyik legolvasottabb hírportálja, az Index.hu, közel 14 éve fáradhatatlanul villogtatja irányjelzőit, és hajtja fel gőzerővel nap, mint nap a friss információkat. Az uralkodó webes trendeknek mindig készségesen alávetették magukat, igaz, a logó nem túl sokat változott…..
Slovensko, do toho! Karácsonyfake 2012.12.30 10:41:16
Alaposan megvezették a jobboldali sajtómunkásokat: tömegesen ülnek fel egy brüsszeli városi legendának a Fidesz-közeli médiában. A szlovák rendszámtáblás Hazafi karácsony alkalmával is megragadta az alkalmat, hogy egy kicsit gyalázza az Európai uniót, jó fideszes módjára…..
Én nem tudom, lehet, hogy keserű ember vagyok, de miközben az alábbi poszthoz végeztem kutatásokat, igen jókat kacagtam. Mindenesetre szépen gyarapszik a sorozat. Nem pofáznék többet, szép hosszú gyűjtemény következik. - Persze. - A srác Kate-hez fordul, átöleli, és hosszan,…..
Marcipán58 2012.07.30 07:38:16
A Tótisz-mém (aminek folytatása következik hétfőn) ne terelje el figyelmünket arról, hogy folyamatosan teremnek máshol is a félrefordítások. Ezt a mostanit többen is beküldtétek, elsőként Luca, még tegnap: A Google magyar nyitóoldala ma a mellékelt képpel és felirattal…..
Marcipán58 2012.07.29 13:42:41
@Leiter Jakab: Most, hogy így említed, tényleg, vajon mi lehet bennem ez a vonzalom a "mű" után??? Ja, viszont ha úgy nézem, akkor nem is mű, hanem művészi, és így mindjárt kedvezőbb a baba fekvése, ugye?
Konkrét kérdésedre: sok ám a hasonlóság. Az egyikben a nyelvet, a másikban a testet forgatják.csavargatják. Mindkettőhöz nagy alázat szükséges, rengeteg a hibalehetőség, csak egy elvétett műugrás a testnek fáj, míg egy elvétett fordítás az elmének.
 A szürke ötven árnyalata a Wikipédia szerint harmincegymillió példányban kelt el harminchét országban a tavaly júniusi megjelenés óta. E. L. James bestsellerének magyar kiadását az Ulpius-ház jegyezte, fordítónak Tótisz Andrást kérték fel. Tótisz Andrást, vagy talán egy…..
Marcipán58 2012.07.29 07:17:09
@Bambusznyárs: "Az embert Totisznak hívják rövid "i"-vel."
Ügyes mondat. (Amúgy kedvenc fordítód neve: Tótisz.)
Kezdődjön tehát a Vese által beharangozott leitercunami az év sikerkönyvéből. Ne feledjük, a fordító a feltételezést is sértőnek találta, hogy ebben a könyvben bakik lehetnek. Nos tehát: „I set up the mini-disc recorder, and am all fingers and thumbs, dropping it twice…..
Marcipán58 2012.07.27 09:52:40
@nix: Talán akkor is inkább "lép ki". Előbukkanni érzésem szerint inkább élettelen dolgok szoktak, de legalábbis akarattól független cselekvést (inkább történést) kifejező ige. De nem akarok szőrszálat hasogatni. (Bár Géher tanár úr, Isten nyugosztalja) ezt tette, és nagyon jól tette.)
ProgBlog Bagót ér! 2012.02.27 20:16:00
 Kié az ország – és kié legyen benne a politikus?Aktuális kérdés, hiszen csak a minap bukott le (ismét) egy képviselő, aki miközben ott ül a parlamenti patkóban, egy cég felügyelőbizottságában is ott csücsül (http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/02/27/trafiktorveny/)…..
Marcipán58 2012.02.28 06:20:15
Zebu hosszú kihagyás után jelentkezett harmadik beküldésével, de így már RJB:Ez a cikk jelent meg az imént az origon: http://www.origo.hu/sport/focivilag/20120209-a-kibelezett-capello-lelepett-rooney-redknappel-potolna.htmlRooney azt írta a Twitteren, hogy 'gutted' vagyis csalódott,…..
Lukács Ervin 1928-2011 Pénteken, 83 éves korában elhunyt a hazai karmesterek Nagy Öregje, nemzedékek nagymestere: Lukács Ervin. A szombat este kilenckor a MÜPA színpadára lépő Budapesti Fesztiválzenekar is szép megemlékezéssel indított, először…..
Marcipán58 2011.02.21 05:24:52
Üdv Despota!   Sokszor olvasom a blogodat, amihez gratulálni is szeretnék. Én magam nem keveredtem semmiféle munkajogi vitába, inkább az álláskeresőknek szeretnék 1-2 jó tanáccsal szolgálni.   Cégünknél nemrég bővítést hajtottunk végre, és kerestünk egy fő…..
Marcipán58 2011.01.09 04:49:50
@Forest: Teljesen igazat adok!
Nem is lehet kérdéses, hogy Erdély Romániához csatolását nem lehet a magyar Nemzeti Színházban megünnepelni. Egy kiemelten fontos közintézmény vezetőjének Alföldi alkalmatlan. (Fotó: Wiki) Felháborodást váltott ki, hogy Alföldi Róbert hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti…..
A sors fintora, hogy miközben pont ma derült ki, hogy a köztévé egyik legtehetségesebb riporterét, Mészáros Antóniát délutáni szórakoztató műsorba száműzték, a port.hu még vele reklámozza Az Estét...