tamara barzini 2009.06.06 00:02:56

@Hmmmmmmmmm: Hááát, én meg éppen egy olyan "családban" nőttem fel, ahol anyám a szent cél (a gyereknek család kell bármi áron) érdekében sorra lenyelte apám nőügyeit. Persze én ezekből akkor nem fogtam semmit, mert erre mindig nagyon ügyeltek, de azt mindig éreztem, hogy valami nagyon nem oké. Volt szép nagy karácsony, szülinap, közös nyaralás, csak közben baromira hiányzott belőle a meghittség meg az összetartozás. Azt, hogy mi is van a levegőben, csak 18 éves korom körül tudtam meg. Akkor már apámnak egy többéves kapcsolata futott.... anyám meg továbbra is struccpolitika. Egyszerre ábrándultam ki mindkét szülőmből.
Végül én adtam meg az utolsó lökést apámnak, h vállalja fel a kettes számú életét és döntsön. Döntött, elköltözött. Ennek 7 éve és látványosan jobb lett mindkettejüknek. Sőt, nekem is sokkal jobb a kapcsolatom velük, külön-külön!
Így utólag azt mondom, ők ott szúrták el, hogy nem váltak el rögtön az első alkalommal.
Szóval igen, le kell ülni és tisztázni, amit lehet. És ha még lehet tovább, oké, próbálják meg. Tény: a nők mindig tudják, mi miért volt. Kamu, hogy nincs magyarázata. lévén én is női példány, elmondhatom, még sosem tettem nagyobb léptékű dolgot véletlenül. Pláne nem négyszer-ötször egymás után.

tamara barzini 2009.06.06 00:43:30

@www.bolhaplaza.hu: Pont ezt írtam le, hogy gyerekként hogyan éltem meg egy kirakatházasságot. És én is így gondolom, ahogy te: ha túl nagy a szemétkupac a szőnyeg alatt, akkor ott muszáj takarítani!
A gyerekek elég érzékeny szerkezetek (nekem is van kettő) és egyből kiszúrják, ha valami bánt. Megfásult, elhidegült szülők között boldogtalanabbak lesznek, mint ha válás után, idővel mindkét fél szerencsésen megállapodik. Hangsúlyozom: szerencsésen, ha valóban sikerült mindkét szülőnek stabilizálni az életét. És persze valahogy közös mederben koordinálni a gyerekekkel kapcsolatos teendőket.