Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Detox

0 bejegyzést írt és 102 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ön jó néven venné, ha a nappalijába bejönne a szomszéd Pistike távirányítós helikopterével, és lekaszabolná a kristálycsillárt, vagy benyúlna a hűtőbe és megenné a sonkát? Ugye kérdőn nézne? Esetleg akkor is ellenérzései volnának, ha Pistike pár év múlva a kocsiját…..
Detox 2010.12.22 13:15:06
Mind amellett, hogy eredetileg is volt egy véleményem, elkezdtem "véleménytelenül" olvasni az érveket. Persze nem vetheti le magáról az ember a már kigondolt és elhatározott véleményét, de meg próbáltam megérteni a másik felet is.

Sajnos megint az van, hogy Bende Úrnak van igaza.

Doki is komoly érveket sorakoztatott fel. Megértem, hisz én is motorozom. Nem terepen, de mégis. Tudom milyen, mikor 90nel kell menni, pedig a körülmények a motor, és egyelőre az én reflexeim, idegeim, figyelmem alkalmassá tenné a 90nél sokkal élvezhetőbb 110-120at.

De nem tehetem! (vagyis nem tehetném) Ha mégis megteszem, akkor számolok a következményekkel. Persze egy 45ezres csekk koránt sem ér fel egy halállal. De mindenhol más a rizikó.

Értem, és megértem, hogy teret kell adni nekik (nekem is kellene, de az a kevés pálya ami van...stb, mindenki tudja), de ha nincs megadva, az nem jogosít fel önbíráskodásra. Vagy ha mégis, akkor számolni kell vele hogy ha én kárt teszek valaki tulajdonában, akkor az megpróbálja az védeni. Ahogy csak tudja.

Olaszországban van lehetőség. Itt nincs! Ezért nem az a megoldás, hogy megyünk amerre látunk. Szóval még mindig kevés az ellenérv, a bácsika pedig vagy megérdemelte vagy nem.

Megérdemelte, mer mégis csak meghalt egy ember (talán máskor sokkal jobban nyomatékosítja, hogy kötél van kihúzva). Nem érdemelte meg, mert ki volt táblázva, jelezve volt. És amúgy is. Egy rendőrnek tudni kellene, hogy nem lehet, főleg, hogy az Ő feladata is lett volna az ilyeneket elkapni (na ezért cinkes ez a helyzet).

De a fogaskerekes hasonlat jó. Csak nem biztos, hogy a bácsika miatt akadt a rendszer. Ott a másik fél, a terepmotorosok!
Detox 2010.12.22 13:53:19
@plephyl:

"...amikor egy motoros behajt egy magánterületre vélhetően nem szándékosan..."

A tolvajlási célt nem firtatom, biztos, hogy nem azért ment. De ez! Hogy vélhetően nem szándékosan! Hát miért? Véletlen ott termett a magántulajdon? Ne mááár.

És ki volt táblázva, jelezve volt. Az, hogy nem elég feltűnően, az egy utólagos szépítés vagy éppen torzítás. Én nem láttam a helyszínt, szerintem Te sem, szóval erről vitába bocsátkozni felesleges. Ha nem 70nel megy, hanem csak 30cal, akkor meglátta volna, esetleg meg is tudott volna állni, de ilyen tragédia nem történik az tuti. (és még mindig ott az a nem éppen kis semmiség, hogy rendőrről beszélünk)

Nem hiszem, hogy egyszeri esetről van szó, hogy csak most az egyszer ment arra. Valószínűleg azért lett kifeszítve, mert már sokadjára barmoltak arrafelé. És tök mindegy mit csinál, ha kerítést húz ki, azt is tönkre teszik, csak azért hogy átjussanak. És abból sem értik meg, hogy nem kellene.

Szerinted mit kellene egy föld tulajnak csinálnia, hogy ne ott motorozzanak? Te mit tennél? És ez esetben ne legyen az a válasz, hogy te megengednéd. Próbáld meg valahogy megóvni a tulajdonod!
Tudják, hogy néha milyen kicsin múlik az, hogy elkészül-e az autójuk, ha hibával szervizbe viszik? Itt egy bennfentes írás, tiszta krimi. Vélemények az azonos című írásunkról...
Detox 2010.11.25 12:47:48
@tlantos:

Ne legyél már ennyire negatív! Sajnos ma ilyenek az autók, mert ezeket szerelik bele. Egy szerelőnek közel sem olyan könnyű a dolga, mint 15-20 évvel ezelőtt. Lehet, hogy Te ilyen baromira értesz hozzá (de az is lehet, hogy megint csak egy pampogó, a kutya is rossz helyen fekszik ember vagy).

És végre itt egy olyan szerelő, aki bemeri vállalni, hogy megírja történeteit. Ebből nekem két dolog jön le:
- lelkiismeretesen szerel, képességeiből a lehető legtöbbet kihozva
- nem akarja lenyúlni az tulajokat, mert ebben a helyzetben is simán megrendelhette volna az alkatrészt, de nem tette

Tudom, kellenek az olyan emberek, mint Te, akik mindent, mindenkinél jobban tudnak, de szerintem most nem jó embert fogtál ki.

Én is voltam szervizben, nem találták meg az okot, de nem haragudtam rájuk, mert csak 1 napot hagytam nekik (tényleg kellett az autó). Utána vittem az "én" szervizembe, ahol megtalálták a hibát. 1 hét alatt, de meg lett (az is légtömegmérő volt). Mindkettő korrekt munkát végzett, annak ellenére, hogy az első nem tudott megoldást találni.

@Csikós Zsolt:

Szerintem ne moderáld, kellenek az ilyenek is, legalább jól látszik, hogy hol tart az ország. Előbb-utóbb csak ki utáljuk az ilyen retardáltakat, akik mindenbe belekötnek.

És még egyszer! A Tisztelt szerelőnek üzenem, hogy végre egy ember, aki normális munkát végez (bizonyítva ezzel, hogy megírja a történeteket), és ne vedd fel a rosszindulatú kommenteket. Szerintem a legtöbb szervizes még azt sem merné publikálni, hogy mikor megy be dolgozni és mikor megy haza...nem hogy az elvégzett munkáját.

Respect!
Belsőség Bazi nagy magyar lagzi 2010.11.24 06:40:00
Vagy inkább olasz teadélután? Egy biztos, jól esik néha szembesülnünk azzal, hogy a Totalcar nem a Seggen Ülő Némák Egyesülete, hanem egy ilyen folyamatosan pörgő izé. Ilyen óriási vitát eddig semmi se generált a szerkesztőségben. Ennél talán egy hosszabb levélváltás volt,…..
Detox 2010.11.24 12:11:49
Igaza van Bende Úrnak!

Ha tetszik ha nem, igaza van. Az sem egészséges, ha valaki 90 helyett 150nel tolja. Ha ilyen tempónál kalimpálna nekem valaki, hogy lassan megyek, lehet én is belelökném az árokba.

De az, hogy normális(!!!) útviszonyok közt valaki 90 helyett 60-70-nel megy, az is nonszensz.

És nem kifogás az sem, hogy nem érzi az autót, idős....stb. Igaza van itt is Bendének. Menjen busszal.

Vagy. Ismerek én is olyan embert aki nem tud lakott területen kívül biztonságosan vezetni. Mindamellett, hogy úgy kellene bevonni a jogsiját ahogy van, kicsit javít a helyzetén, hogy ha már el kell hagynia a várost megkér valakit, hogy vezessen helyette.

Itt nem azzal van a baj, hogy ennyivel megy. Semmi gond, ha egy kellemes szerda délután poroszkál akár a 44esen, vagy az 52esen, bárhol. Mert meg tudom előzni. De egy nagyobb forgalomba...ne mááár.

November elsején, estek 6 körül az M5ösön történt, hogy mögöttem nagyon nyomta valaki, ezért kimentem a külsőbe az előzésből. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az eddig igen csak távoli lámpák qrva gyorsan közelednek. Hát egy hasonló balfasz keveredett fel autópályára.

80-nal, ismétlem, nyolcvannal ment (tudom kamion is kb annyival megy, de egy autónál ritkán számít az ember ilyenre). Ezzel a tempóval még az 5ösön is feltartotta volna a sort. (és az sem idős volt, sem szar autó).

Természetesen ott megkapta ő is a megfelelő jelzéseket, hogy menjen a kurva anyjába! Ilyet nem lehet csinálni, csak azért mert "ilyen a sebesség komfortja" vagy mert "le van lassulva".

Itt is volt valamelyik posztnál egy kommentelő, aki azt írta, hogy az asszonykája is ilyen 60-70 közt halad lakot területen kívül. Ő meg csak nyugtatgatja, hogy majd megelőz... Persze. Nyomjad a gázt 90ig, onnantól kezdve senki sem durroghat. Aki nem tudja az ne menjen sehova.

Azért lássuk be, némelyiket tényleg az árokba kellene lőni...
 Ha a következő sajtóközleményt le szeretnénk fordítani hétköznapi nyelvre, a következő történik. A Porsche Hungaria, ahogy az összes többi, osztrák tulajdonú importőr cég (Románia, Bulgária, stb.), az osztrák anyacéggel együtt a Volkswagen gyár tulajdonába kerül. (Ez…..
Autófília Hardcore 2010.10.19 09:25:00
Átmenet nélkül jött el a pillanat, a szüzességem késői elvesztése után úgy érzem korai volt még a hardcore sex! Váratlan volt, izzasztó és minden finomságot mellőzve keményen durva. Az akció után fogtam fel mi történt, a kéj is csak másnap ért utol, akkor viszont nagyon.…..
Ami jó, ahhoz nem szabad hozzányúlni – gondolhatták a japánok, és a dizájn helyett ráfeküdtek a technikára. Ritka ez a hozzáállás manapság, de dicséretes. Vélemények az azonos című írásunkról...
Detox 2010.06.22 13:32:28
@J.G.:

Ajjaj! Nem tudom hogy te hogyan vezetsz, de számomra elég fontos dolog az, hogy kilássak hátrafele is. Legalább olyan fontos, mint, hogy előre kilássak, ugyanis a mögöttes forgalom folyamatos figyelése is elég fontos. Általában azok akik nem néznek hátrafele azok szoktak éppen előzés közben leszorítani motorosokat(pedig már ott megyek mögötte egy ideje, és nem is durván előzök), sőt! engem már autóval is szorítottak le ilyenek. És bizony ilyenkor jogos a káromkodásom.

Az pedig éppen, hogy a kevésbé fontos dolog, hogy nyomja a térdét e vagy sem. Kb. leszarható amellett, hogy kilát e hátra vagy sem. Ha nagyon nyomja nem kell megvenni, vagy nem tespedni kell az autóban. (egyébként ez elég sok autó "hibája"), az én térdemet is nyomja, szoktam is menni hosszabb távokat. De ha nem látnék ki hátra az jobban zavarna.
Detox 2010.06.22 14:06:41
@tlantos: @J.G.:

Nah akkor nézzük sorba. Persze, hogy be kell állítani és csodákra lesz képes, de nem véletlen van a belső tükör. Én a külsőt előzés előtt illetve tolatáskor használom. Menet közben pedig a belsőt használom (persze, ha sok cuccal megpakolva valamiért nem látok ki a belsőből nem esek kétségbe, de alap esetben az használom). Lehet, hogy emiatt én vagyok a hülye, illetve a vezetésre alkalmatlan, de ha már van, akkor lehessen benne hátrafelé is látni. Ennyi erővel akár ki is lehetett volna spórolni (sőt az összesből ki lehetne spórolni).

Pont itt volt egy cikk régebben a hátsóablakot telepakolókról. Szerintem ne kezdjük újra annak a témának a megvitatását (mert ez kb ugyanaz).

Ti nem használjátok jó nektek, akkor legyen az a nagy probléma, hogy nyomja a térdeteket. Én azért elvárnám, hogy a belső tükörből is kilássak hátrafelé.
...az a kaposvári Madár utca. Főhősünk azonban megpróbálkozik vele.Scheerti küldte be, mintegy a téli gumi és a hólánc fontosságát hangsúlyozandó. Láthatóan nem ő az első áldozat, ennek ellenére a hólánc nem került elő. A hátra csúszáskor féken állással pedig mindent…..
Detox 2010.01.08 21:34:23
@caymanos:

Azért lenne mit magyarázni mégis. Próbáljuk meg légyszi, kíváncsi lennék a véleményedre.

Az enyém ez.
Az abroncsok (úgy általában) ~23-23% természetes és mesterséges kaucsuk tartalommal bírnak. Ez nem azt jelenti, hogy csak a 23% valódi kaucsuk jó benne valamire (!). A természetesnek is van jó tulajdonsága, meg a mesterségesnek is, ezért ilyen arányban használják. Továbbá korom,fém, szövet és más összetevői vannak. A SiO2 pedig szilárdságot növelő anyag szerepét tölti be (méghozzá a szakítószilárdság növelését). Az, hogy milyen adalékanyagokat használnak téli illetve nyári guminál az valóban 7 pecsétes titok, de az nem, hogy a téli guminak a futófelület puhább, nem ridegül meg, viszont kevésbé bírja a meleget. A nyári fordítva. Ha mindezt összevetjük, az jön ki, hogy igen is nagy eltérés van a két gumi anyaga közt (és nem csak 0,55% szilícium-dioxid).

A másik: mintázat.

50 évvel ezelőtt még nem éltem, de sejthető, hogy sokat változtak a minták, mert már az elmúlt 20 évben sokat fejlődtek. Pontosabban itt az aritmikus, asszimetrikus (stb..) gumikra gondolok. Az, hogy a futásteljesítmény nem változott vagy romlott az elmúlt időben, az csak azért lehet, mert javult a minőség. Lehetne kőkemény gumikat is gyártani, ami elmegy 250ezer km-t is, csak éppen nem lenne tapadása, oldaltartása stb. Tehát a km-ek száma fel lett áldozva a tapadás oldalán, és ez nem biztos, hogy visszalépés.
Detox 2010.01.08 22:11:04
@caymanos:

Na én most vesztettem el bármilyen hitemet is benned!!! Mondd már el légyszi mi az az "ekvatoriális kinetikai energia"!!! Össze vissza vagdalkozni szavakkal...hihetetlen!

KÓKLER!
Detox 2010.01.08 22:25:53
@caymanos:

Hagyjuk! Nem igazán így van definálva az amire te gondolsz, sem pedig elnevezve. Ez csak egyfajta hallottam róla és most beböfögöm, hogy okosabbnak tűnjek jelenség.

Én abbahagytam, de már ott abba kellett volna mindenkinek hagyni, mikor ezek voltak:
-téligumi az elmúlt időszakban csak szarabb lett
-téli nyári közt 0,55% SiO2 a differencia
-és persze a nyomatékos kóklekodás

Caymanos: Csak így tovább! Én szurkolok neked, de most ez nem volt meggyőző számomra. Bocsi.
  Minden egyes szalonnacsík és kolbászkarika azzal büntet, hogy egyre távolabb esem attól a konfekciómérettől, amibe magasságom alapján tartoznék. A sonka is finom, a tehénvaj is szeretőként fekszik rá a kenyérre – minden falat oda vezet, hogy egyetlen bőrruháért egy…..
Tesztautót egyeztettünk a Kiával. Gondoltam, megkérdezem, mikor jön a Venga. Kia Andrea erre csak annyit mondott: - Ne is kérdezd, az egyiket már el is lopták a kettőből. Az udvarunkról, próbarendszámmal. Aztán ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy valójában ez már a harmadik autó…..
Detox 2010.01.06 20:03:09
Detox 2010.01.06 20:26:07
@Káposztakukac: Nem tudom te kitől hallottad, én olyantól akitől ellopták, majd lebuktat...szerencsére. Biztos, hogy nem csak egy eset volt, nem csak Magyarországon. Amúgyis az ilyen városi legendáknak mindig van alapja. Kicsiny városunkban volt Balázs Pali koncert, 3 jegy kelt el, ebből 2 tombolán. És ez is megtörtént, én nagyon jó urbanlegend lehet ebből is :D
Detox 2010.01.06 20:34:23
@Káposztakukac: nem kell hinni. Ennyi. De simán benne lehetett valamelyik kereskedő, szervizes, bárki ott dolgozó keze. Akár. De lehet tényleg csak marketing az egész, annak viszont szar. Hacsak nem Karell Gott hozza vissza Loeb után szabadon.
Belsőség Idióta + hó = SUXX 2009.12.19 17:56:00
Végre megjött ma a rendes hó, ilyenkor a legjobb dolog a meleg lakásból kifelé bambulva nézni az időt, a legrosszabb meg közlekedni. Reggel arra ébredtem, hogy a szomszédasszonyom kért segítséget megcsúszásilag, pedig van téli gumija. Most meg Vomit kolléga dobta be ezt a videót…..
Belsőség Száguldás a sóban 2009.12.12 10:45:00
1937-ben Joe Petrali Harley Knuckleheadjén 219,17 kilométer/órás sebességi rekordot állított föl. Évekig egy motoros sem volt képes gyorsabban száguldani nála a bonneville-i sós tó kiszáradt medrében. Akit érdekel a gyorsasági rekordok története, az egy fekete, hímzett…..
  Meglepő, de a 2010-től érvényes KRESZ-be értelmes változások is kerültek. Vélemények azonos című írásunkról...
  Az ökoterror nem kívánt mellékhatása, hogy ha sok vezetőt sikerül megtéríteni az energiatakarékos vezetésnek, megfordul a trend, és egyre kevesebb lesz az udvarias sofőr. Vélemények azonos című írásunkról...
Detox 2009.12.08 10:17:02
@volánrulz: Hol láttad? Érdekelne a dolog csak azért kérdezem.

"meg a káros nitrogén dioxidok értékei is csökkenek"

Valószínűéleg csak a fogyasztásban meg a teljesítményben van jelentősége (ha van), ugyanis a 3utas katalizátor teljesen átalakítja a nitrogén-oxidokat nitrogénné, így igazából nincs NOx kibocsátás.

A másik probléma pedig az, hogy a COx kibocsátáson jóval messzebre mutató és jelentősebb probléma van a mai modern dízelekkel. Lehet ezt akarják elfedni...
Kedves Olvasóink! Közeli barátunk, az alkatrész-cikkszámok Esőembere és kiapadhatatlan ellátónk, Prokee írt nekünk egy szomorú levelet. Van benne minden: friss jogsi, Apa autója, baleset, szívfájdalom és egy Swift, amit szeretnek. Tanulság? Még tán az is. Olvassák csak...…..
Aki a napokban nekifut a szokásos éves KGFB-kalkulációnak, valószínűleg találkozik majd - vagy már találkozott is - a jövőre érvénybe lépő változásokkal. Nem új dolgok ezek, lehetett tudni egy ideje, hogy amolyan "nesze semmi, fogd meg jól!" típusú változások ezek.…..
Detox 2009.11.03 16:03:08
@Cpt. Flint: Dehogy akarok veled vitatkozni...te kezdted :D Mondtam, hogy a matrica jó. Amúgy autópályára szarnak rá, hogy te félórán belü megveszed, küldik a csekket, mondván gondolkozz előre. Amúgyis egy szenny ez az ÁAK Zrt.

Na jó, akkor ugorjunk neki. Ha az asszony jan. 1-én vesz egy 1hetes 0-ás besorolásút, mert nem jogosult még bónuszra, de nincs is miért maluszba sorolni, jan.5én bajt csinál, egyből megy mondjuk malus 2be, mert azt érdemli, majd még az év folyamán vesz 4x1hetes biztosítás, és újra elérkezünk jan. 1hez. Ilyenkor milyen besorolásút vesz? malus1? de már eltelt 1 év, de csak 5 hetet vezetett, vagy majd csak 10év múlval léphet malus 1be, mert akkor vezetett összesen 1évet?
Detox 2009.11.03 16:13:02
Detox 2009.11.03 18:43:12
@Cpt. Flint: Igen mert ha a nyolcasról mész fel az M7re, akkor egy darabig ingyenes, az első kút ahol le lehet menni dunaújváros felé, az még benne van az ingyenes szakaszban, majd csak utána kell matrica. Voltam én is arra motorral, nem volt matricám, de tudtam, hogy nem kell arra a szakaszra fizetni. A megállítósdi meg még mindig működik, mútlkor az M3ról a füzeabonyi lehajtónál állítottak meg, gyors csekkolás van e matrica, aztán lehetet tovább menni.

Nem mondom, hogy a matricásban nincs realitás, de egy kisebb koccanást, ne kelljen már 10 évig nyögni. Akármennyi km-t is megy az ember egy évben. Jó rendszer lenne, csak finomítani kell rajta, és az a baj ebben a dologban, hogy nagyon sok részletet kellene figyelembe venni, és ezt lehetetlen.
  Egyre nagyobb szívás az utak mellett lakni. Ordít minden, az autók, a motorok – azok különösen -, a buszok. Miért? Vélemények az azonos című írásunkról...
A Tehén egy kicsit el van hanyagolva. A nyár eleve nem az ő évszaka, ott punnyad a garázsban, míg én motorozok, maximum egy-egy nagybevásárlásra veszem elő, vagy ha rázendít az eső. Egyébként semmi esélye. Főleg, hogy időnként hiába sunyítok az értekezleten, csak nem tudok…..
A V4 hívők lázban égnek: itt az első kémfotó a Honda VFR 1200-ról. A gyári hírek szerint az őszre érkező motor változó hengermenedzsmentet kap – ha kell két-, ha kell négyhengeresként üzemel, így alacsony fordulaton tartva javul a fogyasztás és a kibocsátott káros…..
Három órát álltunk az M7-esen. Rosszabb is lehetett volna - sütött a nap, szinte már piknikhangulat volt, a vadkerítésen belül voltak akkora bokrok, amiket ki lehetett nevezni vécének, egyszóval senki sem panaszkodott és idegeskedett. Időnként jött egy rendőrautó a leállósávban…..
Detox 2009.05.05 17:30:15
Na hol vannak az okostojások, akiktől állandóan azt halljuk, hogy így a motorosok, meg úgy a motorosok! Tudnak ott az autósok is faszkalapok lenni...Áhhhh. Annyira idegesítő, hogy mindenki csak okoskodni tud ahelyett, hogy egy kis értelmet próbálna meg csorgatni a kicsi agyába. Itt van egyből fakocsi... Hááát ember, ehhez tényleg csak gratulálni lehet. Én sem szeretem ha a seggembe másznak, sőt, kifejezetten utálom, de én nem szopatom őket. Ha olyan a helyzet, hogy én éppen előzök valamit és nincs több akit meg akarok előzni, akkor fegyorsítok max 140re és megelőzöm azt a 2-3 járművet. Ha hosszabb sort előzök és tartom a belsőben az előttem menő sorral a tempót és akkor villognak, akkor visszavillogok az elakadásjelzővel. A 4-5. villantás után már én is megmutatom a féklámpát, (és csak akkor ha még mindig a seggemben jön), de csak mutatom és nem fékezek,lassítok, állok be kamion mellé. Bár az M0-son simán meg lehetne tenni, főleg a köcsög külföldiekkel. Szóval te is ugyanazok az idióták táborába tartozol, mint azok akik a másik seggében mennek.

Ez az eset is egy nagyon jó tanulság arra, hogy az autósok közt is vannak barmok, nem kell a motorosokat elítélni. Nyugodjon békében a motoros testvér, remélem Ti autósok tanultok ebből is.

Ja és a kedvencem nem maradhat ki:
De azért nem lehetne elérni, hogy ne lehessen a motorokra hangos kipufogót tenni, mert az olyan zavaró. Na buzikáim itt a bizonyíték!!! Lehet, hogy ha nagyobbat szól a kipufogó, akkor az a barom észreveszi, hogy ott megy mellette egy motoros.

Minden motorosnak széles utat és figyelmesebb autósokat!
Peace!
  Az én VMaxom hangja speciel a világörökség része, ezen ne is nyissunk vitát. A koppány-kipufogós Zsiguli hungaricum.  Vélemények az azonos című írásunkról...
Detox 2009.04.29 10:14:41
Ez a legnagyobb gond!?? Sajnos ma már kezdi felütni a fejét a legtöbb helyen egy olyan betegség, hogy ha az emebereknek egy nagyon szűk csoportja (max 0,5 %) felbőg valami miatt, akkor az "okosok" azt hiszik tenni is kell ellene. Elhiszem, hogy van akit a hangos motor/autó zaj idegesít. Azt is elhiszem, hogy vannak akik gusztustalam hangorkánt zúdítanak az emberek füleire azzal, hogy nyitott, kibelezett vagy esetleg kipufogó nélküli járművekkel járnak. De! Mind a két tábor elég kicsi. Miért kell azokat az embereket is baszogatni, akiknek mondjuk a gyárinál hangosabb a motorjuk, de nem bántó (az hogy szép e vagy sem, az már egyéni vélemény, szerintem ezt nem szabad idekeverni)? De ez nem csak a kipufogó zajszintjére érvényes, hanem máshol is.
A másik. Biztos vagyok benne, hogy a zéró toleranciának, az objektív felelősségnek, és a többi ilyen jellegű változtatásnak többnyire pozitív hatásai vannak. Engem az egészben csak az bosszant, hogy az osztrák rendszámos busz 150!!!-nel simán elment az autópályán a rendőr mellett, aki még a kezével sem fenyegette meg, nem hogy utána ment volna. Az, hogy az M0-son a román, osztrák, német és még sok más külföldi rendszámos autó végig megy 110-zel, úgy, hogy annak semmi (látszólagos) következménye nincs. De nekem 55-nél már kiküldik a csekket, ha lakotterületen belül lefényképeznek (szerencsére ilyenben nekem még nem volt részem, másnak viszont igen). Félreértés nem essen, ne nekem lehessen szabálytalankodnom, hanem a külföldinek sem. És igen is, ott a helyszínen állítsák meg és büntessék meg. Nem nagy dolog lenne egy euroban írt lista készítése, ha nem tudja lecsengetni, akkor addig ne menjen tovább, szerezzen pénzt ahogy akar. Így talán nekim még annyira sem állna érdekében szabálytalankodni, hiszen idő kieses is lenne számára. Szerintem ez a trafizás, amit manapság csinálnak elég gusztustalan. De ehhez a trafizáshoz miért kell 4 rendőr? Simán elég 1, a maradék három pedig hajtsa fel azokat az embereket akik feltörnek, ellopnak, kárt tesznek azoknak (is) az autójában, akik sok apróság miatt pattogan.