Regisztráció Blogot indítok
Adatok
liliomfi!

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na, akkor ezzel is megvolnánk. Hat év, 121 epizód, megannyi felejthetetlen pillanat és fejvakarós epizódvég után búcsúzott a Lost - stílszerűen pontosan úgy, amilyen az egész sorozat volt: ez a nettó 103 perc (a sok reklám miatt nem jött össze a 108?) éppúgy megosztja majd a…..
liliomfi! 2010.05.25 12:43:33
Nagyon megható finálé volt, párszor megkönnyeztem. Az érzelmi telítettség okán a finálé 5/10. Maga a sorozat számomra best ever 10/10.

Ha a magas érzelmi telítettségű pillanatoktól eltekintve viszont hatalmas CSALÓDÁS!

Nem akartam mindenre választ kapni. A Jacob gyerekkorát bemutató rész tök érdektelen volt számomra. Mégis s a szigetről szólt meg az eredetről, ami két résszel a finálé előtt tökéletesen fölösleges, ha ilyen véget kapunk. Engem csak azért nem érdekelt, mert az állandó karakterek miatt néztem, ők nőttek a szívemhez.

Alapvetően a probléma ott kezdődik, hogy nem csak a tudományos válaszokra szomjazó embereket ejtették át hanem nagyjából mindenkit. Kíváncsi leszek mit mondanak azok akiknek tetszett a finálé és a kapott érzelmi töltés miatt rózsaszínben látják a végkifejletet? Pár nap elteltével végiggondolva a 6 év eseményeit esetleg újra nézve lesz-e hiányérzetük a befejezéssel kapcsolatban? Lesz-e később olyan érzésük, hogy valami nem kerek?

Az igazi Locke volt a kedvenc karakterem, a hit embere. Végül az derült ki, hogy amiben hitt nincs mögötte semmi jelentőség. Nagyon tetszett a 5.-6. évadban, hogy Jack racionális gondolkodása is megváltozott és elkezdett ő is hinni. A probléma csak az, hogy a végére kiderült nincs miben, az egész súlytalan. Olyan befejezést kaptunk amiből az derül ki, teljesen fölösleges volt racionális válaszokat keresni, de a nagyobb baj, hogy hinni is a Sziget természetfeletti erejében (jelentsem ez bármit is). Mindenki a mennybe kerül valamikor és egyszer csak találkoznak. Innentől kezdve pedig kár volt bárkit félteni 6 évadon keresztül.

Újra nézed és tudod a misztikum valamint a tudomány nem számít hiszen ez ami mozgatta a 6 évadot semmilyen összefüggésben nincs egymással, csak egymásra van pakolva ahogy épp az írók eszébe jutott. Tudták a végét 6 éve?! Eddig nem hittem, most már elhiszem. Csakhogy erre nem kellene vernie a mellét senkinek, nem volt egy nagy ötlet. Illetve ha tudták a végét talán úgy kellett volna eljutni ide, hogy ne tegyék súlytalanná vele 6 évad eseményeit.

Rengeteg gondolat kavarog a fejemben, néhol nyilván sántít az érvelésem, néhol nem eléggé kibontott. Olyan mint, maga a Lost.

Most konkrétan a cselekménybe bele menve. A ki van a templomban kérdéskör igazából részletkérdés szerintem, ezekre lehet teóriákat gyártani, ahogy több nyitott kérdésre, ami megválaszolatlan maradt.

Az egész Lost cselekményének akkor tudnék értelmet adni, a finálé fényében ha abból az alapvetésből indulunk ki, hogy Jacob az alapvető rossz. Már ha lemondunk a tudományos válaszokról, misztikumról. Kedvenc karaktereink halálának ő a fő okozója. Jin és Sun talán jobban járt, hogy még látták egymást egy napra és a gyerekük szülő nélkül nőtt fel, de a többiek? Jack és Kate boldogan éltek, John megtalálta a szigetét, Sawyer és Juliett boldogan éltek. Van pár karakter aki már akkor megszívta a semmiért (Charlie), de alapvetően a, “We have to go back”-kel Jacob mindenkit megszivatott. Locke meghalt, Jack meghalt, Juliett meghalt, Sayid meghalt, Jin meghalt, Sun meghalt. Miért is? Ha nem mennek vissza, akkor Ben a régi marad, Richard nem csinál vele semmit (sosem tudjuk meg milyen hatás érte). Így Ben legyilkolta pluszba Drahma falvát és Jacobot amivel egyáltalán lehetősége nyílt egyáltalán Füstinek távozni. Ha Jacob nem választ ki helyetteseket egész sok ember élhetett volna tovább boldogabban. Charlotte meghalt, Faraday meghalt. Faraday változtatott vagy nem? Mindegy, tét nélküli maradt. Mint kiderült Jackről és a karakterekről szólt az egész…
Az azért egészen jó, hogy Jacob annak a nőnek követi a világnézetét aki megölte a saját anyját és vele szimpatizál az édestestvére helyett. Persze ennek akár lehetne is értelme, ha a befejezésben bármilyen hangsúlyt kapna a sziget, de a sziget nem számít mert a karakterekről szól…

A slusszpoén, amikor aztán tényleg szembeköpik magukat az írók, Ben megjegyzi Hurleynek lehet máshogy is csinálni, mint Jacob. Tehát ha a spirituális szigetőrző úgy gondolja, kiengedheti az embereket a szigetről. Tehát nincs is kőbe vésve, hogy valami miatt muszáj a Szigeten maradni. Akkor mi a büdös fenéért volt, az baj, hogy Jacob tesó világgá szeretett volna menni kölyök korában?
Flocke lehet nagy baj lett volna ha kiszabadul, de így tök mindegy hiszen a karakterek a mennybe kerülnek. Ezzel a véggel Flocke lehetséges távozása, mint minden más jelentőségét veszíti.

Imádom ezt a sorozatot, de a befejezés kiábrándító!
R, mint... Beauty of Japan #4 2010.05.21 10:04:00
Napi kérdést is feltennék. Mi lehet a reklám szlogenje? Válaszokat kommentbe mihamarabb!! :D..
liliomfi! 2010.05.22 17:05:57
R, mint... Más kertjében... 2010.03.31 14:55:32
Eljött a nagy nap, átmerészkedtem a "kerítésen túlra" is. Vendégbloggerkodtam egyet kedvenc csapatom fan-siteján, csak az kattintson, akit nem untat az olasz foci :DA számok tükrében I...
Eljött a második kör, amit szinte már izgatottan vártam. Így van az ember, ha tudja, mi mikor jön ki legközelebb, legyen az mozi, sport esemény, új rész valamelyik sorozatból, stb... Ki van ez találva kérem! :)A hónap témája a film világa volt. Előre láttm azonban, hol…..
R, mint... Mi lesz veled Pécs? 2010.01.11 10:24:09
Csak 100%-osan egyértelmű, hogy úgy beégés az egész. Borítékolhatóan. Most miééért mondod ezt?! - kérdezhetik a még mindig erősen Pécs mellett álló, hívő lokálpatrióták (az utolsó pár száz). Válaszomat nekik címezném. Drágáim. Pusztán pár dolgot figyelembe véve…..
liliomfi! 2010.01.14 23:48:18
Kicsit bővebben.
Mindenkivel egyetértek aki azt mondja EKF projekt totális beégés lesz. Ezt tudja minden józan gondolkodású pécsi lakos is. Van viszont némi ellenérzésem a fenti és a mostanában oly divatos ehhez hasonló cikkekkel szemben.
Általánosságban sérti a Pécsett élőket. Tudom persze nem akarattal. Milliókkal lehet dobálózni jobbra balra, de jó lenne a hiányzó bűnbakot is nevesíteni a felrótt hiányosságokért. Nem egyszerű persze hiszen ezzel az ember csak a politika mocsarában köthet ki. Ugyanakkor, ha ott van a kutya elásva, hát nevezzük nevén a gyermeket, ne legyen a kollektív bűnösség nevében ráhúzva a vizes lepedő a teljes pécsi lakosságra.
Nem is elsősorban a fenti poszt, de az index elmúlt héten főcímben hozott cikkei ott rúgnak bele Pécsbe ahol tudnak.
Szeretném jelezni a 44 milliárdból arányosan rám eső 275000 forint elkótyavegyélésről engem semmilyen formában nem kérdeztek meg, mint ahogy Pécs lakosainak 99%-át sem valószínűleg.
Ég a pofánk rendesen, de szeretjük Pécset, a kosaras csajokat, a Mecseket, a Tv tornyot, a ló farkát, a Papucsot, a lakatos kerítést, a Szalont, Orfűt, a Kispált, a PTE-t, a Munkást, Zsiráfot, a vásárcsarnokot.
Sajnáljuk, ez a hajó elment.
By the way az e felett, található poszt juttatja eszembe, azt hiszem nem sokan gondolják, hogy a 4-es metró című tragikomédiáért Budapest 2 millió lakosa egy személyben felelős.
Valami bizonyára elromolhatott bennem, mert az év 365-6 napjából 330-ban ilyenkor bizonyára úgy húzom a lóbőrt, hogy felőlem a III. Világháború is kitörhet. Ne ez most pont nem egy ilyen nap (hajnal)! Nem ragadnak a szemek, sőt kinyílnak, mint a lábak a tavasszal a 6-os főút…..
R, mint... akik ismerik, értik 2009.07.10 21:11:54
liliomfi! 2009.07.11 01:31:41
R, mint... szinkron 2009.05.09 11:23:00
Félreértés ne essék... a magyar szinkron jó!Rengeteg sorozatot láttam már fiatalabb koromtól kezdve, és mindig, de tényleg mindig, úgy éreztem, hogy a karakterhez tökéletesen illik a magyar szinkronhangja. Ilyenkor az is kialakul, hogy az ember megszokja, hogy többek között Bud…..
Csak pár dolog:  gyűlölöm a németeket, de legalábbis egyet konkrétan, ha tehetném sűrűn nyomnám az "atom" gombot, és húznám a ravaszt is (bár ezt pont így áll itthoni egyénekre is), az amit a "nyugat-európai fejlett szolgáltatás…..
liliomfi! 2009.04.07 18:58:08
R, mint... Global Warming Contest 2009.03.26 13:08:00
Drága barátaim! A minap elég érdekes érveléseket és ötletelést hallottam kedvenc reggeli rádióműsoromban. A dolog lényege az volt, hogy globális felmelegedés van ugyebár (ezért havazik márciusban.. mind1 ;)) és majd szépen elolvadnak a sakokon a jégtakarók, és majd…..
liliomfi! 2009.03.26 19:31:53
R, mint... áhh.... :D 2009.01.31 00:38:39
R: Ez mi?A: Finom, kóstold meg.R: De mi?A: Főzelék.R: Azt látom... de miből?A: Nem mondom meg. Finom. Kóstold meg.R: (közelebb lép) Fúj, érzem a szagán... ez valami kel-A: Neeem. R: Akkor mi?A: Édes főzelékR: De kelből...A: Nem kelkáposzta.R: Akkor kelbimbó..A: Az.... de kóstold…..
R, mint... hétfő 2009.01.19 12:31:56
a hétfő továbbra is szar minden héten... passzív ellenállásként viszont nem vagyok hajlandó borotválkozni (kb két hete). Ez valahonnan onnan jött, hogy minden, hétfőkhöz köthető trendet megtagadok, sőt, ha lehet ellentrendet csinálok belőle. És ugyebár a munkásember hétfőn…..
liliomfi! 2009.01.19 21:23:02
R, mint... állatkert 2008.12.21 12:40:24
Nem, nem gondoltam egy percig sem, hogy egy olvasóest szellemiségi szintjét fogja hozni a apámék céges bulija - ismervén a fizikai állományt akik ott dolgoznak -, de bevallom őszintén, voltak olyan illúzióim, hogy ha már odaállok csinálni nekik pár (kb 120-140 db) koktélt, akkor…..
liliomfi! 2008.12.21 22:56:12
LOL
R, mint... egyébként meg. 2008.12.10 12:43:43
egyébként meg kurvára unalmas, hogy hazajövök ebédelni és anyám a faszságaival (ezo-bio-faszterikus, naturalista ilyen-olyan előadó nagymester szavait idézve, aki 28ezredjére reinkarnálódik újra, fénnyel táplálkozik, feltalálta  a hatásosabbnál hatásosabb öngyógyítási…..
R, mint... ájvéé :D 2008.12.05 22:46:00
tessék megdícsérni az új fejlécem, mert sokat dolgoztam vele.. és büszke is vok rá! :)..
liliomfi! 2008.12.06 00:05:31
R, mint... My name is Bond... 2008.11.21 12:54:00
a betanított segédmunkás. Szerintem.Mert nem tudom kiknek jön be a mostani figura. Akiknek esetleg igen, azok szégyeljék össze magukat. Részemről az előző Bond epizód - Casino Royale - egy csalódás volt. Bond minden volt, csak az nem aminek megszokhattuk. Mondhatjuk, hogy inverze volt…..
liliomfi! 2008.11.21 19:03:31
R, mint... to whom it may concern 2008.11.14 12:48:03
1. akkor ki mikor ér rá pestországi röffenésre? Tudjátok nekünk vidéki parasztoknak tervezni kell a nagy utat!  2. szilveszter sanszos? Idegenlégiósaink is lesznek, szóval legyen az!3. valaki szóljon Csucsunak és Zolinak, hogy önkényesen az ő pecójukra szavazunk  (igen, TE…..
Mától nem vagyok diák!    EGY PERCES NÉMA CSEND!  :(..
R, mint... Koktélos 2008.10.30 17:29:00
A mostani alkalom aztán igazán odarakta magát! Megint volt jópár sofőr, így kicsit többletfogyasztásra kényszerültünk (picsába mi? :D)Brandy Alexander2 cl Brandy3 cl Créme de Cacao (kakaólikőr)2 cl tejszínSajnos képet nem találtam hozzá a neten, le pedig nem fotóztam, de egy…..
liliomfi! 2008.10.30 22:35:51
R, mint... My awesomeness... 2008.10.17 22:18:00
Ezért Barney az isten (na meg Hank! de róla máskor...) Most szólok, hogy aki nem nézi a sorozatot, azt úgy megruházom mikor legközelebbi élő találkozásunkkor erre a kérdésre nemleges választ mer adni, hogy csak NA! ÚGY-E :D..
R, mint... Új 7 2008.10.13 13:10:00
Az élet néha meglepő dolgokat hoz ki még egy olyan napból is mint a mai. Igen, köztudottan hétfő ellenes vagyok... meg kedd, meg szerda... vagy inkább csak a metódust rühelli az ember, amikor vissza kell zökkenni egy nyugdíjas hétvégi tengés-lengésből egy iparkodós, stresszes,…..
Gyerekek... sokan értettek egyet velem, hogy szégyenletes ami néha a reklámszakmában történik. Konkrétan azokra a reklámokra gondolok [én, mint még szakmán kívüli], amik már olyan alacsony színvonalon ömlenek elénk a dobozból, hogy bár elméletileg képtelenség lenne, mégis…..
R, mint... Planning phase... 2008.10.09 12:52:00
Igen, igen... meg azok számára szól ez a bejegyzés, akik komolyan tervezik, hogy összehozzuk egy  hétvégi (péntek v inkább szombat esti) eksönt fent, hőn szeretett fővárosunkban. Mint tudjátok, minimum 3an: Gyuszi, Ádám és jómagam nem igazán járjuk azt a környéket, így ez…..
R, mint... Ha kedd akkor... 2008.10.06 23:45:00
Neeem, nem valami sorozatra kell gondolni ( kis sorozatfüggőimnek, mint pl Csallós Úr :)  Kedden az a terv, hogy amint visszaérek a kis koktélkészítős kiküldetésemből, igyekszem felvázolni az éppen aznap tanult koktélokat, infókat róla, és megmondom melyiket kell inni ha jól…..