kefas 2016.11.11 17:15:34

Hűvös, átlagos januári nap, kellően szürke és unalmas, amikor ebédidőmet nem ebédre, hanem valami másra szántam.
A belváros kis kápolnájában, ahová nagyjából 20-30 ember fér be, egész napos ún. szentségimádást tartottak. A szentségimádás azt jelenti, amikor az Oltáriszentséget (nem hívőknek, egy darab kovásztalan fehér kenyér, liszt és víz) egy erre rendszeresített általában arany úrmutatóban kihelyezik az oltárra és előtte tartózkodnak.
Ennek több formája létezik, van énekes, kötött imádsággal vezetett és van csendes szentségimádás. Itt ez utóbbi zajlott. Ezért is mentem el, mert csendben szeretek ezen kenyér előtt lenni.
A kápolnában 4-5 ember tartózkodott, csend volt, az utca zaja sem igazán szűrődött be, csak amikor egy-egy ember éppen kiment vagy bejött.
Nagyjából 15- 20 percet lehettem ott, bár az időt az események miatt nem igazán érzékeltem.
Amikor beléptem térdet hajtottam, keresztet vetettem és beültem a padba, ahol letérdeltem. Kényelmes hátratámaszkodó pozícióban térdeltem és csendben voltam. Magamban nem imádkoztam semmit, nem kezdtem mondókába, talán csak annyit közöltem a "kenyérrel", hogy itt vagyok. Nem mintha nem látta volna, gondoltam :). Talán négy-öt perc telt el minden esemény nélkül, csak a fejemben cikáztak a napi események, de próbáltam ezeket távol tartani vagy nem erre figyelni, ámbár ez nem egy egyszerű tett és nekem nem is szokott sikerülni.
Egyszer csak egy szokatlan, eddig soha nem ismert érzés vagy érzékelés kerített hatalmába. A szívtájék, ahol a szívem dobogott, valami elmondhatatlan és nehezen leírható édes érzéssel lett tele ami lassan, de fokozatosan erősödött. Nehéz szavakkal leírni milyen volt, talán csak hasonlatokkal lehet. Úgymint erős belső fény, soha nem tapasztalt nyugalom, a szeretettségnek és a békének oly mértékű érzése, amit soha nem éreztem. A szív kitágulása, belső ragyogás, tűz mely édesen éget, de nem emészt. Mintha valaki forrón csókolta volna a szívem.
A külvilág és a saját világom nem szűnt meg, mindent és mindenkit láttam, de az addig zavaró, figyelemelvonó hatása megszűnt. Jelen voltam egész lényemmel és tudtam, hogy beléptem a jelenlétbe. Csak halkan nagyokat sóhajtottam és azt éreztem, hogy a közelség egyre fokozódik, én pedig elolvadok. Hosszasan ki és belélegeztem a levegőt miközben csak értelmetlen szavakat, és szótagokat sustorogtam ki és be. Örökké így maradtam volna a belső gyönyörtől, de a tűz egyre jobban "égetett" és azt éreztem ne tovább, mert talán élve nem fogom kibírni.
Felálltam és lassan elhagytam a kápolnát. A szívem a hideg utcán is "égett", lenéztem a lábamra, mert alig éreztem a súlyomat, de a földön voltam. Azon sem csodálkoztam volna, ha nem.
A szív lassan nyerte vissza normál állapotát. Azóta és ennek már vagy 10 éve nem tapasztaltam hasonlót, hiába mentem többször szentségimádásra. Mégsem felejtem el soha azt az érintést és közelséget, tudom ki volt ott, s bár nem láttam, egészen személyesen megnyilatkozott.
""Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni." Jn. 14.23

kefas 2011.05.18 09:17:16

@alibaszna de bamba:
pont

kefas 2011.05.18 09:40:15

@alibaszna de bamba: ilyen magasságokba nem tudok emelkedni

kefas 2011.05.19 13:22:10

@Tóta W. Árpád: nyugodtan meghallgathatod, bár lehet hogy közben felmegy a pumpa. rajtad kívül ajánlom minden egyházgyűlölő kollegának. hogy ez a csuhás miket hord itt össze?
dl.dropbox.com/u/7685751/Barsi%20Bal%C3%A1zs/2011.04.03.mp3

kefas 2011.02.08 22:34:52

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Erős vár a mi Istenünk! Áldás Békesség! Shalom!

Nem tudom zajlik-e még itt a diskurzus de csak most találtam erre a blogra és erre a postra. Végigolvastam cikket, a kommenteket /az ajánlott irodalmat is/.
Nem tudom jól látom-e hogy a többség úgy véleményez, hogy nem járt a helyszínen és a témával is érintőlegesen foglalkozott, s ennek ellenére komolyabb ex cathedra posicióba helyezik magukat mint pld. Laurentin atya.
Ez az első észrevételem.
A másik egy felvetés ami már régóta foglalkoztat.
Többször jártam Medjugorjéban de ez legyen az én bajom. Többször találkoztam a látnokokkal, volt hogy egész közelről volt hogy távolabbról, volt hogy csak eggyel, volt hogy többel is. A személyes benyomásom lényege, hogy rendkívül kiegyensúlyozott, normális emberi tulajdonságokkal bíró, szerény, ugyanakkor egy meggyőző belső erőtől hiteles személyiségű embereket láttam, telve türelemmel és mosolygós kedvességgel immár 30 éve. Vicka egyszerűen sugárzik, amikor napi nemtudomén hány órában felváltva fogadja szülei szegényes házának teraszáról a zarándokok nyugodtan mondhatjuk el nem fogyó tömegeit.
Ez a tény komolyan elgondolkoztatott a jelenések hitelességét vagy inkább az ún. látnokok szavahihetőségét illetően.
Nos a felvetésem a következő:
3 lehetséges magyarázat van szerintem az ún. medjugorjei eseményekre.
1. a látnokok betegek, azaz valamilyen eddig nem diagnosztizált pszichés behatás alatt vannak, ami változatlan formában fennáll 30 éve, amikor is hirtelen előállt hat személynél egyszerre, korra és nemre való tekintet nélkül, mint egy titokzatos vírus. Nem túl valószínű látva a fent említett normális emberi gesztusokat, reakciókat, hiteles tanúságtételüket.
2. a látnokok hazudnak. Gyermekként elkezdték aztán megállás nélkül 30 éve összehangoltan megvezetik a világot. Közben már családot alapítottak, többen elköltöztek a faluból de a hazugság az maradt. Lehet 30 évig hazudni folyamatos lelki hitelességet színlelve milliók előtt idegi összeroppanás nélkül, ráadásul 6 embernek? Hívőnek látszani hazug hitetlenként ennyi ideig? Badarság.
3. a látnokok igazat mondanak
egyenlőre ennyit

kefas 2010.09.26 20:00:48

@kolbenheyer:

II. Vatikáni zsinat Lumen Gentium 16.

Azok végül, akik még nem fogadták el az evangéliumot, különféle módokon vannak Isten népéhez rendelve.[32] Elsőként az a nép, mely a szövetségeket és az ígéreteket kapta, s melyből Krisztus test szerint származik (vö. Róm 9,4-5), az atyák miatt nagyon drága választott nép: Isten ajándékai és meghívása ugyanis megbánás nélkül valók (vö. Róm 11,28--29). De az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt, köztük elsősorban a mohamedánokat, akik azt vallják, hogy Ábrahám hitén vannak és velünk együtt imádják az egy Istent, aki irgalmas és az utolsó napon megítéli az embereket. Isten azoktól sincs távol, akik árnyékokban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel Ő ad mindennek életet, lélegzetet és mindent (vö. ApCsel 17,25--28), s mint Üdvözítő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget.[33] Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül -- iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház[34] és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen.

kefas 2010.09.26 22:44:10

@kolbenheyer:
Azt gondolom, mint ahogy az idézett rész is kiemeli, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar!
Mert mi is az üdvösség? Örökké együtt lenni a Szeretettel. Befogadni és viszonozni a szeretetet egy örökkévalóságon át. Mert "minden elmúlik, de a szeretet és a művei megmaradnak." (Gaudium et spes, 39.)
„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16)
A Szeretet nem akarhat mást, mint hogy mindenki üdvözüljön!
A szeretet legnagyobb ajándéka a szabadság hiszen az igazi szeretet a szabadságban tárul föl, sőt azon kívül nem létezik. Szeretet és szabadság kéz a kézben járnak.
A szabadságunk révén azonban elvethetjük a Szeretet hívását és választhatjuk a szeretet logikája helyett, ami a teremtés logikája is egyben, az önzés, végső soron a pokoli magány logikáját is. Isten vérző szívvel áll mellettünk és utolsó leheletével is azt suttogja. "Szomjazom" / Jn. 19. 28./,
A válasz azonban a mi kezünkben van.
Ő nem üdvözítheti az embert az ember nélkül!

kefas 2010.09.27 19:24:22

@kolbenheyer:
Az egyház hivatalos álláspontja, annak legmagasabb szintű kifejezése jelenleg a II. vatikáni zsinat dekrétumai. Ahogy abból idéztem is látható, hogy a kérdésedre a válasz világos és egyértelmű. Persze azt nem állítom, hogy minden katolikus szájából ezt hallhatod, de a mérvadó személyek zöme véleményem szerint ezt ugyanígy kommunikálja. Az ha valaki ma a " modern" nyugaton "nem jut Isten kifejezett ismeretére" ,származhat az Ő makacs ellenállásából is és akkor kérdéses hogy voltaképpen mit is utasít vissza, de származhat abból is hogy nincs aki hitelesen tanúságot tegyen neki Istenről és ez éppen az egyház gyengeségének jele lehet adott helyen.
Keresni azonban kötelező! A legrosszabb a közömbösség. Az úgyis mindegy, a nem érdekel világa.
Végső soron ugyanoda lyukadtunk ki mint korábban. Vagy keresem a jót, a szépet, az értéket vagy magamat keresem.
És aki keres az előbb utóbb talál.

kefas 2010.06.08 23:09:44

@barnacukor.:
Röviden is lehet válaszolni bár szerintem itt ezzel nem fognak megelégedni.
Az ember öröklétre van alkotva, örök boldogságra.
Nem olyanra, mint amikor baszasja volt, annál sokkal többre.
Legbelül erre vágyik minden ember. Te is, meg a márki is. Max nem meritek bevallani. Magatokat is becsapjátok.
Hosszabban ha érdekel és veszed a bátorságot ajánlom a jelenlegi pápa Spe Salvi kezdetű munkáját.
uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=223
amiből alább idézek is.
Ez emberhez méltó perspektíva.

...Az embernek sok kisebb-nagyobb reménye van napról napra – élete különböző szakaszainak megfelelő különféle remények. Néha úgy tűnik, hogy e remények egyike teljesen kitölti, s ezek után nincs szüksége további reményekre. Ifjúkorban ez lehet a nagy beteljesítő szerelem reménye; remény a hivatáson belül egy meghatározott állásra, a további élet során ilyen vagy olyan döntő sikerre. Ha ezek a remények beteljesednek, megmutatkozik, hogy ez nem minden. Megmutatkozik, hogy szükség van egy mindezek fölötti reményre. Hogy csak valami végtelen elégítheti ki az embert, ami mindig több, mint az, amit valaha is elérhet. Az újkor ebben az értelemben bontakoztatta ki az elérendő tökéletes világ reményét, mely a tudományos ismeret és a tudományosan megalapozott politika által megvalósíthatónak látszott. Ezáltal az Isten országára irányuló bibliai reményt fölcserélték az ember országára, a jobb világra vonatkozó reménnyel, melyről úgy vélték, hogy a valódi „Isten országa” lesz. Úgy tűnt, hogy ez az a nagy és valós remény, amelyre az embernek szüksége van. Ez a remény – egy pillanatra – minden emberi erőt mozgósítani tudott; úgy tűnt, hogy a nagy cél minden erőfeszítést megérdemel. Az idő múlásával azonban megmutatkozott, hogy ez a remény egyre távolodik. Az emberben először az vált tudatossá, hogy ez valószínűleg a távolabbi jövőben élő emberek reménye, de nem az enyém. És amennyire hozzátartozik a nagy reményhez a „mindenkiért”, mert én a többiek ellenére és nélkülük nem lehetek boldog, annyira igaz ennek a fordítottja is, egy olyan remény, ami engem nem érint, igazában nem is remény. És megmutatkozott, hogy az ilyen remény a szabadság ellen van, mert az emberi dolgok állapota minden nemzedékben újra csak ezeknek az embereknek a szabad döntésétől függ. Ha a társadalmi viszonyok és struktúrák megfosztanák őket a szabad döntéstől, a világ már nem volna jó, mert egy szabadság nélküli világ nem jó világ. Így jóllehet szükséges az állandó erőfeszítés a világ jobbításáért, ám a holnapi jobb világ nem lehet reményünk voltaképpeni és elégséges tárgya. És emellett újra meg újra fölvetődik a kérdés: Mikor „jobb” a világ? Mi teszi jóvá? Milyen mércével mérhető a jósága? És milyen utakon lehet ehhez a „jósághoz” eljutni?

31. Ismétlem: szükségünk van a kisebb vagy nagyobb reményekre, amelyek napról napra megtartanak az úton. De ezek nem elegendőek a nélkül a nagy remény nélkül, amelynek felül kell múlnia az összes többit. Ez a nagy remény csak Isten lehet, aki átöleli az univerzumot, s adni és ajándékozni tudja nekünk azt, amire mi önmagunkban nem vagyunk képesek. Épp a megajándékozottság tartozik hozzá a reményhez. Isten a remény alapja – nem akármilyen Isten, hanem az az Isten, akinek emberi arca van, és aki mindvégig szeretett minket: mindegyikünket és az emberiség egészét. Az ő országa nem egy soha el nem érkező jövő elképzelt másvilága; az ő országa ott van, ahol szeretik őt, s ahol az ő szeretete elér bennünket. Egyedül az ő szeretete adja nekünk a lehetőséget, hogy teljes józansággal napról napra kitartsunk e lényege szerint tökéletlen világban, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét. S ugyanakkor az ő szeretete a biztosíték arra, hogy létezik az, amit mi csak homályosan sejtünk, és mégis a szívünk mélyén várunk: az élet, mely „valóban” élet.

kefas 2010.06.12 22:37:57

@barnacukor.:
Heideggerrel nem vagyok egy súlycsoportban és azt gondolom nem is kell vele vitatkoznom. Vitatkozik vele Edith Stein. Heidegger és Edith Stein is Husserlnek a fenomenológia atyjának voltak a tanítványai, asszisztensei. Edith a freiburgi egyetemen doktorál és kora vezető német filozófusi köréhez tartozik, majd amikor ráakad Avilai Szent Teréz önéletrajzára és elolvassa azt mondja ez az igazság. Története ismert. Zsidóként áttér a katolikus hitre, / nemcsak kikeresztelkedik/ kármelita apáca lesz. Hitler Hollandiában is utoléri és Auschwitzban hal meg. Ma a katolikus egyház szentje.
A kérdés az én egyszerű felfogásomban alapvető ontológiai kérdés. Miért élünk, mi az értelme a létezésünknek. Csűrhetjük, csavarhatjuk, de egy kisgyermek is tudja, ha meghalunk és nincs tovább akkor végső soron semmi értelme. Ez még nem katolicizmus és nem is szemellenző.

Ha mégis Heideggerről szeretnél vitázni javaslom a Jelenvalólét egzisztenciális-időbeli analitikája és az általában vett lét értelmére vonatkozó fundanemtál-ontológiai kérdés megvitatását.
A Lét és idő itt van a polcomon ha gondolod átrághatjuk magunkat rajta.

kefas 2010.06.12 22:53:52

@barnacukor.:
weissmahr-alapitvany.hu/documents/1997_az_emberi_let_ertelme.pdf
Ez egy könnyebben emészthető írás. Erről is beszélgethetünk.

kefas 2010.06.05 20:47:44

búcsúzóul

Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Isten egyszülötte, és aki a szülőt szereti, szereti szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogy szeretjük az Istent, és megtesszük parancsait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek. Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát is elfogadjuk, az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. Aki hisz az Isten Fiában, magában hordja az (Isten) tanúságát. Aki nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, épp mert nem hisz tanúságában, amelyet az Isten Fia mellett tett. Mert ennek a tanúságnak az a tartalma, hogy az Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van. Aki magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete, aki nem mondhatja magáénak az Isten Fiát, annak nincs élete. Ezeket azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, hogy megtudjátok: örök életetek van.

kefas 2010.06.05 22:54:58

„tudomány nélkül a vallás vak, vallás nélkül a tudomány béna." Albert Einstein

kefas 2010.04.11 01:06:11

@Tóta W. Árpád: Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek./1Jn 1.1/

kefas 2010.04.18 19:00:46

Mitől lesz valaki pedofil? Miért éppen most kerülnek reflektorfénybe az egyházi esetek? Valóban gyakori jelenséggel állunk szemben? Mi a megoldás? – e kérdésekre válaszol Hans-Ludwig Kröber, Németország legnevesebb bűnügyi pszichiátere.

– Kröber professzor, a bűnügyi pszichiáter szemszögéből nézve miért lesz valaki pedofil?
– Ezt ma sem lehet egyértelműen megmondani, nagyon különböző elméletek léteznek. Gyakran olyan gyermek- és fiatalkori kulcsélmények játszanak szerepet ebben, mint pl. az első szerelem vagy más gyermekekkel kapcsolatos szexuális élmények, amihez kapcsolódóan a szexuális fejlődés megreked a gyermekkori papás-mamás játékok szintjén. Az ember minden esetben fejlődése során válik pedoszexuálissá, nem pedig azután, hogy hosszú ideig le kellett mondania a szexről. Mellékesen jegyzem meg, hogy hamarabb lesz valaki várandós egy csóktól, mint pedofil a cölibátustól.

– Az elkövetőkkel kapcsolatos tapasztalatai alapján mit tud mondani, hogyan lehet olyan erős az ösztönkielégítésre irányuló pedofil késztetés, hogy felülkerekedik az együttérzésen és a természetes ösztönön, hogy óvjuk a gyermekeket?
– Sok elkövető tagadja, hogy ez árt a gyermeknek. Ezt kognitív torzításnak nevezhetjük: bebeszéli magának, hogy „tulajdonképpen a gyerek is akarja”. A pedofil hálózatok azt hirdetik, hogy kizárólag ők viszonyulnak erőszak- és hatalommentesen a gyerekekhez. „Nálunk nem a szülői vagy tanári hatalom a lényeg, hanem a szeretet és a szabadság” – hangoztatják. Szócsöve volt ennek a felfogásnak Daniel Cohn-Bendit is, aztán ott volt a szexuálisan felizgatott kisfiúkat mutató híres fotó, amit aztán bizonyítékként használtak arra, hogy a nyolcéveseknek is van szexualitásuk…

– A gyerekek szexuális molesztálása nem jelent feltétlenül erőszakot. Ennek ellenére a lelki következmények gyakran olyan drámaiak, hogy öngyilkossághoz vezetnek. Mi teszi ilyen végzetessé a szexuális zaklatást?
– Azt hiszem, ha egy ilyen eset öngyilkossággal végződik, akkor a zaklatás csak ráadás volt egy amúgy is végzetes helyzetben. A gyermekhez túl közel kerülő felnőtt szexualitás az, ami legyűri, agyonnyomja, és undort kelt benne. Az elkövetők olykor felvételt készítenek ezekről a helyzetekről, amelyeket a büntetőeljárás során szakértőként meg kellett néznem. Nagyon kellemetlen megnézni ezeket a filmeket, ugyanakkor tanulságos is, mert nagyon jól látszik a tettes és a gyermek közötti különbség: a testiség ilyen szintjére lecsúszó elkövető úgy tesz, mintha a gyermek ezt maga is valamiképp erotikus helyzetként élné meg, miközben a gyermek kellő erő híján, kelletlenül, panaszosan, vádaskodva, sőt akár undorodva engedi, hogy a dolog megtörténjen. Végül aztán azt teszi, amit az elkövető akar; s ami a legrosszabb, ezáltal egyre inkább aktív tettestársként tekint magára. Ha a gyermek nem jelenti azonnal az esetet, valóban megvan a kockázata a hosszabb ideig tartó sorozatos elkövetésnek, és minél tovább vesz részt benne, annál kisebb a valószínűsége, hogy valaha is feljelentést tegyen.

– Sohasem volt annyira aktuális a pedofília témája Németországban, mint az elmúlt hetekben. Vajon a mai kor, esetleg a hetvenes évek, netán bizonyos intézmények számára jelent különös problémát a gyerekek szexuális zaklatása, vagy egyszerűen ma tör felszínre ez a szörnyűség, amely mindig és mindenhol létezett?
– Nem csak erről van szó. Mindig is egyértelmű volt, hogy létezik ilyesmi, ezért csodálkozom a jelenlegi felháborodáson. Csak meg kell nézni a korábbi évek bűnügyi statisztikáit. Mindig akadtak például olyan esetek, ahol papokat ítéltek el. Most viszont a regensburgi dóm gyerekkórusának két olyan papja került a lapok címlapjára, akik már nem élnek, és akiket jogerősen elítéltek. Jóval a haláluk után. Miért? Azért, mert Georg Ratzinger is a kórus mellett dolgozott, és azt remélték, hogy így végre eljutnak a pápához. Amit végül más módon el is értek. De minden korban és minden pedagógiai területen fordultak elő ilyen esetek, iskolában, cserkészeknél, sportegyesületekben vagy éppen plébániákon. A falvakban is mindig akadt egy-egy fickó, akik nem tudott ügyelni a kezére. Ilyenkor azt mondták a gyerekeknek, hogy kerüljék el a cukros bácsit. Akkoriban másként kezelték az emberek ezt a dolgot: nem beszéltek sokat róla, hanem megpróbálták az illetőt olyan helyre irányítani, ahol nem okozhat kárt.

– Épp ezért került a katolikus egyház a kritika kereszttüzébe. A Spiegel felmérése szerint 1995 óta összesen legalább 94 olyan gyanús zaklatási eset vált ismertté, amelyet egyházi, illetve világi személyek követtek el…
– Ha a Spiegel 15 évre visszamenőleg 94 ilyen tett elkövetésével meggyanúsított személyt talált, az bárki számára, aki a kriminológiában valamennyire is jártas, döbbenetesen alacsony számnak tűnik. Ez azt jelentené, hogy a szexuális molesztálás aktuális kockázata a katolikus egyház intézményeiben az általam feltételezettnél is csekélyebb. Évente átlagosan 15 000 gyermekmolesztálási esetet jelentenek be a rendőrségen. Az egyháznak kb. 600 000 alkalmazottja van, ami a lakosság mintegy 1,8 százalékát jelenti. Ha ezek körében 1995 óta 94 ilyen eset fordult elő, akkor ez a korábbiakhoz képest a helyzet drámai javulását jelentené. Ettől függetlenül a szexuális zaklatásoknak több mint a fele a családban történik. Ez még inkább igaz az erőszakos cselekményekre. A katolikus egyház körüli vitában oly gyakran összemossák a szexuális zaklatást és az akkoriban vitathatatlanul minden iskolában jellemző verésen alapuló nevelést, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha csak növelni akarnák a számokat.

– Azért, hogy kritizálják az egyházat?
– Erősen hajlom a felé a feltevés felé, amit Manfred Lütz a Frankfurter Allgemeine Zeitungban képviselt, hogy az emberek akkor is alkotnak maguknak valamilyen egyházképet, ha alig láttak belülről templomot; egy céltáblaként és bűnbakként szolgáló elképzelést, amellyel haladó gondolkodásukat próbálják igazolni. Úgy tűnik, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy azért uralkodik teljes szexuális zűrzavar az egyházban, mert ott mindenki női ruhákban szaladgál, és nem akar megházasodni. A Spiegel pedig mindig is gyanította, hogy ez nem vezethet jóra.

– Ön is tagja volt annak a független tanácsadói grémiumnak, amely 2003-ban segített az egyháznak a pedofília kezelésére vonatkozó új irányvonal kidolgozásában. Milyen tanulságokat kell levonnunk az elmúlt hetek felismeréseiből?
– Tapasztalatom szerint sok egyházmegye számára még az új szabályok is nehézséget okoznak, mivel legtöbbször nincsen tapasztalatuk ilyen téren. Az áldozatok az egyháznál jelentkeznek a rendőrség helyett. Általában nem akarnak feljelentést tenni. Tehát az egyházmegyének kell tisztáznia, milyen szabályokat kell alkalmazni, ki mit dokumentál, kivel kell először beszélni. Számukra ez sokszor túl nagy feladat. Ezért az érintetteknek először a bűnügyi rendőrséghez kellene fordulniuk. Azért is, mert így növekedne a csupán fontoskodókat visszatartó erő. Ez ugyanis sajnos gyakori jelenség. Tissy Bruns követelte, hogy nevezzenek ki az iskolai szexuális zaklatási ügyekért felelős biztost. Igen, kérem, de ha a legközelebbi rendőrőrsre sem merek elmenni, akkor a Berlinben működő biztosnak sem fogok e-mailt küldeni. És sokkal hamarabb kellene a feljelentésnek megtörténnie, nem harminc évvel az eset után. Csak így tudunk megóvni másokat.

– Ön katolikus egyébként?
– Nem, harcos evangélikus családból származom, de nem vagyok hívő. Ha nagy ritkán katolikus misén veszek részt, kicsit még mindig hókuszpókusznak tűnik az egész. Másrészt viszont nagy hatást tett rám az az idő, amit szakértőként a Vatikánban és a Német Püspöki Konferencia berkeiben töltöttem. Más tudósokkal és kutatócsoportokkal is érintkezem, és számos összehasonlítási lehetőségem van, mégis kijelenthetem, hogy az ezzel a témával foglalkozó vatikáni püspökök csoportja volt a legjózanabb és legfigyelmesebb azok közül, akiknek valaha beszéltem a szexuális zaklatásokról.

kefas 2008.10.18 21:47:06

"nem, ezek rosszabbak, mint az a pár retardált "keresztény", aki évente egy-kétszer rázza a rácsot, mert leírom, hogy szerintem nincs is Jézus. azok legalább a szöveget értik (csak a naptárat nem.)"
Szerintem meg Te nem leszel pár év múlva ahogy én sem. Csak por es hamu. Tudod? Addig is két faszozás közben vegyél azért levegőt, nehogy az legyen a vég.