Regisztráció Blogot indítok
Adatok
trashblogger

8 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
15 perce olvastam az indexen a Káros a házasság előtti szex c. cikket, és azóta megdöbbenten bámulok magam elé. Komolyan lehet ilyen kijelentéseket tenni ma, a 21. században? Szektáktól, egyházaktól már megszoktam, de állami támogatással, állami hátszéllel? Nem gondolom, hogy…..
A Wikileaks által a napokban nyilvánosságra hozott dokumentum alapján A kanadai Raelian szekta tagja, Dr. Brigitte Boisselier egy december 27-ei floridai konferencián bejelentette a világ első klónozott emberének a világrajövetelét, egy Eve névre hallgató kislányét.A Raelian…..
Múlt hét pénteken több helyen említést kapott a Negyedik Köztársaság mp3 kísérletnek nevezett akciója, melynek keretei között változó becslések szerint 300-400 ember töltötte le előre a szervezet weboldaláról ugyanazt a feladatokat tartalmazó körülbelül 36 perces mp3…..
Nem szoktam kifejteni sehol a politikai nézeteimet vagy az erről való gondolataimat, de most itt a remek alkalom, és vitaindító.Miért inkább bal, mint jobb?Ha megkóstolunk két ételt, és nem tudjuk megállapítani, hogy melyik a jobb, akkor kénytelenek vagyunk többet kóstolni belőle.…..
Szombaton meghalt autóbalesetben Jörg Haider (a képen bal oldalon smároló), osztrák szélsőjobboldali politikus. Egy angol blogon azt olvastam, hogy szerintük Ausztria Németország egy rasszista darabkája, akik igyekeznek úgy látszani, mint külön ország, ugyanis nem akarnak…..
trashblog Én sem 2008.10.12 22:02:00
Az alábbi videó egyrészt azért került ide mert impresszív műalkotás elkészülésének lehetünk szemtanúi, másrészt pedig mert nagyjából ez lesz a moderálási irányelv is a kommentek között, aztán ha nagyon eldurvul a helyzet esetleg, akkor meg mégsem ez lesz, ebben az esetben…..
trashblog Szeressük a részleteket 2008.10.12 21:41:00
  Beleaközepébe. Na lásd jobbra fent, hogy mi lesz ez a blog, személyes jellegű dolog, lesz benne sok graffiti, meg lesz közélet, politika, pénzügy, bulvár, humor, a legszebb az egészben, hogy a témák nagyrészéhez semmi közöm, úgyhogy amolyan józanparasztiész jellegű…..