Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Steve73

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vendégszerzőnk Fekete Márton azt énekelte meg nem röviden, hogy miért is érdemes már gyerekkorban elkezdeni csemetéink orientálását. Fogadjátok szeretettel némileg rendhagyó posztját: Egyszer megkérdeztem egy Magyarországon élő olaszt, hogy miért a Milannak szurkol. Nem…..
w Return of the Takarodj 2008.10.09 06:00:00
Lesz Takarodj 2, a nagysikerű akciómusicalnek készül a második része. A folytatást Orbán Viktor jelentette be, aki azzal számol, hogy megkapja a főszerepet. Orbán Viktor a róla elnevezett OV TV-ben mondta ezt, egészen pontosan abban a pózban, ahogyan a limuzinszocialista Gyurcsány…..
A Tuttosport már be is mondta: Ranieri monnyonle! Nem fog. Spalletti sem, pedig ők még a Juvénál is mélyebbre tudták ásni magukat, két hét múlva az Inter ellen középhátvéd nélkül kell felvenniük a versenyt, ráadásul legveszélyesebb gólvágójuk, Panucci sem játszhat. A Milan…..
Győzike 2,5 millió forintot kap a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorért - írja a Blikk. A lap tulajdonába került a show szabálykönyve is, ami szerint a szereplők - Győzike, Dér Heni, Soma, Falusi Mariann, Horváth Éva, Szabó Patrícia, Benkő Dániel, Czene Attila, Bárdosi…..
w Míg a halál el nem választ 2008.09.12 06:00:00
A kormánybuktatás karnyújtásnyira került. Régi, kéjes álmok válhatnak valóra. Az SZDSZ például ismét szert tehet a Mérleg Nyelve megtisztelő címre. Ott a gomb, nyomjad, Gábor. Meri vagy nem meri? Tudja-e, mivel játszik? Sürgős válaszra vár az a kérdés, amiről már legalább…..
Sokan mondják, hogy az ember az élet különböző területein, különbözőképpen viselkedik. Valaki a politikában liberális, de az ágyban már konzervatív. Van úgy, hogy egyesek a konyhában naponta újítanak, de a kocsijukat a világért sem cserélnék le, míg mások fordítva.…..
Közhírré tétetik, kidoboltatik, valamint above-the-line posztoltatik, hogy útjára indítjuk az NST bannerét bandériáját, melyet az ezen egy zászló alatt harcra kelő vitéz Olvasók alkotnak. Küldetésünk és vezérlő motívumunk, hogy megmérettessünk a magyar média talaján…..
Nou San Trafford A turini átok 2008.05.29 02:26:00
A turáni (vagy turini) átok ősi magyar legenda, sokféle változata terjedt el, de mindegyikben közös az átok veleje: a magyarok közt legyen széthúzás, ellenségeskedés. Gyökereit a különböző reakciós csoportok saját szájuk íze szerint magyarázzák a) az évezredes…..
Steve73 2008.05.29 09:43:44
Emlékeztetőül: Kedves Olvasóink, ez bizony a Ti rovatotok lesz! Három dologra vagyunk kíváncsiak, amelyre az aktuális forduló meccseit bámulva jöttetek vagy egyenesen döbbentetek rá, netán kiszámoltátok vagy megfigyeltétek, vagy egyéb legális módon tettetek szellemi ingatlanná.…..
w Foglalod a kurvanyádat 2007.06.11 06:00:00
Aggaszt már régóta egy dolog, vagyis egy fogalom, pontosabban egy imaginárius fogalom. A nemzeti oldal. Meg minden egyéb megnyilvánulás, amikor a nemzeti kifejezés alatt olyasmi értetik, amiben én nem vagyok benne. Ugyanis egy pillanatig sem éreztem magam soha kevésbé magyarnak, mint az…..
w Reform és bukás 2007.05.30 05:30:00
„Reform, vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.” Őb 14,12 De igen, van más: reform és bukás. Lásd ábránkat. A Magyar Szocialista Párt…..
w Háromszor tagadsz meg engem 2007.01.30 05:00:00
Kádár Jánoson gondolkodott mostanában Gyurcsány Ferenc, szóba is hozza írásban és tévében. Nagyon helyesen tette. Aki politikusnak áll, annak fel kell tennie ilyen kérdéseket magában, és meg kell válaszolni, felelősen, okosan. Sajnos Gyurcsány, úgy tűnik, máris befejezte a…..