Adatok
Totalcar.hu
0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Pontosan senki meg nem tudja mondani, mikor, hol, és főleg ki kezdte el az egész „Nürburgring-kör”-őrületet. Sokak szerint épp a Porsche volt az, amelyik szelet vetett és persze ezúttal is vihart aratott, hiszen azóta egymást túllicitálva dobálják az autógyártók a…..
November végén jöttek az első hideg napok, le kellett tennem a Yamahát, estefelé már hűvös volt a motorozáshoz. Sebaj, van mobil esernyőm, sogenannte Panda, ilyenkor jó elővenni, beülni a száraz utastérbe, kézfejre irányítani a szellőzőrostélyt, lábra a maradék főnt, persze…..
Négyajtós nagy sportlimuzin. Nem akármelyik gyártó engedheti meg magának. Egy új modell fejlesztése rengeteg pénz, a vásárlókör igényes és bár nem nagy, annál hangosabb tud lenni, ha akar. A szédületes számok és a luxus legalább annyira fontosak, mint maga a forma. Most pedig…..
Elég sokan értesültek róla itt a Belsőségben, hogy lyukas, öreg, szürke állólámpásunk, Bazeg, aki két éven át hű társunk volt itthoni és külföldi nyaralásaink során, eladósorba került. Elég sokan kifogásolták, miért nem tartom meg, úgy látszik, nem értették a…..
(x), azaz hirdetés, kezdhetném mondandómat, és a fal felé fordulva akár hüppöghetnék is. Kevés autóm volt az életben, ami derekasabban szolgált volna Bazegnél. Talán nem is volt, hiszen Bazeg sose hagyott ott, egy lényeges szerve sem mondta be az unalmast valahol a farkasvonyító…..
Totalcar.hu
2008.11.21 22:26:08
Elégedetten hátradőltem a Panda kempingszékében, hiszen sikerült megszüntetnem a vízforralás mindhárom okát, de máris jött az újabb baj. Lehet károgni pocsék olasz autókról, meg kukába való öreg romokról, de itt olyan dolog történt, amit megjósoltam előre, mellesleg…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
1740kg egy "sportautó"?akkor már inkább egy 220 lóvas Caterham,ami 500kg...
na ez olyan mintha azon menne a vita,h Rolex vagy Seiko...biztos jó a Seiko,talán nem is rosszabb csak sajna nincs presztízse...,pedig én bírom a japókat,jobban mint a németeket de ez a küzdelem pár évtizede eldőlt...