Adatok
to moro
0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mivel Önkormanyzat, illetve a Közigazgatási Hivatal visszautasította felülvizsgalati kérelmünket, ezért a Védegylet segitségével a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészséghez fordultunk. A beadványunknak két fő pontja van. Az épittető (ÉPKAR Zrt.), a tervező…..
Lakossági összefogás az Ulászló és Dinnye utca sarkán tervezett, új lakóház törvényi kiskapukat kihasználó, jogellenesnek tűnő kivitelezése ellen.Ezen a blogon elérhetővé tesszük a Dinnye utcai és Ulászló utcai lakóközösség együttes fellépését a folyamatban lévő…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Olvasgattam a kommnenteket és az azérzésem támadt, hogy ugyanazokat az érveket ismételjük számtalanszor, de érdemi választ sohasem kapunk. Az ÉPKAR ZRT nevében irogatók nem veszik a fáradtságot, hogy megmagyarázzák nekünk, hogy a tudtunkon kívül miért ilyen és ekkora épületet terveztek és építenek nagy tempóban. Már megint ugyhallom igénybe kívánják venni a szomszédos ház parkolóját, mivel korábban elfelejtették a saját területükről kihúzni a szádlemezeket. És ehhez állítólag joguk van, hogy a mi területünkre betörve, azt megrongálva javítsák ki, amit elszúrtak. Eddig próbáltam iróniával tekinteni a helyzetre, de egyre inkább tehetetlen düh és szomorúság uralkodik el rajtam. 2008-ban az európai unió egyik tagállamában úgy építkezik valaki, hogy kivág több mint ötven éves gyönyörű fákat, a környező lakókat meg sem kérdezi és a környezetből kirívó tornyot épít. Mindezt persze teljesen törvényesen, ki tudja milyen minőségben, ami persze a lakások árában nem látszik. Ugy gondolom az érveink magukért beszélnek, remélem még nem késő cselekedni az ügyben.