Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Oktato

0 bejegyzést írt és 145 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
‹⊗› Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni. ‹⊗›   Korábban már szenteltünk egy leginkább ironikus hangvételű posztot a "kamu 50-esezés" rejtelmeinek, ezúttal megpróbáljuk a komolyabbik végét megfogni a dolognak. Kezdjük azzal,…..
Oktato 2016.10.23 07:54:49
@gus:
1980-ban négy őrült francia motoros nekivágott a Párizs-Dakar ralinak. Vespákkal, egészen pontosabban Vespa PX 200-asokkal. Statisztikailag nagyon jól szerepeltek: a négyből ketten célba értek, ami ugye 50%-os sikeresség, miközben a mezőny többi része lényegesen rosszabb arányban…..
Csehszlovákiából jelentjük: a gyerek egy vintage bobberrel gazdagodott. Tegnap, a nagymamalátogatás mellékprogramjaként családi kocsmázáson voltam lányommal, Piroskával és feleségemmel, Dórival. Törzshelyünkre, a háromszáz méterre levő Korona sörözőbe mentünk. Hova máshova…..
Oktato 2013.04.28 19:48:21
@Teshow:
4. Persze hogy kiszolgáltak! Olyan csapolt Kofolát, mint amilyet tizen-egynéhány évesen szoktunk a tallósi kocsma előtti korláton ülve inni, nem ittam rég óta! :)
Mit nem tud még a használtautó-kereskedelemről, a fontoskodó, kisstílű márkaszervizesekről és a bepróbálkozó ügyfelekről?Mai cikkünk blogposztja...
Oktato 2013.03.24 22:00:23
@KuKori: Volt bizony 1,4-es Octávia - Slovák Edisn vagy Cseh Edisn-nek hívták nálunk... :))
Több mint egy éve vettem meg a robogómat, de akkor teljes egészében kihagytam a telet. Októbertől március végéig a garázsban pihent a Cukorka. A nulla tapasztalatom és a hideg miatt sem mertem még bevállalni a téli robogózást. Egy-kétszer merészkedtem ki, akkor is teletubby-nak…..
Oktato 2013.02.12 14:51:30
@bh pearl: Eséskor baj van szerintem kézvédővel vagy anélkül... Mellesleg nem tudom, sosem vezettem kézvédővel.

És tényleg, nagyon nagy az elvonási tünet a motorozástól, mert 1 ember kivételével senki sem akarta Angélát - aki szerintem is jó csaj - megprütykölni, már elnézést...

Vagy minden kommentelő Csikós jóbarátja?
Oktato 2013.02.12 15:29:05
@bh pearl: Nem azt írtam, hogy nem estem...de eséskor én a kezemet teszem le utoljára - amit lehet, hogy rosszul csinálok - mert nem szeretném, hogy a kezem az út és a motor közé kerüljön... Lehet, hogy ez csak markolós/darus reflex - kabinból nem ugrunk ki, mert véd. Ja és a motort is le szoktam magamról rúgni - 3× történt meg - nehogy már a holtsúly halottá változtasson... :)
Oktato 2013.02.12 15:48:36
@bh pearl: Hobbiterpmotorozok néhanapján.... Nem tudok ugratni meg hasonlók, "fejtisztításra" használom, de rendben vannak a reflexeim és a csúszós-mázos domboldalon van időd gondolkodni - 2-4mp - azon hogy mit tegyél, szerintem...

Az ismerősödet sajnálom az eset miatt, de örülök, hogy relatíve jól jött ki a dologból, nehéz lehet ennek függvényében objektívnak lenni.
Ez olyan biztonsági öves utóíz - bekössem vagy ne? - mivel 6 évig voltam tesztvezető egy pozsonyi autógyárban mindig bekötöm, mert egyszer nemtudtam "megfogni" 50-ről... :( Úgy lefejeltem a tükröt, hogy a szemüvegem is eltört.
Csak egy jó indok kell, miért ne csurogjunk előre a zebráig: ez a videó elég visszatartó erővel bír. Nem is nagyon lehetséges bármit hozzátenni – nézzék meg és garantálom, hogy ez tavasszal is eszükbe jut majd a lámpánál várakozva.   ..
Oktato 2013.01.29 09:54:50
@emberrichard: Azért, mert ezt két nap alatt sem tudták überelni... :)

Szerintem is zsolt64 a nyerő a megoldással, esetleg annyival spékelném meg, hogy lehet hogy berakták úgy ahogy kell, csak nemvolt kéznél spanifer és lassan hátrakúszott a csomag.
Bezzeg régen, bezzeg az oroszok, bezzeg a kétüteműek – ah, folytathatnánk a felsorolást karácsonyig, de minek: akinek nem volt Jawája, az nem értheti, legfeljebb sejtheti micsoda buli lehetett ez. A beágyazott videóban az 1976-os, szovjet márkatalálkozóról készült…..
Oktato 2012.12.16 17:29:47
@baowah: "Bizony" :)
Oktato 2012.12.18 16:56:12
@mpali35: Lehet, mert motorral nem voltunk a forgalomban, csak a bólyák között és a pallón kellett áthajtani - egyesben. Csak az autóval vittek ki a vizsga alatt. Ja, a 125-ös Tatrant mi is tologattunk, mert a haver új 2db 6V-os aksit rakott bele, és hogy-hogynem a + volt a test....
Nem is jöttünk rá mi a baja :))

Amit nem szerettem az a féloldalas felugrás a motorra betoláskor, hogy leterheld a hátsó kereket... :( Egyszer nagyobbat ugrottam és a motor átdőlt a másik oldalra...
Oktato 2012.12.21 22:46:31
@geloga: Csehszlovákiában volt, azért tűnhet furcsának...
Robogó Viagra, Verhovina? 2012.08.30 16:35:34
Atombabetta? Turbótomos? Viagraverhovina, vagy mi a pokol ez? A török motorosok ráéreztek az igazán öngyilkos tuningra. A pedálos mopedet megbontják, és három extra hengerrel egészítették ki. Úgy tűnik, ezen túl is került némi okosítás a karburátorok köré és a primer hajtás…..
Oktato 2012.08.31 13:16:19
Nagyon nehéz őket megfogni, mondja a szakértő és mi értjük. Aki ma ötven köbcentis motorral vagy robogóval szabálytalanul közlekedik, nem kell tartania az utólagos bírságtól, ha nagy a forgalom, még a rendőrök elöl is megléphet. Az Országos Rendőr-főkapitányság,…..
Oldalkocsizni különös móka. Viccnek durva, így csak komolyan érdemes csinálni, szívvel, szerelemből. Az alábbi régi reklámvideó átad valamit ebből a hangulatból - az izommunkát és a gyakorlat nélkül szögletesre sikeredő kanyarokat persze nem érzékelteti. Ennek ellenére…..
Oktato 2012.06.21 13:26:49
@TyerCorp01: Igen, én már láttam és mentem is ilyennel - még a honvédségnél - Nové Mesto nad Váhom-ban Szlovákiában.
Alapból a "motospojka" - motoros hírvivő/összekotő harcezköze volt. Jó móka volt, klasszikus teljesítménnyel...
Nemrégiben levelet kaptunk, amit főszerkesztőnk korrekten meg is válaszolt. Kedves olvasónk azt javasolta, hogy lobbizzuk ki: segédmotorral is lehessen utast szállítani. Ugyan Winkler Róbert gyakorlott robogósként is véleményezve udvariasan elmondta, hogy nem tartjuk erre alkalmasnak a…..
Oktato 2012.05.30 22:51:38
@SelmeciMarcell: "Ember! 20-szal még Szolnokon is legázolnak az autók, pedig ott a 40-es tempó hihetetlen száguldás az autósok többségének szemében!"

Hidd el nekem ezt az utat szokom megtenni 210-es kétsebességes Babettával mikor a gyerekeket nem kell vinni/szünidőben/. maps.google.sk/maps?saddr=Be%C5%88adikovce,+Slovensk%C3%A1+republika&daddr=49.2466588,21.5886271+to:Sovietskych+hrdinov&hl=sk&ie=UTF8&ll=49.269821,21.609764&spn=0.181006,0.308647&sll=49.314296,21.576719&sspn=0.011303,0.01929&geocode=FcI-7wIdfcdIASmZxG12AZw-RzEEv0hl8jJ7Dg%3BFcJx7wIdk2pJASkxtjYakp4-RzERkYOz0fcAEw%3BFet78AIdgjRJAQ&oq=svidn9k&t=h&mra=dme&mrsp=2&sz=16&via=1&z=12

Ha tudsz térképet olvasni látod a csíziót, ha nem, nincs értelme a vitát folytatni... Ja a narancssárga láthatósági mindig rajtam van! Ritkán akarnak eltaposni a TIR-esek mikor hegymenetben a bringások is beelőznek...
Oktato 2012.05.30 23:11:26
@Ntbr: :)

Sőt, 0:54-nél ugyan az a fíling, mint a blog fejlécén baloldalt, csak a bukók hiányoznak...

Mindenre lehet keresni megoldásokat vagy kifogásokat is....
Oktato 2012.05.31 08:34:35
@SelmeciMarcell: Szerintem nekem akartál válaszolni :)

Igen, igazad van! Nem csak magyar mentalitású kamionsofőrök előznek, hanem román, bulgár, török, litván, lett, orosz, ukrán, stb....
Sajnos eddig csak tényleg a H.....kamionos sofőrnek kellett elmagyaráznom, hogy nem tudok gyorsabban menni az emelkedőn...Mikor magyarul feleltem az angolos hablatyolásra, majdnem kiesett a lehúzott ablakon :).

Azt szerettem volna szemléltetni, hogy akkor se kell hogy lenyomjanak ha lassan mész. Utast pedig józan eszemre hallgatva nem vinnék Babettán AZON az útszakaszon. De hidd el S51-esek, Jawa Ideálok,Mustangok bizony ott is viyznek utast. Igaz már ők is kikopóban vannak :(
Milyen olajat tegyek a nagy fordulatú motoromba? Majdnem mindegy, mert nem a fordulat számít. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Oktato 2012.05.16 22:50:25
Olvasom a kommenteket és mindig ugyan az a sztereotípia...
Higgyétek el a tervezőmérnök biztosan érti a dolgát! Ha nem hiszed, mi a f@sznak veszel autót, építs magadnak!
Turbó: a 4-es golf 1,9-es TDi /teljesítménytől függetlenül/ motortesztje a gyárban kb.:nem írom az elejét, de próbakabin,nyolcgörgő, utolsó dinamikus feladat a számítógépnek "rakd 3-asfokozatba és padlógáz, letiltásig. tartsd a köv. utasításig!" Ez durván 108 km/ó-s tempót jelentett, légellenállás nélkül. Kb. 1,5 percig állítgatott valamit a gép, majd jött a parancs állj meg és hagyd el a kabint, nyomj entert. Mivel szorított az idő, durván 40 sec. múlva nyomtad az entert, mire a kompjúter leállította a motort, kajakra nulla fordulatra. A turbó meg cseresznyepirosan izzot-aki tud kovácsolni, megmondja mekkora hőmérsékleten- és százötvenezer fordulat/percről hörgött le a turbó... A kurv@ germánok már a gyárban ki akarták nyírni a turbót, hogy újat vegyél, nem?! :-)
A feltöltős motor kb. 1750f./perc-től kezd feltölteni, nem? Ha jól érzem az ellentmondást, akkor az kb. alapjárati ford.×2...tehát nem alacsony fordulat/ez egy relatív fogalom/.

De lehet, hogy én vagyok a hülye - mivel nincs gépészmérnöki diplomám - de az én CRDi-mnek az olajcsere periódus vége előtt kb. 4000 km-vel növekszik a fogyasztása kb 1,5 l/100km. Majd olajcsere, fultank, nullázás és 10000km-t újra 5,4 l/100km-rel teszem meg.

Ja, valaki kérdezte fentebb, a villanyautóban villannyal fűtünk!!!

Béke...
1949: a név még Weisz Manfréd volt és még létezett magyar motorgyártás - akkor még senki sem gondolta volna, hogy a hetvenes évekre ez is bedől. A háború utáni optimizmus legalább a párt kommunikációjában létezett, bár én magam is bizakodó lennék, ha most kapnék meg egy…..
Oktato 2012.04.24 09:32:28
@Eddie: Nem nagyon hiszem! Az echte magyar Gaia Motor is eltűnt a piacorientált világ útvesztőjében. Igaz Ők csak 50ccm-is motort készítettek...

Ami elmúlt nem jön vissza, ha visszajön akkor az úgy néz ki, mint a "Kedvencek temetője" főszereplői... :-(
Oktato 2012.04.24 12:46:17
@Eddie: Szeretek én is motorral/mopeddel közlekedni. Szerinted meddig lehetne beárazni? 200-300e forint adókkal együtt?
Annyiért én is vennék ha megbízható lenne...

És pont itt bukna bele az egész, mert amíg ha "az én tehenem megdöglött, dögöljön meg a szomszédé is" hozzáállás nem változik meg, beletörik a bicskánk a fejlesztésbe/gyártásba.

A Dacia mögött ott a Renault, mint reklámnév... Mögötted ki volna? Azon kívül, hogy tényleg magyar termék.

Nem, nem vagyok negatív, csak piacorientáltan nézem a problémát, ergo van-e olyan célsoport, akit huzamosabb ideig át lehet b@szni, mert most ez a jellemző.... De huzamosabb ideig a motorral közlekedők nem becsaphatók!

Ez az én véleményem, magam találtam ki...
Miért képzelik magukat az utak királyának? Mindent értek. Munkaidőm kötetlen, megyek mint a töketlen. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Oktato 2012.02.17 15:48:34
@l.atti: Te pedig közúti szabálysértést! Gondolom ezek a rádfutások az M1-M7 emelkedős részeinél történnek? Igaz? Tudod azok a szarok megrakva tényleg 160 maxal tudnak menni, felfelé meg szét kell futnod magad, mire valaki miatt fékezned kell, persze a sor sem enged be jobbra....
Szlovákiában nem követtem el cserbenhagyást, mert kicsit más a KRESZ, de ahogy látom, Te a magyarországit sem ismered...

Ja, nem vagyok trafipax, tehát más autók sebességét csak megbecsülni tudom. Ha kamionost kérdezel, alátámasztják azt, hogy vontatmány nélkül nagyon tud menni a 700 ló. A luxusautót meg mint gyűjtőfogalom használom az elnyújtott, sötét, limuzin karosszériájú járművekre.

Nem érdekel az előzmény, nem érdekel az utójáték sem.

Szép hétvégét Neked is!
Oktato 2012.02.17 16:09:20
@l.atti: Szlovákiában csak akkor kell megállnod, ha a saját biztonságod nincs veszélyeztetve...
Gondolj arra, ha pl. a kétsávos alagútban baleset történik...Alagútban TILOS megállni!

A kamionos a leszabályozásra is választ ad...

Te pedig folyamatosan közúti szabálysértést követsz el, sőt szándékosan veszélyeztetsz másokat, mert azt a KRESZ is kimondja, hogy minden résztvevőnek meg kell előznie a veszélyhezet! Függetlenül attól, hogy a szenvedő, vagy az elkövető vagy!

Szép napot!
Oktato 2012.02.17 16:35:32
@l.atti: Testvér, ha valaki erőszakos valakivel, az velem is az lesz. Nem kérek abból, hogy 3.-ként valamibe belekeveredjek. Tudod a vontató megállt, nem hajtott tovább. Ezt sehol sem írtam, lehet nem voltam egyértelmű.

Melyik mondatomban védtem a kamionost? Vagy bármelyik résztvevőt? Én ilyenre nem emlékszem. Azt szerettem volna mondani, hogy Te kérdezz meg bármelyik kamionost...

A "baszogatást" elnézést, Te kezdted. Az első lépest Te tetted meg...

Szép napot.
Ha elvesszük a gázt, semmit nem fogyaszt az autó. Van ennél takarékosabb? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Oktato 2012.01.26 11:38:42
@Oktato: Ja, és befele betartom az 50-est, nem kell fékezgetnem...
Oktato 2012.01.26 13:40:46
@newtehen: Lehet, hogy én tudom rosszul /akkor elnézést kérek/, de az említett autók - Wartburg, Trabant - karburátorain nincs elektromos mágnesszelep. Sőt nem minden Zsigulin, Polski Fiaton, Moszkvicson, Dacian volt. De még a Skoda is csak a 120L-en vezette be.... Azokról az autókról beszélünk, amelyeket a szüleink vezettek a 70-es 80-as években. Legalábbis nekem ilyen a tapasztalatom...
Arcom kékes fényben sápad, szemem eres a monitortól, kézfejem ízületei kopottak a sok gyorsparancstól. Ha nem dönt le az álom, képes vagyok órákig motorokat nézni még munkaidő után is – a sok unalmas új motor után az éji órákban előmerészkednek a patkányok, a…..
Két szívkoszorúér meg három repedező aorta között Enderünk, aki mostanában leginkább főállású orvos, levelet írt, fényképeket csatolt. „Az egyik totalcart olvasó szomszédom áthozott ma három képet. Koreai motorosok, az egyik csaj, 125-250 köbös gépekkel mennek…..
Sárga, mint egy Caterpillar 2011-ben több érdekes és több botrányosan unalmas motort is bemutattak. Sajnos egyre ritkábban fut át a kellemes remegés a tesztgépek megkapása előtt, de néha még érezzük, van remény. Idén én egyszer jöttem igazán lázba, és pont ez volt az, amit…..
Orren „Putt” Mossman a huszadik század első felének legnépszerűbb motoros akrobatája volt. Negyvenéves pályafutása alatt hat kontinens negyvenöt országában lépett fel. Igen, már akkor is, sőt, korábban is voltak olyan fickók, akik mindenféle ugrásokkal, esésekkel és…..
  Nyálcsorgató galériához klikk a képre!   Az emlékezetemben végzett mélyfúrás után sem találtam erős kapcsolatot az eddigi motoros szokásaim, és az Imolában évente rendezett Mostra Scambio, vagyis veteránbörze mondanivalója közt. Csikós szerint, ez az igazi…..
Egy közepes balos kanyar, szolid tempó, majd váratlanul szemből kiütik alólad a gépet. A sportmotorosok rémálma vált valóra néhány napja a kaliforniai Mulholland Drive-on, amikor a Suzuki GSX-R-t vezető, szabályosan haladó motoros, egy kanyarból kicsúszó Honda CBR600RR-rel…..
Oktato 2011.07.27 09:37:21
@shamir: Bizony-bizony a cenzúra nem szűnt meg létezni, csak velünk hitetik el, hogy nincs. Aki pedig szólni mer, "eltűnik" mint Petőfi a ködben....

Tudni kell, hogy a média közhangulatformáló ereje óriási hatalmat jelent, aki birtokolja a médiát, birtokol mindent...Lsd. angol médiabotrány, biztos nem azért robbant ki, mert nem akarták megenni a tejbegrízt...

Már Hofi is megmondta: "Felfordult a világ. Az ALJA került fölülre!!!"

Lehet hogy kimoderálnak/cenzúráznak, mert nem a cikkhez szólok hozzá, hanem egy másik kommentelővel csevegek....
Oktato 2011.07.27 14:56:30
@shamir: Ezt az esetet én sem ismertem, köszönöm a linket! Eggyel több dolog, ami megerősíti a hitemet néhány dologban.

Sajnos ez nálunk - Szlovákiában - is így működik.

Csak tudod a média hatalmának is két oldala van, mint Mátyás király aranyának abban a mesében, hogy "addig el ne áruld szántó-vető a megoldást, míg az orcámat nem látod..." És akkor jöttek a bölcsek és a király orcája reá volt verve az aranypénzre....

Én meg inkább a Motordoktor írásait olvasom szeretettel - politika és erőszakmentesek :)!
Ártatlan levélnek indult. A tárgy – scooter – sem volt fenyegető, nem szokatlan szó a postafiókomban. Megnyitva az egy szem youtube link már gyanús volt, sejtettem, hogy valami kötelező néznivaló vár rám. Nem nagyon tudok mit hozzátenni, tényleg kötelező. Munkahelyen…..
Ennek a videónak nincs sok mondanivalója, vághatjuk rá elsőre. Azonban ha végignézzük, és átlapozzuk a galériát, majd kicsit elmerengünk a látottakon, megváltozhat a vélemény: ebben minden benne van, amiről a motorozás szól. Vonatkoztassuk el a helyszíntől, meg a filmecskében…..
Oktato 2011.06.20 11:51:34
@Tomchy: Ott a pont!!!

Ugyan ezt csináltuk valaha, mikor még suliba jártunk, igaz Mustangal, Ideállal, nem a sivatagban - Kö. Eu-ban nincs is - de kint a lakott területtől messze-messze... Tábortűz, sátor, almabor :) ...

Tényleg jó volt és Ők pedig filmre vették, mi nem...

Trolloknak: Nekem is van gyerekem - kettő is - és ilyen bulikra tuti kapnak majd pénzt, még ha nem is vet fel a pelyva!