Regisztráció Blogot indítok
Adatok
retrorepro

0 bejegyzést írt és 134 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Aki mostanában járt growshopban, bizonyára már találkozott a Cannabis Kultusz című folyóirattal, aki nem, az vegye az irányt a VI. kerület felé, ott elég sűrű az egy négyzetméterre jutó termesztőboltok száma, én az MGTSZ-ben kaptam fel egy példányt ingyen. Sosem értettem,…..
retrorepro 2008.08.29 14:06:44
Hűűha! Csak nem gázoltam a lelkivilágodba a pedofíliáról meg a sör-töményről szóló megjegyzésemmel? :DDDD

Amit leírtam, komolyan gondolom. (Ezért is kerülöm azokat a kifejezéseket, amiket pölö te használsz.) De valóban, úgy gondolom, hogy az, hogy valami törvényes egy adott poltikai rendszerben, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy helyes vagy igaz. Nem is az agyoncsépelt ávózásra vagy gestapózásra gondolok, hogy ugyanis törvényesen (és nyakatekert érveléssel, vagy pont a zsigeri indulatokra alapozva) bűnösnek lehetett bárkit származása alapján nyilvánítani, meghurcolni, vagy törvényesen meg lehetett kínozni, deportálni, kivégezni. Még csak Wilson elnök "igazságára" sem kell gondolni, a Közép-európai kis nemzetek önrendelkezéséről, ami Trianonhoz vezetett, és a magyarok önrendelkezését gyilkolta meg. Vannak ennél hétköznapibb jogesetek, közhelyszerű demagógiák is, csak nyitott szemmel-füllel kell járni, és nem mindig csak alpári jelzőket harsogni mindenre, ami az agybaégetett baromságoknak ellentmond.

Nem tudom, hogy kinek mi a jó hosszútávon. Azt tudom, hogy nekem mi a jó, és ennek igyekszem alaposan utánanézni, igyekszem a témát körüljárni. És a szerzett ismereteimet és tapasztalataimat megosztani másokkal. Lehet, hogy nem hiszed el, de úgy gondolom, hogy a tapasztalataimnak, a racionalitásomnak jobban hihetek, mint a közhelyeknek. És képzeld, bár ez is hihetetlen, úgy gondolom, igazam van, és az igazságomat szeretném másokkal is megosztani.

Többek között azért teszem ezt, mert amit te úgy fogalmazol, hogy "az ige terjed minden csatornán" (nyilván az élvezeti szerek acsarkodás- és hisztériamentes megítélésének és kezelésének igényére utalsz), én pont úgy látom, hogy minden csatornán a butítás terjed, a demagógia. Készül például Funk doktorral az egyik legnagyobb tudású addiktológussal egy félórás tévéinterjú, amiből már csak egy félmondat fér be az adásba, ami pont ellentmond az egész mondanivalójával (ezért kínosan ügyelni kell még a vágónak is, hogy a következő tagmondat "de" kezdőszava el ne hangozzék). Tehát én pont azt látom, hogy minden csatornán az erő pozíciójából kifejtett hazugságok terjednek. Egy fiatal, tizenéves, aki ugye minden korban "gyárilag" szélsőségesen kritikus és gyanakvó az előtte járó generációkkal szemben, kipróbál valamit, mondjuk a füvet, megtapasztalja, hogy hazudott a média, a felnőtt társadalom, és "ááá, hülyeség" legyintéssel azt sem hiszi el, ami esetleg véletlenül, akaratlanul mégis igaz lenne az amúgy hamis propagandában.

A hazudósnak ugyanis akkor sem hisznek, ha véletlenül igazat mond.

Bájdövéj, szerinted miért terjed újra a heroin? Ha megfejted, vendégem vagy egy alkoholmentes sörre...)

Az alpári módon acsarkodónak pedig nincs mit elhinni, csak azt, hogy - jóindulattal közelítve - rossz napja van, ezért nem tud önmagán uralkodni.

Én tehát, veled ellentétben nem tudom, hogy - magamon kívül - kinek mi a jó hosszútávon. Azt viszont tudom, hogy kinek mi nem jó. A társadalomnak, a fiataloknak, de még a törvényes rendnek sem jó, ha könnyen leleplezhető, átlátszó hazugságok vagy féligazságok terjednek, hivatalos álláspontként, fenyegető, túlzott következményekkel alátámasztva. Nekem, boldog családomnak, barátaimnak nem lenne jó, ha bizonyos másnak nem (és több évtizedes tapasztalataim szerint önmagamnak sem) ártó szokásaim miatt meg lennék hurcolva.

És legvégül, neked meg például az nem jó, ha fikázol, és trágár kifejezéseket használsz még mindig, de ezt már írtam.

Peace! :-)
retrorepro 2008.09.01 14:45:47
fütyikrata olvtárs (nem elvtárs),

Kibújt a szög a zsákból. Tehát mégis te vagy diwat26 kért-kéretlen prókátora.

Nos, Kedves Művészpalánták (ha meg nem sértelek benneteket, bár tudom, ti érettebbek vagytok egy tizenhétévesnél, mint amilyen én vagyok), meglátogattam a honlapotokat: dz.art.less.hu

Mostmár csak azt nem értem, hogy ha ti olyan felnőttek meg extrémek vagytok, hogy a honlapotok "guestbook"-jában kizárólag hard core porno szájtokhoz való linkeket találni, mint pl. az "old toothless woman sucking a cock" vagy a "kinky dirty sex animals", vagyis nyilván kizárólag ezt értékelitek a helyén, és ezt ajánljátok az odatévedőknek, akkor miért háborodtok fel azon, hogy másoknak másfajta, a mainstream-től szintén eltérő szabadidős kedvtelésük van. Szerintem a fű kevésbé undorító, mint a pornó, különösen pl. a "free black cum shots", ezért az ilyen szájtokat én elkerülöm, és nem kezdek trágár, alpári stílusú vitába az "ottaniakkal", bár nálatok ez a hangvétel (geci, pöcs, stb.) talán helyénvaló. És nem kezdek civilizatrikus tevékenységbe, hogy hagyjatok fel ezzel az undorító, lélek- és esztétikum-romboló szórakozásotokkal, mert csak magadnak ártotok. Igaz, kezet azért (már higiéniai okokból sem) nem fognék egyikőtökkel sem...

Itt nem megy ez a stílus. Itt békés emberek beszélgetnek saját, másnak nem ártó szokásaikról, és bár ezeken a szokásokon megütközhetsz, a pornó, a trágárság itt - mondjuk úgy - nem helyénvaló.

Továbbá, ha nem azért vitatkozol, hogy meggyőzd a vitapartnereidet és a közönségedet, akkor miért? Hogy minél többször leírhasd a "geci" szót?

Nem értelek, de könyörgöm, ne kezdjél bele abba, hogy megmagyarázod! :o)

Viszont, érveket, vitatható színvoanlú véleményt még nem olvastam tőled, csak acsarkodást, trágárságot. Szoktuk itt üdvözölni azt, akinek más véleménye van, mint nekünk. Csiszoljuk az érveinket, tanulunk egymástól-másoktól. Neked egyelőre úgy tűnik, csak komplexusaid vannak, érveid nincsenek, azt meg nem szívesen tenném magamévá.

Én még mindig szívesen fogadnék tőled vitatható véleményt, már ha van olyan is neked. Spongyát a fikázásra! :-)
Újra kiadták dévédén a Tommy Chong bebörtönzéséről készült 2005-ös dokumentumfilmet, és mivel ez még így direktben nem szerepelt a blogon, kiváló alkalom pótolni (torrent). A szmókervígjátékokat gyártó Cheech és Chong páros tisztességben megőszült aktivista tagja…..
Bence találta MTI-n ezt a kisszínest, ami szerint az egyház sem utasítja vissza egységesen a kendert. Van akinél a hátsó kertben terem "Isten ajándéka": Huszonnégyórás pap- és vadkenderfigyelésbe fogott a rendőrség Bulgáriában narkótermesztés gyanúja miatt. Csak…..
retrorepro 2008.08.29 15:59:33
Marihuánaültetvényt találtak a bolgár parlament előtt

Független Hírügynökség -
ugyelet@mail.index..hu
| 2008. 08. 29., 14:34

Néhány tőnyi kendert találtak a napokban a bolgár parlament előtti virágágyásban. A kormányszóvivő viccesen annyit mondott, csirájában fojtották el a problémát
---
Kisebb marihuánaültetvényt találtak a bolgár parlament előtti virágágyásban - ismerte el a szófiai kormány szóvivője, miután csütörtökön az egyik helyi napilapban leközöltek egy fotót a növényekről.

A kormányszóvivő hivatalos közleményében humorosan hozzátette, hogy a problémát csírájában fojtották el, de ennek mikéntjét nem közölte. A bolgár rendőrség az elmúlt hetekben hadjáratot indított az illegális kannabisztermesztés ellen, a razziák során több mint hat tonna marihuánát foglaltak le köz- és magánterületeken, többek között egy pap udvarán.

(Index)
retrorepro 2008.09.01 14:08:39
Siphersh 2008.08.29. 22:29:03

Egyrészt, amit kétszer mondtam kétszer mondtam, azt utólag korrigáltam, tehát (szerintem) helyesen így szól:

"Egyesek szerint más fajhoz tartozik az indiai kender vagy hasiskender is (Cannabis Indica), mások szerint ez a vadkendernek csak egy variánsa (Cannabis Sativa var. Indica)."

Pusztán arra szerettem volna rávilágítani, hogy a "vadkender" meg "ipari kender" meg "indiai kender" pusztán változatai ugyanannak a fajnak, igazábóla megkülönböztetés igen sokszor önkényes, és nem is genetikai alapú különbséget, hanem a különböző klímán termesztett növények fenotípusának különbözőségét takarja.

És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy én is kötözködjek veled. :o) Te is beleesel abba a hibába, hogy a különböző fajták kevert változatát "hibridnek" nevezed. Bár tudom, hogy ez az terjedt el pl. az indica-ruderalis kevert fajtákra, azért annyiban (lényeges ponton) pontosítsunk, hogy hibridnek pl. az öszvért nevezzük, amelyik nem képes szaporodni. A hibridek általában poliploidok, és nem nevezhetők semmilyen fajhoz tartozónak sem.

Hmm, ez egy kissé bonyolult, tehát megismétlem: Azonos fajhoz tartozó egyedek alatt azt értjük, hogy egymáshoz külsőre hasonlítanak, és egymás között párosodva az elődökhöz hasonló, szaporodóképes(!) utódot hoznak létre.

És ez lényeges: Amíg az öszvér pl. nem szaporodóképes, addig az indiai kendert otthon, vagy az otthoni kertben ugyanúgy be tudja porozni bármelyik, kisebb-ngyobb távolságban a pollenjeit árasztó kendernövény, ebből az anyanövény hozhat magot, amit elültetve ugyanolyan kender (és nem hibrid) fog nőni.

Tehát kender, mint biológiai faj, vagy mint anya, csak egy van. Ezért mikor valaki vadkender-szívásról, vagy bármi hasonlóról beszél, igazából túl nagyot nem hibázik...
A spontán indult "hol ne termessz marihuánát" sorozat következő célállomása Miami, ahol a Mall of the Americas szupermarket egyik raktárépületében találtak 200+ tő kendert. A CNN vicces kedvű munkatársai megjegyezték, még senkit nem tartóztattak le az ügyben, minthogy…..
A HVG találta a cikket, úgyhogy nem csak én keltem a hangulatot az alkohollobbi agymosása ellen, hanem a Sunday Times is le bírt hozni egy publicisztikát, ami szerint az alkalmi füvezés kevésbé ártalmas, mint az ivás a tinédzserek fejlődésére. A szerző, India Knight legalábbis még…..
retrorepro 2008.08.11 16:17:14
Roltii 2008.08.11. 11:52:47

Akkor lépjünk eggyel tovább.

Talána kÁbítószerek világa c. könyvben olvastam, hogy különböző országokban a fű (hasis, kender) betiltása különböző hatással volt a társadalomra. Indiában pl. egyértelműen negatív, mivel az a társadalom sokezer éve együtt élt ezzel. Egyértelmű pozitív hatással járt viszont pl. Egyiptomban, ahol amúgy hagyományosan a nők vitték a vállukon a házkörüli munka (és általában ezzel maggának a munkának) a terhét. A férfiak a fű szívásával mégjobban ellustultak, még kevesebbet dolgoztak, és ez alapjaiban látszott megrengetni az egész egyiptomi társadalmat. (Aki másképp emlékszik a könyvre, kérem, pontosítson.)

Magyarországon az első számú érték (a minél magasbb szinten való fogyasztás mellett, vagy éppen ezzel összefüggésben) a társadalmi pozícióban való előrejutás. Ezt a rendszeres, vagy inkánn mondjuk úgy: mértéktelen (folyamatos) fűszívás akadályozza. Vagyis, ha legalizálnák, lehet, hogy többen fogyasztanának (nem vagyok benne biztos), de nagy valószínűséggel nem érné el az egészségileg és társadalmilag káros mértéket a fogyasztás általános szintje; Fű hatása alatt ugyanis (a fent már említett "droid" monoton munka kivételével) nem lehet érdemi, koncentrációt igéénylő zsellemi vagy fizikai munkát végezni.

Persze, lehet, hogy sokan átállnának a rendszeres (folyamatos) ivásról a fűszívásra. Ezt én viszont pozitív hatásnak ítélném, mert össze sem lehet hasonlítani egy alkoholista és egy túlzott fűfogyasztó egészségi állapotát (hidd el, találkoztam mindkettővel). De a nagy átlag vagy a társadalmi pozícióját, az előrejutás lehetőségét, vagy legalább a munkahelyét fontosabbnak ítéli.

Tehát Magyarország nem Amerika, de fejlett nyugati (vagy inkább északi) ország, közelebb van Hollandiához és ASmerikához a társadalom, a hagyományok és az értékrend, mint Egyiptomhoz.
Amint az a Magyar Hírlapból valamint a Kékfény című rendőrmagazinból kiderült, az idei Sziget-fesztivál portfóliója speciális elemekkel bővült: láthattunk színes bőrű drogdílereket, akiket narancssárga térdnadrágos rendőrök tepertek a földre, bemutatták a világ egyik…..
A drogháborúnak már nem csak szegény feketék eshetnek áldozatul Amerikában. Egy Washington melletti amerikai kisváros, Berwyn Height polgármesterét például úgy rohanták le a kommandósok otthonában, hogy közben a kutyáit is kivégezték. Kapcsoljuk a drogháborút, Cheye Calvo maga…..
A világ legnagyobb szabású drogos összejövetele vasárnap véget ért. Három héten keresztül milliárdok figyelték, ahogyan különféle illegális szerekkel feltúrbózott sportolók teljesítenek az emberi tűrőképesség határán, sőt azon is túl. Persze, tudjuk, az olimpián…..
retrorepro 2008.08.27 10:01:40
...És mégvalami, az itt kikerekedő sértődött, személyeskedő acsarkodásra:

Én jómagam keményen sprtolok, valamint vannak bizonyos egyéb "rekreációs" szokásaim is. A kettőt amúgy nem keverem össze: Vagy ez, vagy az. De minkettőnek ugyanaz az alapvető célja: Szeretném jól érezi magam.

Elismerem, hogy egy sportoló önmagában doppingtól nem lesz bajnok. De nem kéne szenteknek tartani az önző, önpusztító doppingoló sportolókat. Most nem is térnék ki azokra a hétköznapi baromarcúakra, akiknek gyúrás után a fülükből csorog a szteroid meg a tesztoszteron, és az élő fába is belekötnek, hogy ezt elviseljék. Mindha az acsarkodó kedves olvtársak szóhasználatában is hasonló jelenségeket vennék észre (vazze...)

De vegyük tudomásul: A dopping ugyanolyan személyiségromboló, mint bármely "élvezeti célú" aljzószer (speed, kokain, stb.), esetleg egy kicsit alattomosabb, mert a fogyasztója nem is számol vele nem tuduja ezért tudatosan ellensúlyozni esetleg. Aki szedi, az ugyanúgy "jól érzi magát" (ha másért nem, azért, mert kevésbé fárad el, és több endorfint termel a végén a hipofízise), és semmi oka megvetnie, lenéznie azokat, akik bármilyen élvezeti cikket "rekreációs" céllal fogyasztanak, és nem azért, hogy visszaéljenek természetadta tehetségükkel, vagy fizikai teljesítőképességük határaival.

Persze, a felsőbbrendűség érzését nehéz feladni, megértem...
Augusztus 16-17 hétvégén volt Seattleben a helyi rendes évi Kenderfesztivál, ahol állítólag 150 ezren fordultak meg. A szokásos bazárokat és szétcsúszott hippiket a képgalériájukban lehet megcsodálni, de ennél viccesebb a video, ahol a legandás Jack Herer kisíján rosszul lesz…..
Kenderzsupp McCainék dílerkednek 2008.08.19 10:38:00
Vicces oldalát fedeztem fel az amerikai elnökválasztási kampánynak. Az ütős ötleteikről ismert Safer dílerkedéssel vádolja McCain nejét. Ennek annyi az alapja, hogy a republikánus elnökjelölt családjának tagjaié a Hensley & Co. kétharmada, ami a harmadik legnagyobb…..
Brutális rendőrökért sehol nem kell a szomszédba menni, de a sokat szidott Amerikában páros lábbal baszták ki azt a rendőrt, aki 13x bokszolt arcon egy 17 éves néger gyereket, amiért az füvet szívott a kocsijában. Elég valószínű, hogy az alább látható videofelvétel…..
Mint az néhány hónapja várható volt, a fodorizált SZDSZ dekriminalizációs javaslattal fogja nyitni az őszi évadot a parlamentben. Még ezt sem merték arccal bevállani, ezért Léderer András, az Új Generáció elnöke viszi az ügyet: "Azt akarjuk, hogy a fogyasztókat ne…..
Zseniális, mire nyomják el az amerikai adófizetők pénzét drogprevenció címén. Drogriporter találta a Nemzeti Ifjúsági Drogellenes Médiakampány (National Youth Anti-Drug Media Campaign) tavalyi szájtját, ahol különösen hátrányos helyzetűnek, gyakorlatilag magatehetetlen…..
Magyarnémetangol az a legfrissebb kutatási eredmény, ami megállapította, hogy a fűben lévő THC rokonai, az emberi test által termelt endokannabinoidok felelnek a bőr egészségéért. Bíró Tamás vezető kutató szerint az előzetes tesztek azt mutatják, hogy új kenőcs alapú…..
retrorepro 2008.07.04 14:06:18
markusbenjamin 2008.07.03. 20:28:40

"ott csúszik félre a legtöbb füves, hogy a szórakozás céljából való tépést összemossa a fű hatóanyagának orvosi célú felhasználásával. ez a cikk is ennyi."

Mint tuggyuk, aki beteg, az szenvedjen. Az orvosság arról ismerszik meg, hogy pici, kerek formában, vízzel kell leerőszakolni a garaton, esetleg tömőfával, vagy hátbavágással rásegíteni.

Vannak persze egyéb formái is: Például a kanalas orvosság, mely közismerten keserű, esetleg negédes-szirupos.

Nos, egy gyógyszer minél taszítóbb, minél élvezhetetlenebb, annál hatásosabb. Sokszorm már maguktól a mellékhatásoktól (fejfájás, hányinger, hasmenés, székrekedés, bőrviszketés, stb.) önmagában beindul a gyógyulási folyamat: Ha szarul érezzuk magunkat a gyógyszeről, tuggyuk, hogy 6.

A fűvel az a baj, hogy ha valaki fogyasztja, akár még élvezheti is, Így kevés az esélye a gyógyulásnak. Emiatt fáradhatatlan tudósok pénzt-időt-energiát-tudást nem kímélve dolgoznak olyan szintetikus vagy félszintetikus cannabinoidok előállításán, amik a fű gyógyászati hatását nem rontják le azzal a nem kívánt, hátrányos mellékhatással, hogy a páciens jól érzi magát.

Különben még kiderülne, hogy a stresszoldás, a kellemes alvás, a jó közérzet és a tiszázott gondolatok önmagukban is gyógyíthatnak. Hová lenne akkor a gyógyszervegyészet, a kábítószerpolitika és a boszorkányüldözés?...
retrorepro 2008.07.30 09:59:07
Egy mai változata a hírnek a zindexről:
---
Kannabisz-származékokat termel a bőrünk
MTI -
ugyelet@mail.index..hu

| 2008. 07. 30., 06:38 | Frissítve: 2 órája

A bőrben termelődő kannabisz-származékok befolyásolják a faggyútermelést - mutatták ki a világon elsőként a napokban debreceni kutatók. A felfedezést a bőrbetegségek, például a kamaszoknál jelentkező súlyos pattanásos-aknés elváltozások vagy a krónikus bőrszárazság kezelésére is alkalmazhatják.

A felfedezés kiterjedt klinikai és kozmetológiai kutatásokat indíthat el, amelyek eredményeképpen a vegyület akár krém formájában is szerepet kaphatna olyan, a faggyúmirigy zavarával társuló gyakori bőrbetegségek kezelésében, mint pl. az akné, a bőrszárazság, a viszketés, vagy a bőrdaganatok.

A kutatók régóta foglalkoznak a kannabisz-származékok emberi szervezetben lejátszódó pontos hatásmechanizmusának feltérképezésével. Az elmúlt évtizedek erőfeszítései kiderítették, hogy a marihuána legfontosabb, biológiailag aktív kémiai anyaga, a tetrahidrokannabinol (THC) érdekes módon, számos endogén, azaz az emberi szervezet által saját maga termelt vegyület hatását utánozza.

A cikk a hirdetés után folytatódik h i r d e t é s
A Debreceni Egyetem kannabinoid kutatásai középpontjában a faggyúmirigy áll. A kutatók német és brit szakemberekkel együtt sikerrel azonosítottak az emberi faggyúmirigyben termelődő különféle endokannabinoid vegyületeket a sejtekben, felfedezve, hogy azok az egészséges bőr élettani működésének szempontjából meghatározó szereppel bírnak. Az alapkutatás domináns része Magyarországon zajlott OTKA-támogatással.

Mivel a faggyúmirigy könnyen hozzáférhető a bőrön alkalmazott hatóanyagok számára, nagy valószínűséggel ezen anyagok krém formájában is adagolhatók lesznek. E krémek a kozmetológiai ipar érdeklődését is felkelthetik, a faggyúmirigy zsírtermelésének fokozása révén ugyanis jó terápiás hatásfokkal kecsegtetnek a bőrszárazság és a viszketés kezelésében is.

A Debreceni Egyetem kutatója szerint azon eredményeik, hogy az endokannabinoidok a humán faggyúmirigysejtekben sejthalált indítottak be, felvetik a kannabinoidok esetleges alkalmazhatóságát faggyúmirigy-eredetű bőrdaganatok kezelésében. A kísérletek további újdonsága, hogy az endokannabinoid rendszert felfedezték a humán szőrtüszőben is. Az adatok azt sugallják, hogy a kannabinoidaktivátor és -gátló vegyületek hatékonyan alkalmazhatók különféle, a haj növekedési zavarával jellemzett kórkép klinikai kezelésében is.

A jövőben folytatni szeretnék az alapkutatást annak megismerése érdekében, hogy milyen mechanizmusok szabályozzák e folyamatokat a bőrben. Ezen túlmenően fontosnak tartják a betegek bőrében lezajló folyamatok feltárását. A harmadik kutatási területen pedig - az alkalmazott kutatás felé elmozdulva - biotechnológiai cégek, gyógyszergyárak bevonásával, a termék-előállítás felé szeretnének elmozdulni. A szakképzett kutatók Debrecenben ehhez rendelkezésre állnak, vagyis a kutatás intenzitását az dönti el, mennyi pénzt tudnak szerezni rá különféle pályázatokon.
---
Kicsit kevésbé szenzációhajhász szövegezés, több információ. Furcsa meglepetés a zindextől...
Nem sok mindenről maradtunk le hétvégén, úgyhogy csak zanzásítva: A konkurencia odacsapott az egyik amszterdami klánnak, és a rendőrség 19 tonna füvet kapcsolhatott le egy kikötőben diószsákoknak álcázva. Az eseményt többek között a Híradó is az évszázad fogásának…..
retrorepro 2008.07.23 11:26:36
Siphersh 2008.07.21. 16:52:41
"A füvezés rontja a memóriát"

Két, igen közeli ismerősöm két különböző élvezeti cikket fogyaszt, napi rendszerességgel. Az egyik (nevezzük "Aladár") legális, a másik (nevezzük "Bélának") illegális szert. Mindketten kb. húsz éven át hódoltak szenvedélyüknek, és mindketten (plusz-mínusz) negyvenévesek.

Aladár már nem él szenvedélyének: Egy háromhetes élet-halál közötti állapot, majd egy kb. egyéves rehabilitáció őta Aladár immár szenvedélymentes rokkantnyugdíjas. Béla még mindig mérgezi magát illegális szerrel, aktív szellemi munkavégző, és ügyesen titkolja szenvedélyét környezte (és kezelőorvosa-gyógyszerésze) előtt.

Aladár, szenvedélymentes élete ellenére rendszeresen elfelejti, hogy az elmúlt két perc és két hét között milyen módon tervezte az idejét beosztani, vagy mondjuk hova tette az iratait. Mivel következetesen törekszik a normális életre, megtanult noteszt használni, sikerrel.

Béla a hétköznapokban kicsit szétszórt, de ez nem jelent semmilyen komoly problémát a munkája vagy magánélete során. Igaz, az általa preferált illegális szer hatása alatt hasonló módon elfelejti az öt perccel korábban történteket, de ez a szer euforikus hatása (4-6 óra) után maradéktalanul megszűnik, és semmilyen maradandó tünetet nem okoz az amúgy kiváló memória-használatában.

Találós kérdés: Milyen szert használ(-t) Aladár, és mit használ (még mindig) Béla?
retrorepro 2008.07.24 15:35:40
Zseniális javaslattal állt elő a denveri Safer Alternatives for Enjoyable Recreation (SAFER) szervezet az arrafelé egyre gyakoribb repülőn történt erőszakos incidensek visszaszorítására. Az alkeszek komolyan veszélyeztetik a repülést, múltkor például egy nő Denverben leütött egy…..
retrorepro 2008.07.03 14:18:54
AdamT · durva.blog.hu 2008.07.03. 13:30:37

Ne folytasd, értem. De hadd kommentáljam, az általad felhozott konkrétumokat:

1. Melegek. Nem ártanak senkinek.

2. 12 éves kislány. Kiskorú.

Persze, én nem erőltetem másra az én erkölcsi szabályaimat, főleg, mivel az enyémek. Nem a törvény miatt, nem mások miatt, hanem saját erkölcsi érzékem miatt akasztanék tökénél fogva 12 éves lánnyal próbálkozót. Hogy többet ne ártson egy védtelen embernek.

De szerintem te is érted.
retrorepro 2008.07.03 14:24:00
AdamT · durva.blog.hu 2008.07.03. 13:30:37

Bocs, az utolsó is neked szólt...
autózz! Made in China 2008.07.03 08:22:00
Akik nagyon unatkoznak így nyáron a munkahelyükön vagy épp otthon, azoknak MiszterMuhaha nagy szivességet tesz, mert az átlagosnál hosszabb és ezzel együtt igen élvezhető ijesztőnek induló, de röhögőgörcsben végződő történetet küldött nekünk. Mi meg naná, hogy kitettük,…..
w A füst árnyékáról 2007.01.25 08:00:00
Súlyos defektusa a magyar marihuána-legalizációs mozgalomnak – vagy tán mindegyiknek -, hogy bár eleinte nem így akarja, a vita hevében aztán valahogy mégis azon az állásponton találja magát, hogy a marihuána és származékai egyáltalán nem is károsak. Olyannyira nem, hogy…..
retrorepro 2007.01.29 10:55:54
dos_boot 2007.01.28. 23:44:37

Nem tudom, hogy olvastam-e a cikket (elég sokat olvasok ebben a témakörben), de most biztos nem fogom. Kérlek, segíts némi kivonatolással!Anélkül, hogy kétségbe vonnám a rákkeltő hatást, néhány kérdést föltennék:

- A rákkeltő anyagok a füstben vannak, vagy a növényben?

- Az elméleti rákkeltő hatást vizsgálták, mármint ismert rákkeltő anyagok jelenlétét, koncentrációját, vagy a rákos megbetegedéseket?

- Ha a tényleges megbetegedéseket vizsgálták, figyelembe vették-e hogy a vizsgált alanyok dohánnyal együtt fogyasztják-e?

- Ha a dohánytól különvaálasztva fogyasztották az alanyok, akkor mennyit, milyen módon?

- Tudjuk-e hogy ki rendelte a vizsgálatot?

A fenti kérdéseimmel nem akarok smmit se igazolni, se kétségbe vonni. Csupán pontosítani.

Mindamellett, átgondoltam (ennek a blognak a hatására is) újra, hogy mit teszek magammal, és arra jutottam, hogy eddig, negyven-egynéhány évesen, húsz év "tapasztalat" alapján, megérte, akármi lesz is a következménye valamikor. Megérte a boldog családom, kiegyensúlyozott családi életem (hányan mondhatják el, hogy tizenhat év után szerelmesek a feleségükbe, hányan mondhatják el, hogy gyermekük kiegyensúlyozott, jó tanuló szeret iskolába járni, jól érzi magát otthon, hányan mondhatják el, hogy emellett karriert is építettek?), megérte a kreatív gondolkodás, megérte a relatív egészség. (Mint fentebb írtam, rendszeresen keményen sportolok, és az elmúlt húsz év alatt alig voltam beteg, de komolyan egyáltalán nem. Kérem, a statisztikához hozzáírni!)

Azt hiszem, ha nem mondok el személyes tapasztalatokat, akkor ugyanolyan óvatoskodó, hiteltelen farizeus maradok, mint azok, akik magabiztosan nyilatkoznak kizárólag olvasmányaik alapján, azok közül is kizárólag az alapján, ami előítéleteiket alátámasztja...

da2 2007.01.27. 18:18:00

"jó, akkor megegyezhetünk, h nem kell kipróbálni, csak eleget utánaolvasni. Ok."

Így van! És a "csak eleget" olvasottakról kicsit szerényebben nyilatkozni, hogy megpróbáljunk hitelesek maradni.
retrorepro 2007.01.29 14:29:50
(...A memóriazavarokról akartam mondani, amit Bobby Newmark 2007.01.29. 13:25:22 írt. De hát, hiába, a mentális tünetek, mellékhatások... :)))))

da2 2007.01.29. 12:16:40:

Igen, a rövid távú memóriát hátrányosan befolyásolja, de kizárólag a hatása alatt (4-6 óra), illetve túlzott (vagyis folyamatos: Tudod, ahogy a "rendes" cigit szokták, vagy nagy mennyiségű) fogyasztás esetén max. 1-2 napig. A fogyasztás abbahagyása esetén ez szinte azonnal megszűnik, a memória helyreáll - nem tudok semmilyen maradandó károsodás dokemntálásáról. (Ha lett valaha ilyen dokumentálva, linket légyszi!)

Igen, tudom, hogy bizonyos "tudományos" elméletek gyönyörű, színes, szélesvásznú, egész estét betöltő ábrákkal (pont, mint pl. a "bifidusz eszenziszről" meg ilyesmikről) egészen mást állítanak, de ezeken az állításokon, amik pusztán az elméletből indulnak ki, meg szoktam rökönyödni, és nehezen hiszem el a tudományos pártatlanságát a szerzőknek.

Én még emlékszem, mikor ugyanilyen határozottsággal állították komoly kutatók, hogy a hatóanyag az idegsejtek közötti sejthártyába, lipidrétegbe épül be, és ezáltal roncsolja az agyszövetet. Mai tudásunkkal már nehéz az ilyet komoly pofával végighallgatni...

Fent említett, ex-alkoholista ismerőseim viszont több év absztinencia után is, ma is komoly zavarban vannak, mikor pl. a nyugdíjszelvényüket keresik, amit két perccel azlőtt tettek el.