Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mukla

5 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyik kedves olvasónk tegnap leült tévézni, és amikor a közszolgálati tévén Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője azzal köszönt el a nézőktől, hogy "a két vágott centi közül az egyikből már csak 85 nap van hátra", erősen elkezdett gondolkodni. (Itt megnézhető…..
Mukla 2010.03.18 17:43:52
@KCs: a másik, azaz a téli olimpia meg elmúlt. ahhoz tehát nem kell már centit vágni, hacsak nem cca 14m-es centiről van szó, amit a következő téli olimpiaiig vagdosnak:))
...akkor lesz egy rádiója a Fidesznek, egy meg az MSZP-nek. Nem gond, persze, hiszen Bochkor Gáborért épp úgy nem fáj az ember szíve mint Gyárfás Tamásért. Azok után, ahogy Horn Gyula az utolsó percben kigolyózta a TV3-at (hja, akkor még az SDSZ volt a fő ellenfél), az ember nem…..
A Szonda Ipsos októberi kutatásában a teljes lakosság és a biztos szavazó pártválasztók körében egyaránt jelentős visszaesést mért, előbbiek körében 4, utóbbianál 5%-kal csökkent az MSZP támogatottsága."A legnagyobb, 8 százalékpontos visszaesés Budapesten érte a…..
Pénzügyi okokból, de ha igazából ez a kezdődő jobboldali hatalomátvétel jele, az sem baj. Korábban már megindokoltuk, miért nem. A Szívlapát csodálatos videóján kívül csak ennyit szeretnék hozzáfűzni: A NAP-KELTE tervezett témái: Testünk titkai: kapszulás…..
Tulajdonképpen hiányozni fog Verebes István, ahogy két tuja mögül szuszogva kérdez valamit, hogy aztán meg is válaszolja. Vagy Lakat T Károly, ahogy gyöngyöző homlokkal szerelmet vall Szekeres Imrének egy irdatlan méretű plazmatévé árnyékában. A Napkelte a rendszerváltás…..
Mukla 2009.09.26 01:51:59
A köztársasági elnök megnyugtatta az aggódó ausztráliai magyarokat, hogy nem fogják bezárni a sydneyi magyar főkonzulátust. Beszédében leszögezte:  "kérésüknek megfelelően én beszéltem miniszterelnök úrral, aki megígérte, hogy utánanéz a dolognak. Nem tett…..
Spectator A melegek és a Ptk 2009.09.24 01:57:00
Olvasom, hogy a melegek végül mégsem fogadhatnak örökbe gyereket az új Polgári törvénykönyv (ptk) szerint. Végül is nincs ebben semmi meglepő: homofób társadalomban élünk és a politika nem tesz mást, mint leköveti a közérzületet. Az SZDSZ-nek nevezett ideiglenes képzödmény…..
Blogom mottója egyben a The Spectator mottója is: to enliven morality with wit, and to temper wit with morality. Azaz, hevenyészett fordításban: az erkölcsöt az elmével (bölcsességgel) gazdagítani és az elmét az erkölccsel csillapítani. Szép gondolat, elkel az ilyen manapság.Amint…..
Amikor egy kedves olvasónktól megkaptuk az emailt, amely egy Youtube-videó linkjét tartalmazta, a tárgya pedig az volt, hogy "Szili Katalin nem tud énekelni", egyből éreztük, hogy erős anyaggal lesz dolgunk. Arra azonban még mi sem voltunk felkészülve, hogy egy golfautó és a…..