Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NYUGALOM

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Kedves Mindenki, Aki egyetért a lenti sorokkal, kérem írja alá név, foglalkozás formában. Az aláírásgyűjtés után a levelet továbbítom a címzetteknek és aláírásokkal együtt publikálom a http://valasztasokat.blog.hu/ oldalon. Itt kommentek formájában további…..
Újabb nagygyűlést tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF) az előre hozott választásokért május 23-án. Fricz Tamás, a szervezet egyik vezetője szerint egy második rendszerváltásra van szükség Magyarországon, át kell alakítani a magyar intézményrendszer egészét, hiszen a…..
NYUGALOM 2009.05.25 10:11:51
A nemzet életveszélyes helyzetben van
A Civil Összefogás Fórum I. Konferenciájáról

- Ez az ország azért következmények nélküli ország, mert húsz év után is hiányzik a civil kontroll, a civil ellenőrzés a mindenkori kormányzati hatalom felett, hiányoznak azok az erős civil intézmények, amelyek kikényszerítenék az államhatalommal szemben az emberek akaratának és szándékainak érvényesülését - mondta Fricz Tamás politológus, a CÖF szóvivője a Civil Összefogás Fórumának első konferenciáján 2009. május 23-án Budapesten.

Az Óbudai Kulturális Központban tartott tanácskozáson Fricz Tamás hangsúlyozta: - Az elmúlt húsz évben megvalósult a pártállami, kádári rendszer totális restaurációja. Amíg Csehországban, a balti államokban, Lengyelországban, Horvátországban, Szlovéniában és részben Romániában a posztkommunista erők kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenképp háttérbe szorultak, addig Magyarországon a pártállami elit szinte sértetlenül megúszta a rendszerváltást. Ez sajnos egy szomorú és elkeserítő magyar hungarikum, sőt, szinte azt mondhatjuk: akik igazán jól jártak a piacgazdaság és a demokrácia kialakulásával, azok éppen a kádári nómenklatúra emberei. Jelenleg a posztkommunista hálózat soha nem látott mértékben megerősödött és átjárja az egész társadalmat. Vagyis a forma változott, a tartalom azonban nem - mondta a politológus.

Majd így folytatta: - Az elmúlt húsz évben a nemzet elveszítette erejét, legyengült, sebezhetővé vált, ezért életveszélyes helyzetben van. Legyengült, mert bizonyos erők tudatosan legyengítették, a nemzeti vagyont elherdálták, potom pénzekért eladták a stratégiai fontosságú állami cégeket, egyfelől a posztkommunista elit tagjainak, a nómenklatúra embereinek, volt párt- és KISZ-vezetőknek, másfelől multikulturális cégeknek. Legyengült a nemzet, mert az Orbán-kormányt leszámítva egyetlen kormányunk sem mert szembemenni a nemzetközi pénzügyi körök, a nemzetközi politikai szervezetek akaratával, mely szervezetek célul tűzték ki Magyarország vagyonának, piacainak, legfontosabb természeti kincseinek, energiaforrásainak megszerzését. S legyengült a nemzet, mert szétverték az emberek, a civil szféra közösségeit, megfosztották őket vallásuktól, Istenüktől...

Fricz Tamás szerint végre kell hajtanunk a második rendszerváltást. A Civil Összefogás Fórum alapvető célja, hogy segítse, inspirálja egy második rendszerváltás megvalósulását Magyarországon. Egy olyan rendszerváltásét, amely végre működőképes demokráciát, erős nemzetet hoz létre országunkban…
Továbbá a CÖF erősen érdekelt a kádári, posztkommunista restauráció megszüntetésében.

Új politikai elitre van szükség, melynek semmi köze az MSZMP KB-hez, a KISZ KB-hez, a III-as titkosszolgálati osztályokhoz

Új elitre van szükség, mely ott rejlik a mai magyar civil társadalomban, a polgári körökben, az agrárszervezetekben, a nemzeti mozgalmakban, a vallási körökben, az önkormányzatokban, s a CÖF abban segíthet, hogy ezek a tehetséges és szakmailag felkészült emberek a felszínre kerüljenek. Emellett a CÖF óriási feladata a nemzettudat helyreállításában való szerepvállalás - mondta Fricz Tamás.

Végre a magyarok országát kell felépítenünk!

- Mi, akik itt vagyunk és ott leszünk, ahol a nép sorsáról dönteni fognak a jövőben, ki kell, hogy érdemeljünk egy megkülönböztető megnevezést: nemcsak engedelmes állampolgárok, hanem felelősen gondolkodó patrióták is vagyunk... Egy kisemmizett, lenézett ország tagjaiként most végre összeszedjük magunkat, és el fogjuk végezni, amit az ősök tisztelete és utódaink jövője megkövetel tőlünk - mondta Csizmadia László, a CÖF másik szóvivője, majd néhány rossz hírt közölt hallgatóságával: - Magyarország IMF gyarmat. A gyarmattartók lakája, a miniszterelnök havi 1 forint fizetésért garázdálkodik. A pénzügyminiszter most vedlik rablóból pandurrá. Az államadósság közelíti a GDP 100%-át. A munkanélküliségi ráta 10% fölött van. A regnáló kormány illegitim, de több évre előre tervez.

Ezt követően a szónok jó híreket sorolt fel: - 2009. június 7-e után világos lesz, mit dönt a nép. A Civil Összefogás Fórum ezt még világosabbá teheti egy utolsó, figyelmeztető óriás-demonstrációval. Döntsön a nép! Új választásokat akarunk! Ha ezt a hatalom még mindig nem érti, jöjjenek a sztrájkok, a civil engedetlenségi mozgalmak. Elég volt!

Lehet-e elsíbolni a magyar költségvetés bevételeit?

Csizmadia László hangsúlyozta: - patrióták vagyunk, de soha nem leszünk pártkatonák. És utcai csőcselék sem leszünk, bármennyire is szeretnék sokan. Mindig a jogállamiság keretei között cselekszünk.
Ezt követően néhány kérdést tett fel Csizmadia László: - Lehet-e, hogy 3 százaléknyi, erkölcsében megtévedt magyar, a globális tőke kiszolgálója nyomorba döntsön 97 százaléknyi tisztességes magyar embert és megalázzon 1100 éves országot? - Lehet-e, hogy elkerüljék cselekedeteik súlyának megfelelően az erkölcsi és jogi felelősségre vonást? - Lehet-e, hogy történelmi alkotmányunk életfáját már-már kivágva, egy sztálini alkotmány rágógumi jogszabályai alapozzák meg életünk kereteit? - Lehet-e elsíbolni a magyar költségvetés bevételeit, az Európai Uniós pénzek javát, és ezen off-shore cégekben külföldön kamatoztatni? Lehet-e a magyar államadósságot 2002 óta közel háromszorosára növelni, majd erre hivatkozva a GYED és GYES idejét lefaragni, miközben a népesség roham tempóban csökken, kevesen születnek, cserébe Európa élén állunk a halálozási számban és a nyugdíj reálértéke is csökken. - Lehet-e nyakra-főre különféle kedvezményekkel erősíteni a multikat, miközben ezrével mennek tönkre a magyar kis- és középvállalkozások? - Lehet-e magyart a magyarnak ugratni, a zsidót, a cigányt, a keresztényt a régi pártállami módszerekkel egymásnak vezetni? - Nem lehet! De mégis lehetett! - mondta Csizmadia László. Véleménye szerint mára ennek a cinikus "mindent lehet" korszaknak vége! Csak olyan pártprogramra szabad szavazniuk, amely a civilek követeléseit, javaslatait figyelembe veszi és azt végre is hajtja. Végre a magyarok országát kell felépítenünk! Végleg szakítani kell a világban is megbukott neoliberális politikával, és az azt szolgáló posztkommunista erőkkel.

Legyen valóban felelős és felelősségre vonható kormány!

A civil nemzetstratégia lehetséges irányaiként nevezte meg Csizmadia László a következőket: - Legyen valóban felelős és felelősségre vonható kormány! A Parlamentben a népet, a választókat képviselő honatyák dolgozzanak, akik választóik elárulása esetén visszahívhatók. Legyen kisebb létszámú, a későbbiekben kétkamarás Parlament. Szükséges a nemzeti vagyon teljeskörű leltározása, majd annak nyilvános kezelése, évenkénti nemzeti vagyonmérleg készítése. Csizmadia László beszédét egy hatásos Franklin elnök idézettel zárta: "Sokkal jobb érzés, ha azt mondják rólunk, hogy 'hasznosan élt', mintha azt, hogy 'gazdagon halt meg'."

Simon János politológus, a CÖF másik szóvivője köszöntő beszédében felolvasta a CÖF csatlakozási Kiskátét, mely rögzíti: "A Civil Összefogás Fórum hangsúlyozottan civil szerveződésű fórum. Alapítványok, egyesületek, egyletek, szövetségek, klubok, körök, vallásos és szekularizált civil szervezetek hozták létre azzal a céllal, hogy segítsék a magyar civil társadalom erősödését, érdekeinek képviseletét, értékeinek kifejeződését. A CÖF alulról szerveződött mozgalom."
Simon János bemutatta a CÖF első kiadványát, mely válogatást tartalmaz a 2009. április 5-i Hősök terei demonstráció szónokainak beszédeiből, valamint ismerteti a CÖF dokumentumait. A kötetet a Hősök terei tüntetésen készült felvételek fotói gazdagítják.

Simon hangsúlyozta: - Noha sokan azt várják, hogy párttá alakulnak, a CÖF nem akar se párttá alakulni, sem egyetlen párt szócsövévé válni.
Tarlós István, önkormányzati képviselő, frakcióvezető (Fővárosi Közgyűlés, FIDESZ-KDNP) az önkormányzatok és a civil szervezetek viszonyáról kifejtette: - Jelenleg drámaian legyengített állapotba került Magyarország. Anarchia uralkodik mindenütt, ezt csak fokozza a félelem. A civil közösségek nem erősödhettek meg ilyen körülmények között. Véleménye szerint a társadalom tudatos lebutítása folyik. A tudatosan tenyésztett tudatlanság pedig találkozik a hatalom arroganciájával. A kisebbség többségnek látszik és fordítva. A civil társadalom önszabályozó képessége pedig hiánycikk - hangsúlyozta a politikus. Ezzel ellentétben példaképp hozta fel Baden-Württenberg tartomány városainak közösségi életét, ahol az egyes települések hetilapot tartanak fenn, helyi aktuális hírek közlésével, működnek a civil szerveződések a nőegylettől kezdve a sakkozók, sportolók vagy épp a kertészek köréig bezárólag.

Az elmúlt húsz év alatt - leszámítva Orbán Viktor négy éves kormányzását - az történt, amit a kommunisták akartak

Tarlós István szerint az elmúlt húsz év alatt - leszámítva Orbán Viktor négy éves kormányzását - az történt, amit a kommunisták akartak. Ha a jelenlegi hatalom fennmarad, az önök elképzelései köddé válnak - mondta a civileknek a politikus.

- Erős nemzetstratégiára, tiszta közéletre és új vagyon-törvényre van szükség - hangsúlyozta Bencze Izabella, jogász, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese. Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke kijelentette: - Az ország közjogi, gazdasági szerkezete, valamint az alkotmány gyökeres megújításra szorul. Botrányosnak tartotta, hogy a jelenlegi alkotmány szerint a magyar népnek nincs joga sem az alkotmány módosítására, sem az országgyűlés feloszlatására. Bogár László közgazdász hangsúlyozta, Magyarország katasztrófális helyzetbe került, lelki, erkölcsi, szellemi és gazdasági téren tönkretették. Rámutatott: - Trianon óta azt sulykolják a magyaroknak, hogy ők nem léteznek, nem számít a véleményük, ezért beteg ez a társadalom. Lelki-szellemi-erkölcsi megújulásra, és nemzettudat erősítésre van szükség - mondta Bogár professzor. Nagy János, a Jászberényi Polgári Kör elnöke kijelentette: - A Polgári Körök legyenek autonómok, megfelelő kritikai szellemmel rendelkezzenek, és aktívan vegyenek részt a közéletben.
A CÖF továbbfolytatja munkáját, a hazáért, a nemzetért!
Történelmi napokat élünk. Nem kizárt, hogy világtörténelmieket. Míg a sajtó azon része, mely valóban a tömeg tájékoztatását igyekszik ellátni, oknyomozások tucatjaiban bizonyítja azt, amit a legdurvább rémálmainkban sem képzeltünk volna, addig a szocialista szabad demokrata…..
NYUGALOM 2009.04.27 12:56:30
Fiatalok Ligája május elsejére az utcára szólít minden fiatalt, aki elfogadhatatlannak tartja a kormány brutális megszorításait. A Liga ifjúsági tagozata hangsúlyozza, hogy a tervezett kormányzati intézkedések különösen sújtják a fiatal munkavállalókat.

A Liga Szakszervezetek ifjúsági tagozata, a Fiatalok Ligája hétfőn nyílt levélben szólította fel a többi szakszervezeti konföderáció hasonló tagozatát a Liga május 1-jére tervezett utcai demonstrációján való részvételre.

Az MTI-hez eljuttatott levélben leszögezik: a hat szakszervezeti szövetség április 18-i demonstrációja „kevésnek és eredménytelennek” bizonyult, hiszen a kormány tervezett intézkedéscsomagja lényegében változatlan maradt, „az intézkedések továbbra is a nagytőkének kedveznek, az elszegényedett munkavállalók kárára”. Hangsúlyozzák: a csomag különösen sújtja a fiatal munkavállalókat, egyebek közt a felfüggesztett lakástámogatások, a gyed és a gyes idejének csökkentése, a családi pótlék folyósítási idejének megrövidítése. Közvetett módon még a nyugdíjkorhatár emelése is rontja a pályakezdő fiatalok munkába állásának esélyeit – olvasható a levélben. Úgy vélik, a válságkezelő program „még csak gondolati síkon sem foglalkozik a jövővel, a fiatalok tömeges kivándorlásával, a kilátástalansággal”, ami jellemzi a korosztályt.

A Fiatalok Ligája ezért minden fiatalt, aki elfogadhatatlannak tartja a kormány tervezett intézkedéseit, az utcára szólít május 1-jén
MÁJUS 1.-ÉN 11:00 KOSSUTH TÉR!
NYUGALOM 2009.05.06 17:28:15
Bajnai Gordon válaszától függ, mennyire radikalizálódnak a civilek otthonaik védelmében. A bedőlt devizahitelesek feje fölül könnyen elárverezhetik a lakásokat, ám ez egy embertelen eljárás, mert otthonaikból forgatják ki a családokat – monda el az MNO-nak Simó Endre. A civil vezető mindehhez hozzátette: a Magyar Szociális Fórum továbbra is az előre hozott választások mellett áll. Emberközelibb politikára van szükség – tette hozzá Simó. Közel egymillió devizahiteles kerülhet veszélybe, ha nem születik politikai-gazdasági megoldás.
Egyelőre nem jött válasz Bajnai Gordontól a kedden elküldött levelünkre – mondta el az MNO-nak Simó Endre szerdán. A Magyar Szociális Fórum (MSZF) vezetőjét azért kerestük meg, mert a civil szerveződés kedden levelet küldött Bajnainak, amelyben személyes találkozót kérnek a kormányfőtől. Ennek oka meglehetősen súlyos, tragikus: állami beavatkozást sürgetnek a bedőlt vagy bedőlés előtt álló devizahitelesek ügyében. Szerdán pedig Otthonvédők elnevezéssel egy széles alapokon álló társadalmi összefogás is létrejött az ügy érdekében. Ennek „pillérei a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal, a Civil Nemzeti Csúcs és a Civil Összefogás Fórum ernyőszervezet”.

Simó Endre lapunknak a kormány eddigi, devizahiteleseket megsegíteni szándékozó intézkedéseit „meglehetősen elégtelennek” minősítette. „Egy önálló alapot, egyfajta szociális bankot kellene létrehozni”, hogy a családok elkerüljék a kilakoltatásokat, az ezzel összefüggő tragédiákat – nyomatékosította az MNO-nak az MSZF vezetője. Mindenképpen meg kell oldani a problémát, „ennek érdekében kompromisszumkészek vagyunk” – fogalmazott Simó, ám szavai szerint nem asszisztálnak semmi olyan intézkedéshez, amely a családok létét fenyegeti.

Embertelen

A szerződés alapján jogszerű ugyan az elárverezés, ám embertelen állapotokat teremt, mert otthonukból forgatja ki az embereket, „ezért mi azt javasoljuk, ha nem születne politikai-pénzügyi megoldás, akkor az érintettek fizikailag védjék meg az otthonaikat” – fogalmaz Simó.

A Magyar Szociális Fórum és a Civil Nemzeti Csúcs, valamint a Civil Összefogás Fórum azzal a felhívással fordul a társadalmi szervezetekhez, szakszervezetekhez, politikai erőkhöz, hogy „Otthonvédők néven fogjanak össze és biztassák az érintetteket a kiállásra és összefogásra önmagukért, hogy társadalmi ellenállással megakadályozzák a kilakoltatásokat, az otthonok elárverezését, az emberek utcára kerülését, a családok szétzüllését” – tudósít a távirati iroda az MSZF szerdai sajtótájékoztatójáról. A társadalmi ellenállás radikalizálódásának foka attól függ, hogy Bajnai Gordon miképpen reagál a civilek megkeresésére – tette hozzá az MNO-nak Simó Endre.

Él a szolidaritás, de többre van szükség

Hazánkban több százezer embert fenyeget a kilakoltatás, mert a forint gyengülése miatt nem tudja fizetni a devizahiteleit vagy felhalmozódott közüzemi díjhátralékát. „A tél elmúltával országszerte több ezer embert lakoltatnak ki, illetve árverezik el egyetlen otthonát a feje fölül. A hajléktalanná vált szülőktől elveszik kiskorú gyermeküket, és állami gondozásba helyezik őket. Az otthonukat vesztetteket jobb esetben ismerősök, rokonok, segítőkész emberek fogadják be átmenetileg. A szolidaritás ilyen konkrét megnyilvánulása enyhít a súlyos gondon, de a saját otthont nem képes pótolni” – ezt az Otthonvédők már közleményükben fogalmazzák meg, figyelmeztetve az öngyilkosság, a lelki-fizikai leépülés veszélyeire, amelyek az otthon elvesztése okán növekedhetnek.

Simó lapunknak kiemelte: úgy tudják, mintegy 750 ezer devizahiteles otthona kerülhet veszélybe, jelenleg pedig e kör 40 százaléka több mint egy hónapja van késésben a törlesztéssel. Három hónap a moratórium, utána a kilakoltatás jön – figyelmeztet az MSZF vezetője.

Politikai akarattal és széles összefogással lehet megakadályozni a tömeges kilakoltatásokat. Simó Endre szavai szerint „az antiszociális politikának mennie kell”, ezért továbbra is „hívei vagyunk az előre hozott választásoknak”. Mindennek a célja pedig egy emberközelibb, a szociális piacgazdaság alapjain álló rendszer, amely megakadályozza, hogy több százezer család kerüljön az utcára, annak minden társadalmi következményével együtt.
NYUGALOM 2009.05.21 17:19:33
A húsz évvel ezelőtt kialakított rendszer ma recsegve, ropogva omlik össze – mondta Fricz Tamás. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője szerint a jelenlegi intézményrendszer egész működési módját, különösen azok tartalmi részeit át kell alakítani. Úgy véli: személyi megújulásra van szükség, mert az elmúlt hét évben az előző pártállami rendszer egyfajta restaurációja zajlott.

Új demokrácia kell a mai elitdemokrácia helyett, második rendszerváltásra van szükség Magyarországon – erről beszélt Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője. Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a politológus azt hangoztatta: új demokrácia kell a mai elitdemokrácia helyett.

Fricz szerint a jelenlegi intézményrendszer egész működési módját, különösen azok tartalmi részeit át kell alakítani. Politikai, gazdasági, kulturális rendszerünk működésképtelen állapotba jutott. Ebben a helyzetben a civileket átfogó szerveződésnek óriási jelentősége lehet, mert segítheti a megújulást – mutatott rá a szavai szerint több száz civil szervezetet tömörítő mozgalom, a CÖF lehetséges jövőbeni szerepére.

A politológus úgy látja, Magyarországon a rendszerváltás során megállapodások, paktumok hatására létrejött ugyan a demokratikus berendezkedés, ám az „szigorúan a politika felhőrégióiban mozog”, míg a civil társadalom nem alakult ki. Ez tehát lényegében az állampolgárok részvétele nélkül zajló demokrácia; ezen szeretnének változtatni, ennek a folyamatnak szeretnének inspirálói lenni – mondta politikai helyzetelemzésében a szóvivő.

Azért is szükség van személyi megújulásra, mert az elmúlt hét évben az előző pártállami rendszer egyfajta restaurációja zajlott – így a szóvivő. Ez idő alatt a korábbi pártállami rendszer politikai, gazdasági elitje vette át az irányítást az országban. A politológus szerint a rendszerváltás előtti időhöz hasonlóan ma is érezhető a társadalomban az „átmeneti idő”, a változás hangulata. Jelezte: a CÖF továbbra is az előre hozott választásokat támogatja, ezt tartaná a legszerencsésebb megoldásnak.

„Eltűntek bizonyos mennyiségű vagyontárgyak”

Bencze Izabella, a CÖF másik szóvivője arról beszélt: tudatosítani akarják a közvéleményben, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint az 1990 és 2008 közötti privatizáció következtében rendkívül nagy vagyonveszteség érte az államot, és ennek során „eltűntek bizonyos mennyiségű vagyontárgyak”, elemzők szerint ezek magánzsebekbe kerültek. (A CÖF-nek nincsenek tisztségviselői, így valamennyi, ágazati témában megszólaló szakember a szervezet szóvivője.) A víziközmű-társaságok „vélhetően tervezett privatizációjával” összefüggésben pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az észak-magyarországi regionális víziközmű-társaságnak 750 millió forintos alaptőkéje van, miközben az alája rendelt és felügyelete alá vont Duna menti vízműnek annál 226 millió forinttal több, és az ellátottak száma is nagyobb az utóbbinál. (Három nagy regionális társaságot úgy vonnak össze, hogy az észak-magyarországi vagyonkezelésébe adják a Duna menti, illetve a Tisza menti víziközmű-társaságokat.)

Közölte: a civileknek az a határozott követelésük, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hozza nyilvánosságra azt az előterjesztést, amelynek alapján meghozta az említett döntését. Mint mondta, ebből kiderülhetne, igazak-e azok a hírek, amelyek szerint az anyagban kifejezetten szerepel a privatizációs cél, valamint az is, hogy a privatizáció következtében valóban hatszorosára emelkedhet-e majd a víz ára.

Simon János, a CÖF szóvivője azt közölte: a mozgalom szombat délelőtt rendezi meg első nagygyűlését az Óbudai Kulturális Központban, ahol egyebek mellett nemzetstratégiai kérdések és a lokális civil hálózat kiépítésének kérdései lesznek napirenden.
 Megint mutassunk erőt!A Civil Összefogás Fórum április 5–én, virágvasárnap csodálatos délutánt rendezett a Hősök terén. Legalább 200-250 ezer ember jelent meg, s követelte az előre hozott választásokat, vagyis azt, hogy a nép dönthessen az ország sorsáról. Egy…..
NYUGALOM 2009.04.28 11:55:38
Méltóságteljesen zajlott az április 14-i civil demonstráció a Kossuth téren, ha szükséges, további civil tiltakozással kell számolnia a Bajnai-kormánynak. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) május 23-ára összehívja első nagygyűlését. Simon János keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a CÖF-höz több száz civil szervezet csatlakozott. Palkovics Imre ugyanitt elfogadhatatlannak nevezte a kormányzat megszorító intézkedéseit.

„Egy újfajta politikai kultúra alapjait tettük le április 14-én, a demonstráció méltóságteljesen zajlott.” Így értékelte Simon János, a Civil Összefogás Fórum szóvivője a Kossuth téri demonstrációt. Mint fogalmazott: az elsődleges cél továbbra is az, hogy összefogják a civil társadalmat. A polgári körök, gazdakörök, szakszervezetek is csatlakoztak a CÖF-höz – tette hozzá Simon. Megemlítette azt is, hogy jogi tanácsadással, illetve jótékonysági tevékenységekkel is készülnek.

Bajnai bizalmat kért, ám a bizalom nincs meg – jelentette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke. Korábban is tiltakoztak már a Bajnai-kormány megalakulása ellen, most, hogy felállt a kormány, az intézkedések ellen kell tiltakozni, erre pedig május elsején lesz alkalom. „A kiszolgáltatott és beteg munkavállalók pénzét, a családok, nyugdíjasok jövedelmét utalja át a Bajnai-kormány az MSZP támogatásával a Valutaalapnak.”

Palkovics megemlítette a táppénz és a gyermekgondozási segélyek mértékének és idejének csökkentését. Emellett emlékeztetett a közszolgálatban dolgozók és a nyugdíjasok 13. havi járandóságának elvételére. Ezek az intézkedések elfogadhatatlanok – jelentette ki.

Palkovics emlékeztetett arra is, hogy az az ember lesz a kormány szóvivője, aki 2008 telén a legcinikusabb módon alázta a jogaiért küzdő, sztrájkoló munkásokat a Budapest Airportnál.

Tovább folytatódhatnak a demonstrációk, ha a kormány a magyar társadalmat megkárosító további hitelt vesz fel, vagy megengedhetetlen privatizációs intézkedéseket hoz. „Mozdulunk akkor is, ha a magyar nemzeti vagyon kerül veszélybe” – jelentette ki Csizmadia László. A Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület képviseletében ilyennek nevezte a vízkészletet és a termőföldet is. A CÖF jogi és gazdasági bizottsága megkezdte a gyanús privatizációs ügyek áttekintését Bencze Izabella és Varga István vezetésével. Csizmadia elmondta azt is, hogy létrehozták a CÖF alkotmányozás-előkészítő munkáját végző szaktanácsadó szervezetet, amelyben olyan neves alkotmányjogászok vesznek részt, mint Kukorelli István, Zlinszky János, Zétényi Zsolt és Samu Mihály.

A civilek május 23-ára összehívják első nagygyűlésüket, augusztus 20-án pedig széles körű demonstrációt terveznek – jelentette be Csizmadia.

Eddig mintegy 300 ezer forint gyűlt össze a Hajdú-Bét károsultjainak – mondta el Szöőr Anna, az Október 23-a bizottság tagja, aki úgy fogalmazott: a támogatott családok rendkívül hálásak. Emlékeztetett, hogy a CÖF április 14-én hirdette meg ezt a segélyakciót.
Kedves Támogatók,Nem tudom, hogy a mi kezdeményezésünk hatására, vagy attól függetlenül történt-e, de jó hírt közölhetek: Hatalmas demonstrációt hirdettek a civilek április 5-re a Hősök terére, Fricz Tamás ezt lapunknak azzal indokolta: meg kell változtatni azt a bevett…..