Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Satori

57 bejegyzést írt és 183 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miserando atque eligendo [Az irgalmasságot és a megkülönböztetést gyakorolva] – ezt a mottót választotta Bergoglio püspöki jelmondatául, s ez maradt pápai címerének felirata is. A jelmondat, amint az lenni szokott, egyúttal program is. Ebben a néhány szóban – mely eredetileg a Szent Beda…..
Satori 2018.05.04 05:33:43
Tisztelt @matthaios: Kolléga!

Ugye nem úgy értette a fenti megjegyzéseit, hogy a pápa nem ismeri a Bibliát és a katekizmust? A vita más szinten zajlik.

Kedves @khamul: és @Déli pályaudvar: Kollégák!

"Ebben a kérdésben Krisztus teljesen világosan megnyilatkozott"; "A többi maszatolás."

Krisztus abban a kérdésben is "világosan megnyilatkozott", hogy "Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik" (Mk 16,16). - Az Egyház Tanítóhivatala mégis elítélte azokat, akik ezt a tételt szigorú vagy kizárólagos értelemben értelmezik (DZ 3866-3873).

A Biblia fundamentalista (litteralista) értelmezését egyébként ugyanezen Szentírás lapjain a Sátán képviselte először: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, hiszen írva van..." (Mt 4,6) és maga Krisztus Urunk utasította vissza - a fenti értelemben - a lehető leghatározottabban (Mt 4,7).

A teológia komoly tudomány, összetett szempontokkal. Vagdalkozásokkal ugyan lehet efemer győzelmeket aratni egy vitában, de az igazságot kutatni nem lehet. Általában véve ez különbözteti meg a katolikusokat a szektásoktól.

Egyébként ennek a posztnak a témája - mint a címe is mutatja - Isten irgalmassága és a megkülönböztetés, mint Ferenc pápa eljárásmódjai, amelyek kulcsot adnak a megértéséhez. A házasság felbonthatatlansága nem volt téma; az egyszerűen fel van tételezve, mint az AL-ban is. Önmagában tanulságos, hogy hogyan lehetett a kezdetektől eltéríteni ezt a "beszélgetést" az eredeti témától, és hogy ez milyen sikerrel történt, de ebbe most ne menjünk bele.

Ezen a blogon beszélgetni akarunk, ami nem a relativizmus szinonimája, hanem a zártság és az ítélkező magatartás ellentéte. Aki szívesebben ítélkezik és kinyilatkoztat, mert fél higgadtan meghallgatni mások tapasztalatait és az esetleges ellenvéleményeket, az ezzel megakadályozza az árnyaltabb szempontok felszínre kerülésének lehetőségét. Az ilyeneket arra kérem, hogy menjenek máshová "beszélgetni". Az ilyen magatartás ugyanis szellemi környezetszennyezés, ami itt nem élvez támogatást.

A merevség egyébként soha nem a magabiztosság vagy az érettség jele.

Tisztelettel:
Satori
Satori 2018.05.04 09:36:12
@Déli pályaudvar: Te pedig maszatolással vádoltál - ugyanilyen érzés volt. Így nem jutunk messzire.

Javaslom, hogy engedd meg, hogy mikor, kivel és miről akarok vitatkozni.

Ez a poszt az irgalmasságról és a megkülönböztetésről szól. A katolikus erkölcstan nem csak a szexről szól.
A „La Civiltà Cattolica” című folyóirat aktuális száma részleteket közöl olyan beszélgetésekből, amelyeket Ferenc pápa legutóbbi Dél-Amerikában tett lelkipásztori látogatása során Chilében (január 16-án) és Peruban (január 19-én) rögzítettek. A pápa jezsuita…..
Satori 2018.03.09 08:51:31
@altavista: "nézd, amíg Satori el sem hiszi hogy a papok 2%-a pedofil..."

Elhiszem, ha te mondod.

Az elmúlt fél órában kommenteket olvasgattam mindenféle fórumokon a témáról, és sokszor támadt az a kísértésem, hogy bemásolok ide néhányat olyan elkötelezett keresztényektől, akik szívemből szóltak. De ellenálltam a kísértésnek.

Ez olyan téma, ami mindenkit mélyen megmozgat, könnyű vele rengeteg kommentelőt is bevonni, ha akarják, majd ők megvédik az egyházat. Én sok esetet tudok, néhány érintettet személyesen is meghallgattam - a statisztikák nem kenyerem és most nincs kedvem bizonyítani azt sem, hogy milyen könnyen manipulálható műfaj.

Nézd, én sosem mondtam, hogy az egyház bűntelen volna, ahogy anyámról sem. Megvallom, viszont arra néha érzek kísértést, hogy mentegessem a bűneiket, mert az életemet tőlük kaptam. De a tények nekem is fontos dolgok - ez intellektuális becsületesség kérdése.

Üdvözöllek.
Satori 2018.03.13 09:59:58
@altavista: Köszönöm a békülékeny hangnemet. Dolgom is volt, de meg tényleg el is ment a kedvem a kommenteléstől: a pedofília eltussolójának és a szexuális ragadozók barátjának még nem neveztek ezen a blogon. Amúgy csak arra céloztam, hogy a 2%-ot te mondtad, a pápa 1,6%-ot mondott, de ezen tényleg nem fogunk összeveszni.

Nem helyeslem Law bíboros (és vele kapcsolatban Ferenc pápa) eljárását és örülök, hogy tiszta víz került a pohárba (Németországban egyébként nagyrészt a jezsuiták önfeltáró ténykedésének következtében, nem tudom, követted-e az eseményeket...). És szívesen elismerem azt is, hogy ehhez kell a botránykeltő oknyomozó média segítsége. Viszont szenvedek attól, hogy a létrejött információs légkörben ma jóformán bárki bármikor "lepedofilezhet" egy papot és jóízűen botránkozhat a köztü(n)k állítólag 2%-os érintettségen (ahogy te is tetted). Szerintem lehet egyszerre egyetérteni a #metoo mozgalommal és helyteleníteni az egyoldalúságait vagy a negatív mellékhatásait. Én a mai media-légkörben tökéletesen eszköztelennek érzem magam a védekezésre - lám, még veled szemben is, pedig te nem is támadsz túlságosan, csak ismétled, amit mindenki. Nem hiszem, hogy törzsi szemlélet vezetne, ha csendesen megjegyzem, hogy alaphiba angyalok közösségének tekinteni az egyházat, de talán még nagyobb hiba ilyen alapon megpróbálni diszkvalifikálni és nem venni észre, hogy nagyjából egészében mégis igaza van. Számtalan társadalmi kérdésben és a szexualitást illetően is. De ez messzire vezetne és nem venném szívesen ha itt a továbbiakban csak erről lenne szó, bár efelett nincs hatalmam. (És biztos sokan bevetnék magukat; egyszerűen így vagyunk huzalozva.)

Annyit még megengedek azért magamnak, hogy idelinkeljek egy régi bejegyzést: jezsuita.blog.hu/2010/03/22/pedofilia_nem_a_colibatus_az_oka?full_commentlist=1#comments Nem mintha mindenben egyetértenék vele, de sokat kommentelték annak idején, és az első 100 kommentből sok mindent a szívemből mondtak.

(Név nélkül) csak néhány példa:

"... a dühödet megértem, de a nyelvezeted szemben áll azzal, amiről beszélsz, sértő a gyerekekre nézve. Ugyanakkor a blogunknak nem felel meg ez a stílus, szeretném, ha maradnál és tudnánk beszélgetni, de vegyél vissza kicsit a trágárkodásból, azzal nem oldasz meg semmit.

... én személy szerint az egyházzal, mint Krisztus Testével vállalok közösséget, és magával a bűnnel a Szentatya sem vállalt közösséget! Maga Jézus is elítéli a bűnt, de arra törekszik, hogy a bűnös megtérését segítse!
Ugyanakkor nehéz érzések és fájdalom van bennem. Az nekem jól esik, hogy a Pápa azt kimondja, hogy nagyon sajnálja, ami történt, mert ezt fontos kimondani. Sőt arra is biztatja az illetékeseket, hogy az igazságszolgáltatás előtt vállalják fel bűnösségüket.

De minden nehéz érzés ellenére ehhez az egyházhoz tartozom, és rengeteget kaptam ettől az egyháztól lelki világom épülésében és emberségem fejlődésében, főleg a jezsuita renden keresztül. Egyoldalú lenne enélkül látni a dolgokat!

Ezek a történések még inkább aláhúzzák az egyház törékenységét, és tudatosabb életre tanítanak engem. A Pápa hozzáállásában pedig jézusi vonásokat is találok, hiszen a bűnt elítéli, a bűnöst Isten irgalmára bízza!"

"... Szia! Pont ezt olvastam a vatikáni rádió honlapján! Vagyis, hogy megfeddi a püspököket, hogy nem jártak el az egyházjog szerint, hibát követtek el, és ki is fejezi a szégyenét is.

www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=365966

Szóval én csak azt gondolom, hogy ezért nem kell leírni az egész egyházat. Tény, hogy ezek bűnök és nem támogatandók, de csak ezt látni az egyházból elég egyoldalú. És a sajtó nagyrésze ezt az irányt szajkózza!"
Satori 2018.03.13 10:07:42
És tovább:

"Szerintem az egyháznak szembe kell nézni a helyzetével és elindítani a megtisztulási folyamatot. Simán lehet, hogy az átlagnál több sérült (pl. pedofil) van a papok között, épp a cölibátus "védőszárnya" alatt. Sajnos ehhez a hiányos képzés és a pszichológiai szűrő gyakorlati hiánya is hozzájárul (tisztelet a kivételnek.) Ez van.

De arra is vigyáznia kell az egyháznak (azt nem tudom, hogyan lehet), hogy a a média most kihasználja az alkalmat és megpróbálja belénk (médiafogyasztókba) sulykolni, hogy katolikus egyház = pedofília. Ez a tisztességes papok és hívők tömegeire nézve nagyon hátrányos és hazug. A jövőben várhatóak olyan "boszorkányperek" is, amikor tisztességes papokat fognak ártatlanul meghurcolni. Sajnos ez az új vértanúság a küszöbön áll.

(Gondolom ehhez a kaotikus helyzethez hozzájárul, hogy nagy különbség van az előző és a jelenlegi pápa (még XVI. Benedek - Satori) politizálása között.)"

"Kedves ..., azt tudom megerősíteni, amit a post írója már válaszolt. Ezek az ügyek (nemcsak pedofília, hanem döntően annak kezelése) nagyon fájdalmasak és nem védhetők. Szégyen gyalázat, hogy ilyenek történtek, és talán történnek is. És lehetne még sok mindent sorolni, tanításban, gyakorlatban, amikről sok-sok szó esett itt a blogon. Bennem is komolyan felmerült (kb. huszonöt éve), hogy tudatosítva, hogy sok mindennel nem értek egyet, sok mindent elítélek, szabad-e az Egyházban maradnom? A választ nekem is az adta, hogy nagyon sokat kaptam az Egyháztól (piarista tanáraimtól), nagyon sok olyan embert ismerhettem, akiket nagyra tartottam és az egyházhoz tartoztak, azt képviselték. De el tudom fogadni azt is, ha valaki sokallja a disznóságokat és a kilépés mellett dönt. (Ez a dilemma egyébként minden szervezethez tartozás esetén fennáll.) Egy hívőnek nagyon fájdalmas lehet ez a döntés, aminek nagyon nehéz következményei lehetnek, főleg, ha valakinek családja van.

Én, mint az Egyházhoz tartozó nem kívánom olyan ügyekben, amivel nem értek egyet védeni az Egyházat. Támadni sem gondolom. Ha válaszolnom kell, akkor mondom (remélem), amit a lelkiismeretem diktál."

"Viszont vannak nagyon konkrét saját tapasztalataim arról, hogy a valóságban milyen nehéz eldönteni, kivizsgálni egy ilyen esetet.

Pl. saját szemináriumi évem során volt konkrét eset, amikor az egész szemináriumban elterjedt az egyik elöljáróról, hogy homoszexuális, és molesztált is közülünk egyeseket. Azt mondtam a társaimnak: ha igaz, akkor bizonyítsuk, és rúgassuk ki, akár milyen botrány lesz is belőle, de ehhez nem elég a pletyka. És elkezdtünk utána járni. Bárkit kérdeztünk, biztosan tudta - de a biztos információjuk forrását már kevesen tudták megnevezni. Aki tudta, arra mentünk tovább. Megkérdeztük B-t, aki A-nak mondta. Aztán azt, aki B-nek mondta. És végül vagy tizedik körben eljutottunk az első forráshoz, akitől több irányba elindult az egész hír. Ő elismerte, hogy ő azzal kezdte, amikor beállítottunk hozzá, hogy neki kifejezett ajánlatot tett a tanárunk, és őt ez annyira megviselte, hogy - bár senkinek nem mert szólni miatta hivatalosan - valóban több társunknak elmesélte.

Erre rákérdeztünk, hogy konkrétan és pontosan mi is történt. És ő elmesélte, hogy az egyik tanszoba során (vagyis több tanú előtt...) az adott elöljáró mosolyogva megállt a padja mellett, a vállára tette a kezét, és megkérdezte, hogy ha ilyen jól halad az adott tárggyal, nem akar-e külön órákra is járni belőle hozzá.

Megjegyzem: más tárgyból én jártam az illetőhöz különórákra, és soha nem tapasztaltam semmi, mégcsak félreérthető gesztust sem a részéről."

Szóval árnyaltabb megközelítésre vágyom, mint amivel általában találkozom (vagy mint amilyen fentebb a tiéd is volt), így a magam részéről - valamiféle szemérmességből (ami remélem, nem cinkos bűnmentegetés) befejezettnek is tekintem a témát.

Pax
Ma van Miki Szent Pál japán jezsuita vértanú és társainak ünnepe. http://www.katolikus.hu/szentek/0206.html A jezsuita kalendáriumban hozzájuk kapcsolódóan ünnepelünk még számos további japán jezsuita vértanút, akiket a közelmúltban avattak boldoggá. Egyikük Péter Kasui Kibe. Nemrégiben láthattuk…..
Satori 2018.02.12 08:34:37
Csak kettő a mai katolikus top-missziológusok közül:

www.youtube.com/watch?v=0Dw2q7dtUKw (5 perc)
www.youtube.com/watch?v=FBV8SoggV-0 (8 perc)

"nem feltétlen kell egyetérteni a dolgok japán felfogásával, de ha még vendégként sem tudtok a szokásaikkal együtt élni, akkor talán jobb nem odamenni." - ezzel ma kb. minden "szakmabeli" egyetért.

www.youtube.com/watch?v=YrSCMZu47HM (ez egy kicsit hosszabb, a riporter stílusa és az interjúalany kiejtése is fárasztó, de AMIT mond, azt érdemes végighallgatni!)
Az ismeretlen világokkal való találkozás mindig rejtelmes dolog – és veszedelmes is, hiszen kulturális sokkal fenyeget. Még világosan emlékszem az esetre, amikor egyszer egy afrikai rendtárssal ismerkedve, az első kérdéseim egyikére, „Hány testvéred van?”, a fiatal jezsuita…..
Satori 2018.02.07 09:46:01
Valaki fentebb hiányolta a „keresztény szempontokat”, amit a cím ígér – és joggal!
Íme néhány bekezdés még, a hiány pótlására:

Elsőként talán a poligámiáról az Ószövetségben. A dolog lényege, hogy a jelenség a régi idők egy bevett gyakorlatát tükrözi - a választott nép körében is!

A többnejűség – bár leggyakrabban az iszlámhoz társítjuk – számos vallásban és kulturális hagyományban fellelhető. Ez a gyakorlat ősidők óta eleven volt a szemita társadalmakban általában, az arab kultúrában pedig különösen is. Arábia törzsi társadalmaiban a vezetők széles körben gyakorolták, és elterjedt volt a Biblia-korabeli zsidóság körében is.

Az Ószövetség lapjain a poligamisták korántsem egytől-egyig ellenszenves figurák (mint amilyen például Lamek vagy Káin tűnhet: Ter 4,19–25); hanem éppenséggel olykor az üdvösségtörténet kulcsfontosságú személyiségei. Vegyük például Ábrahám családtörténetét (Ter 16–17; 28–30). Ábrahám – aki maga is valószínűleg poligám családból származott (Ter 20,12) – kétségbeesetten vágyakozott gyermek után. Maga a felesége, Sára volt az, aki (miután meddőnek bizonyult) bátorította férjét, hogy Hágárral, az egyiptomi szolgálóval nemzzen gyermeket (Ter 16,1–16). Hogy az eset nem egyszerű szexuális félrelépés volt, az is bizonyítja, hogy miután Hágár áldott állapotba került, új társadalmi státuszt igényelt magának: egyszeriben nagyobb megbecsülést kívánt asszonyánál, ami kiváltotta annak féltékenységét. Érdekes mozzanat, hogy Isten – a szövegből úgy tűnik – nem ítélte erkölcstelennek Ábrahám viselkedését (a poligámiára való utalás Lamek és Káin esetében is inkább egyszerű ténymegállapítás, mintsem erkölcsi ítélet: Ter 4,19); csak azt hangsúlyozta, hogy Izmael nem az általa megígért gyermek, hiszen annak Sárától kell születnie (Ter 17,15–21.) A Bibliában Isten nyilvánvalóan nem ítéli el Ábrahám cselekedetét, s így nekünk sincs jogunk hozzá (ami persze korántsem jelenti annak minden további nélkül való jóváhagyását).

Ábrahám iker unokái követik a példáját, amennyiben szintén poligám házasságban éltek. Ézsau két hetita (kánaánita) nővel házasodott meg szülei akarata ellenére (Ter 26,34), később pedig még feleségül veszi Máheletet, Izmael lányát is (Ter 28,9). Izsák és Rebeka azonban nem haragudtak Ézsaura feleségeinek száma miatt (hanem csak azért, mert kánaánitákat vett el: Ter 28,1–9). Jákob két nővérrel házasodott meg és szintén voltak gyermekei a szolgálóitól. (Ter 29,1–30,22).

Fontos itt még megemlítenünk az úgynevezett levirátus (héb. yawam / lat. leviratus: sógorházasság) szokását is. Eszerint a halott férj fivérei vagy más legközelebbi rokonai arra voltak kötelezve, hogy elvegyék feleségül az özvegyet és felneveljék az elhunyt testvér gyermekeit (Ter 38,6–10; MTörv. 25,5–10; Rút). Ennek célja egyrészt az volt, hogy megakadályozza a családi vagyon szétaprózódását, s hogy a férfi nevén szégyenfolt essék, másrészt gondoskodott az asszonyok és gyermekek sorsáról. Mivel a legtöbb férfinak valószínűleg már volt felesége, ez a gyakorlat a poligámia szinte kötelező (és minden bizonnyal gyakori) formája volt, amely nyilvánvalóan különbözött a házasságtöréstől.

Dávid király kapcsolata Betsabéval, a hetita Uriás feleségével ezzel szemben valódi házasságtörésnek számított, amelyet a király gyilkossággal tetézett (2 Sám 11–12). Ezeket a bűnöket nyilvánvalóan egyenként is tiltja a tízparancsolat (Kiv 20,13–14) – a házasságtörést és a gyilkosságot az ószövetségi törvény egyenesen halállal bünteti (Lev 20,10; MTörv 22,23; Szám 35,31) –; s a súlyos következményeket maga Dávid sem kerülhette el (2 Sám 12,9–11).

A Királyok első könyve tanúsága szerint Salamonnak hétszáz felesége és háromszáz mellékfelesége volt (1 Kir 11,3), akik politikai szövetségek házasságkötéssel történő megpecsételése révén kerültek udvarába. Salamon poligámiája azért volt erkölcstelen (s Dávidé nem), mert megsértette Isten kifejezett parancsát, miszerint a királynak nem szabad sok feleséget tartania (MTörv 17,17). A Második Törvénykönyv szerint Salamont idegen feleségei vezették tévútra, és fordították a szívét idegen istenek felé (1Kir 11,4–8).

Na és mi a helyzet az Újszövetséggel?

Míg az Ószövetségben sok példát találunk a poligámiára, az Újszövetség egyetlen konkrét esetről sem emlékezik meg. Azonban van néhány szakasz, amely közvetett formában mégis összefüggésbe hozható vele. Anélkül, hogy részleteiben tárgyalnánk a kérdést, hogy Jézus házasságról és válásról szóló tanítása (Mt 19,9; Mk 10,11; Lk 16,18) mennyiben alkalmazható a poligámia-kérdésére, világosnak látszik, hogy Jézus az újraházasodást házasságtörésként bélyegzi meg (Mt 19,9), és így egyértelműen elítéli a könnyű válás által elérhető úgynevezett „szukcesszív poligámiát”. Pál apostol pedig szükségesnek látta előírni, hogy az egyházi vezetőknek monogámoknak kell lenniük (1 Tim 3,2; Titusz 1,6), ami valószínűsíti, hogy a korai egyházban némelyek poligámiában éltek.
Satori 2018.02.08 09:44:03
Kedves @matthaios: kérlek, ne hozd összefüggésbe Ferenc pápát összeesküvés elméletekkel. És engem sem. Mindkettő ugyanis blogszabályzatba ütközik. Más blogokon ezt esetleg megengedik, netán bátorítják is - ott lehet ezzel próbálkozni.

Ami az észrevételt, az erkölcsi törvényt illeti, talán most csak annyit, hogy az nem pozitív törvény - hisz épp' ez a lényege! - a szívünkbe nem szó szerint van beleírva. Én egyébként teljes mértékig hiszek benne, egyetértek a vele kapcsolatos tanítással is - persze a kifejezés arisztotelészi értelmében! Ez az értelem még Szent Tamásnál is él, csak később, a neoskolasztikában torzul merev pozitív törvénnyé egy rövid időre. Érdemes hozzá Tamást olvasni (akire az újtomisták e tekintetben jogosulatlanul hivatkoznak), meg persze más egyházi dokumentumokat is. Például az Amoris Laetitiát (305. pont) - amiben mintegy újra tanul járni a morálteológia és az első lépéseket teszi, amiket az egyházjogban, a biblikumban, a dogmatikában és a fundamentális teológián belül stb. már régen megtettek. De tanulságos olvasmány a Nemzetközi Teológiai Bizottság 2009-es dokumentuma is (In cerca di un’etica universale: nuovo sguardo sulla legge naturale, nr. 59). A neoskolasztika egy 150 éves szomorú kitérőnek számít a teológiai gondolkodásban.

Talán írok még a természettörvényről egyszer később bővebben, most nem mehetünk bele a részletekbe - írj róla te is, ha akarsz. A dolog lényege, hogy a törvény univerzálisan érvényes, de a tartalma nem konkretizálható teljes egyértelműséggel. Vajon természettörvény tiltja a boncolást, a szervátültetést, esetleg a fogszabályozást és szemüveg vagy a hallókészülék használatát is? Netán a hamvasztást, a kamatszedést, a nők politikai szerepvállalását, a nem európaiak pappá szentelését és koedukált nevelést is?

Na jó, most leegyszerűsítve dramatizálom, de nem teljesen légből kapott a dolog, mert ezeken mind vitatkoztak a múltban. De hát a szexualitás kérdései (házasság) terén mindig nagyobb a kontroll igénye - és nem csak az egyháziakban. (NB: Mindez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a testünkkel, házasságunkkal vagy a társadalmunkkal azt tehetnénk, amit akarunk!)

Ha erre is válaszolsz (és miért ne tennéd), már tiéd lesz az utolsó szó. (Ez azonban csak a vita megnyerése és nem az igazság szempontjából lényeges kérdés.)
Létezik egy katolikus alapszó, amelyet manapság bizonyos egyházi körökben nem szívesen emlegetnek. Különösen azoknak esik nehezére a nyelvükre venni, akik – olykor akár torz, állítólagos „egyházhűségből” is – az egyházi hierarchia ellen agitálnak és ezzel szakadást szítanak a katolikus hívek között.…..
Satori 2018.01.22 15:03:12
Igen, doktorandusz hallgatóként ott voltan azon a konferencián (mert a témámba vágott és érdekelt). És személyesen jól ismerem a Hittani Kongregáció jelenlegi prefektusát is (még nem bíboros, de csak idő kérdése). Az ő ideje alatt - még míg titkár volt is - megritkultak az eljárások az egyes teológusok ellen, "enyhült a boszorkányüldözés", ahogy valaki fogalmaz. Persze a lenéző beszéd és a szarkazmus itt jogosulatlan, mert a Kongregációnak nagyon fontos szerepe van az egyházban. (Ahogy neked is itt, ha nem exponálod túl.) Mostanában nagyon sokat írnak világszerte a Tanítóhivatal szerepének átalakulásáról - talán ismered is az irodalmat. Szubtilis, nem újságírós szempontok.

És igen, Rahner rossz prófétának bizonyult, amikor tagadta az egyetemes katekizmus lehetőségét a Katolikus Egyházon belül. Persze amikor - sok-sok évvel ezelőtt - leírtam ezt egy tudományos szövegben, egy nagy tekintélyű teológus (a Nemzetközi Teológiai Bizottság egykori tagja) ránézett és így kommentálta: "Nem bizonyult rossz prófétának, mert a kulturális különbségeket figyelembe kell venni. Csak ezt még nem lehet mondani Rómában." Hát most talán már lehet... Persze Ferenc pápa után nyilván visszalendül majd az inga, de mögé talán már nem lehet visszamenni mindenben.

Az Egyház így halad - két lépést előre, egy lépést hátra - és az így is van jól. Mindig is így történt. Könnyű felfedezni a Szentlélek indítását V. Pál pápa rendeletében, aki 1607-ben azzal oldotta meg két egymással szemben álló teológiai párt vitáját, hogy csak annyit parancsolt meg a molinistáknak és Baius követőinek, hogy kölcsönösen nem átkozhatják ki egymást: tilos a másikat eretneknek nevezni (Denzinger, nr. 1997). (Elnézést a szabad összefoglalásért, nem találom magyarul az interneten: "in quaestione hac pertractanda ne quis partem suae oppositam aut qualificaret aut censura quapiam notaret"). Röviden: az egyház nem politikai párt és a teológiai vitáknak nem szabad a kölcsönös vagdalkozás, "eretnekezés" szintjére silányulnia. Itt nem! A Jezsuita Bloggerek elnevezésű katolikus honlapon nem!
Satori 2018.01.22 19:02:57
@matthaios: Kösz a kiigazítást, tanulmányozni fogom. Tudnál véletlenül egy magyar Denzinger-linket adni? Segítene rajtam.

Azt azért sajnálom, hogy nem az érdemi mondanivalómra reagálsz, hanem csak (nem elhanyagolandó jelentőségű) részletekre.

Nekem a kegyelemtan - veled ellentétben - nem szakterületem, a skolasztikus kegyelemtan pedig még kevésbé. (Ez nem mentesít persze a tévedések felelősségének elvállalása terhe alól.) Persze úgy vélem, hogy ma egy időszerű kegyelemtant nem is a koraújkori európai vitákra való tekintettel kell/kellene megírni, hanem például a nem keresztény vallásokra, vagy szegényekre vonatkoztatva. Már ha az szempont, hogy relevánsak maradjunk.

Mindez persze - és ebben igazat adok neked - nem mentesít a pontosságtól és történeti ismeretektől.
Satori 2018.01.23 16:02:30
@matthaios: "A köztünk való nézeteltérés jelentős részben éppen a „kulturális különbségekről” szól."

Teljesen egyetértek! Talán csak annyiban pontosítanék, hogy a kulturális különbségek szerepéről/súlyáról/jelentőségéről van szó, azaz arról, hogy milyen következményekkel jár az elismerésük általában a gondolkodásunkra (és különösen a teológiánkra) nézve.

"Arról, hogy ezek olyan lényegadó különbségek-e, hogy már nem is lehet az emberiség egységéről beszélni, mert az egyik kulturális és történelemben élő ember úgy különbözik a másiktól, hogy már szinte külön species-t alkotnak."

Ezt én sosem állítottam! (Sőt nyomtatásban számos alkalommal tettem le a voksot az ellenkezője mellett!) Ez inkább karikatúrája annak, amit igaznak tartok. Persze karikatúrákkal/falra festett kísértetekkel könnyű az embereket ijesztgetni - hatékony is! És könnyű ellenük harcolni is. Legyőzni sem nehéz őket.

"Az én (és sokak) állásponja az „esszencialistának” bélyegzett álláspont, amely szerint a teremtésből adódóan van olyan, ami minden emberben közös az első embertől kezdve, bárhol is él a világon, és ez az emberi természet."

Szerintem az esszencializmus valóban hibás álláspont és filozófiai alapon joggal bírálható. A fő baj - ami olykor mintha nálad is megmutatkozna -, hogy eltussolja (valójában észre sem veszi) a kulturális különbségeket, és túl könnyen (mintegy eleve) feltételezi a megértést. Az élet azonban mást mutat és gyakran nem igazolja ezt az optimizmust. Sok példát lehetne hozni (későbbi bejegyzésekben talán még fogok is). Most talán csak annyit, hogy a napokban egy kínai katolikus teológus azt fejtegette a fülem hallatára, hogy milyen nehézségei vannak nyugati teológiai szövegek fordításakor, mivel a mandarinban egyszerűen nincs szó arra, hogy "bűn". (Ezzel - gondolom - nem azt akarta mondani, hogy ott nem követnek el olyasmit, amit mi itt bűnnek mondanánk a magunk európai nyelvein; csak azt állítom, hogy nem tudom pontosan mit jelent az, hogy a "bűn" szó náluk nem lefordítható, és hogy ennek milyen következményeire vannak, és hogy ez egyedül az én nézőpontomból elvileg nem is tudható. Elmélyült párbeszédre és részletekbe menő vizsgálatódásra van szükség. Ma elengedhetetlen a korábbinál nagyobb érzékenység (ún. interkulturális teológia), és ha valaki történetesen misszióra adja a fejét (ami az egyház Krisztustól kapott örök feladata!), akkor nem exportálhatja (felteszem: naiv jóindulattal) egyúttal a saját kultúráját, gondolkodásmódját is. (Persze ennek érekében először fel, majd el kell ismerni a különbségeket...) Mert ma nagyon rossz mellékzöngéje van, ha valaki egyszerűen folytatni akarja a régi gyarmatosító politikát és tudományosan azt, amit valaha "orientalizmusnak" neveztek. Ezek ma, a globalizáció korában, sem a gyakorlatban, sem az elméletben egyszerűen nem aktuálisak többé.

"Lényegében ebből fakadnak az általános erkölcsi törvények. Ezért, amit az Egyház általános és folytonos hagyománya erkölcsileg bensőleg rossz cselekedetnek mínősít, az ma is az."

Azt hiszem ez van olyan fontos probléma, hogy ne csak így princípiunként idevesd, hanem alaposabban tanulmányoznod, ha nem sértelek meg ezzel a javaslattal.

"Az emberi jogok igazi alapja ez a közös természet, enélkül ez nincs megalapozva. Az ember természetéhez az hozzátartozik, hogy változó történelmi és kulturális környezetben él. De egy adott környezet már csak akcidentális tulajdonság az emberi természetre nézve, ezt nem változtatja meg lényegében."

Ezzel egyet tudok érteni - legfeljebb más szavakat használnék, de ez filozófiai preferencia kérdése.

Mint látod, talán inkább részletkérdésekben és árnyalatokban van köztünk a különbség, de hát az ördög is a részletekben rejtezik, szóval nem felesleges az ezekről való eszmecsere. Persze lesz, aki ebből annyit fog csak érteni, hogy "ezek a jezsuiták már megint csak csűrik-csavarják a szavakat." Nekik szerintem a katekizmust kell követniük, mert annak alapján fognak üdvözülni. Csak ne jelentkezzenek afrikai vagy ázsiai misszióba.

"Persze vannak kulturális, történelmi helyzetből adódó fontos különbségek. De ezeket nem lehet úgy szembeállítani egymással, hogy például nem lehet közös hitvallás, katekizmus stb."

Itt legyen szabad megint egy árnyalatnyi összemosást, tendenciózus fogalmazást diagnosztizálnom; persze talán csak akaratlan figyelmetlenségről van szó. Azzal van bajom, hogy a hitvallást és a katekizmust egymás mellé állítottad. Tisztelettel felhívom a figyelmet, hogy ha tovább olvasod A Hit alapjait, akkor éppen az általad idézett fejezetben rövidesen kiderül, hogy a közös hitvallást lehetőségét Rahner sem tagadta, sőt, maga is kísérletet tett újak alkotására (amelyeket persze szerencsére nem próbált meg az apostoli hitvallással azonos rangúnak beállítani). Én a kísérletét ezen a ponton már túl merésznek (ám kétségkívül legitim próbálkozásnak) találom.

További jó eszmélkedést!
Egy jezsuita barátom mesélte nemrég, hogy van egy kedves barátnője, egy olasz lány, aki Londonban él. Nem embernek való élet az (infra-humano) – azt mondja. Persze – mind minden normális olasznak (s ezzel talán nincsenek is egyedül) – neki is leginkább az emberi kapcsolatok hiányoznak ott a…..
Több mint egy emberöltővel ezelőtt az angolszász országokban új szempontból kezdték nézni a testi és szellemi fogyatékosságot. Ennek a merőben új megközelítésnek fontos mérföldköve volt egy izgalmas és szuggesztív könyv: Nancy L. Eisland, The Disabled God [A fogyatékos Isten] című tanulmánya, amely…..
Satori 2017.10.26 12:33:33
@matthaios: "Szerintem a latin-amerikai helyzet egyik oka talán a papság rendkívüli alulképzettsége is lehet. Már a kérdésedet sem értem, annyira nyilvánvaló dologról van szó. Minden ember az áteredő bűn terhével születik, de személyes bűne nem lehet, amíg el nem ér oda, hogy beszámítható cselekedetre képes legyen. A mesterséges megtermékenyítéssel született gyermek megkeresztelhető éppen úgy, mint minden más gyermek. Ha jól tudom az egyházjog csak azt kéri, hogy a gyermek keresztény nevelése biztosított legyen."

Örülök, hogy így látod. De hadd provokáljalak azért egy kicsit (ha már olyan nyilvánvaló, hogy nem is érted a kérdést...).

És miben látod a garanciát arra, hogy a gyermeknek keresztény nevelésben lesz része, ha a szülei nem átallottak mesterséges megtermékenyítéshez folyamodni?
Satori 2017.10.27 16:18:52
Folytatom a provokációt:

@matthaios: "Ezt tényleg a keresztelő papnak kell eldöntenie. A szamárság az, ha valaki azért nem keresztel meg egy gyereket, mert ez lombikban fogant."

Értem. Ezek szerint ezt mindenki eldöntheti a maga szakállára, kénye-kedve szerint? Azt akarod mondani, hogy nincs objektív bűn, aminek eredményeképpen ez a gyermek megfogant és megszületett? Hogy ezzel egy pap egyet érthet (asszisztálhat hozzá), netán még fel is mentheti a szüleit, akik ilyen "megoldás" mellett döntöttek? Hogy egy ilyen helyzetben szerepe lehet az egyéni mérlegelésnek, a szubjektív döntésnek, a körülményeknek? Zavarban vagyok... ( @studiorum: szólj rá, mert ennek rossz vége lesz!)

@jabbok: " CSAPATKAPITÁNYNAK kéne lennie egy jó papnak, nem egyszemélyes megmondóembernek."

Egyszemélyben MEGMONDANI, hogy minek kell lennie egy papnak, hát, az mindig egy kicsit könnyebb... Főleg a pálya széléről.

Na jól van, jól van, ne vegyétek a szívetekre csak viccelek. Egyébként pedig van itt egy szép interjú - bár kicsit féltem őket (és a gyöngyeiket is) a nagy nyilvánosságtól. De hát ilyen világban élünk... www.youtube.com/watch?v=NLrftvH5qu8
„...kincseiből régit és újat hoz elő.” (Mt 13,51) Ezen írás előző részében – Gerald O’Collins nyomán – három szempontot soroltunk fel annak bizonyítására, hogy Ferenc pápa tanítása összhangban áll az egyházi hagyományokkal és kreatív módon továbbfejleszti a II. Vatikáni zsinat tanítását. Az eddig…..
Satori 2017.06.02 15:31:43
@khamul: @Déli pályaudvar: @matthaios: Uraim, szerintem ez nem jó hangvétel. Az irónia könnyen átcsúszik cinizmusba és könnyen lerombolja a hiteles kommunikációt. Érdemesebb lenne egyenesebben beszélni és azt mondani amit értünk alatta (to say vs. to mean).

Én is nagyon sajnálom a SJ generális esetlen kommunikációját. Abban remélek, hogy - ahogy XVI. Benedek pápának is időbe telt, míg megtanulta, hogy az új pozíciójában nem beszélhet professzorként (Regensburg) - talán ő is belejön majd. Mert ez így rémes.

Csipkelődés helyett inkább beszéljünk tárgyi dolgokról. Az, hogy az a világ (és benne az Egyház) változik, ténykérdés. Kinek van ideje ilyen hosszú anyagok lehallgatására: www.bing.com/videos/search?q=philip+jenkins+the+next+christendom&&view=detail&mid=F97934B0D816D8706246F97934B0D816D8706246&FORM=VRDGAR Mindenesetre tanulságos!

@Nuntiulus Noster: spectaculum facti sumus mundo et angelis et hominibus (1Cor 4,9b).
Kevéssel Hugo Chávez venezuelai elnök halálhírének bejelentése után fültanúja voltam egy magánbeszélgetésnek, amely egy dél amerikai jezsuita és egy európai rendtársa között zajlott le. Az európai szerzetes már-már arroganciával felérő magabiztossággal fejtegette véleményét a volt államfő vitatott…..
Satori 2017.08.20 17:10:39
@studiorum: "Azért nem kellene félrevezetni a jónépet mindenáron."

A félrevezetés vádja helyett, kedves @studiorum, érdemes egy kicsit előbb tájékozódni. Tanulmányozni a kérdést, művelni a szent tudományokat, érdeklődni irántuk (studium). Legalább az internet segítségével:

hu.wikipedia.org/wiki/Felszabad%C3%ADt%C3%A1si_teol%C3%B3gia

eszmelet.hu/francois_houtart-a-felszabaditasi-teologia-jelenlegi-helyzet/

sefatias.blog.hu/2014/08/30/a_felszabaditas_teologiaja_korunkban

Bár ez fáradtsággal jár. És ugyebár "plenus venter non studet libenter" (teli hassal az ember nem szívesen tanul). (Főleg valami újat...)
Satori 2017.08.22 22:28:49
@studiorum: "Gúnyolódásod nem biztos, hogy beválik náluk. Ez rám se volt hatással."

Eszemben sem volt gúnyolódni; elnézést, ha ilyen formán volt félreérthető, amit írtam. Arra akartam csak utalni, hogy üres vagy teli hassal az ember alighanem más teológiát fejleszt ki - mint arra példa a latin-amerikai, az ázsiai és az afrikai katolikus teológusok (ezreinek) ígéretes próbálkozásai.

Nota bene, egyébként: szociális témákat megpendítő enciklikák sora egyáltalán nem szakadt meg a Centesimus annus-szal (1991)!
A felszabadítás teológiája kapcsán sok szó esik a mozgalom és az egyházi tanítóhivatal kapcsolatáról. Ebben az összefüggésben fontos jeleznem, hogy ez a viszony az utóbbi évtizedekben jelentős átalakuláson esett át. A hivatalos katolikus egyházi tanítás a felszabadítás teológiája megítélését…..
Alább egy kissé elvont érvelés következik – türelemre lesz szükség. José Casanova spanyol-amerikai szociológus nyomán arról készülök írni, hogy vajon száműzhető-e a közéletből a vallás és az arról való diskurzus; kívánatos (és lehetséges)-e (egyáltalán) egy radikálisan szekuláris állam, és érvényben…..
„...kincseiből régit és újat hoz elő.” (Mt 13,51) 2013. március 13-án a bíborosi konklávé Ferenc pápát Róma püspökévé és az egyetemes egyház pápájává választotta. A pápa lelkipásztori és teológiai tevékenységét azóta is sokan és sokféleképpen értékelik, az egyházon kívül és belül egyaránt. Olykor…..
Satori 2017.06.08 14:23:37
Kedves @matthaios:

" Benedek túl fogja élni Ferencet" - ez retorika! Érveket, érveket! ;-)

Én inkább úgy látom, hogy az egyház most lépett elszőr valóban globális fázisba, nem csak de facto elterjedtségét, hanem teológiáját illetően is. Ehhez persze arra volt szükség, hogy önkorlátozást gyakoroljon, azaz adott esetben elismerje/kijelölje tulajdon Tanítóhivatalának korlátait. Ez történt meg például az Evangelii Gaudiumban, ahol Ferenc pápa így ír:

"Azt sem hiszem, hogy a pápai Tanítóhivataltól végső vagy teljes érvényű szót kellene várni az Egyházra és a világra vonatkozó összes kérdésre vonatkozóan. Nem helyénvaló, hogy a pápa helyettesítse a helyi püspöki karokat mindazon problémák megítélésében, melyek az ő területükön mutatkoznak. Ebben az értelemben úgy érzem, hogy egyfajta üdvös „decentralizáció” irányában kell előrehaladni" (EG 16).

Én azt hiszem, hogy ez és az ehhez hasonló tanítás csak akkor válhatna időszerűtlenné, ha sikerülne visszafelé forgatni a történelem kerekét és visszatérni egy Európa-központú világba. De - sajnos vagy nem - egyre inkább úgy látszik, hogy egy többpólusú felé tartunk.

@khamul: igen, az egyértelműségre nagy igény van - és nyilván van is helye némelyütt. A matematikában és a formális logikában például.

A vallás azonban (valamint a történelem, a művészet stb.) más lapra tartozik. Ott kevés tere van az ellentmondás elvének (bár ettől az még nem válik érvénytelenné). Még a paradoxonnak is helye van (bár azt én is nehezebben emésztem).
A fentebb – az első részben – megadtam a metafizika egy rövid meghatározását (kísérlet a „fizikai”, idői-történeti dimmenzió meghaladására). Arra is igyekeztem rávilágítani, hogy a metafizikai jellegű állításokat korántsem tartja mindenki lehetségesnek: egész…..
Satori 2017.05.12 10:32:30
@matthaios: "A retorzív cáfolat azonban nem logikai cáfolat." - ez nagyon fontos felismerés! És ebből következik, hogy a performatív önellentmondás sem logikai paradoxon. Tehát nem arról van szó, hogy egyszerre állítom is, meg nem is, hogy van igazság, meg hogy nincs is, hanem arról, hogy bennfoglaltan szükségképpen feltételeznem kell az igazság létét, ha verbálisan tagadom is. Már amennyiben értelmet tulajdonítok a saját állításomnak.

Csakhogy ezen (metafizikai) állítások nagy veszélye, hogy könnyen zárt rendszert formálunk belőlük (vö. skolasztikus metafizika) és nem ismerjük fel (el) saját korlátaikat. A fő korlát pedig az, hogy csak egy bizonyos (ismeret)elméleti beállítódottság talaján, számtalan bennfoglalt előfeltételezés hallgatólagos elfogadása mellett állnak. Az tényleges élet azonban nem szorítható be maradéktalanul a logika Prokrusztész-ágyába. A történelmi élet zavaros közeg. Ott sok minden olyan is megfér egymással, ami szigorúan véve logikai ellentmondásnak látszik (vö. ehhez de Lubac "paradoxon fogalmát" a teológiában, vagy egyszerűen csak a saját életünk ellentmondásait, melyek korántsem elsősorban "logikai" természetűek).
Satori 2017.06.02 15:54:45
Az alábbiakban arra vállalkozom, hogy inkább mókás-ismeretterjesztő, mintsem komoly-tudományos szinten tárgyaljak egy elvont filozófiai fogalmat. Ha teológiáról írnék, tekintélyekre kellene hivatkoznom, például az egyházi tanítóhivatal által kihirdetett dogmákra. A mostani témával kapcsolatban…..
Satori 2017.04.26 14:15:13
Kedves @Pandit:

Ha csak az Isten-kérdés érdekel, annál mi sem egyszerűbb! ;-) Egyszer talán rászánom magam. Addig pedig talán további tanulmányozásra ajánlom: https://pt.scribd.com/document/89638270/Istent-kereső-filozofusok-Istenervek-Turay-Alfred

De mitől "lágy" a lágy-víz? - ez már nehezebb kérdés! Segítség, igen tisztelt szaktudós hozzáértők, tudna valaki egy jobb megfogalmazással szolgálni? (Belátom, hogy biokémiai összetevők különbözőségére való hivatkozás nem volt sem világos, sem meggyőző...)

Kedves @matthaios:

Természetesen a legtávolabb álljon tőlem annak szándéka, hogy azt a látszatot keltsem: az újkor előtt nem létezett metafizika. De szerintem a létre vonatkozó kérdés (a Seinsfrage, ami egyébként az istenkérdéssel belső rokonságban áll) alapvetőbb, mint az létezők összetettségére vonatkozó kérdés - s ez bizony hosszú ideig mintegy "téli álmát aludta" a nyugati gondolkodásban. Pontosabban - s ebben Heidegger téved - búvópatak formájában mindig is jelen volt, mégis fontos volt reflektorfénybe állítani. S ez szerintem Leibniz és Heidegger érdeme.

A téglát-téglára rakó zavartalan építkezés képe a filozófiára (csakúgy, mint a szaktudományokra is) nézetem szerint téves és felülvizsgálatra szorul. Ebben az értelemben valóban nincs philosophia perennis. Már csak azért sem, mert akkor egyszerűen "hamis" jelzővel kellene illetnünk olyan gondolkodókat, mint Marx, Nietzsche vagy Sartre (Merleau Ponty, Heidegger, Vattimo, Rorty stb.), s a dolog azért nem ilyen egyszerű. Van gondolkodás (és igazság) a köreinken kívül is (mint ahogy - meglehet - a köreink is szűkösebbek, limitáltabbak, mint belülről tűnhet.

Persze nem is biztos, hogy úgy mondanám, hogy ez az én "álláspontom" (álláspont-filozófia). Csak hát valahonnan mégiscsak néznünk kell a világot (ennek elismerése pedig messze áll a "relativizmustól"!).

További jó eszmélődést, gondolkodást, mások véleményére nyitott tájékozódást kívánok!
Satori 2017.05.12 10:15:41
@Pandit: "Ezért nekem tetszik ... (az) "új szempontokkal gazdagítós" kép (...). (Persze attól még lehet hamis) :)
És ez a "hamis" jelző szintén visszatérő elem (még én is :) ), szóval elméletileg lehetséges, hogy nagy gondolkodók tévednek. Miért ne lehetne "ilyen egyszerű". :)

Én azt hiszem, hogy a mérnöki és más természettudományokban, valamint bizonyos szempontból az empirikus ember- és társadalomtudományokban (empirikus pszichológia, szociológia stb.) talán tényleg lehet ilyen egyszerűen "tévedni": például, ha nem jön be az előrejelzés, mert mondjuk elszámoltuk magunkat. Csakhogy a humántudományokban (és most soroljuk az egyszerűség kedvéért ide a filozófiát és a teológiát is, bár azok inkább alaptudományok) szerintem egy kicsit más a helyzet. Itt ugyanis az elméletek nem úgy épülnek egymásra, hogy egyszerűen feltételezhetnénk az elődök által korábban elért eredményeke, mint a fizikában vagy a kémiában. A humántudományok művelőinek újra és újra "elölről", önállóan kell befutnia a gondolati utakat.

Továbbá sokkal nagyobb szerepe van a kontextualitásnak is. Marx és Engels közgazdaságtani és filozófiai elméletei talán találóak ("igazak") volt a 19. században, mert akkoriban a munkásosztály a mai ember számára abszolút elképzelhetetlen, nyomorúságos körülmények között élt. Ma azonban sokkal kevésbé tekinthető "igaznak", mióta a programjukat modern jóléti demokráciák demokratikus pártjai (mindkét oldalon!) jórészt beépítették, az állam pedig megvalósította. És ugyanígy: a felszabadulás teológiája is érvényes ("igaz") Latin-Amerikában, de nálunk nem ugyanabban az értelemben áll.

Szerintem "a filozófia egész története" azért "hemzseg ettől a "bírálja", "gúnyolja", "vaknak", meghaladottnak, tévútnak stb. nevezi dologtól", mert még nem mindenki számára ment át a történeti-hermeneutikai gondolkodás fontossága. Akkor toleránsabbakká válnánk egymás véleménye iránt. Van egy olyan érzésem, hogy 500 év múlva korunkat a féktelen arrogancia korának fogják tartani, különös tekintettel az egyházi gondolkodásra. Szerencsére a változás elindult azért, ha lassú is.

@sollertia: köszönöm a verset - megvilágosító!

@matthaios: Az ilyen mondatok: "Ő (Isten) ugyanis definíció szerint létezik" lehetnek szimpatikusak az itt (!) kommentelők számára, csakhogy ez nem filozófia. Mint ahogy az sem, ha "Szent Tamást követő hagyományt" nevezzük ki a metafizikai hagyomány mércéjének. Ezek filozófiailag igazolhatatlan, dogmatikus állítások.
A kereszténység mozgalma jelentéktelen zsidó szektából alig két évszázad leforgása alatt államvallás, a 16. századra pedig a legnagyobb világvallás lett. Vajon mi volt sikerének titka? És milyen tanulsággal szolgál ez a mára nézve? Persze egyesek szerint az akkori körülményeknek semmi köze a…..
Egy korábbi posztban arra tettem kísérletet, hogy dióhéjban bevezessem a kedves érdeklődő olvasókat a „kinyilatkoztatás” fogalom szótörténetébe. Persze nem egyszerű vállalkozás kiismerni magunkat a teológusok fogalmainak boszokránykonyhájában. Az ő fő feladat abban áll, hogy az egyház…..
Satori 2017.03.29 10:44:20
Kedves @matthaios: !

Hálás vagyok, ha kijavítod a hibáimat és örülök, ha segítesz árnyalni a véleményemet, de sajnos az alapkérésben, úgy látszik, a határainkhoz érkeztünk.

Legfeljebb az én határaim egy kicsit tágabbak. Nekem ugyanis - a jelenlegi tanítóhivatallal egységben és annak nyomán - sikerül integrálnom a modern filozófiát és történelemszeméletet, miközben megtartottam a kapcsolatot a keresztény spiritualitás, valamint az összes (nem csak a 20.!) egyetemes zsinat teológiájával. Míg te - ha polémia, legyen polémia! - egy ponton mintha megtorpantál (megbicsaklottál, begörcsöltél) volna.

Elmagyarázom, mire gondolok (még olyan áron is, hogy csak beverem ide, és nem biztos, hogy midnen szó a helyén lesz).

Szóval, szent Tamásra hivatkozva az újkori skolasztika (maga Tamás nem!) főleg Caetano nyomán élesen elválasztotta egymástól a "természetest" és a "természetfelettit". (Tamás, mint fentebb írtam, még együtt tartotta a kettőt azzal, hogy "Isten látására irányuló TERMÉSZETES vágyról/desiderium naturale" beszélt.) Erre a neo-skolasztikusok szerint azért volt szükség, hogy garantálni tudjuk és nehogy kompromittáljuk a kegyelem ingyenességét (gratuitas). Csakhogy ezért az éles ("kétemeletes") elválasztásért nagyon súlyos árat fizettünk: ebből fakadt a filozófia és a teológia egymástól való elválasztása, valamint a spiritualitás mindkettőről való lemettszése (hiszen a "natura pura" még mentes a kegyelemtől!). Ez a koncepció azután az összes kézikönyvben (manuali) meggyökeresedett és aki eltért ettől az ortodoxiától, azt azonnal eretnekséggel gyanúsították. A Humani generis még ennek a koncepciónak az égisze alatt született. További tragikus követkemény, hogy élesen elválasztották egymástól az egyházat és a társadalmat: IX Pius például megtiltotta a katolikusoknak, hogy politizáljanak (!), amivel sajnos elérte, hogy az egyház a sekrestyébe szorult vissza. (Csupa jóindulatból: így remélte megőrizni az ortodoxiát a világ beszüremkedő rontásától!) A Syllabus elítélte az egész modernitást tout court, mindezt a gondolatot, amely már ott volt mindenhol akkoriban: kommunizmus, emberi jogok, demokrácia, lelkiismereti és vallásszabadság, a szövegkritika bibliára való alkalmazhatósága stb. (Nyilván ezek nem egyformák és nem is mind határtalanul jók - vö. modernizmus!)

Az első "fecske", aki megpróbálta rehabilitálni a jóval ősibb természet-kegyelem koncepciót, a francia katolikus filozófus M. Blondel volt (immanentizmus). Az ő nyomdokain (az akkori francia jezsuita provinciális révén személyesen is megismerték egymást!) de Lubac megírta a Surnaturelle-t, amiben történetileg kimutatta, hogy az atyáknál még egyáltalán nincs elválasztva kegy-term, fil-teol-spirit. stb. (Az első kiadás implicite elítélték, mire átdolgozta sokkal egyértelműbben, sokkal több patrisztikus idézet stb.)

Folytatom még.
Satori 2017.03.29 11:21:49
K. Rahner - amennyire én látom - más utakon jutott körülbelül ugyanezekhez a konklúziókhoz. Ő kifejezetten a szentignáci spiritualitásra támaszkodott; márpedig Szent Ignác a princípium és fundamentum-ban azt kérdezi, miért vagyunk a világon? És egyszerűen így válaszol: azért, hogy Istent imádjuk. Szóval, itt nincs super-naturalis a szó skolasztikus értelmében. (Amúgy szerintem a spiritualitás soha nem ismerte a fenti éles elválasztást természetes és természetfeletti között; bár a misztikába való eljutás egy tisztán kegyelemből történő "ugrás" révén történik, ami tényleg maga mögött hagyja a világot, de ezt itt nem fejhetem ki.)

Szóval, ezek nélkül a nagy elődök nélkül soha nem fogalmazták volna meg (és szavazták volna meg nagy többséggel a katolikus püspökök a II. Vatikáni zsinaton) a Gaudium et Spes-t (az egyház a mai világban!) vagy a Dignitatis Humanae-t (a lelkiismereti szabadságról!), a Dei Verbumról (az isteni kinyilatkoztatásról) nem is beszélve.

Valami ilyesmi jelenti tehát a "haladást" a teológiában. Persze adott esetben ez inkább visszatérés az eredethez, a forrásokhoz (szentírás, atyák, stb. - Nouvelle Theologie). Amit itt leírtam, az egyébként körülbelül közhely a mai teológiában, egy 1-2 százalékos (hangos) kisebbségtől eltekintve nem szokás vitatni. Egyébként másként is szabad gondolkodni! Szerintem még az integrizmusnak is helye van, az is egy lehetséges modell a többi között (vö. A. Dulles bíboros). (Bár lélektanilag elég terhes lehet nagyjából mindenkiben ellenséget látni és szünet nélkül "eretnekeket" keresni.)

A neoskolasztikában nekem az ellenszenves, hogy képtelen integrálni a kinyilatkoztatás történeti dimenzióját (megpróbálja azt a logikára redukálni), tetszik viszont, hogy van érzéke a misztérium iránt (amit művelői helytelenül "természet-felettinek" mondanak).

Így már érthetőbb vagyok?

Szóval, engedtessék meg nekem, hogy a koraújkori egyháztörténelem egy bizonyos szakaszát a maga obskurantista reakcionizmusával olyan (egyébként történelmileg igen rövid) időszaknak tartsam, amit jó, hogy kinőttünk (teológiailag is!).

Na, most aztán tényleg "elvertem a port" valamin (ha az nem is az I. Vaticanum volt, amit nagyon nagyra értékelek, dogmatikailag minden tekintetben követek és számos tekintetben a II. Vaticanummal párhuzamosnak látok - talán írok is egyszer erről még itt...). De fontos látni a különbségeket is. Egyetértened pedig nem kell (ilyen polémiában talán lehetetlen is - de hát ez nem is katolikusság vagy nem katolikusság kérdése. Hanem egyszerűen teológiai preferenciáé...).

Örülök, hogy olyan természetesnek tartod a zsinat konklúzióját - pedig dehogy is volt az! Ezek a fogalmak 100 éve még iszonyúan problematikusnak hatottak. Bár igazad van: a kalkhedoni atyák idejében ez még másként volt.
Satori 2017.03.29 15:28:51
Kedves @matthaios: !

Azt írod: "van egy olyan érzésem, hogy én lényegesen többet tudok a ti álláspontotokról, mint ti a skolasztikáról/neo-skolasztikáról."

Igen, lehet, hogy ebben igazad van.
Az elkövetkezőkben arra teszek kísérletet, hogy egy kis teológiát tanítsak nektek a blogon. Ez persze elég ambíciózusan hangzik; előre bocsátom, hogy amit mondani akarok, nem lesz egyszerű megérteni... A legfőbb félelmem, hogy, túlságosan száraznak fogjátok találni, és legyintetek rá. Mert hogy a…..
Satori 2017.03.27 09:48:01
Kedves @matthaios:

Rendben, természetesen egyetértek a bennfoglalt (implicit) kifejtésének modelljével is, azzal a záradékkal, hogy a bennfoglalt tartalmát történeti létünk okán elvileg lehetetlen pontosan előre meghatározni. Magyarán: problematikus a feltételezés, hogy az apostolok a Jézus mivoltáról nekik szegezett kérdésre a "hiposztatikus únió" fogalmaival válaszoltak volna. (Kicsit kelletlenül, de a félremagyarázás elkerülése/megnehezítése végett hozzáteszem, hogy természetesen az ilyen irányú egyházi tanfejlődést teljes mértékben legitimnek tartom - hiszen nem csak keresztény vagyok, és katolikus, de pap és teológus is!) Viszont szerintem Péter apostol ugyancsak meglepődött volna a saját "csalatkozhatatlanságán" (Pastor Aeternus, I. Vaticanum, 1870), ha először hallja (bár szívesen egyetértek, hogy ha sikerül valakinek elmagyaráznia az ő nyelvén, hogy mit is jelent, rábólint). Te mit gondolsz?

Köszönöm a rá fordított figyelmet, ami a blogodon a nézeteid összefoglalását illeti. Érdekes volt olvasnom (bár az "összefoglalásban" a saját véleményemre nemigen ismertem rá). Kár, hogy a végén a "protestantizmus"-váddal teljesen elrontottad.
Satori 2017.03.28 10:12:44
Kedves @matthaios:

Ha nem vádoltál protestantizmussal, azt köszönöm és ennek örülök - erre kicsit kényes vagyok. (Mindenesetre félreérthető volt.) Egyébként köszönöm a fenti lovagias védelmet - nem tagadom, hogy én is rászorulok olykor.

De, hogy a tárgyra térjek: nyilván egyetértek, hogy tökéletes félreértés a II. Vaticanumot megelőző időszakot "sötét korszaknak" beállítani - a lehető legtávolabb áll tőlem egy ilyen szemlélet, nem is értem, hogy nem jött ez át eddig! Hogy ez ideológiával fenyeget (és gyakran azzá is válik), nem tagadható. Viszont - ha megengeded a megjegyzést - ugyanolyan ideológiagyanús lehet az is, ha az egyházi tanításban még a változás lehetőségére való leghalványabb utalás is az eretnekség rémét kelti (remélem, azért ez rád nem igaz).

Azt hiszem viszont, hogy a történetiség szerepéről tényleg mást gondolunk. Ami önmagában nem is baj, egyszerű csak tény. Szerintem ugyanis történetileg problematikus és csak nagyon körmönfont dogmatikus érveléssel védhető az, amit írsz (ti., hogy "A hiposztatikus únió dogmája ... Péter apostol hitét fogalmazta meg, ahogyan a tévedhetetlenség dogmája is.") Ezt lehet jól érteni, és abban az értelemben én is aláírom, hogy van folytonosság, hogy egy dogma nem tagadható vagy magyarázható ellenkező értelemben. Viszont alaposan magyaráznia kell annak, aki azt a történelmi lehetetlenséget akarja igazolni, hogy Péter apostol és a saját hitünk "tartalma" ugyanaz (ezt egyetlen józan történész sem írná alá!). Ráadásul egy ilyen logikai halálugrásra egyáltalán nincs is szükség ahhoz, hogy ma valaki katolikusnak nevezhető legyen (N.B.: 100 éve még az volt!). Időközben azonban változott az egyházi teológia és a Magisztérium tanítása. (Volt közben egy zsinat, például.)

Ez nagy szerencse azért, hadd jegyezzem meg. Mert egy a történelemben meglévő logikai folytonosság (azon túl, hogy történetileg problematikus/igazolhatatlan, voltaképpen ártalmas is, hiszen a logikának (racionalista észnek) akarja átadni azt a helyet, amit a hitnek kell betöltenie. Számomra nem csak becsületesebb és jóval védhetőbb a mai teológia megoldása, de szebb is: meghagyja a vallást annak, ami, azaz helyet hagy a hitnek.

Kedves Kolléga, ha már így belemelegedtünk, szabad még egy kicsit provokálnom téged? Ebből a könyvből vajon mindennel egyetértesz? mtdaportal.extra.hu/books/dudek_janos_a_modernizmus_es_a_katholicizmus.pdf

(Mert ugye ezzel azért nem...: hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=98872 )

Hát csak ezért mondom, hogy a történelemszemlélet kulcs kérdés, és nem csak a teológiában.
Satori 2017.03.28 15:52:50
@khamul: "De akkor mi a hit tárgya egyáltalán, ha nincs folytonosság?"

Hogy ne volna folytonosság!
Majdnem két éve már (2015 március 5-én), hogy a világ egyik legnagyobb élő társadalomfilozófusa, a kanadai Charles Taylor (aki nem mellesleg gyakoró katolikus) „Egyházi élet a szekuláris korszakban” címmel lectio magistralis-t, díszelőadást tartott a jezsuiták Pápai Gergely Egyetemén Rómában. A…..
Satori 2017.01.16 15:19:28
Kedves @matthaios: Barátom!

Megnyugtató, amit leírsz.

Majdnem mindennel maradéktalanul egyet is értek, legfeljebb az a megjegyzésem van, hogy hiányzik belőle minden kifejezett utalás a II. Vatikáni Zsinatra. Persze a legutóbbi egyetemes zsinat recepciójára azért szerencsére lehet következtetni: vö. "igazság magvai", valamint a megállapítás, miszerint "(a)kihez önhibáján kívül nem jut el az Egyház (...) Jézus Krisztus megváltásnak erejében üdvözülhet."

Aztán utalsz az egyház szentségére (és nem "bűnös" voltára), ami itt egyáltalán nem volt téma. Ha foglalkoztat a kérdés, ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket: Karl Rahner: Sündige Kirche nach den Dekreten des Zweiten Vatikanischen Konzils, in: Schriften zur Theologie, VI, Benziger, Einsiedeln, 1965, pp. 321-347. Ahogy én látom, ezt egyébként nem az Egyház lejáratása érdekében traktálják komoly teológusok, hanem éppen ellenkezőleg: a hitelessége visszanyerése/megőrzése érdekében.

De visszakanyarodva a poszt témájához: Taylor nyilván nem dogmatikai szigorral beszél, talán kár is volna ezt számon kérni rajta. Viszont A Secular Age-ben lenyűgöző történelmi távlatokat nyit, új fogalmisággal áll elő (a nova-effect, a network of agape is hasonlók), figyelemre méltó keresztény érzékenységgel és a vitakészséggel él; még ha - elismerem - olykor kevesebbet ad is, mint amennyit ígér. Mindenesetre nem véletlenül kapott Templeton díjat. És hát mindennél többet ér, hogy van egy katolikus, akinek ilyen recepciója van világszerte a legmagasabb tudomány berkeiben is.

@khamul: @ozorai pippo: "Azok a 'mások' vagy a választott nép tagjai voltak (Mk 12,34) vagy pogányok, akik Krisztusra hagyatkoztak (Lk 7,9). Utóbbi esetben tulajdonképpen a józan ész és a hit találkozásának lehetünk tanúi."

Én azt hiszem, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, vagyis nem csak erről van szó. Az ószövetségi pogány szentekről az '50-es évek óta könyvtárnyi irodalmat írtak, amit nem fejtegetnetek itt. Hogy csak egyetlen klasszikust idézzek: Jean Daniélou: Holy Pagans in the Old Testament, Longmans, Green and Co., London, 1957; de hát a biblikus tudósoknak ez már akkor sem volt újdonság. Gondoljatok Ábelre, Hénokra, és Noéra, Izrael létrejötte előtt, akiket a zsidó levél is dicsér: Zsid 11,4-7, mint azon hit modelljeit (amely nélkül "nem lehet Istennek tetszeni"). Az Izraelhez nem tartozók közül pedig Jóbnak a Biblia egy egész könyvet szentel. Ezen kívül ott van még Melkizedek, Lót és Sába királynője, mint az Isten által a népek szívébe írt törvény (Róm 2,12) élő bizonyítékai (vö. Mt 12,42; 1 Kir 10,1-13).

Nem akarom hosszúra nyújtani, ezért - ami az újszövetséget (a mi Urunk Jézus Krisztus és az apostoli Egyház kapcsolatát) illeti a "nemzetekkel" - ajánlom figyelmetekbe, hogy Jézus megdicsér egy "pogány" századost: "Bizony mondom nektek, Izraelben sem találtam ilyen hitet" (Mt 8,10). (Az eset egyébként Jézusnak alkalmat ad, hogy kijelentse: keletről és nyugatról is fognak jönni, hogy helyet foglaljanak Isten országában: Mt 8,11-12); Mk evangelista továbbá nem átallja a kereszt alatt álló római százados szájába adni a megdöbbentő hitvallást: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt" (Mk 15,39). Jézus emellett nem átall egy szamaritánussal példálózni (Lk 10,29-37) és megcsodálja egy kánaáni asszony hitét ("Asszony, nagy a te hited! Legyen neked úgy, ahogy kívánod.": Mt 15,28). (Vö. még Jn 4,20-23). Végül csak egyvalaki tér vissza a meggyógyított leprások közül, az is szamaritánus... (Lk 17,15-16), ami kivívja Jézus csodálatát. Persze ezek csak kiragadott példák, mert hát minderről könyvtárakat írtak, figyelembe véve az egész kulturális hátteret is.

Persze - nem ettől függetlenül, hanem ezzel együtt - a Dominus Iesus (Hittani Kongregáció, 2000) még fontos dologra hívja fel a figyelmet és a katolikusoknak kötelező érvényű. uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=149

Pax!
Satori 2017.01.22 22:39:28
Kedves @khamul:!

Érdekes álláspont, próbálok belehelyezkedni, bár nem egyszerű. Vagy te tényleg úgy gondolod, hogy amikor Jézus elmesélte a szamaritánusról (erről az akkori zsidók által mélyen megvetett népességről és vallásilag szakadár csoportról) szóló példabeszédet, akkor eltekintett attól, hogy egy szamaritánusról beszél? Én inkább azt hiszem, hogy ennek fontos üzenete volt az elbeszélésében és minden korabeli hallgató pontosan értette is (nota bene: a származás és a vallás akkoriban nagyjából egyet jelentett). Szóval, megalapozottabbnak tűnik inkább azt gondolni, hogy értékelte őt magát, mint szamaritánust, és azt is, amit tesz. És ez aligha elkülöníthető a vallásától. És amikor a kánaáni asszonyra a mi Urunk ránézett, szerinted csak egy asszonyt látott, és eszébe sem jutott, hogy kánaánita?

Én azt hiszem, hogy a dolog nem így működik (még ma sem, az ókorban pedig még sokkal kevésbé).

A voltaképpeni kérdés az, hogy a vallás hogyan viszonyul a szívbe írt törvényhez. Kissé leegyszerűsítve háromféle modell létezik:

1. "Krisztus a vallásokkal szemben" (exkluzivizmus, az egyházon kívül nincs üdvösség, sem szívekbe írt törvény);
2. "Krisztus a vallásokban" (inkluzivizmus, az üdvösség Krisztus által másoknak is lehetséges, a szívbe írt törvény tekinthető az Ige a vallásokban is elszórt magvának);
3. "Krisztus a vallásokkal együtt", vagy a "vallások felett" (pluralizmus, kb. mindegy, ki kit követ, mert a cél azonos, csak a "szív szava" számít).

Szerintem - és a II. Vatikáni Zsinat szerint (vö. NAe 2; GS 16; LG 22, 92; AG 3, 9, 11) - leginkább a második út járható (hiszen az első antropológiai redukcionizmus - ami mellett te kardoskodsz, ha jól értem -; a harmadikat pedig a Tanítóhivatal elítélte: DZ 3866-3873). Elnézést a gyorstalpaló vallásteológiai kurzusért.

Kedves @matthaios: Barátom!

Igen, az "implicit hitről" már én is hallottam... :-) - köszönöm a pontos utalást.

Tényleg jó közös alapokon állni, ami a hitet illeti. Egyébként az a kijelentés, hogy a IIVZs "sok megfogalmazásán ... látszik, hogy ezek kompromisszumok eredményei, sokszor jelentősen eltérő értelmezéseket téve lehetővé" - körülbelül minden korábbi zsinat valamennyi dokumentumára érvényes. A legutóbbi zsinat szövegei legalábbis nem kevésbé érthetők, mint a régiek, de lehet, hogy még jobban is, mert ha visszafelé megyünk az időben, növekszik a történelmi távolság. Az érthetőség látszata, és hogy "itt minden világos" csak egy történelmietlen, vagy történelmileg naiv nézőpontból keletkezik.

További jó gondolkodást, beszélgetést!
Satori 2017.01.30 17:42:17
Kedves Kollégák!

Érdekes vita, bár szerintem két kérdésben a fent hangoztatott nézetek árnyalásra szorulnak.

1. Az evangélium szavai szerint Jézus Krisztus a szamaritánusok vallásáról valóban leértékelően nyilatkozott - 'Ti azt imádjátok, akit nem ismertek' (Jn 4,22) -, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nem keresztény vallások értéktelenek, legfeljebb azt, hogy nem említhetők egy lapon a zsidók és a Krisztus-hívők vallásával. Ugyanaz a szentírás ugyanis más szövegösszefüggésben azt hangoztatja, hogy a más vallások követői is sok jót tesznek, sok olyat, ami értékes és szép Isten szemében (aki ezt tagadná, alighanem íróasztal mellett gondolkodik a világról, és nincs összhangban a II. Vaticanum tanításával). Az egyház továbbá határozottan tanítja a nem keresztények üdvösségének lehetőségét (lásd a fenti utalások).

Egy valami persze jogos a fenti ellenvetésekben: az a kérdés ugyanis teológiailag nincs eldöntve, tehát nyitva áll, hogy vajon mi maguknak a nem keresztény vallási hagyományoknak a szerepe ebben a de facto tapasztalható jóságban és ebben a lehetséges üdvözülésben. A teológusok nagy többsége ma arra hajlik, hogy antropológiailag (!) téves azt gondolni, hogy a kettőnek a nem keresztények által követett vallási hagyományhoz semmi köze sincs. (NB: emberek százmillióit tanítja a vallásuk a házastárshoz való hűségre, hogy más erényt most ne is említsünk.) Ez egyszerre szívbe írt törvény, és egyszerre található meg kodifikált formában számos vallási törvénykönyben. A kettő nem elkülöníthető egymástól, illetve az erre az elkülönítésre irányuló törekvés teljesen önmagában is árulkodik a mesterséges és életidegen megközelítésről.

2. Félrevezetőnek és helytelennek tartom a II. Vatikáni zsinat atyáit (köztük Joseph Ratzingert) okolni a 20. század vallási válságáért. A zsinat sokkal inkább a megoldás része volt, és egyértelműen a válságból való kilábalás irányába mutatott. Egy mértékadó egyháztörténész véleménye szerint a nagyon tradicionális holland egyház sorsára (összeomlás) jutott volna az egész világegyház, ha a zsinaton nem történik meg a modernitás kihívásaira való tekintettel az egyházi gondolkodás újrafogalmazása. Ez volt az ára annak, hogy mára az egyház virágozzék - amiként számos kontinensen virágzik is. Sajnos a tradicionalizmus Európában sem "a" megoldás.

További gyümölcsöző eszmecserét!
Ahogy látom, a Time Magazin Ferenc pápát újra beválogatta a világ legbefolyásosabb személyiségeinek 100-as listájába. Nem biztos, hogy jót tesz az ilyen népszerűség; persze nehéz is ellene védekezni. Az is vitatható (s vitatját is eleget), hogy vajon tényleg „prófétai” vezetőre van-e szükség…..
A II. Vatikáni zsinat a Katolikus Egyház történetének 21. egyetemes zsinata volt; az egész világról a Vatikánba érkező püspökök gyülekezete, akik az egyház életében az éppen fontosnak ítélt témákat vitattak meg. Az összes résztvevő száma körülbelül 2540 fő volt, akik…..
Arra a népre, amelyről a bibliai történetek szólnak, többféle elnevezés használatos. Időnként hébereknek, máskor izraelitáknak vagy zsidóknak nevezik őket. Bizonyára nem lesz haszontalan, s talán többek érdeklődésére is számot tarthat, ha utánajárunk e szavak pontos…..
“Sokan kérdezgetik, hogyan lehetséges az, hogy a katolikus hit ilyen fontos tanbeli kérdéseivel kapcsolatban a püspökök és a bíborosok ilyen különbözőképpen gondolkoznak. A Szinódus napjaiban legalábbis ez vált világossá – túlságosan is. A szentségek, a bűn, a kegyelem, a…..
Satori 2014.11.11 18:52:21
@matthaios: Aquinói Szent Tamás fontosságával magam is mélyen egyetértek!

Persze őt sem szabad a saját korából kiragadva (történetietlenül) traktálni, hanem egy sokkal igazabb értelemben követni, amit Heidegger "megismétlésnek" (Wiederholung) mondana. Ez persze nem a szó szerinti ismételgetést jelenti, hanem hiteles "újreelsajátítást" (ismétlést, például teológiai újító bátorsága tekintetében is).

"Felbonthatatlan-e a házasság vagy nem, megengedett-e a házasságon kívüli szexuális cselekedet vagy nem?" - igen-igen, ezek mind jogos kérdések!

Megjegyzem persze, a "felbonthatatlanság" és a "megengedettség" is jogi kategóriák. (Ami nem azonos azzal, mintha azt állítanám, hogy szabad a szex és hogy bárki megunva otthagyhatja a házastársát.)

Hát igen, ebből a logikából nehéz kilépni... de nem a mi hibánk: ittlétünk "sorsa" inkább.

Viszont nagyon osztom az aggodalmadat, és legbelül abban azért bizonytalan vagyok, hogy ma valóban a rahneri diskurzusra van-e szükség (ami sokakat gyengít és elbizonytalanít), vagy valami másra. Valahol szeretném remélni azért, hogy van átjárás a minden-mindegy-relativizmusának Szküllája és a hiszed-vagy-elkárhozol-dogmatizmusának Kharübdisze között.

Köszönöm, amiket mondtatok - fontos volt nekem!
Satori 2014.11.11 18:56:26
@khamul: Én nem mondtam - és nem is fogom mondani senkire, hogy "beteg" (az egészség különben sem a betegség hiánya! - bocsátat a tomistáktól! :-)

Mennem kell. Viszlát!
Satori 2014.11.12 09:04:56
@khamul: Köszönöm a visszajelzésedet - lelkiismeretvizsgálat tárgyává teszem!
Nemrégiben az egész világsajtót bejárta a hír: június 8-án Ferenc pápa meghívására a Vatikánban találkozott egymással Shimon Peres izraeli elnök és Mahmoud Abbas a Palesztin hatóság elnöke. A Szentföldön sohasem találkozhattak volna, hogy együtt imádkozzanak; ott ugyanis az…..
Furcsa helyzet! A gazdag országok polgárai ünneplik Ferenc pápát – aki önzéssel vádolja őket. Két paulinus szerzetesek által kiadott olasz sajtóorgánum, a Credere és a nagy példányszámú katolikus hetilap, a Famiglia Cristiana online felmérést végzett Bergoglio pápáról. 10…..