Adatok
SilverJoe
0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Örömmel is lehet ügyet intézni
Homár-Hétfő #11.: Kiskorúval módosított szerződést a Telenor
2014.10.13 11:29:00
A Tékozló Homárra írt eredeti bejegyzést és a hozzá tartozó kommenteket itt olvashatjátok. A történet a lényegét tekintve a következő:
A panaszos sérelmezte, hogy a Telenor ügyintézője a kiskorú gyermekét hívta fel szerződéses ajánlattal, amit a fiú elfogadott és ez…..
SilverJoe
2014.10.14 08:04:18
A szolgáltatónak azonnal el kellett volna köszönnie, amikor kiderült, hogy nem az ügyféllel beszél, hanem annak a fiával. Jó esetben meg kellett volna kérdeznie, hogy a gyerek tudja-e az ügyfélbiztonsági kódot, mert anélkül még az előfizetővel sem köthetett volna szerződést telefonon keresztül. Mivel a gyereket átverte, így nem csoda, hogy az igent mondott neki. Ha azt mondta volna, hogy akarod-e hogy 2x annyit fizessen az apád ezentúl az előfizetésért, és ezt nem lehet visszaállítani egy évig, holott látom, hogy az előfizetésed szerint erre nincs szükséged, akkor biztos nem mondott volna igent. Ha az ügyintéző azt mondta volna a gyereknek, hogy akarod-e megváltoztatni az apád előfizetését, akkor is nemet mondott volna. Az ügyintéző átverte a gyereket is, az előfizetőt is, és a saját munkáltatóját is. A fiu nem jelezte, hogy nem jogosult eljárni mert az ügyintéző meg sem kérdezte tőle, sőt arra utalt a telefonbeszélgetés során, hogy igenis jogosult, lásd a második mondatot "ezek szerint nem ön az előfizető, hanem a telefon használója" és azzal is átverte hogy ez csak egy próba.
SilverJoe
2014.10.14 08:04:20
@Clientcoach: Az, hogy nincs 18 éves, az csak hab a tortán. Nem ezért nem volt jogosult. Érdekelte ez az ügyintézőt? Nem.
SilverJoe
2014.10.14 09:27:01
@Clientcoach: Hibát akkor lehetne emlegetni, ha az ügyintéző az előfizetővel beszél, és nem azt az előfizetést rögzíti, amit a telefonon megbeszéltek.
Az, hogy mindenféle biztonsági ellenőrzés nélkül egy arra illetéktelen személlyel szerződést köt egy másik személy rovására, az nem hiba, hanem lehúzás, és az ÁSZF teljes figyelmen kívül hagyása. Az, hogy a szolgáltató ezek után elmismásolja a dolgot ahelyett, hogy beismerné a súlyos törvényszegést, majd különféle akadályokat gördít az előfizetője útjába, nem vall felelős magatartásra. Az, hogy kijelenti az ügyfélnek, hogy jóváírt neki egy havidíjat "kárpótlásként" ám de ez mégsem történik meg, az a lehúzás után egy újabb szarpakolás az előfizető arcába.

Amilyen rég volt Telenoros sztorink, olyan durva az alábbi becsapdázás. Előfizető és előfizetői kód nélkül, kiskorúval a vonal végén csomagot módosítani? Ezt vajon hogy gondolta az ügyintéző?
Kedves Homár,A Telenor mobilszolgáltatónál van az előfizetéses telefonszámom,…..
SilverJoe
2014.10.07 09:09:11
@Atro:
Képzeld el, hogy bemész ügyintézni, addig a gyerek beül a játszósarokba - mondjuk az a piros banknál van csak-, de mire végzel és érte mész szól, hogy amíg sorban álltál jött egy bácsi, és kötött neked egy új folyószámla szerződést a régi helyett, igaz, hogy dupla áron, de 1 évig lecserélheted drágábbra ha nem tetszik:)) Nem lenne olyan ingered, hogy felborítasz egy pultot? :))

2014.10.07 13:28:34
tucano
Hogyan kerültem Brazíliába, az első utazás előtörténete és a capoeira hőskora Magyarországon
2008.09.17 12:22:04
Hát persze, hogy a capoeira miatt:)Szóval 1997-ben abbahagytam a kempot, főleg lelki okaim voltak, kitűnő mesterem volt, tökjó barátaim az edzésen stb. Azonban az akkori kempo (azóta sokat változott) szellemisége és itthon alkalmazott filozófiája úgy éreztem, hogy rossz irányba…..
SilverJoe
2008.09.27 09:52:36
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz