Regisztráció Blogot indítok
Adatok
blackfoot

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az élet valóban négy körül indult, ahogy azt megjósolták. A falu kakasai kezdték, aztán a kutyák kórusa, majd újra a kakasok, és utána átvették a vezetést az emberek. Készülődtek a piacra, fát vágtak, óbégattak, legalábbis G szerint, én ugyanis átaludtam az egészet, ami…..
blackfoot 2009.11.23 11:38:14
Reggeli után, ahogy kiléptünk a szállodánkból, pont megállt egy sawngthaew az ajtó előtt, amivel kivitettük magunkat a buszállomásra. Ez az egyik helyi tömegközlekedési eszköz, a neve kétsorost jelent, mivel tulajdonképpen ez egy teherautó két paddal a platóján, ami méretben…..
Végül egészen korán feltápászkodtunk, mivel megbeszéltük motorosunkkal, hogy fél kilenckor megyünk vissza a bejárathoz. Egy darabig vártunk rá, aztán rá kellett jönnünk, hogy talán úgy gondolja, hogy az étteremnél vár ránk, ami pár perc séta. Rájöhetett volna, hogy az…..
Reggel az első dolgunk volt elvonulni Ho apóhoz, de kiderült, hogy házon kívül van, konkrétan Moszkvában, úgy látszik nincs szerencsénk vele. Felajánlották, hogy esetleg megnézhetnénk a Ho Chi Minh Múzeumot, de azért annyira nem érdekelt minket. Helyette elmentünk a Nyugati…..
Első napirendi pont a közeljövő rendezése volt. Nevezetesen a vasútállomásra mentünk, hogy jegyet vegyünk Pekingbe. Csekély remény volt, hogy másnapra kapunk hálókocsira jegyet, de azért nem adja fel az ember. Pedig jobban tenné, mert tényleg nem volt. Két hard seat jegyet…..
Reggel, ahogy elterveztük, kerestünk magunknak egy másik szállodát. Amit találtunk egy kicsit sem volt jobb, de legalább a recepciós tett némi erőfeszítést, hogy megértesse magát, és még mosolygott is közben. És erőfeszítés alatt nem kell valami nyelvleckére gondolni, csak…..
Felkeltünk, joghurtot ettünk, aztán elkezdtük a naphosszat tartó üldögélést. Kezdem megérteni a gyarmati briteket. Ezen a hőmérsékleten nem lehet mit csinálni, csak ülni, és az is eléggé izzasztó. Délután aztán felkerekedtünk, egy kanadai-amerikai párossal együtt, hogy…..
Éva egy ma született csecsemő, lélekben mindenképp, hiszen még képes meglepődni, sőt kiborulni azon, hogy a fapados légitársaságok mi mindenért képesek megsarcolni az utasokat, és milyen szemérmetlen összegekre. Egy egész járatnyi nyugat-európai utassal együtt azon képedtek el…..
A thai reptéri hatóság már csütörtökön napközben bejelentette, Suvarnabhumi nemzetközi reptér biztosan zárva lesz november 29., szombat 18.00 óráig, míg Don Muang reptere november 28, péntek 18.00 óráig. A kormány Chiang Maiban rendkívüli ülést tartott, hosszan tanácskoztak.…..
Subba Rettenetes videó 2008.11.25 09:20:00
Egészen biztosak vagyunk benne, hogy ennél durvábbat nem fogunk látni EVER. Ezért csak linkelni merünk rá és a legbátrabbakat kérjük álljanak sor elejére, a bénábbakat pedig tereljék vissza a hóesésbe tüdőgyulladásért. Klikkelni erre kell.  ..
Az év legviccesebb levélváltása címre hajt a VMJ által beküldött kézírásos érdeklődés, majd a Pappas autó erre adott hivatalos válasza. Igazi folklórkincs, tök mindegy, hogy valódi-e, de majd azért igyekszem megtudni. Fent a nyitó levél, hajtás után a válasz és VMJ…..