Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BigTom

4 bejegyzést írt és 98 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Golyóstoll blog A végtelen vonal 2020.01.30 07:31:00
19 évvel ezelőtt az ICO gondozásában jelent meg Moldova György alapos kutatómunkája nyomán A végtelen vonal című dokumentumregény, mely a golyóstoll feltalálásának történetét mutatja be. A 2017-ben megjelent legfrissebb kiadás még bolti forgalomban van, az eredeti kivitel azonban már csak…..
Korábban írtam már, hogy majd többet szeretnék foglalkozni ceruzákkal a blogon, de ezt eddig vehettétek üres fenyegetőzésnek. Azonban most már huzamosabb ideje igyekszem egyre többször ceruzát használni, így gyűlnek a tapasztalatok, melyekről be tudok számolni. És mi lehetne jobb indítása a témának,…..
"Na szia, szevasz, van ez a feladat, de csak annyi az egész, hogy a negyedik képernyőre valahova egy mezőt gyorsan fel kéne rakni, érted, megvan az egész egy óra alatt, még egy kávé is belefér cigivel! Mindegy hova, tökmindegy tényleg. Mondjuk oda, középre, ott nézne ki a legjobban, kicsit a…..
Van az úgy, hogy hibázunk. Mint ügynökség, ha hibázunk, az mindig ránk száll. Mindig. Akkor is, ha nem a mi alvállalkozónk hibázik. Mint tanácsadó ügynökség sokszor vállalunk el úgy feladatot, hogy nem mi hozzuk az ügyfélnek a partnereket, hanem az ügyfél által választott partnerekkel dolgozunk.…..
Ha nem is szívjóság vagy nagylelkűség okán, de az első multis hetekben pusztán heveny unatkozásért kapjuk majd a fizetésünket. Bár kezdésünk időpontját már hónapokkal ezelőtt fixáltuk a buzgó HR-es kollégával és újdonsült főnökünkkel, érkezésünkkor mégis úgy fogjuk érezni magunkat mint a hivatlan…..
BigTom 2016.10.31 19:50:50
@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:
> Én csak a fizetésrt járok be, s nem akarok se értékes, se értéktelen dolgokat előállítani.
Akkor rossz helyen dolgozol. Keress másik helyet. Tönkre teszed magad. Találd ki, hogy mit csinálnál, ha nem kellene dolgozni és keress olyan helyet ahol azt lehet pénzért csinálni.

> A munka megszervezése a tulajdonos és az őt képviselő vezetés dolga, nem az egyszerű dolgozóé.
Ebben igazad van. Abban is igazad van, hogy a szar munkahelyi légkörért a vezetők a felelősek. De kinek és mit kell tenni, hogy ez megváltozzon?

És tudnod kell, hogy a tulajdonos és a vezető is ember. A tulajdonos és a vezető is hibázik (ahogy te is), a tulajdonos és a vezető is lehet tudatlan (ahogy te is), és a tulajdonosok és vezetők között is van olyan, aki csak a pénzért csinálja (ahogy te is).
BigTom 2016.10.31 22:07:35
@feher.b: Értem, hogy ez így van, egyet értek, hogy ez így van, ez a tapasztalatom nekem is, de kinek és mit kéne másképp csinálni ahhoz, hogy ez ne így legyen? Vagy másképpen: miért vesszük ezt adottságnak? Miért törődünk bele, hogy ez a normális, hogy ennek így kell lennie? Nem kell, ez nem normális és lehet máshogy! Csak az a kérdés, hogy kinek és mit kell másképp csinálni ehhez?
És ez a valaki nem én vagyok. Egyrészt azért, mert bennem nem az a menő, hogy ügyesen újitok fel motort, hanem az, hogy 14 éve szerepelek kisebb-nagyobb kihagyásokkal a tévében tüskésre ragasztott hajjal, és még mindig nem esett le a fejbőröm a koponyacsontomról.  Másrészt viszont azért se én…..
  Érdekes cikket írt Szutor Ferenc az IAB Magyarország blogjában, a Hivatalosan is kitört az AdBlock háború címmel. Érdemes elolvasni a cikket, az utóbbi pár nap történései pontosan le vannak írva benne: a Facebook lépései a blokkolók ellen az ellenlépések a blokkolói oldalról és a…..
BigTom 2016.09.17 09:31:56
Pillanatnyilag ott tartunk, hogy reklám blokkolás nélkül a reklámok teljesen fogyaszthatatlanná teszik az oldalakat. Csak itt, ezen az oldalon is két izgő-mozgó banner van, ami folyamatosan elvonja a figyelmet, és emiatt iszonyú nehéz a lényegre koncentrálni. Amikor azt veszem észre, hogy próbálom úgy görgetni az oldalt, hogy ne mozogjon rajta semmi, mert tengeri beteg leszek tőle, az tragédia.
A helyzet az, hogy a reklámozók teljesen gátlástalanok. Pontosan ismerik és kutatják az emberi pszichét, és mindent elkövetnek azért, hogy az olvasó figyelmét elrángassák a tartalomról. Terrorizmus? Igen! Reklámozói terrorizmus! Visszatetsző, amikor valaki azt írja, hogy a háború vesztesei a felhasználók, mert már a jelenlegi helyzet vesztesei is a folyamatos reklámozói pszicho terror alatt tartott felhasználók.
Elfogadható számomra, ha egy oldalon hirdetés van, amennyiben az nem ugrik elém, nem takarja ki a tartalmat, nem ugra-bugrál, nem mozog, nem hangoskodik, nem sokkoló, nem ízléstelen, nem akarja erőszakkal elvonni a figyelmem és biztosított, hogy az oldalon a számomra hasznos tartalomból legyen több. Számomra a fürdő ruhás csajos hirdetés is zavaró - mert elvonja a figyelmem. Ami azt illeti, zavar, hogy blokkolnom kell a hirdetéseket, mert vannak engem érdeklő hirdetések, de nincs más lehetőségem, mert a reklámozói önszabályozás nem működik, és ennek a helyzetnek a létrejöttében a tartalom szolgáltatók minimum cinkosok. Az Adblokk háború kiéleződése is mutatja, hogy a helyzet folyamatosan romlik.
Előfordult a közelmúltban, hogy bele futottam olyan oldalba, amelyik blokkolta a blokkolómat. Én pedig szívfájdalom nélkül becsuktam az oldalt. Nekem nincs szükségem ugrabugrára, ízléstelen gusztustalanságokra, akkor sem, ha cserébe ott valami érdekes is van. Ha nagyon elharapózik a blokkoló blokkolás, akkor az lesz, hogy megjelenik a tartalom kalózkodás. Az igazán értékes tartalmak felkerülnek majd kalóz oldalakra, mint, ahogy az igazán értékes filmek vagy zenék letölthetők torrent oldalakról. A "Britney meg hol fingott" típusú cikkekért meg nem kár.
Végül a megoldásról. Ez a történet három szereplős. Vannak a tartalom gyártók, a reklámozók és a felhasználók. A háború tökéletesen megmutatja, hogy nem létezhet olyan konstrukció, ami nem veszi figyelembe mind a három fél érdekét. HAHÓ! Amikor a reklámozó erőszakkal rátolja a bosszantó hirdetést a felhasználóra és a tartalom gyártó ehhez asszisztál, az nem az a szituáció, amely mind a három félnek jó! Az, hogy a tartalom gyártó azt gondolja, hogy ő adja a tartalmat ingyen és ezért cserébe megengedheti a felhasználók terrorizálását, az nem az a szituáció, amely mind a három félnek jó! Figyelj kicsilány adok neked ingyen ebédet, ugye nem baj, ha közben fogdoslak? Ugye kemény? Valójában a hirdető kérdés nélkül "fogdos" és még meg van sértődve, amikor ezt nem akarom hagyni.
Az, hogy az Ad-Block értékesíti az általa blokkolt felületeket, egy nagyon érdekes és előremutató dolog. Az egyik lehetséges megoldás. Az történik, hogy az Ad-Block válik azzá a szabályozó elemmé, amely biztosítja, hogy mind a három fél érdeke érvényesüljön. A hirdető tudjon hirdetni, a tartalom szolgáltató bevételhez jusson, és a felhasználó se őrüljön meg. Nyilván ezt nem ingyen csinálja.
Nem ez az egyetlen megoldás arra, hogy mind a három fél érdeke érvényesülhessen. Például lehetne az, hogy a böngésző adna funkciót arra, hogy a felhasználók a bosszantó hirdetéseket tartalmazó oldalakat bejelentsék (úgy, mint a rosszindulatú oldalakat), és az ilyen oldalak esetén a böngésző már a vonatkozó tartalom linkjénél jelzi ezt egy ikonnal. Kedves hirdető tehetsz oda bosszantó tartalmat, de akkor számolj azzal, hogy kevesebben fognak oda kattintani.
Vagy lehetne az, hogy minden hirdetésnek kötelező, hogy legyen nem bosszantó verziója, és a böngészőben lehetne a felhasználónak beállítani, hogy engedi a bosszantó (hívhatjuk látványosnak is) verziót, vagy csak a nem bosszantót.
Vagy lehet az, hogy a hirdetők és a tartalom szolgáltatók háborúznak a felhasználókkal. Lehet választani.
Vajon mennyi menekültet lehet időlegesen ellátni 1 milliárd 300 millió forintból? És mennyit lehet tovább lopni, ki- és elcsalni az idő alatt, amíg a közvélemény és a vérszegény ellenzék a válaszlépésekkel és az aktív tiltakozással van elfoglalva? Sokat. Nagyon sokat. Ne is…..
BigTom 2015.06.09 10:04:19
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Az évi 100.000 bevándorló nyilván reális, hiszen tavaly 276.000 bevándorló érkezett az EU-ba és ezek többsége nyilván egyenesen Magyarországra akart eljutni, hiszen mind tudjuk, hogy Magyarország Mária országa, hát hova akarna menni az a sok ember, ha nem ide.

Jézusom.

De pontosan erről beszéltem: ezen az ügyön a FIDESZ csak nyerhet, mert a Magyarok többsége zsigerből retteg mindentől, ami nem ő maga, bele értve a szomszédját is. Ugyanaz a történet, mint a másfél millió román munkavállaló csak azzal az MSZP riogatott, a bevándorlókkal meg a FIDESZ.

És még valami arról, hogy mennyire értelmes emberhez méltó ez a hiszti:
A 30-as években a Magyar kormányzat annak érdekében, hogy elterelje a valós problémákról a figyelmet, kipécézett magának egy ember csoportot és őket kezdte el hibáztatni. Először kampányoltak ellenük, aztán 1938-ban törvényt is hoztak, aztán meg is csillagozták őket, aztán összegyűjtötték őket, hogy szisztematikusan legyilkolhassák őket.

Nem tudom nem észrevenni a párhuzamot.
Bagoly Bácsi projektnép művelő sorozata egy expresszvonat sebességével száguld tovább, a mai részben végre helyretesszük a projektmódszertanokat, mégpedig az összeset egyszerre! "Szervusztok, gyerekek! Üljetek le szépen, és nagyon figyeljetek, mert ma a projektvezetés egyik…..
A mai jogi sztori azzal az egyre gyakrabban előforduló helyzettel foglalkozik, amikor a cég munkavállalója egyszer csak az üzleti partnerünknél vagy a versenytársunknál köt ki. Húsba vágó következményei lehetnek, ha az értékes munkaerőt, amelybe évek óta invesztálunk, lenyúlja…..
Jelen időben vagyunk, valahol Északnyugat-Angliában. Ha pár szóval el akarnám mesélni, mi történt az elmúlt évben, csak kiválasztanék egy tetszőleges napot. Legyen mondjuk tavaly december 30. 6:40-kor csörög az óra. Kinyomom, újra csörög, megint kinyomom, aztán ha már elég…..
BigTom 2015.01.14 18:38:49
2000, Budapest. 27 éves vagyok. Tökölről nem a Dózsa György útra vittek, hanem "haza", a kőbányai kapitányságra. Itt hamar kiderült, hogy nagy a baj, mert harmadik hónapja voltunk bent egy viszonylag piti ügy miatt, noha az anyagi kár megtérült, ráadásul egyikünknek sem volt…..
Az elvileg fix feltételek mentén végzett projektharcok kemény diójának feltöréséről indított cikksorozatunk előző részében odáig eljutottunk már, hogy ha fix áron, határidőre és terjedelemben kell szoftvert szállítanod, akkor arra érdemes törekednünk, hogy az adott…..
1998, Budapest. 25 éves vagyok. A kamionmosó egy hatalmas grund közepén ülő sötét fémhangár volt. Valahogy mindig elkerülte a fény és úgy dübörgött, mintha épp a pokolra építették volna. Remek ipari zenét lehetne kreálni abból, ahogy zúg a kompresszor, a gőzborotvák…..
BigTom 2014.05.06 22:18:17
Sokszor hangzik el baráti beszélgetésekben (és nem csak azokban), hogy Magyarországon az álláskeresés során (is) elsősorban a kapcsolatok számítanak és csak másodsorban a tudás és a tapasztalat. Csaszi leveléből az derül ki, hogy az elmúlt időszak eseményei benne is súlyos…..
BigTom 2012.12.23 00:26:11
Állásra jelentkezni, a megfelelő állásajánlatot kiválasztani, önéletrajzot írni, interjúzni mind komoly felkészülést és szaktudást igénylő feladatok. Ismeretség nélkül, egy EU CV formanyomtatványt kitöltve, az önéletrajzokat tetszőlegesen választott ajánlatokra elküldve naná, hogy nem érdeklődnek utánad.
Az állásajánlatokra érkező önéletrajzok, és az interjú teljesítmény a magyar átlag munkavállaló esetén kritikán aluli, ezért a HR-esek sokszor kénytelenek sötétben tapogatózni azzal kapcsolatban, hogy az adott jelöltek közül melyik képes jó minőségben megbirkózni a feladattal. Ezért van az is, hogy, ha valakiről kapnak egy belső ajánlást, akkor az megnöveli az adott ember esélyeit: a sok értékelhetetlenül gyenge önéletrajz közül ugyanis önmagában lehetetlen választani. Ezért van, hogy Magyarországon sokat számítanak a kapcsolatok.
Aki rászánja az időt és erőfeszítést, hogy megtanulja, hogy hogyan kell jól állásra jelentkezni, önéletrajzot írni, interjúra felkészülni és interjúzni, aki rászánja az időt az állás jelentkezéssel kapcsolatos felkészülésre, az be tud kerülni kapcsolatok nélkül is a vágyott munkahelyre.
Persze Magyarországon az emberek többsége azt gondolja, hogy az állás jelentkezés annyi feladatot jelent, hogy kitölt egy űrlapot, és elküldi jó sok helyre, majd várja, hogy válaszoljanak. Elképesztőnek tartom, hogy egyes emberek elküldik az önéletrajzukat több száz helyre, majd, amikor sehonnan sem válaszolnak, akkor azt gondolják, hogy Magyarországon a cégvezetők alkalmatlanok. Fel sem merül bennük, hogy esetleg nem jól jelentkeznek, nem jó önéletrajzot írnak.
Az is igaz, és épp ezért nem is hibáztathatok ezért senkit, hogy Magyarországon semmilyen szintű iskolában nem tanítják, hogy ezt hogy kell csinálni, de szabad könyveket olvasni, vagy legalább blogokat.
Csak egyetlen fogódzó a végére: Ha nem töltöttél el legalább két napot felkészüléssel minden egyes állás jelentkezésre, ahova elküldöd a papírod, akkor ne várd, hogy sikeres leszel az önéletrajzod alapján.
A szabadságot mindenki szereti, hiszen akkor nem kell dolgozni. A nagy szervezetekben gályázó rutinos irodai patkányok azonban azt is tudják, hogy a szabadság kivételét érdemes körültekintő módon megtervezni, mármint nem csak privát, hanem dolgozási szempontból is. Az ügyesen…..
Vízhajtásúvá alakítjuk Winkler tehenét. Házilag, fillérekért. Felezzük a fogyasztást, kitisztítjuk a kipufogógázt. Vagy csak simán felrobbantjuk. Mai cikkünk blogposztja...
Értem én, hogy miért egy tökéletesen érdektelen, álmos és unalmas szombat délutánon tették közzé a sajtónak (no meg az ambassadoroknak) a LEGO Universe bezárásáról (értsd: bukásáról) szóló hírt. Én sem szívesen dicsekednék nagy tömegek előtt az elmúlt évek legnagyobb…..
 Az eva értelme, hogy minden 25 millió forintos áfabevételt legalább 31 százalékos adóval sújt. És ez a legkomolyabban ellenőrzött, kontrollált adófajta. Ezért nem szabad megszüntetni.Gondoljuk végig, hogy nincs más olyan adófajta, amely ilyen erős ellenőrzés alatt áll -…..
Ezt is megéltük. Kellett hozzá egy kis idő, egy remek helyszín, egy penge_verda és egy őrült a kormány mögött. Valamint egy szem operatőr(Szeljak György), aki érti a dolgát és szerszámát biztos kézben tartja. Iszonyatosan büszkék vagyunk rá mindannyian, hogy ez az egy szem…..
Megjelent a napokban a hír, hogy csökkentik a pesti alsó rakparton a parkolási díjat óránként 240 forintról 160 forintra. Az indok, hogy a korábban 100% körüli kihasználtságú parkoló kihasználtsága 15%-ra (!!!) esett vissza. Felmerül a kérdés, hogy jó döntés…..