Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TheRealMrTeacher

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két dolgot nem szeretnék még egyszer átélni az életben: 1. Marsrutkában végigzötykölődni a Jereván és Tbiliszi közötti utat. 2. Marsrutkában végigzötykölődni a Jereván és Tbiliszi közötti utat. A marsrutka a harmadik világban széleskörben elterjedt „iránytaxik”…..
Mint minden Földközi tenger melléki puttó országban Portugáliától-Görögországig - amelyeknek a hidegháború alatt az USA bevédte a seggét a Szovjetuniótól és akiket még az EU is kenegetett időről-időre dellával -  úgy Törökországban is rendkívül népszerűségnek…..
Kedves Gyerekek! Alábbi soraimat épp Madzsarisztánból osztom, mint tudjátok 10 napra hazatértem, mindenféle ügyesbajos dolgom elintézése végett. Amúgy örömmel jelenthetem, hogy mióta múltkori korholó soraimat publikáltam az Erasmusos partykról, azóta már volt még egy…..
Kis informatív jellegű poszt a gyengébbik nem itteni felhozataláról (inkább az erősebbik nem szája íze szerint) Amint azt már mondtam, a helyiek kíváló minőségű futó- és hajtóművel rendelkeznek, ami egyszerűen magyarázható azzal, hogy rengeteget ülnek a biciklin, és ha…..
TheRealMrTeacher 2010.02.25 09:24:29
Üdv!Bocs hogy eddig elmaradtam, de sajnos elment a net Zoliéknál (nem fizettek be vmit), úgyhogy múlt hét szerda óta nem is láttam internetet, most próbálom magamat kiélni. Szóval átköltöztem, hamarosan rakok fel képeket, hogyan is néz ki új otthonom. Annyit elöljáróban,…..
Az előző rész tartalmából: Miután túltettük magunkat a magic mushroom okozta megrázkódtatáson, valamint kihevertük az irdatlan Rinjani tripet Olenka visszautazott Jakartába, ahol reményeink szerint egy-két héten belül meg kellett kapnia az egyéves vízumát, mivel a varsói…..
 Történetünk fonalának gombolyítását, ott hagytam abba, hogy Olenka megérkezett Mataramba. Ezzel persze még minden probléma nem oldódott meg: két nappal ezután például egy bankautomata benyelte a kártyámat. Szerencsére ezt Gyuri, Soma és Mr. Darman hathatós…..
A jakartai drámai napok azzal értek véget, hogy Mr. Darman a matarami egyetem Jakartába kiküldött koordinátora, az orientációs hét utolsó napján közölte velünk: másnapra már meg is vette nekünk a repjegyet. Így nekem sem maradt más választásom, mint a többiekkel együtt…..
Jakarta legjellemzőbb tulajdonsága már a repülőgépről szembetűnik: megdöbbentő  ahogy türkizkék tenger felett haladva egyszer csak jól láthatóan belerepülünk a várost beburkoló szürkésbarna szmogfelhőbe. Landolásunkat követően az egész darmasiswás szervezés…..
A kairói dzsumbujból Kuala Lumpurba megérkezni, olyan volt mint az utcai hőségből belépni egy kényelmes légkondicionált szobába. A hasonlat csak azért sántít, mert Malajzia fővárosának egyetlen kellemetlen tulajdonsága a fullasztóan párás és meleg klíma. Azt, hogy…..