Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Harmincas dógozó jómunkássembör

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A lenti levelet kommentár nélkül küldeném mindazoknak, akik az Odacsuktunk egy gyereket! -„És? Üljön vissza, és fogja be a száját!” című bejegyzés íróját azzal vádolták, hogy hazudik, nem ír igazat, felfújta az egész történetet: Tisztelt Gál Mihály!A BKV…..
Olvasónk még mindig nem érti, hogy a 144-es busz vezetője miért szólt, és mutatott be neki vasárnap este, hisz semmi rosszat nem tett, csak figyelmes volt. Direkt ott nyitott ajtót, ahol nem ült senki, hogy az indulásig ne fázzanak az utastársai: Kedves BKV! Mindjárt a levelem…..
Olvasónk december 2-án a 240E jelzésű busszal utazott. A buszt a Sasad ligetnél egy csapat gyerek szállta meg. Egyiküket, vagyis csak a táskáját a busz ajtaja odazárta. Az utas szólt a sofőrnek, de az nem foglalkozott vele, ezért rákiabált. Mondta neki, hogy odacsukta a gyerek…..
Olvasónk tanácstalanul állt a rákoskeresztúri városközpont buszmegállójában. Miközben útbaigazítást kért, egy buszvezető meglökte, majd azt mondta: "Húzzál már félre a p*csába te is az útból". Olvasónk a buszon kérdőre vonta a buszvezetőt, aki tovább…..
Jó látni, hogy vannak még olyan buszvezetők akik felemelik a hangjukat, ha a buszukon valaki nem az utazási feltételek szerint utazik. Olvasónk a 23E buszon találkozott egy jófej buszossal, aki a zenét bömböltető fiatalokat rendre utasította. De jobban jártok, ha az olyan panaszokat,…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.12.01 10:32:52
Azt hiszem, kollektíve köszönetet érdemel a békávés bácsi, csak így tovább!

Ha következetesen le lenne ugatva az összes hangoskodó kis köcsög, hamar észbekapnának a kis majmok, az is biztos...

Megjegyzem, szívem szerint valamilyen jogi görénységet kitalálnék azon mobilok gyártói ellen, akik hangszóróra kiadható zenelejátszást építenek a szarjaikba. Nem lehetne ezeket betiltani valahogy?
Sose voltam a betiltósdi híve, de a sok kis antiszociális ganyéláda visszaél a technika adta lehetőségekkel, és másokat idegesít vele. Valóban kell ez nekünk?

Misi, te pedig magasról szard le, mit ugat a "168 Tóra", és a ballibsi sajtó. A blogod jó, napi aktuális problémákkal foglalkozik, a tetves cigányok meg saját maguk tehetnek arról, hogy közutálat övezi őket. Maguknak keresték a bajt, az állatnál is alávalóbb viselkedésükkel, aki meg beilleszkedett közülük, arra senki se mond semmi rosszat úgyse!

Egyébként egy hasonló esethez volt szerencsém a 99-esen még régebben, először csak nyávogva énekelgetett a tömött buszon a 3 fős C család, majd a kb 2 általánost elvégzett családfő előszedte a mobilját, és jó hangosan nyekeregtette az ocsmány oláhzenét.

Erre satufék, és a fülkéből kibújt egy kibaszott nagy darab, igen harcedzett fejű buszvezető, és ráordított a kokeróra:
- Kapcsoljad ki azonnal, mégis mit képzelsz, ki a fasz kíváncsi a cigányzenédre????!!!

Síri csönd, oláhcigány barátunk azonnal elzárta a rohadalmát, és csak leszállás után vette elő ismét. Így kéne ezt mindenütt, rengeteg deviáns genyó visszafogható lenne ezáltal...
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.12.01 10:35:09
@bm613: Kit érdekel a baromságod, te fizetett szadeszügynök?

Éljél velük együtt mondjuk egy gettós lakótelepen, utána pofázzál rasszizmusról. Marha. Tulok. Kártevő.

Csókoljátok meg egymást Szadeszkimó Asszonnyal, és legyetek boldogok valahol Grönlandon, csak minket hagyjatok békében élni, köszönjük!
Nemrégiben rábukkantam pár érdekes netes randevú leírására nemrégiben, amelyeket - szûrve - szeretnék megosztani veletek. Igen tanulságosak - legalábbis az olyan emberek számára, akiknek az alapvetô randizási szokások, elvárások és udvariassági gesztusok ismeretlenek. Másoknak…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.09.14 13:48:41
Jó ez a blog, és a téma sem érdektelen, korábban én is próbálkoztam a Neten való ismerkedéssel, de meglehetősen zsákutcának tűnik az egész, úgy ahogy van!

Főleg az ilyen Eszter78 kategóriás okostojás nők miatt, aki nickje alapján igencsak korombeli lehet, mégis minden szinten elhatárolódnék tőle!

"gábbor" jól megmondta a lényeget, én még annyit hozzátennék, hogy az egyszerű falusi lányok gyakran még a szexben is jobbak, bevállalósabbak, és természetesebbek, mint ezek a Cosmo-n és hülye tévésorozatokon szocializálódott, mániákus karrierista butapicsák, akiknél nem a partner egyénisége, jelleme, külső és belső értékei a mérvadóak, hanem ez a nyomorult pénzközpontú fogyasztói társadalom-mocsokság, amit ránk erőltettek drágalátos vezetőink és médiaszemélyiségeink! :-(

Engem nem zavarna ha a csajom lenne a gazdagabb, feltéve ha nem dörgöli ezt a tényt az orrom alá folyton. Van pénze? Hát egészségére, örüljön neki oszt jó.. :-)))))))))))

Tényleg, igazából nem is értem, aki megkeres havonta 2-3-4 kilót, az végülis hogyan éli fel ezt a pénzt? Nem az autóra, befektetésekre gondolok, hanem a mindennapi életre..
Nem mondom, én is elfogadnék ekkora jövedelmet, de abból a javát főleg hobbicélokra fordítanám, nem tudnék havi X százezer Ft-ot mindenféle hülye szórakozóhelyeken meg plázákban elkúrni, stb...

Ja és nem v.ok igénytelen, nem veszek ruhát a kínai piacon, és nem használok kommersz 'illatszereket' (inkább bűzszerek ezek..), nem iszom meg a tablettás bort, kamusört, stb...

Hova lehet ennyi pénzt elkúrni akkor????
Olvasónk az internet egyik sarkában talált egy levelet, amit egy BKV-s dolgozó írt. Egy olyan BKV-s, aki a cégnél eltöltött 25 éve alatt látott már mindent, és minden erejével azon dolgozott, hogy ez a cég, melyet a magáénak érez jobb legyen, jobban működjön. Látta, ahogy Antal…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.08.29 21:33:54
Oké, egyetértek, a munkájukat tisztességesen végzőknek mehet a fizuemelés! Igazán nem sajnálnám tőlük!
:-))

De félretéve a tréfát, ha egyszer bekerülnék egy ilyen posztra, rögtön tudnám mit kell tenni.. Az összes felesleges irodakukacot, léhűtőt, személyzetis picsákat, bunkó és primitív embereket úgy b.sznám ki a f.szba (végkielégítés nélkül), hogy a lábuk se érné a földet!
Tekintet nélkül arra hogy ellenőr (ork), avagy sirálymenedzser az illető! (ezen a sirálymentalitáson egyébként hangosan felröhögtem, igen találó..)

Járművekhez mindig lenne pótalkatrész raktáron, a karbantartók kapnának minden műszakban plusz sört meg kurvákat, de a járgányoknak mindig hibátlanoknak kell lenniük!

Kibuliznám, hogy a graffitiseket az állam beutalja a céghez kényszermunkára, moshatnának buszt estétől-reggelig egyfolytában.

Metróba beléptetőkapu, mutyizás nélkül, amelyik a legideálisabb ár/érték arányban, azt vesszük. Felszínre elsőajtózás, ahol meg ezt nem lehet, oda állandó kaller, akár ráérős nyuggerekből.

Bunkó ellenőrök, orkok, tapló buszvezetők helye a lapáton van.

Addig lobbiznék, amíg visszavonnák az összes ingyennyugger rendeletet - ha utazni akarnak, kedvezményesen bár de fizessenek ők is!

Cigufertőzött járatokon állandó drabál szekusok meg ellenőrök, hangosan mobilozó suhancokat és hajlesszeket a járművezetőnek KÖTELESSÉGE lesz azonnal leszállítani. Ha nem mennek, a járgány se megy addig tovább, le van szarva a menetrend.. Természetesen a fennakadás összes költségét lepereltetném a céges jogásszal a delikvensen..

Apropó céges jogász: Sebi haverunkkal azonnali és végleges kapcsolatmegszakítás.

Tehát szavazzatok rám, megéri! :-))))
Olvasónk -aki polgárőr- eddig nem igazán hitte el, hogy a blogon olvasható történetek valósak. Szerdán viszont ő is egy történet szereplője lett,  így a saját bőrén is megtapasztalta milyen az, amikor egy ellenőr kikel magából. Történt, hogy egy női utasnak nem volt…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.08.28 19:22:03
Nem értem, mégis miért megy még most is ez a fingreszelés..

Tények:

1. A csaj nem vett jegyet, és nem akart büntit fizetni az ellenőröknek, ezért leszállt.
Ez polgári jog körébe tartozó, kis összegű szerződésszegés, még csak nem is szabálysértés.

2. Az ellenőrök jogellenesen korlátozták ezt a csajt a személyes szabadságában, többször is megfenyegették, pökhendi stílusban beszéltek hozzá.
Ez viszont már részben bűncselekmény, részben pedig bíróság hatáskörébe tartozó szabálysértés. Ráadásul minősített eset, mert foglalkozás körében, szándékosan, és többen követték el.

3. Pógárjenő barátunk pont arra járt, nagyon helyénvaló módon megvédte a sértett csajt, és higgadt, jogkövető magatartásával lelohasztotta az ellenőrök közveszélyes agresszivitását.

Nem értem, mi itt a probléma? Ha csak az nem, hogy nem jött ki szirénázva a sündőrség, nem vitte be az ellenőröket, és nem csücsülnek ezek a nyomorult ganyék bent az előzetesben, a sok kancigó között..

Egyébként meg aki szidja a polgárőröket, az kapjon már egy kicsit a fejéhez, kismillió olyan eset van, ahol életet mentettek, vagy jelentős anyagi kárt, súlyos bűncselekményt akadályoztak meg! Közük nincs a Munkásőrséghez, aki ilyesféle párhuzamot vél felfedezni az egészen egyszerűen hülye!

A polgárőr munkáját szigorúan szabályozzák a törvények, valamit a működési szabályzatuk. Társadalmi munkában, többnyire kifogástalanul végzik a munkájukat, MINDANNYIUNK biztonsága és nyugalma érdekében. Mindezt gyakorlatilag ingyen.

A fentiek vajon mennyiben jellemzők a büdös, agresszív, kötekedő, nőkkel és gyerekekkel keménykedő, kulturálatlan és diszkrimináló ellenőrőkre?
(diszkrimináció alatt értsd, hogy a cigukkal szemben nem mer semmit se tenni, de a magyarokat, főleg a nála gyengébbeket vegzálja ahogy csak tudja)
Olvasónk a minap az 55-ös buszon utazott. Amikor felszálltak az ellenőrök az utasok egy része lyukasztani kezdte a jegyét. Két ember nem lyukasztott, hozzájuk odament az ellenőr, de nem büntette meg őket, eltekintett a büntetéstől. A beszélgetésük végén megjegyezte: „Ezért…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.06.02 16:00:33
Tény, hogy a nevezett ellenőr nem éppen a legszerencsésebb poént választotta, de a vínkurvák nyugodtan megköszönhették volna neki, hogy nem büntette meg őket!

Viszont az ellenőr csak annyiban hibázott, hogy a bepofázós kis bölcsészkurvát nem kezdte el vegzálni, biztos lehetett volna vmit találni, amiért meg lehetett volna büntetni.

Nem védem sem a mocskos békávét, sem a (többségében) tapló és agresszív ellenőreit, ám ugyanúgy nem védem a sok fanatikus potyázót, köztük a büdöscigányokat sem. Bár a békávé veszteségeinek nagy részét nem a bliccelés okozza, azért jó sokan sportból nem vesznek jegyet-bérletet, pedig anyagilag megtehetnék..

Viszont a jogvédő hülyék menjenek az anyjukba. Ha lezavarod az orbáncos csövest, ott a jogvédő baromarc. Ha az ellenőr megbüntetné a mocskos parazita cigut, rögvest előkerül az ombuccmanó. Ha a szemtelen firkászós nyikhajt felpofozod, annak is "jogai" vannak, még téged vesznek elő. Hát tele a faszom az összes jogvédővel, miért nem a normális utasok, normális állampolgárok jogait védik???

És a legtöbb jogvédő bizony bölcsész, nem túl sok szadeszfan mérnököt, technikust láttam ezidáig, de még segédmunkást se nagyon.. ennek vajon mi az oka?

Talán hogy amíg más ember termel, dolgozik, tolja előre azt a kib.ott biciklit, addig néhány idióta szép kényelmesen megmondóemberkedik "Fogjuk meg oszt vigyétek!" stílusban, állami pénzen kitanítva, állami pénzen támogatva, amit az adófizető mérnök, orvos, rendőr, technikus, útépítő munkás fizetéséből vesznek el?!

Kismillió ilyen (szar)tarisznyás hülyekurvát és nyikhaj köcsögöt látok itt Pesten, akiknek a meló büdös, de mindenkinél okosabbnak hiszik magukat természetesen. Na ezek szinte mind bölcsészek, jogászok, és egyéb hasonló haszontalan paraziták, akik a rohadt életbe nem tettek keresztbe még egy szalmaszálat se. De minden 7végén apuci-anyuci pénzén isznak, drogoznak, meg még kitudja mit csinálnak. Na ez ám a büszkeség, igazi sztárok ők! :(((
Sok faszfej Tóbiás, ezeket is elzavarnám a bányába jogvédősködni, védjék a szén meg a vasérc jogait! :-)))
Kávéautomata, fizetős Wi-Fi, különvonatok, áruszállítás és a vonatok ésszerű elosztása. Olvasónk szerint ezekkel lehetne a legjobban csökkenteni a MÁV kiadásait (megnövelni a bevételeit). Ezeken felül még több ötlete is van, ami fellendíthetné a vasút forgalmát: Hello!…..
Olvasónk hiába jelezte leszállási szándékát a 276E autóbuszon, mert a jármű az Ananász utcai megálló mellett olyan tempóban haladt el, mint ha ott nem is lenne megállója. Utasunk szólt a buszvezetőnek, hogy jelezte a leszállási szándékot, le szeretne szállni. Nagy hiba volt,…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.05.20 21:06:14
Bluesilver, és a töbi hitetlenkedő, nyugodjatok meg, a csotrogány Ikaruszok egy része simán megfutja a 80-at, utasokkal a fedélzeten is!

Elég sokféle járművet vezettem már, Rigától az IFA-ig, meg tudom ítélni eléggé jól hogy mi mennyivel megy.

Köztudomású, hogy sok autóból a sofőrök kibuheráltatják a műszakiakkal a fojtásokat, ezért kár csodálkozni azon, ha egy kivénhedt 260-as 70 felett repeszt.. garázsmenetes buszon volt rá példa, hogy megkérdeztem az egyébként nagyon faszagyerek sofőrbácsit, hogy mennyi a vége a kocsinak? Kipróbáljuk, hangzott a válasz, ki is próbáltuk, 80 alatt volt egy picivel... :-)))

Tehát simán száguldozhatott a posztoló által panaszolt sofőr is akár ennyivel, jelezhetett késve az utas is, de ez sem biztos.

A "Helló, jeleztem!", még nem bunkóság, ellenben az erre adott válasz az volt. Normális esetben sofőrkém nyom egy satut, lerakja az utast, az odaordít egy harsány "Kösziii!"-t, és mindenki elégedett.

Nem normális esetben az történik ami itt is történt, van egy vélhetően jogosan felháborodott utasunk, és egy vélhetően pimasz tahó seggfej sofőrünk!

Azt viszont konkrétan nem értem, hogy a régebbi buszokon a szarul látható, gyakran meghibásodó visszajelzéseket miért nem cserélteti ki a békávé extrafényű LED-ekre? Ezek a LED-ek olcsók, és szinte sose szarnak be. Rengeteg bosszankodás megelőzhető lenne, mégsem történik változás (ebben sem) évek óta! :-(((
A lenti levél is példa arra, hogy nem csak a biztonsági őrök, hanem az ellenőrök között is van néhány gyökér. Olvasónkra azért támadt rá az egyik, mert a szokásosnál egy kicsit hosszabb ideig kereste a táskája alján lévő érvényes –egyébként érvényes- vonaljegyet.…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.05.04 09:15:12
Lehet hogy pont ez a köcsög C-kategóriás akart engem megverni pár hete a Borároson?
Nálamnál egy fejjel alacsonyabb, 165-170cm körüli, testes, fiatal, rövid elöl zselézett hajú félcigány pali..
Karszalagja volt, a kitűzőjét nem is nagyon figyeltem, de a társait - ha voltak is - se láttam!
Némi elémállás és rángatósdi után megfenyegettem feljelentéssel, mire egy szép cigányos üdvözlettel búcsúzott látván, hogy velem éppen semmire se megy, + elég sok a tanú is a környéken..

Szerencséje volt hogy nem emelt rám kezet, már készenlétben állt az önvédelmi csavarhúzó, ha tovább emberkedik ki is lyukasztom a retkes kokerót mint egy elhasznált vonaljegyet!

Jó lenne már ha a drágalátos békávé csinálna vmit az idióta alkalmazottaival (kirúgás elsősorban) ha pedig álellenőr volt, akkor a rendőrséggel karöltve kapják el ezt a faszit, és irány a böri!

Mellesleg egyfelől nem kéne mokkákat alkalmazni a békávénál, hiszen lejáratják a viselkedésükkel az amúgy is pusztulat céget, másfelől pedig részrehajlóak a fajtársaikkal szemben, közben a békés utasokat inzultálják. Meg úgy egyáltalán fel kéne számolni ezt a sok köcsög faszlengető, korrupt, bunkó ellenőrt, helyettük kallereket a forgalmasabb járatokra, a kevésbé forgalmasakra elsőajtózást, a metróba pedig beléptetőkapukat!

Anyagilag is jobban megérné, mint ezt a rengeteg gyökeret foglalkoztatni....
Mit csinál az utas, ha esik az eső és a megállóban ahol áll, van utasváró pavilon? Normálisabb utasok beállnak, hogy ne ázzanak szét, többiek esernyőt nyitnak, vagy állnak az esőben. Olvasónk szemtanúja volt egy eseménynek, ahol a buszvezető majdnem a megállóban hagyta az…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.02.05 13:34:54
Vannak köcsög utasok és köcsög sofőrök is. Ez tény.

De vhogy az utóbbiakat sem kell félteni túlzottan, sok beteg baromállat élvezi az utasok szívatását!

Aztán meg sok megálló-bodega fémből van, átlátszatlan. Ha le is akarsz ülni ráadásul, bele kell menni a belsejébe, ahol persze kívülről nem vagy látható. Odakint zuhog a csulaidő.

A buszt lehet hogy meghallod, de lehet hogy nem. Ha nagy a forgalom, elnyomja a buszvisítást, egyes buszok pedig mintha lopakodó üzemmóddal is rendelkeznének, mert én se hallom meg, ami pedig nagy szó!

Tehát jobb volna olyan bodegák létesítése, amelyek legalábbis a busz érkezési irányából átlátszóak, valamint lassítani sem ártana a "gyanús" megállónál, mert az utastól NEM várható el az, hogy folyton a buszt hesszelje, ezt tessék végre felfogni békávé-fanok is!!

Éccaka nyugodtan a refit is meglehetne villantani, ezt különösen ajánlanám a T. Délpesti garázsmenetes Uraknak, akik újabban annyira parasztok lettek, hogy még integetésre sem vesznek fel, holott pont a garázsig mennék... Pár napos eset, Margó T. úton ezerrel jön egy szakadék 280-as, először 136E-nek véltem, de nagyon-nagyon jött..no mondom ez garázsos, kiváló... elkezdek HATÁROZOTTAN integetni hogy vegyen fel.. villog (este volt) igen-igen, gyere csak, integetek tovább.. egy pillanatra behúzódik a megálló felé, lassít, aztán vidáman továbbmegy!

Hogy ez neki miért volt jó azt nem tudom, de remélem olvassa vagy valaki megmondja neki, hogy orálisan elégítsen ki egy falka kandisznót a kedves édesanyukájával közösen!
Gál M. Erikával szívassa ki! 2008.12.30 15:00:00
Volt egy idő, amikor a netes videómegosztó oldalakat csak régi reklámok nézésére használtam. Hurka Gyurka, City Grill, Skála, Fővárosi Takarító Vállalat (Sebaj, jövünk!), Nem lehet megunni, Pécsi Kesztyű. Ezeket a reklámokat mind megtalálod alul, a post végén.Olyan reklámok…..
Hóbelevanc Petárdás újévet! 2009.01.01 09:00:00
Jó reggelt mindenkinek az új évben! Bizonyára mindenki megfigyelhette és hallgathatta az éjszaka, hogy miként repülnek fel a rakéták, miként szórják csillogó színes fényüket, és robbanásuk hangjával hogyan rázzák az ablakokat. Biztosan volt, aki maga is részese akart lenni az…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02 15:27:14
PXXP: Igen, bizony nekem nem okoz nehézséget az, hogy mindennemű személyes rosszindulat nélkül halálra basztassam (kulturáltan!!!) azt, aki megpróbál provokálni / hülyeségeket bemagyarázni / hülyeségeket terjeszteni!

azt pedig nem hinném, hogy a buzeránsok bármilyen szinten is jobbak lennének mint a petárdások.. én még nem láttam petárdázókat papagájnak maszkírozva végigvonulni a főváros utcáin, mindenféle gusztustalan cselekvéseket elkövetve, közutálat közepette!

Hogy pedig a politikai meggyőződésem milyen, az elsősorban magánügy. Nincs kifogásom a szélsőjobb ellen, de a Munkáspárt egyes elképzeléseit is helyénvalónak tartom. A tisztességet, a valódi (nem csak egyes kivételezettekre vonatkozó) toleranciát, az "élni és élni hagyni" irányelvet, a nemzeti értékek előtérbe helyezését minden egyéb érdekkel szemben, a rend és a becsületesség alapvető mivoltát tartom magamra nézve kötelezőnek, nem pedig ilyen-olyan pártérdeket vagy pártprogramot!

Az én értékrendembe (pártállástól függetlenül) nem fér bele a bűnözés, a társadalmi devianciák (graffiti, vandalizmus), a narkózás, a homokosság, a külső és belső magyarellenesség, de ugyanígy nem tartom normálisnak a kommunizmust (utópia), a fogyasztói társadalom meglétét (manipulált agyhalottak tömkelege), az idegen bevándorlók és a multikulti imádatát (bűnözés, fertőző betegségek, kulturális és szocializációs összetűzések). Ugyanakkor az állam gyengülő központi szeeovállalása, a polgárok magára hagyása, a reálisan elvárható szociális ellátások színvonalcsökkenése is felháborít!
Ha mindezt összevetjük, jobbos és balos elképzelések egyaránt megtalálhatóak itt, tehát a személyes politikai nézeteim, állásfoglalásom egyetlen mai létező kategóriába sem sorolhatók be!
Vajon az átszállási lehetőségek bemondása vagy a „Kérjük kapaszkodjon” szöveg idegesítőbb? Vajon mi a célja ennek a kapaszkodós kampánynak? A BKV tényleg aggódik értünk, vagy csak nem akarnak biztosítást fizetni? Tisztelt BKV-figyelő! A blogon olvastam 2-3 hónapja,…..
Harmincas dógozó jómunkássembör 2008.10.25 15:21:44
Talán ha nem szállna fel folyton annyi büdös igénytelen féreg, mint amennyi, akkor az ablakot se nyitogatnák annyian. Tekintve, hogy a klíma nem tudja leküzdeni a combosabb szagokat, és itt nem feltétlenül a csövikre gondolok, van mostanában forgalomban jópár nagyon intenzíven büdös t*szkógazdaságos pacsuli, amit főleg öregebb nők használnak, és ezektől nem lehet levegőt kapni. Persze hogy nyitogat a fuldokló utas, mégis mi a f*szomat tehet mást??

Továbbra is állítom, nem bemondogatni kell, hanem ÉRTELMEZHETŐ megállói menetrendeket kitenni, a járműben kiírni (nem a szar fosgyemmel, hanem a jól látható ledes kijelzővel)a megállókat. Aki nem ért valamit, kérdezzen a többi utastól vagy a jv-től, én például szívesen útbaigazítom a Pestet kevésbé ismerőket, asszem nem vagyok evvel egyedül!
Nem igaz, hogy egyesek nem fogják fel, mennyire idegesítő amikor az ember agyába bele neki egyenesen pofázzák a "fogódzkodós", meg a többi baromságot, a hangerő gyakran fülsértő, beszélgetni sem tudok a társaságommal tőle! Próbáljuk ki nélküle, úgyis menni fog rendben, az ICS-ken sem hullottak halomra a népek, pedig nem volt hangosanpofázás. Hálistennek.

Kombiné és TW6000 vezérek trehányságát és fakezét továbbra is fenntartom. A kurblis kocsikat nehezebb volt rángatni, meg tán a vezérek is jobb érzésűek voltak, mint a mostaniak. A hülye baromarc autósok és debil gyalogosok miatti fékezgetések ellen természetesen semmi kifogásom, de a kifogástalan közlekedhetőség ellenére rángatózva vezetők válasszanak más munkakört inkább.
Buszvezetőből is van ilyen kretén, egyenes nyílt út, felgyorsít, aztán visszaengedi a gázt, lelassul a busz megint gyorsít, majd leugrik a gázról, és így tovább a végtelenségig. Aki nincs ott, nem tudhatja mennyire kellemetlen ez a rángatásos menet. Az ilyen hülyét páros lábbal rúgnám ki a f*szba, mert nemcsak az utasoknak okoz kellemetlenséget, hanem a járművel sem képes megfelelően bánni, mert nincs hozzá érzéke.

Villamost még sajna nem vezettem, csak IK 260-as buszt, azt is régen. Azonban mint erősáramú technikában és félvezetők terén járatos jómunkássember, pontosan tudom, hogy mind a Kombiné, mind a TW 6000 egészen finoman is szabályozható menet-fék terén. Aki ezt nem képes kihasználni, és nem érzi a saját seggével a járműve mozgását, az igenis fakezű suszter, aki inkább áramot vezessen mint villamost!
Állítom, ha én megpróbálnám, 5 perc alatt belejönnék, akkor akinek ez a szakmája, miért is nem képes rá?