Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vasisanyi

46 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elérkezett az utazás napja, korán kelés, búcsúzkodás, öreg taxi, napfelkelte, ólmozatlan benzin szaga és már hajnalban is sok dolgára igyekvő kubai. Havannából távolsági busszal mentünk a tőle két órára (itteni eszközzel) fekvő Varadero-ra, annak is egyenesen a repterére. Az…..
Ez volt az utolsó napunk Kubában, ami nem utazással telt, így igyekeztünk bepótolni még a havannai hiányosságainkat.   Miután felkeltünk, a szokásos kellemes és ugyanolyan reggelinket fogyasztottuk, melyet a szállásadónk, Roly készített el nekünk. Én már a reggelire is…..
KUBAmigo Kuba fotók tükrében 2014.01.20 23:40:23
A beszámolók sorát kicsit megszakítva most pár képet osztunk meg veletek: A személyszállítás egyik módja Che Guevara mindenfelé Mindennapos látvány: utcai szerelés Dohányszárító A piac házhoz jön Hintaszékes idill (kicsit rejtőzködve) A meseszép…..
Az all-inklusive ágyikóban úgy elaludtam a nyakam, hogy alig bírom mozgatni. A tegnap megbeszéltek szerint ma addig akartunk aludni, amíg csak tudunk, ennek megfelelően már 7-kor mind a ketten fent voltunk. A reggeli nagyon kiadós volt, érdekes, hogy mennyi gyümölcsöt esznek a kubaiak…..
Ma magunk mögött hagytuk Havannát, hogy egy vélhetőleg 5 órás buszozással eljuthassunk Trinidad nevű városkába, illetve a várostól nem messze található tengerpartra. A szállást már előző nap lefoglaltuk, az eddigiektől kissé eltérően, kevésbé autentikus módon egy nagyon…..
A mai nap egy egész napos utazásra fizettünk be, hogy ellátogassunk a Vinales-i nemzeti parkba.Reggel fél 8-kor volt a gyülekező a kedvenc hotelünk lobiában. A busz több hotelből szedte össze az utasokat. A társaság elég nemzetközi lett, volt sok német, egy svájci pár, egy idős…..
Bár a szivleszteri kalandunk nem tartott hajnalig, az új évet mégis - közös megegyezésre - kiadós alvással indítottuk. Szerencsénkre a szállásadónk reggelivel várt minket, ugyanis január 1-én itt is, mint otthon, minden üzlet zárva van, amiről mi szépen elfelejtkeztünk.…..
A helyiek adta szuper reggeli után nekivágtunk a  városnak. Azt a tippet kaptuk, hogy ha 1 napos kirándulásra mennénk Havannán kívülre, akkor a Hotel Telegrafoban szerveznek ilyeneket, úgyhogy oda érdemess mennünk, így első utunk oda vezetett. Ez kb 5 perc sétára van a…..
A hajnali négy órási kelés után minden a terv szerint haladt. Amszterdamba vitt az első repülőút, ahol 2,5-3 órát vártunk Európa legnagyobb repülőterén a Schiphol-on. Hosszú gyalogutunk az érkező kaputól az induló kapuig egy idő után átvezetett az EU-n kívülre menő…..
Az alábbi képeket Adujis jutatta el hozzánk, az e-mail címünkre. Köszönjük! Megtekinthető: Szombathely, Pásztor utca. [Szombathelyiesen a "csititói benzinkút" mellett.] "Az ottani kocsma használja rekesztárolónak. Sztem még simán menthető (és gondolom jó pénzért…..
vasisanyi 2012.10.07 18:03:55
@csiky944: Nem tudnátok bepostolni a kocsmáros számát, vagy a kocsma elérhetőségét? Engem, lehet, hogy érdekelne.

Üdv.
Sanyi
Az Alcatraz viselt turisták délután egy kisváros felé vették az irányt, mely San Francisco-tól délre található, és kb 75 ezer lakost számlál.A szilicium völgynek aposztrofált térség szívében található Mountin View, mely több híres világcég központjának ad otthon, úgy…..
Ha ez egy zenei cd lenne, ez a post lenne a címadó dal. A konferencia utáni napon, csütörtökön reggel San Francisco egyik - most már bátran állíthatom - gyöngyszemét, az Alcatraz-szigetet látogattuk meg. Kiben nem élt az az kép, hogy az Alcatraz csak egy börtön, sőt a börtönök…..
A Google 2008-ban gondolta először úgy, hogy szükség van egy fórumra, ahol találkozhat azokkal a szoftverfejlesztőkkel, akik közvetlenül használják a szoftvereit,technológiáit. A főbb témák között az Android mobil platform és a Google térképszolgáltatásán alapuló…..
Ez csak egy hatásvadász cím volt, valójában a San Francisco-i irodában voltunk, a fő központ nem messze innen, egy Mountin View nevű kisvárosban található.Istvánék cége egy a Google keretrendszerét használó nyílt forráskódú szoftvert fejleszt, és tagjai egy ezzel kapcsolatos…..
A következő sorok a tegnapelőtt előtt eseményei. A helyszín valós, a szereplők létező személyek, és a körülményekről egyesek már korábban álmodoztak, most viszont valóra is váltak.Vagy az időeltolódás miatt, vagy csak az izgalomtól, de szinte minden nap hajnali 6-kor…..
Ha közhelyekkel szeretnék élni, akkor azt mondanám, hogy egy fénykép többet ér ezer szónál, de inkább maradnék annál a verziónál, hogy nem tudom utolérni magam, és nem volt időm blogpost-ot írni az elmúlt napok eseményeiből, ezért megosztom most veletek a San Francisco-ban…..
Ez látható a szobánk erkélyéről. Valami meseszép. Ha nagyban szeretnéd a képet nézni, akkor ide kattints. Ma megyünk a Google konferencia helyszínére, hogy bejelentkezzünk már előre. Csak holnap kezdődik, de nem akarunk nagy tumultust, és a szervezők már lehetőséget…..
Velem azért jó utazni, mert nem unalmas. Azért nem unalmas, mert velem mindig történik valami. Nem volt ez másképp most sem. Reggel 9-kor indult a gépem Frankfurtba, ezért már odamentünk reggel 7-re, ahogy illik. Kicsit meglepett,hogy az ajtóig kígyózott a sor, és csak a frankfurti…..
Kedves Mindenki!Jubileumi negyedik blogom első bejegyzésére készülök. Most csütörtök délután van, én egyenlőre náthásan, torokfájósan, táppénzen várom az indulást. Szombaton reggel utazom Frankfurton át San Francisco-ba, ahol egyik régi vágyam válhat majd valóra,…..
Az elején olyan végtelennek tűnt, lassan belerázódtam, majd vasárnap arra eszméltem, hogy eltelt az utolsó hétvége is, most pedig eljött az idő, hogy magam mögött hagyjam ezt a blogot is: bezár a Gripengyár. Gyanítom, találkozom még Veletek majd valami másik blogban, és…..
vasisanyi 2009.08.27 15:02:36
Mielőtt belekezdenék, két apró megjegyzés. Ma megint voltunk a masszírozó fotelben, de nagyon brutál fokozatra volt állítva, ezért fáj az egész hátam, úgyhogy már nem is kell többé ilyen fotel otthonta :( Ez mondjuk nem túl érdekes infó, viszont amit már nehezebben tudtam…..
Kihasználván az utolsó szabad hétvégét, újra autót béreltünk és szombaton ellátogattunk Stockholmba. Péntek reggel Petivel elmentünk az autókölcsönzőbe, hogy elhozzunk egy kocsit. Meg epp idoben, mert mar megint az utolso darabot hoztuk el, de igy legalabb last minute aron…..
Ma reggel arra ébrdetem (talán majd többen megerősítetek), hogy augusztus 20-a van, és ez állami ünnep :) - Sajna csak Magyarországon :(, úgyhogy mi szépen mentünk dolgozni. Szerencsére az időjárás elég kegyes hozzánk mostanában, szép napos időben lépdeltem a buszmegálló…..
vasisanyi 2009.08.22 09:38:09
@asza: Nem az volt, de köszi a próbálkozást :)
Azért nem született újabb blogspot, mert nem igazából történik semmi érdekes mostában. Ma megkezdődött a második fele is a kiküldetésnek. Lassan kezdenek az emberek megjönni a szabadságokról. Kiderült, hogy az osztályvezető nem igazán svéd -mint ahogy azt gondoltam -, hanem…..
Vasárnap reggelre már egészen összeszedtem magam, és úgy döntöttem, hogy elengedem magam a kirándulásra, még ha ezzel kissé le is lassítom a gyógyulásom . (Ez tényleg lelassította, mert még ma is köhögök, de nem bántam meg, mert a. nagyon jól szórakoztam ;), b. ma találtam…..
vasisanyi 2009.08.13 00:31:56
@Lindala: Sajna, csak ha erolkodom, es a behuzom a fenykepeken, akkor ilyen kicsi :(