Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ulрinus

0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egykori szovjet pártvezetőket idéző módon próbálja letagadni a Fidesz teljes vezérkara, hogy bő három évvel ezelőtt hackertámadás érte a külügyminisztérium informatikai rendszerét. A dolog pikantériája, hogy a támadást egy, az orosz titkosszolgálatokhoz kötődő csoport követte el, amit a…..
Ulрinus 2024.05.22 19:45:58
Amikor a Fidesz úgy döntött, hogy az uniós és az önkormányzati választásokat ugyanarra a napra írja ki, abban reménykedett, hogy a két voksolás egymást fogja erősíteni, vagyis magas lesz a részvételi arány, ami kedvez majd a kormánypártnak. Ma már nem biztos, hogy így döntene Orbán Viktor és…..
Egy tehetetlen ellenzék és egy kifulladt Fidesz küzdelmének ígérkezett a június 9-i önkormányzati és uniós választás két és fél hónappal ezelőtt. Aztán jött a kegyelmi botrány, majd annak farvizén Magyar Péter. Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal tényleg lesz három pólus, melyek összemérik az erejüket,…..
Ulрinus 2024.05.03 17:55:42
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a magyar Péter üti ki a biztosítékot. Megvadul tőle és üvöltözik. Felszínre tör a látens buzi.
Ulрinus 2024.05.04 08:21:43
A színéről a visszájára fordította az Orbán-rendszert, ezzel megmutatta az igazi arcát azoknak is, akik eddig elkötelezett hívei voltak. Az ellenzéki pártokban csalódott kormánykritikus szavazók pedig megtalálták azt az embert, aki egyesíteni tudja a baloldaliakat, liberálisokat, jobboldaliakat és…..
Ulрinus 2024.04.15 08:11:32
Ulрinus 2024.04.17 12:54:54
@ulpius66: ne legyél már ilyen gagyi, tesó. Számítássik szerint a fidesz 10 mandátumot szerezhet, nem 11-et. Ha idézel valamit, ne írd át. Most mennyi is van nekik?
Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak Oroszország elnökévé való újraválasztásához. Ezt Havasi Bertalan magyar miniszterelnök sajtótitkára jelentette be – írta az orosz közszolgálati tévécsatorna honlapja csütörtökön este. Erről a Meduza, az illegalitásban működő…..
Csakis önmagának köszönheti Orbán Viktor, hogy kormányzása 14. évében olyan helyzetbe került, melyből nehezen fog kievickélni. A kormányfő persze nagy túlélő, és az ilyen kríziseket is arra próbálja felhasználni, hogy egyértelművé tegye hívei és ellenségei számára: nincs olyan válság, melyet ő ne…..
Ha egy politikus erősnek és sikeresnek mutatja magát a választói előtt, akkor jó eséllyel elnyeri a bizalmukat és ezáltal a hatalmat is. Ez ugyan közhely, de a közhelyek azért vannak a politikában, hogy komolyan vegyék azokat az érintettek. Orbán Viktor és tanácsadói rendkívüli erőfeszítéseket…..
Ulрinus 2024.01.23 17:05:09
@6.Lenin: leninke.

HA MÁN ITTEN TARTÚNK, ÉN MINDÉG AZON REJSZOLOK, AMIKOR ERŐSÖDIK A FÓRINT.

ÉS A SZÁDBA SZAROK, AMIKÓ GYÖNGŰL.
Ulрinus 2024.02.01 14:17:43
Orbán Viktor idei éve hemzseg az ellentmondásoktól, ami persze nem újdonság. A nemzetközi színtéren megkerülhetetlen politikusként definiálja magát, itthon pedig olyan autokráciát épített ki, ami akkor is biztosítja a hatalmon maradást, ha csökkenne pártja népszerűsége. Ugyanakkor kormánya…..
Szijjártó Péter amellett, hogy néhány hónap alatt körbefutja a Földet, olyan kijelentésekkel borzolja a kedélyeket, melyeket nehezen tudnának megemészteni Magyarország szövetségesei, ha már nem mondtak volna Orbán Viktor kormányáról régen. Az öltönyt tréningruhával cserélgető magyar külügyér szinte…..
Ulрinus 2023.11.01 15:29:14
Nem Orbán Viktor az első politikus, akinek küldetéstudta van, és várhatóan nem is az utolsó. Ő azonban annyiban különbözik elődeitől és vélhető utódaitól, hogy egy kifejezetten világi, sőt liberális párt élőről érkezett, de valamivel több mint 30 év után már arról prédikál, hogy maga a Jóisten…..
Ulрinus 2023.08.06 14:46:21
@ulpius66: ha 50 komment megvan zsinórban, kivered?
Ulрinus 2023.08.08 20:42:35
Minél inkább elhúzódik az orosz-ukrán háború, annál egyértelműbb, melyik fél oldalán áll Orbán Viktor. A pragmatizmusáról elhíresült magyar miniszterelnök álláspontját azonban ezúttal inkább az ideológiai rokonság, mintsem a józan megfontolás formálta, ugyanis az elhúzódó konfliktusban most az…..
Nagy a titkolózás a Magyarországra szállított ukrajnai magyar nemzetiségű hadifoglyok ügyében, amin nem lehet csodálkozni. Valószínűleg most próbálja hatástalanítani azt a politikai pokolgépet a magyar kormány, amit saját széke alá rejtett. Ha igazak a hírek, akkor Semjén Zsolt…..
Ulрinus 2023.06.23 10:19:20
Ulрinus 2023.06.23 15:35:43
@Igazamvanvagyigazamvan?: rossz hírem van elvtárs: te vagyol a buzi :))
A magyar kormánypárt szavazóbázisát sokszor próbálták már egzakt módon beazonosítani, ám kevesen tapintottak rá arra a kohéziós erőre, aminek a Fidesz az elmúlt évtizedek sikereit köszönhetően. Igen, évtizedek, mert nem csupán a kormányzásban eltöltött időt kell ide számítani, hiszen már ellenzékben…..
Ulрinus 2023.06.12 16:09:26
Valószínűleg már sok fideszes szavazó sem érti, miért tart ki továbbra is olyan eltökélten Vlagyimir Putyin rezsimjének támogatása mellett Orbán Viktor, amikor már sem politikai, sem gazdasági haszna nem származik az országnak belőle. Ráadásul nem állnak túl jól az oroszok a háborúban sem, így még…..
Nehéz lesz kommunikációs trükkökkel elfedni a tényeket, mert a magyarok immár a saját bőrükön érzik az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának következményeit. A brutálisan felpörgő infláció és a látványosan hanyatló kiskereskedelmi forgalom csak a felszín, a problémák ugyanis mélyebben…..
Ulрinus 2023.04.15 20:45:12
@2023: bezzeg te bazmeg, magad vagy a minőség garanciája. Aki úgy tud írni mint te, azt be kell utalni az idegelmére.
A Fidesz vezető politikusai már célozgatnak rá, de ki még nem mondták, hogy az uniós források az idén biztosan nem lesznek elérhetők a kormány számára. Még azokban a viszonylag könnyen teljesíthető kérésekben sem sikerült egyezségre jutni az EU illetékeseivel, melyek az alapítványokba kiszervezett…..
Ulрinus 2023.04.13 07:57:37
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de az de! Mert ő nevezte ki a matolcsit, és akkor így közvetve.
Ulрinus 2023.04.13 19:35:20
@Bаndibacsi34: persze, hogy egy gyáva senki vagy. De legalább homokos.