Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gál Péter, Eger

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Körülményes ember vagyok, lassú és rigolyás, így a fesztiválozás igazán nem az én terepem. Hurcolászom kilométereken át a saját poharaim, zavar a sok ember, idegesítenek a parfümök, meg tudnám ölni a vaníliás szivarral járkáló urakat, ráadásul folyton keresem a helyem a…..
Gál Péter, Eger 2009.09.14 11:40:43
@Aladár69:
@Bor B.:
Kétfajta borfesztivál, borkóstoló létezik. Az egyik típusú rendezvényre csak az értő és kíváncsi fogyasztók jönnek el (kifejezetten a borokért), a másikra pedig azok, akik egyszerűen csak jól szeretnék érezni magukat borozgatva, beszélgetve, zenét hallgatva.
Nekünk, bortermelőknek mind a két réteg nagyon fontos, mind a kettőt ki kell szolgálnunk.
A vár azért különleges, mert oda mind a két táborból nagyon sokan el szoktak jönni.
Ezért nehezebb a kiállítók feladata is. Mi ezt a 'pult alatti' tételekkel és a különböző kóstolócsomagokkal igyekszünk megoldani.
A pult alatti tétel azért pult alatti, mert már így is 15 bort vittünk idén, több egyszerűen nem férne el a standon, arról nem is beszélve, hogy nagyon nehéz is lenne választani közülük azoknak, akik nem ismerik a pincénket. Ugyanakkor nem csak a 'haveroknak', hanem mindenki másnak is töltöttem ilyen bort (amikor volt idő többet foglalkozni egy-egy borbaráttal), akin azt láttam, hogy nem pusztán az n+1-ik tétel lenne az számára, hanem tényleg érdekelheti.
Az árakról. Mi az Egerszóláti Olaszrizlingünket és az Egri Sillerünket is 2 kuponért adtuk (per deci, de lehetett kérni fél decit is, az csak egy kupon volt). Ez 200 Ft (amiből mi nettó 136 Ft-ot látunk). Ha egy étteremben kérne vki ilyet, akkor legalább 300 Ft-jába kerülne, de inkább 350-400-ba (persze ezért járnak olyan pluszszolgáltatások is, mint asztal stb. :))
Úgy gondolom, ha nem 2, hanem 3 kuponért adtuk volna, akkor sem fogyott volna belőle kevesebb.

A budai fesztivállal kapcsolatban én azt javaslom a látogatóknak, hogyha nem pusztán borozgatni akarnak a barátaikkal, hanem tényleg tüzetesebben megismerkedni a pincészetekkel és azok boraival, hogy hétvégén délelőtt, kora délután jöjjenek ki.
Ilyenkor elég nagy a pangás, és megmondom őszintén, hogy kiállítóként én kifejezetten élvezem, ha nem ücsörögnöm kell a standon és mosolyognom mindenkire aki arra bóklászik és csak nézelődik (ez se nyűg, mert ez a dolgom), hanem 10-20-40 percen keresztül beszélgethetek valakivel, akit kifejezetten érdekelnek a mi boraink. Ilyenkor a hatboros kóstolósor után (közben) könnyen előkerülhet két-három-négy ajándéktétel, amit mindenképpen meg kell mutatnom.

Marketingkeret.
A borászok a bortermelésből élnek. Lehet, hogy nagyon szeretik a szakmájukat, de nem csak ezért csinálják, amit csinálnak, hanem azért is, mert vmiből meg kell venni a párizsit a boltban.
Nincs ingyen ebéd :) A marketingkeret forrása az eladott borok ára, magyarul a fogyasztó fizeti meg az ingyen kóstoltatott borokat. Persze nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Aki közvetlenül szereti ezt megfizetni, azoknak elsősorban a várhoz hasonló típusú fesztiválokra érdemes ellátogatniuk. Aki pedig a kóstolást követő vásárlásai során, annak pedig olyan helyre érdemes ellátogatnia, ahol a belépőért korlátlan számú bort tud kóstolni.
Ahogyan ígértük, tudósítunk minden borfesztiválos akcióról, amiről tudomást szerzünk. A  Monarchiánál (24-es stand) két olyan borász-borászat vendégeskedik, akik saját standot nem állítanak: pénteken 16.00-22.00 óráig Tóth István, szombaton pedig Heumann Evelyn (Heumann…..
Gál Péter, Eger 2009.09.07 21:14:41
@Cukker: obiztatva vannak azok is (vagyis inkább úgy mondom, hogy a nem obiztatottakat inkább nem visszük el), cabernet nincs köztük :)
Tavaly nem volt problémánk ebből, remélhetőleg az idén sem lesz.