Regisztráció Blogot indítok
Adatok
2024

0 bejegyzést írt és 595 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Medián előrejelzése: Ha az az eredmény igaz, ez a következő mandátumarányt jelenti: Fidesz: 11, Tisza: 6, DK: 2, Kétfarkú: 1, Momentum: 1. Viszont ezek közül csak az első 3 biztos, a többi hibahatáron belül van. A hangulatot érezve (távolból ez még jobban is…..
2024 2024.05.03 19:36:58
@alöksz róz: Nem fognak csatlakozni. Már nem. Gyurcsány különben is meg akar szabadulni a Momentumtól, úgyhogy föl se venné őket a közös listára.
2024 2024.05.03 19:38:10
@0dzsud0: Meglátjuk. Már csak egy hónap.
2024 2024.05.03 19:46:07
@alöksz róz: Igen, nagyon hihető sztori. Valaki nyilvánosságra hoz egy régi elhallgatott bűncselekményt, aminek ő volt az elszenvedője, most egy hónappal a választások előtt.

Arra lehetett számtani, hogy mocskos kampány lesz, de ez mindenen túltesz.
Számomra az 5. hónap első napja olyasfajta „háttér-jelentéssel” bír, mint a hobbikert. Mindkettő önmagában is ellentmondás. Amikor a reggelit készítettük, arra gondoltam, hogy az alábbi csendéletet megosztva kívánok majd jó napot mindenkinek. Olyan szép, tavaszias, magyaros, egészséges. Mi más…..
2024 2024.05.02 14:47:02
@Jumbóka: Persze, hogy a morális megbecsülésük is legalább olyan fontos. Csak nem volt világos, mire gondolsz. Pontosabban nem fejtetted ki részletesen.
2024 2024.05.02 14:54:04
@Jumbóka: Lehetnek ideológiai alapon nézetkülönbségek, lehet vitatkozni, sok mindent írni, de egyet nem árt szem előtt tartani:

Magyarország és a régió leszakadása nem Orbánnal, nem Gyurcsánnyal, hanem a 16.században, Amerika felfedezésével és az atlanti centrum kialakulásával kezdődött. Azóta legfeljebb csak zárkózunk. De felzárkózhatunk-e valaha? Ez a nagy kérdés.
Magyarország a szocialista tábor kádárista "legvidámabb barakkjából" Orbán alatt az álságos, hidegháborút idéző sztálinista-putyinista „béketábor” leghitványabb csahosa lett... https://telex.hu/belfold/2024/04/21/orban-viktor-facebook-poszt-haboru-brusszel-washington-ensz-nato-100-milliard..
2024 2024.04.22 17:05:12
Arte: Ausztria még mindig függ az orosz gáztól, és nem úgy tűnik, mintha ez változóban lenne
KÜLFÖLD
2024. április 15. – 05:04

"Decemberben Ausztria gázfogyasztásának 98 százalékát importálta Oroszországból, ami rekordértékűnek számít. A gázt Ukrajna szállítja, amelynek szerződése idén lejárhat. Nem ez az első alkalom, hogy az osztrák kormány bejelenti, hogy szeretné csökkenteni az orosz gáztól való függőségét. De az Arte riportja szerint eddig nem sokat tettek a témában, holott lennének megoldások."

telex.hu/kulfold/2024/04/15/arte-ausztria-orosz-gaz-import

Nálunk rég elkezdődött a diverzifikálás, az orosz energiahordozókról való fokozatos leválás. Ausztriát ki a fasz basztatja emiatt? Kilóg a genderlóláb.

Nem vagyunk Oroszország barátja. A nyugati érdekszférában vagyunk, az adja a keretet, de az energiabeszerzést és még egy csomó más dolgot illetően a nemzeti hatáskört, az önálló döntéshozatalt nem adjuk fel. Fájdalom, de a hódító muzulmánok előtt sem hódolunk be. Nem lesz homo-és transzszexuális propaganda az ovikban. A nemzetközi genderlobbival szövetkező orvosok és pszichiáterek sem fogják nemváltoztatás miatt klinikákra beutalni a kiemelten sérülékeny korban lévő, gyenge önértékelésű tiniket.

Posztoló fröcsöghet, de az ő anyját sem fogja valami rohadt muzulmán állat megerőszakolni a saját otthonában, mint amilyen erőszakos cselekedet már több alkalommal előfordult a hozzánk igen közeli Bécsben. Egyéb fizikai incidensekről, késelésekről, gyilkosságokról, zavargásokról már nem is beszélve.

Katonát és fegyvert se küldünk az Egyesült Államok gyarmatává tett Ukrajnába, ahol nem az ukrán népet védelmezik hanem saját érdekeltségeiket. Ukrajna nem képes visszaverni az orosz haderőt, ez a háború számára megnyerhetetlen. Akkor meg? Különben is nemrég kezdtünk el csak újra fegyverkezni, miután gyurcsányvadaiék eladtak mindent. Ha akarnánk se tudnánk mit odaadni az ukránoknak. A már beszerzett és beszerzés alatt álló korszerű, komoly fegyverekre és hadigépezetekre pedig nekünk van szükségünk.

Ha mindez miatt a nyomorult blogger a vicsorgó háborúpárti zöldhaladár, neomarxista, szélsőliberális EP-hordával karöltve a putyinista táborban látja Magyarországot...idióta lelke rajta.
bircahang Választási autokrácia 2024.04.22 12:12:00
Brüsszeli határozattervezet szerint Magyarország választási autokrácia. A szó persze eredetiben nem jelent semmit, hiszen az autokrácia jelentése azonos a monarchiáéval, azaz "egyetlen személy abszolút hatalma". Na most mit jelent, hogy ez "választási"? Azt, hogy ezt a egyetlen személyt…..
Egy tehetetlen ellenzék és egy kifulladt Fidesz küzdelmének ígérkezett a június 9-i önkormányzati és uniós választás két és fél hónappal ezelőtt. Aztán jött a kegyelmi botrány, majd annak farvizén Magyar Péter. Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal tényleg lesz három pólus, melyek összemérik az erejüket,…..
2024 2024.04.21 19:14:14
@ulpius66: "Azóta mi van a Fidesz áruló Simicskával?"

Megkapta a szabad elvonulást és a lelépési pénzt a Fidesztől. A "független" Kálmán (Sz)olgának mennie kellett a visszavett Hír TV-ből. Meg se állt a dékáig.

Magyarpeti most ott tart, mint Simicska a 2015-ös kenyértörésekor.
2024 2024.04.21 19:22:15
@ulpius66: Atv-s volt, de jobb pénzért átment a fidesztelenített Hír tv-hez.
Hadüzenet 1914-ből: az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének meggyilkolását követően a Monarchia (mint utóbb kiderült indokolatlanul) a szerb kormányt tette felelőssé a merényletért. „A július 19-i közös minisztertanácsi ülésre előterjesztette Berchtold külügyminiszter a Tisza István…..
2024 2024.04.17 12:30:28
@camilló:

1. Valóban, közvetve Németország vitte bele a háborgó Bécset, pontosabban az uralkodót és a közös minisztertanácsot a háborúba. Ha nem így tesz, könnyen lehet végül a Monarchia nem küld hadüzenetet Szerbiának.
2. Tisza István mindent megtett, hogy a Monarchia a háborút elkerülje. Ő volt az egyetlen békegalamb a héják között.
3. Az orosz szál. Amikor a Monarchia ultimátuma (német uralkodói nyomásra) megérkezett Belgrádba, arra szerb kormány először még rábólintott. Még aznap megérkezett Moszkvából az üzenet, hogy utasítsák el, amit a kormány meg is tett. Azután pedig történt minden ahogy történt.

Máig tisztázatlan hátterű merénylet, héják vijjogása Bécsben, német nyomás és orosz fellépés.
MaGYAUR Mit rontott el Orbán? 2024.04.15 11:47:21
Orbán eredendő bűne a gyávaság. Az, hogy nem volt mersze szakítani a falusi környezetéből hozott elavult gondolati sémákkal, mivel ezek tették népszerűvé a politikáját. A „konzervatív hagyomány folytatásaként” átvette a Horthytól a Nyugat-ellenes revíziós nemzetpolitikát, Rákosi Mátyástól a…..
2024 2024.04.16 18:14:28
@Igazamvanvagyigazamvan?: "ha előre nézek, azt látom, hogy az infláció magasabb lesz, mint a tervezett."

Nem lesz magasabb. Jelentően biztos nem, mint a tervezett, csak szeretnéd.

"Ha előre nézek, azt látom, hogy az országot a német viszi előre, de azért eladjuk a kínainak is."

Nem adjuk, el. Hazugság.

"Ha vissza tekintek, azt látom, hogy sikerült elszalasztanunk a konjunktúra által adott lehetőséget."

Nem szalasztottunk el a lehetőséget. A fejlesztési pénzek óriási többsége fontos és hasznos dolgokra fordítódott. Ment az egészségügybe, az oktatásba, infrastruktúra-fejlesztésbe, az iparba, mezőgazdaságba, az idegenforgalomba. Csak hülye mód kapaszkodtok abba a pár értelmetlen beruházásba, mint a senki által nem látogatott kilátók.

"Betanított munkások országa..."

Az IS. Mondj egyet Európában, amelyben jelentős az ipari szektor és nem az.

"Az inflációról csak annyit, ha a 17%-os inflációt leszorítjuk 4%-ra, akkor még mindig jobban nő, mint a nyugati 8%-os, amit 3%-ra visznek le."

Kapaszkodsz ilyen hülyeségekbe. Az infláció lent van, és ha minden jól megy, lenn is marad. Ahhoz, hogy tényleg így legyen, Nyugaton politikai változásra van szükség.

Minden gondolatodból moslékszag árad.
2024 2024.04.16 18:28:11
@Igazamvanvagyigazamvan?: "eddig az volt a mantra, hogy meg kell szabadulni a multiktól, mert kitalicskázzák a pénzt. Nyitunk keletre.
Mostmár nem talicskáznak?"

Milyen ridegen nyomod a hülyeséget. Senki nem mondta, hogy meg kell szabadulni a multiktól. Szabályozásra van szükség, a profitadó jó, a kis-és közepes vállalkozásokat kell támogatni, miközben az állami adóbevétel nagyobb része természetesen a multiktól jön. Nyitunk keletre, igen. Már Medgyessy meghirdette 2002-ben. Nem úgy talicskáznak, mint 2010 előtt. A talicskázással pedig semmi bajod nem volt a szoci időkben, akkor most? Minden a politikai ízlésen múlik?

"Most mondtad, hogy a német gazdaságtól függünk. Jól sikerült a függetlenségi háborúnk..."

Ez is egy cinikus megjegyzés. A kormányzati gazdaságpolitika egyik lényegi eleme a diverzifikálás. A hazai vállalkozások ösztönzése mellett a mind szélesebb külkerkapcsolatok kiépítése. Ez történik most az iparban és az energiabeszerzésben is. A függetlenségi háború pont nem arról szól, amit itt próbálsz beállítani.
2024 2024.04.16 18:46:37
@Magyaur: Ha előre nézünk azt látjuk: ahhoz, hogy a fejlesztési pénzek maradéktalanul érkezzenek, ahhoz Brüsszelben és Nyugat-Európában politikai változásra van szükség.

Jún. 9-e után alapvető, óriási változásra még nem számítok, de a józansághoz való visszatéréshez egy pozitív folyamat elkezdődhet. Ami nektek, az európai értékeket, a demokráciát, jogállamiságot, vagy a mai brüsszeli események fényében a szólásszabadságot totál félreértelmezőknek kurva kellemetlen lesz. Vedd figyelembe: Európa népeit sem lehet a végtelenségig hülyíteni. Ahhoz, hogy a háborús vészhelyzetet feloldják idehaza, közvetve szintén uniós berkekben szükségleltetik változás, no meg persze egy politikai átrendeződés Washingtonban.
bircahang Bolgár-Talpramagyar 2024.04.16 06:06:00
Nagy élmény: a pénteki Talpramagyar-interjú a Klub Rádióban. Ez maga az interjú: a teljes adás pedig itt Ami legjobban tetszett: a ballib keménymag tombol. Egyrészt Talpramagyar többet beszél Gyurcsány ellen, mint a Fidesz. De ez a ballib tábor egy részében is létezik.…..
Új paradigma Az empata 2024.03.28 23:55:27
Varga Judit (a leendő kormányfő ex-felesége, akinek volt férje az egykori igazságügyi miniszter elvált házastársa) interjút adott Hajdú Péternek, a magyar sajtó fenegyerekének, aki kíméletlen és iránymutató kérdéseivel sarokba szorította riportalanyát. Rutinosan kerülve a bulvárnak még a látszatát…..
2024 2024.04.11 19:08:23
@Lorrh: "apropó: a sztori ott kezdődött hogy orbán áldozatnak bedobta a két nőt akik simán csak bábuk voltak az ő játszmájában. Ezzel indult a lavina. Ez UTÁN kezdett MP szembefordulni a rendszerre."l

Hazudsz, mint a vízfolyás. Úgy látszik ez a lételemed. Magyarpeti kiesett a pixisből, ez hitvány bosszú a részéről. Mészáros Lőrincnél is kilincselt állásért nem sokkal színre lépése előtt.

Egy hedonista, nárcisztikus szociopata. Egy hangyafasznyi szöget sem ver a hatalom koporsójába, az ellenzékébe viszont igen. Ez az egyetlen haszna.

"Ja amúgy akinek egy mákszemnyi esze van a NER maffiában, az csinál titkos felvételeket és dokumentumokat amikkel majd magát megvédi ha ki akarják csinálni."

A tipikus faék egyszerűségű logika. Amikor az ellenzéki pártok és a sajtójuk által hazugságokkal etetett, általuk is hülyére vett delikvens fejébe beleverik, hogy 2010 óta az ország egy diktatúra.

.
2024 2024.04.11 19:22:17
@Lorrh: És akkor arról, Varga Judit miért csak most pakol ki exférje szennyeséről. Nem bonyolult. Fontos pozícióban volt, minisztersége alatt nem akarta terhelni gyerekeit, a kormányt és a kormánypártot magánéleti zűrjeivel. Ami még egy közszereplő esetében sem a közre tartozik. Judit napokkal ezelőtt figyelmeztetett: reméli volt férje nem kényszeríti arra, hogy kitálaljon. Az megtette, hát ő is lépett, mert meg kell védenie magát. Ennyi.

Ami pedig azon az ominózus napon történt: nem a tettlegesség, a fizikai erőszak minősített esetét követte el MP. Se azelőtt és azután. Könyv odavágása a másikhoz, ajtó elé állás (az mondjuk a másik személyi szabadságának a korlátozása), a folytatólagos lelki terror nem olyan, amely rákerül az ORFK honlapjára és nem írnak róla cikket a Zsaru magazinban. Bárkivel és bárhol is történjen meg az országban. Tehát nem tusolták el. Nem olyan horderejű ügy volt ez a köz számára, ami miatt akkor nyilvánosságot kellett volna kapnia. Ettől még a bántalmazottat óriási lelki kár érte, de érthető okokból csöndben volt. Mit kellett volna tennie? Ha azon a napon, amikor a rendőrség kiszállt hozzájuk, MP a BTK-ba ütköző olyan dolgot követett volna el, amely miatt nyomozás lett volna indítható ellene, akár ott a helyszínen őrizetbe is veszik, akkor az a média figyelmét felkeltette volna, max a kormánypárti sajtó hallgatja el. De mivel nem történt semmi ilyen, a jegyzőkönyvet felvették, az intézkedés után a dolgot lezárták.
2024 2024.04.11 19:34:22
@Lorrh: És VG miért tűrt annyi éven át? Sajnos ez tipikus jelenség. Mondjuk 13 évnyi tűrés valóban túl sok. Én biztosan nem tartanék ki egy rossz kapcsolatban ennyi ideig. De a valakihez tartozás ösztöne, a remény, hogy idővel talán jobb lesz, a közös gyerek, mint kapocs, hogy neki ne okozzunk fájdalmat, lehetetlen dolgokra bírják rá az embert.

Ezek tipikus dolgok, csak ha fideszes az illető és utáljuk mint szart, akkor tűnik az illető hiteltelennek.
MaGYAUR Orbán kozmikus magánya 2024.04.11 08:09:26
Azt mondják, hogy a tömeg ösztönösen a sikeresek mellé áll, mert mindenki győztesnek akarja magát látni és láttatni. Ugyanez fordítva is igaz; a vesztésre állótól úgy menekülnek az emberek, mint a pestisestől. Ma a „kör közepén” Orbán Viktor áll, akinek személyes varázsa és politikai karizmája…..
  Őszintén bevallom, hogy egy hete még én is azt gondoltam: Magyar Péter sorsa pont ugyanaz lesz, mint az eddigi ellenzéki messiás-jelölteknek, Jakab Péternek, vagy épp MZP-nek: rövid tündöklés, majd gyors zuhanás a semmibe, hogy soha többé meg se említsük őket, mint komolyan vehető politikai…..
A hívőtáborok reakcióján mérhető le legjobban a Talpramagyar-hatás. S az is látszik, az emberek mennyire nem képesek a orruknál távolabb látni. A leginkább negatív a DK-s tábor, sokkal jobban utálják Talpramagyart, mint a fideszes keménymag. Teljesen abszurd, elvi okokból. Kb. az a…..
2024 2024.04.09 15:12:33
@GyMasa: Alapvetően nem a zöld gondolattal van baj. Harminc évvel ezelőtt is létezett. A probléma azzal van, amivé a mai mainstream alatt züllött. Tragikus következményekkel.
2024 2024.04.09 16:38:13
@GyMasa: Arra gondolok, hogy a saját pártcsaládja bánt el az lmp-vel, miután szembe ment velük. Ráadásul egy olyan belpolitikai ügyben, amihez a Zöldeknek amúgy semmi köze. Nem az a bajuk Vitézivel, mert szerintük nem eléggé zöld. Megszakították a kapcsolatot az lmp-vel, mert aki kilóg a brancsból, és a "demokratikus" Európa intézményes céljai ellen tesz, úgymint "vesszen Orbán!" és Karácsonynak kell lennie a közös ellenzéki főpolgármester-jelöltnek, az áruló és ellenség.
2024 2024.04.09 16:42:28
@GyMasa: Na most egy ilyen pártról azt feltételezni, hogy legkésőbb ezután csont nélkül azonosul az európai zöld mainstream céljaival, szerintem felesleges.
Az alapvető eltérés a bolgár és a magyar posztkommunista rendszer között, hogy a magyar rendszer mindig stabil, a bolgár meg csak ideiglenesen az. A magyar rendszerben a pártrendszer stabil, jönnek persze új pártok és eltűnnek régiek, de ez sose drasztikus, mindig mindez lassú folyamat. A…..
2024 2024.04.08 13:58:58
@Tapi2021: "Kétségkívül van egy tömeg, akik nem érzik úgy, hogy most van politikai érdekképviseletük. Sajnos a jobb-konzi-ker-dem. oldalon is."

Nincs. Nagyon kevesen vagytok jobboldalon, akik így éreztek.
2024 2024.04.08 14:19:42
@Boldeone2: Nem az a baj, ha valaki liberálisnak vallja magát. Én magam is az vagyok. De a liberalizmus sokrétű. Vannak elfajzott, egyértelműen káros vonulatai. A drogliberalizációs, migrántömegeket a nyugati társadalmakra engedő, LMBTQ-lobbista, nemzetellenes, wokista irányvonal ilyen. És jelenleg ez a szellemi áramlat irányít az USÁ-ban és ez a meghatározó az Európai Unióban is.

MP pedig velejéig pragmatista , mindig hazudni fogja magát valaminek. Egy, a volt felesége által felkapaszkodott, értékek nélküli, hedonista suttyó.
2024 2024.04.08 14:48:37
@GyMasa: Attól, hogy te így érzel, még nem vagytok sokan.

Veled ellenben még soha nem szavaztam a Fideszre, bár nagyon taszigálnak, hogy legközelebb megtegyem. De inkább csak akkor, ha kiegyenlítődnének az erőviszonyok. Ez nem fog addig megtörténni, amíg a kormánypárt működtetni tudja a viszonylagos szociális-jóléti rendszert. Mert ez az alapja a hatalmának. Nem az ellenzék milyensége, az csak hozzátesz. Éppen elég intézkedés van már a tarsolyában, ami biztosíthatja a hatalmát akkor is, ha vele ellenben lenne egy épkézláb ellenzék. Legfeljebb nem lenne kétharmada. Tehát nem állja meg a helyét az, miszerint a Fideszre jobb híján szavaznak a választók. Akivel jót tett a Fidesz, az már nem fogja máshova rakni az X-et, és rengetegen vannak ilyenek. 2010 óta százezrek, ha nem milliók kerültek ki a szegénysorból.

Lehet jobb híján szavazni a Fideszre, lehet nem szavazni a Fideszre, de a pozitív intézkedéseket, azok eredményeit letagadni, elhazudni vakság, gyökérség.

Az ellenzék gyengeségét pusztán Gyurcsányra fogni pedig csacsiság. Természetesen GYF ölelése halálos ítélet minden vele szövetkező alakulatra nézve. Ebben nincs vita. De ha pusztán csak Gyurcsányra hegyezed ki az ellenzék egy helyben toporgását, azzal egyszersmind felmented az egyéb pártokat a felelősség alól, elkendőzöd kártékony mivoltukat. Mindegyik romlott alakulat, saját maguk miatt is - Gyurcsánnyal vagy anélkül, akikből a választók többsége nem kér. Épeszű ember ezekre akkor sem szavaz, ha nem közösködnek a dékával. Az LMP már észhez tért. A Vitézy-kártya zseniális előhúzásával pedig tettek egy lépést legalább a megmaradás érdekében.
A színéről a visszájára fordította az Orbán-rendszert, ezzel megmutatta az igazi arcát azoknak is, akik eddig elkötelezett hívei voltak. Az ellenzéki pártokban csalódott kormánykritikus szavazók pedig megtalálták azt az embert, aki egyesíteni tudja a baloldaliakat, liberálisokat, jobboldaliakat és…..
2024 2024.04.07 19:16:44
@Nevem senki.: Önkormányzatin a megyei közgyűlések megválasztásánál van pártlista. Budapestiek és a megyei jogú városok lakói ebből ki vannak zárva. Nem tudom, az ellenzéki pártok itt közösen indulnak-e. Közös lista esetén a limit 10%, kettőnél több szervezet közös listájának esetén pedig 15%.
2024 2024.04.07 20:20:18
@Nevem senki.: Hopp, neked van igazad. Közösen indul a dk, az mszp és a Párbeszéd az EP-választáson is. Erről valahogy lemaradtam, most néztem utána. Elég friss még a bejelentés. És ezért mérte a Nézőpont is a három pártot együtt. Kerestem, de nem találtam információt azzal kapcsolatban, hogy itt is 15%-e a határ.
2024 2024.04.08 14:02:31
@Nevem senki.: Az pont kettővel több, amennyit érdemelnek.
Április 1-től legális a drog Németországban. Tulajdonképpen ez jó hír, 2 szempontból is. Egyrészt leleplezi magát ismét a liberális demokrácia: a hatalom öli saját lakosságát, kiszolgálva a drogkartelleket. Másrészt: tovább hülyíti és ritkítja az eleve idióta libbant németeket. Kevesebb…..
2024 2024.04.08 13:48:52
@GyMasa: "Nem minden drog szabad, hanem csak a fű."

Még. Ez csak a bevezető. Majd jön a kemény drogok legalizálása, mint Brit-Kolumbiában, Kanadában. Jöhet a heroin, kokain, persze meghatározott mennyiségben.
bircahang Az utolsó dzsungelharcos 2024.04.05 12:12:00
Falkaházit egy dolog mentette meg, hogy minden idők legtehetségtelenebb magyar humoristája legyen: az a tény, hogy akadt egy Sas József nevű ember, akinek tehetségtelensége olyan kozmikus méretű, hogy felülmúlhatatlan. Így Falkaházi csak az ezüstérmes helyezésért volt képes megküzdeni. Falkaházi…..
2024 2024.04.05 15:33:01
@alöksz róz: Tévedsz, semennyit.
2024 2024.04.07 20:48:24
@alöksz róz: Érdemben hozzá tudsz szólni az általam leírtakhoz? Gondolatok, amikkel egyetértesz, amiket kifogásolsz, blődségnek tartasz? Aztán leírhatnád a saját véleményedet Farkasházyval kapcsolatban. Én biztos nem fogok szavakon rugózni, a gondolataid érdekelnek. A "megmosolyogtató" kifejezés általad való kifogásolása és a kormánymédiával való összekapcsolása előtt pedig értetlenül állok.
A Talpramagyar-ügy mellékes haszna: a ballib feministák alaposan lejáratják magukat. Eddig az volt a liberális törvény: csak be kell mondania a nőnek, hogy áldozat, s ezt kötelező elhinni azonnal, minden más hozzáállás áldozathibáztató fasizmus, s innentől a megvádolt férfi köteles bizonyítani,…..
Bármennyire is furcsa, ez egy fiókban maradt írás. Ki is lenne kíváncsi, egy tizenegynéhány nappal ezelőtti agymenésre. Hiszen az már történelem. Nem véletlenül mondják egy blogbejegyzésre időnként, hogy a pillanat hevében született leirat. Miért került ki mégis? Bevezetőnek hosszú lett volna egy…..
Tizenegy néhány nappal ezelőtt új szereplő lépett elő a szürkeségből. Magyar Péter. Akkor még úgy éreztük, egy ember határozza meg a következő napokat, heteket. Aztán hirtelen kétszemélyes lett a történet. Nem akárkivel kettőződött meg a létszám: Varga Judittal. Hosszú idő telt el március 15. óta.…..
2024 2024.03.29 13:32:10
@gigabursch: Én meg azt tudom, ha nem hozza le a hvg, erről az egészről a mai napig nem tudunk. Ezt ne hagyd figyelmen kívül. MP előre menekült, amikor ő maga kezdett beszélni az ügyről, VJ-nak pedig csak legyen már joga megszólalni, védekezni, amikor a volt férje szar alakként viselkedik és titkos hangfelvételt hoz nyilvánosságra róla, a kurva úristenit!
  Nem három a magyar igazság, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom is elindítja főpolgármester-jelöltjét Dr. Grundtner András személyében, azonban Toroczkaiék is pontosan tudják, hogy esélytelenek a győzelemre, csupán a tisztes helytállás a céljuk. (Nem is értem a motivációt; minden jóérzésű jobboldali le…..
2024 2024.03.27 23:30:47
@Boldeone2: "Látható az egyre nagyobb, kormányellenes elégedetlenség az országban."

Ne tegyél úgy, mintha most látnál először ezreket, tízezreket az utcán a kormány ellen demonstrálva.

Először voltak a Milla tüntetések. Kezdetben jó sok ember vett részt rajtuk, aztán a lelkesedés apadásával egyre csökkenő számban. Azok jellege hasonlítható a Gulyás Márton és elmeháborodott influenszer társai által nemrég szervezett "szigorúan politikamentes" demonstrációhoz, ahol ötpercenként zúgott az "Orbán, takarodj!" Ellenzéki dzsembori volt az is, hiába hazudtak róla össze mindenfélét.

Aztán, közben volt a "bohócforradalom", amit egy volt rendvédelmi és egy tűzoltó szervezett, akinél "betelt a pohár".

Aztán dobbantott Simicska, aki a várakozások szerint majd kitálal és ledobja az atombombáit.

Aztán jött a Momentum. A budai úrigyerekek által gründolt Soros-párt, amelynek egyetlen feladata Magyarország gáncsolása és hogy az esetleges kormányra kerülésük után pénzelői utasításait hajtsa végre, vagyis kiszolgáltassa az országot Brüsszel kénye-kedvének, a nyugati nagytőkének és a káros nyugati divateszméknek.

Aztán jött MZP, akiért rajongtál.

Mind elbuktak, mert tehetségteleneknek, jelentéktelen senkiknek, mert ócska szar alakoknak és hitvány gazembereknek bizonyultak.

A levitézlett MZP után kellett egy új messiás, most megkaptátok. Ő is el fog bukni. Már most hulla, csak még nem veszi észre. Sem mi, a nép többsége, sem azon az oldalon Gyurcsány nem fogja hagyni, hogy ez a majom tényező lehessen. Néhány ezren ki lehet vele menni tüntetni, újságírókat körbeállni és fenyegetni, koszos csürhe módjára viselkedni, de ez a választók többségét mindig taszítani fogja. Kajáld, amíg lehet!
2024 2024.03.27 23:40:54
@2024: Ja és Simicska előtt ott volt még a pillanatnyi reménység, Bajnai Gordon visszatérése, akiért a liberális pesti elit és választóközönség aktuálisan megőrült, de a fránya Mesterházy "elhappolta" előle a min. elnökséget. Pedig -szólt a fáma utólag - ha Bajnaival indulnak, az akkor még csak részben összefogott ellenzék megnyeri a választást. Persze nyilvánvalóan nem, Bajnaival sem sikerült volna.
2024 2024.03.28 00:02:51
@G. Nagy László: Tudod mit nem értek? Miért egy ellenzéki újságíróhoz, jelesül Dezső Andráshoz (HVG) került a rendőrségi anyag? A hogyan-t most hagyjuk, bár az is érdekelne. Lehet ő maga erre már adott magyarázatot, nem olvastam. A hvg pedig ezután le is hozza azt, ami MP-t egyértelműen és kizárólag csak negatív színben tüntetheti föl.

Miért? Az ellenzéki médiának az az érdeke, hogy az új szereplő tiszta lappal indulhasson. De ennek itt pont az ellenkezője történt. Amikor MP még februárban a Partizánnak nyilatkozott, megemlítette, hogy bántalmazási ügybe fogják belekeverni. Akkor a rendőrségi jegyzőkönyv már Dezső birtokában volt. Ezután ő maga kezdett beszélni arról, mi történt akkor, azon az ominózus napon. Elejébe ment a várható botránynak, tudta, hogy vaj van a füle mögött és hogy felhasználják majd ellene. De arra valószínűleg álmában sem gondolt, hogy egy ellenzéki sajtótermék fogja megszellőztetni viselt dolgait. Azóta MP és a hvg között szent a béke. Tudnál erre nekem valami kézzelfogható magyarázattal szolgálni?
Archiregnum Shit-show 2024.03.26 13:08:48
Röpködnek az atombombák Magyar Péter körül! Amolyan önidentifikált atombombák, valójában Fegyőr szokott ilyen fényes-füstös izékkel dobálózni, úgyhogy ezért nem látunk se villanást, se gombát, de nem érezzük a lökéshullámot és sugárzást se.  Még néhány hét, és a gyerekek kijátsszák magukat, addig…..
2024 2024.03.27 16:32:10
@IdomitottFoka: Ügyészi vizsgálat indult Feri ellen a Sukoró-ügyben, nem emlékszel? Amiben Gyurcsány két emberét végül letöltendő börtönre ítélték. Zamecsnik Péter volt a védőügyvédje. Felvétel is készült, ahogy Feri az ügyészekkel beszél. A nyomozást lezárták, mert nem találtak elegendő bizonyítékot a vádemeléshez. És nem azért, mert Orbánnak úgy volt jó, ha Gy szabad ember. Ez csak legenda. Saját téveszméitek foglyai vagytok 14 év óta.
2024 2024.03.27 16:38:03
@IdomitottFoka: Konkrét, a BTK-ba ütköző bűntett ügyében indíthatnak valaki ellen eljárást a nyomozati szervek. Fájdalom, de a költségvetés valódi állapotának eltitkolásával, az elkúrással, az országnak csőd közeli helyzetbe való juttatásával a hatályos jog nem tud mit kezdeni.
2024 2024.03.27 18:48:18
@IdomitottFoka:

1. Te feriztél, te suttyó.

2. Orbán nem ígérte, hogy Gyurcsányt börtönbe vetik.

3. Konkrét, a BTK-ba ütköző bűntett ügyében indíthat valaki ellen eljárást. A költségvetés valódi helyzetének eltitkolásával, az elkúrással, az országnak csőd közeli helyzetbe való juttatásával a hatályos jog nem tud mit kezdeni.

4. Az, hogy Gy nem került börtönbe pont azt mutatja, hogy az ügyészség független, az ország jogállam.

4. Add fel, ne rugózz rajta fölöslegesen.
bircahang A szent szandál jele 2024.03.26 12:12:00
Volt éppen időm, az első 10 ember között hallgattam meg Talpramagyar Péter kormánybuktató leleplezését: Ahogy erre mindenki számított, semmi érdekes nem hangzott el. A felhergelt fanatikus tömeg persze ujjong, de ez már Rorschach-tesztek jelensége. Nekem ez jutott eszembe:…..
Életem egyik látszólag tragikus eleme: csupa olyan anyagilag profitáló dologban vagyok jó, amit viszont valamilyen magasabb elvi ok miatt nem akarok csinálni. Amit viszont csinálni akarok, abban vagy nem vagyok jó, vagy az anyagilag nem hoz profitot. A probléma súlyos. Hiába is próbálja bárki is…..
2024 2024.03.20 20:28:55
@Gery87: Ki vette elő? Nem a Fidesz. Vagy azt állítod, a hvg összejátszott Pintérrel?
2024 2024.03.21 14:02:26
@Gery87: Ugye ez még 2020-ban történt. Azzal egyet tudok érteni, hogy a nyomozati szervek MP ügyét akkor eltussolták. A sajtó a nyilvános rendőri anyagokból, az ORFK honlapjáról szerzi az információit, bíróságra jár. A médiának minden bizonnyal nem volt értesülése a "bántalmazási" esetről. Azért idézőjel, mert ha minden igaz, itt hangos szóbeli vita volt a felek között, és a másikat maximum a szabad mozgásában korlátozták, amikor a férj az ajtóban útját állta és Vargának az ablakon át kellett távoznia. Amennyiben a média tud az esetről, lehozza. Nem tette, mert nem volt értesülése róla. Ellenkező esetben az ellenzéki sajtó legkésőbb a 2022-es választási kampányban felhasználja a Fidesz ellen.

Magyar Péter Simicskához hasonló dobbantása után a Belügyminisztérium bosszúból feloldotta a zárlatot. Az ügy logikus boncolgatása azzal folytatódik, miért pont egy ellenzéki sajtótermék birtokába került az információ. Nem a kormánypárti média szellőztette meg. Csak a hvg hozta le; nem a a rendőrség honlapjára került ki, amiből bárki, bármilyen médium tájékozódhat. Ha így történt volna, az összes online újság, másnap a nyomtatott sajtó egy napon hozza le. Hogy miért a hvg, arra korábban adtam egy szerintem logikus magyarázatot.
2024 2024.03.21 18:12:24
@vasútihíd: Én csak azt nem értem, hogyan és miért kerül egy ellenzéki újságíró birtokába olyan információ Magyar Péterről, ami annak nyilvánosságra hozatalával őt egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza? Arról az oldalról egy zsurnalisztának őrülnie kellene, ha előkerül valaki, akibe az ellenzéki oldal az n+1-ik reményét helyezheti. A "független objektív" sajtó saját térfelén csak az ellen indít támadást és azt vadássza le, aki egyértelműen útban van (lásd a zuglói Tóth Csaba). Amikor Dezső András birtokába került az anyag, MP még éppen csak megjelent a közéletben.