Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ineteq

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Biztos, hogy volt már ilyen videónk, de kit érdekel, a Drótot nem lehet és nem is szabad megunni. Húsz perc, 200, bármikor, bármilyen helyzetben kiválóan idézhető beszólás a sorozatok egyik all-time királyától.   ..
Miután Pörzse Sándor lelépett az Echo tévétől, azt nyilatkozta, hogy "nehéz volt elviselni, hogy a televízió elfogult politikai kérdésekben, és legtöbbször egyoldalúan működik". Amit mi nem egészen értünk, hiszen ez az a televízió, ami annyira sokszínű és…..
Ineteq 2010.01.13 21:46:19
@bolsh: A videóban sorolja fel mindet mint ősünket. A semmi közük egymáshoz dolog meg elég világos, felsoroltam az előző kommentben, hogy mindegyik nép más nyelvcsaládból származik, más korokban és teljesen máshol éltek.
Annyiszor mutatta már meg az U20-as válogatott, hogy nyoma sincs mentalitásában a többi magyar válogatotténak, az ember így könnyebben elhiszi azt is, hogy újra meg tudja tenni, még ha minden ellene szól is. Mert most nagyon sok minden szól ellene, ezt ne vitassuk: két hosszabbításos…..
Ineteq 2009.10.13 18:52:57
@flea: 2 héttel ezelőtt vette át a csapatot, attól a Burentől akivel egy évig szopóágon volt a csapat (legutóbb Wales alázott el, ha jól emlékszem).

Egyébként pedig iszonyat fáradt volt a csapat, nagyon látszott. Ólomlábakon jártak, csak a cserék frissítettek.
Mi mi mi mi mi mi mi, mi mi mi mi mi mi mi, miiiiit írjunk a válogatott meccs elé? Tanakodtunk, mert még mindig Koman, a barbár passzairól és Németh Krisztián higgadt befejezéseiről szólnak a diszkurzusok. Pedig, pont az úhuszasokon felbuzdulva, talán a nagyoknak is összejön valami…..
Ineteq 2009.10.11 11:45:28
@popp: Bölöni jött volna szívesen, csak kisteleki nem volt hajlandó szövkapitánynak hozni, csak valami utánpótláskoordinátornak. Szvsz ő lenne a megfelelő ember.
Ineteq 2009.10.11 12:24:33
@popp: sportgeza.hu/futball/2009/05/09/a_magyar_futball_a_manufaktura_szintjen_maradt/
Itt azt nyilatkozta, hogy még anyagi áldozatokra is hajlandó lett volna. Meg volt egy NS-s interjú is, ahol kifakadt, hogy szövetségi kapitánynak jött volna, de oda nem hívták. Végülis már mindegy, de én örültem volna neki.
Isten az atyám, nem akartam többet foglalkozni a magyarságszakértő Dzsudzsák középpályással, de ő jött helybe a kötényért. Annyi történt, hogy több lap szerint is azt nyilatkozta a magyar-svéd meccs másnapján, hogy "aki azt mondja, hogy Magyarország jogosan kapott ki, az…..
Egy honfitársunk, bizonyos Nagy Krisztina is megpróbálkozott a világot jelentő deszkák meghódításával az X Factor című brit tehetségkutatóban, kevés sikerrel. A videót csak erős idegzetű olvasók, illetve a csaj rokonai indítsák el. ..
Ineteq 2009.08.30 21:02:19
@Krogshöj: Persze, és ha angolul beszélek akkor a kovácsből kovaksz, a nagyból nagi lesz ugye? Budapest az Budapest minden nyelven, nincs több változata, mint egy-két európai városnak. Egy angol esetleg ezt nem tudja, ezért sz-szel ejti, egy magyarnak illene...
tvblog Ma főpróba a TV2-n 2009.08.18 16:49:00
Száraz leszek, mint egy jó fajta pezsgő: Ma este 8 óra után debütál a BL a TV2-n. (Egyik oldalról szűnni nem akaró vastaps. A másikról persze olykor szalonképtelen, fújolással vegyített anyázás. Meglátjuk, hogy a meccs után melyik lesz az erősebb.) Mindenesetre bízzunk benne,…..
Ineteq 2009.08.18 21:40:23
@altec: A másik "fasz" Méhes Gábor, az egyik legjobb kommentátor itthon. Ha szoktál volna meccset nézni, ismernéd, így csak az jött le, hogy fikázol gondolkodás nélkül, csakmert be kell szólni a tv2-nek. Statisztikákat meg mindenki szokott mondani, Hajdú B. is.
Ineteq 2009.08.18 22:17:25
@tutis: gratulálok a színvonalas hozzászóláshoz. Mindenki az a három ember aki itt hisztizik?
Ineteq 2009.08.19 10:08:13
@üvöltő dervis: Ez a drukker-ellendrukker dolog tényleg jó. Egyszer a sport1-en adtak egy roma-laziot, ahol a méhes mint lazio drukker, meg még egy kommentátor mint roma drukker adták le az egészet és baromi jó volt, kár, hogy már nem csinálják.
Fekete-fehér árnyak, fényesen csillanó pengék, retró álomautók, széles karimájú kalapok, drámaian duzzadt ajkak és éjszaka, na meg bűn – ez a film noir, és még sok más minden. A filmművészetben 1940 óta fellelhető, jellegzetesen melankolikus művekből augusztus 8-tól…..
Ineteq 2009.08.06 12:18:28
Mister Rokonszenv nagy utat járt be: a nagy pofozkodóból, a ravasz fiúból, a rosszfiúból, vadnyugat hőséből lett fineszes, mindenkit megértő, minden problémát megoldó Don Matteo. És ez a szerep, az a szerep egyaránt jól áll neki.Megvallom nem sokat tudtam róla – túl, ami a…..
Ineteq 2009.03.28 17:54:28
A péntektől általában nem vár az ember nagy durranást: a sorozatok mellett leginkább bémúvikkal, ismeretlen meg olyan filmekkel töltik ki a műsoridőt a tévék, amiket csak az új évezredben születettek nem láttak még. Nem lesz ez nagyon másképp ma sem, de azért próbálkozni…..
Ineteq 2008.03.14 18:45:32
comment:com Vasárnap a fotelban 2007.05.20 16:30:00
A fárasztó és kimerítő hétvége után végre fotelbe dobhatjuk magunkat és nézhetünk kifelé az arcunkból. Ma lesz mit nézni. Mindenképpen ajánlom Balót a Szólás szabadságában (m1, 20:25), utána rögtön az Á la carte, amiben nem tudom, kik lesznek a vendégek, de remélem, jól…..
Ha sietünk, még elérjük az Önök kérték különkiadását, amelyben ma Rátonyi Róbert felvételeiből válogattak a szerkesztők. Ultrabrutál retró, csak elkötelezetteknek (m1, 19:40). Egyébként meg ma lesz miből válogatni. Itt van például a Ne szólj száj!, ami azért jó…..
Kevin Smith jó arc, Dogma, Shop-stop, hogy csak két nagyszerű filmjét említsük meg így hirtelenjében, megvan? Ha nincs, sürgős pótlást javaslok. A CW új sorozatreménységének pilotja mellé rendezőként odacsapott Kevin a tévére átnyergelve rögvest egy testhezálló témába…..
Jogosan aggódhatnak Aaron Sorkin új sorozatának rajongói: az NBC úgy döntött, hogy egy héttel korábban leveszi a műsorról az állítólag "előre tervezett" szünetre vonuló sorozatot, és helyette az egyik legígéretesebbnek tartot midseason szériáját, a Black Donnelys…..
Tegnap tematikusan javallottunk, ma csak úgy bele, a vakvilágba, hátha eltalálunk vele jobb műsorokat is. Az m1-en jelentkező Kedd 21 témája az adó, a port.hu-n olvasható tartalom szerint a kérdés, hogy átok és szükségtelen teher-e, még akár érdekes is lehet, ahogy Kupa Mihály…..
comment:com Hírek kávé mellé 2007.02.06 07:43:00
Sejthető volt, de akkor milyen már, hogy 93,2 millió amerikai látta Super Bowl-t? Ez a második legnézettebb döntő (az 1996-os Dallas-Pittsburgh 94,1 milliója vezet) és egyben a harmadik legnézettebb tévés esemény mióta világ a világ - a listavezető M.A.S.H. finálé 106 milliós…..
Jön a hidegfront, tehát most élvezze még ki, amíg lehet, hogy nyitott ablaknál tévézhet egy szál pulóverben. Szerintem a nap romantikus filmje a Szerelem Harley Davidsonon érkezik, amit ezúttal az MGM-en adnak 18:50-től. Stven Guttenberg a testvére tanácsait kéri, hogy nagymenő…..
Megírtuk már korábban, hogy az A&E (nem fizetős) kábelcsatorna szerezte meg a Maffiózók ismétléseinek sugárzási jogát az USA-ban, és azt is, hogy ez mindenféle kompromisszumokal jár, mert ugyan az FCC (az ottani ORTT) nem szól bele, hogy mi megy a kábelen, de egyéb szervezetek…..
comment:com Válaszolt a Viasat 2007.01.11 09:12:00
Több lelkes commentelő szeretné karón látni a Viasat prorgamigazgatójának a fejét, mert az ünnepek alatt leadott 5 kés/alatt epizódot nem követte a többi, miközben be lett lengetve, hogy tavasszal jön a 4. évad is (megjegyzem, dicséretesen hamar az amerikai vetítés után). Kérem…..
A sorozatrajongók eddig is kedvelték a csatornát, hiszen itt aztán lehetett tobzódni ezerrel, a teljes CSI család mellett Kés/Alatt, Narancsvidék, Simpsons, Szex és New York, és még ki tudja hány, szívünknek oly kedves kis darab (Lois és Clarke) is itt volt látható, de a 2007-es…..
Ejj így megszívatni egy csajszit tök lovagiatlan dolog is lehetne, de annak ellenére, hogy Horváth Anita - a Miss Bikini World győztese - tényleg nem semmi bige, nagyon megérdemelte, hogy Jenő tövig égette, mint a csillagszórót. Jenőt mostmár Csiszárról nyugodtan át lehet…..