Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ala74

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az auschwitzi haláltáborban elkövetett iparszerű népirtás folyamatáról értelemszerűen kevés helyszíni fénykép készült. A ritka kivételek egyike az a négy fotó, melyet 1944 nyarán a Sonderkommando, a nagy mennyiségű holttest megsemmisítésével megbízott foglyok egy kis csoportja készített egy…..
Ala74 2012.12.11 15:07:53
@stark: bármit mondok, válaszolhatsz rá azzal, hogy nem hiteles, hiszen nem tudom egy tudományos kutatás keretében alátámasztani. Azt pedig nem lehet lefolytatni. Mondhatod, hogy dehogynem, de erről Haiti jut eszembe, miután egy diktátor kijelentette, hogy több fehéret már nem mészárolunk le, nyugodtan előjöhet mindenki, aki eddig bújkált. Képzelheted, mi is történt azokkal, akik hittek neki.
És hát ugye bármire rá lehet sütni, hogy szándékosan bagatellizál.
Határozottan értem, hogy pontosítást szeretnél, de sajnos ez nem az a téma, amin végig lehet vezetni egy ilyen kérdést rendesen alátámasztott érvekkel. Mindaddig nem, míg az egyik oldal börtönt, a másik oldal pénzt kap az érveiért. És igenis van, hogy börtön jár érte.
Elmeséltem egy sztorit, ha szerinted varjú, akkor nézelődj másfelé, nekem nem lesz rosszabb tőle.
Ala74 2012.12.11 16:09:15
@pounderstibbons: a kommentem után megkérdeztem, hogy hajlandó-e közzétenni, azt mondta, amíg ilyen törvények vannak, addig nem. Ennyi, innentől én nem foglalkozom ezzel tovább, amúgy is lényegtelen az egész.
Minden úgy volt, ahogy a hivatalos propaganda állítja. Hurrá.
Ala74 2012.12.11 22:28:26
@stark: az lehet, de nem én találtam. És persze nehéz lenne megállni, hogy ne azt mondjuk, biztos nem csak 3 emberről van szó.
Ismét egy remake, ezúttal az 1974-ben bemutatott The Gamblert porolták le, a tervezet A tégla (The Departed) alkotóihoz került, ami szintén feldolgozás volt. William Monahan írja a forgatókönyvet, a rendezői teendőket Martin Scorsese fogja ellátni, a rendezői (egyik) kedvenc…..
Sziasztok!Miota Ragyogas lekerult a focsodak listajarol azota nem jelentkeztem, de most egy utolso bejegyzes erejeig klavit ragadtam.Ugyanis, Ragyogas epitoi neveben mindenkepp szeretnem megkoszonni annak a par embernek az onfelaldozo munkajat, akik az utolso pillanatig Ragyogast is tamogattak…..
FWS hírek Solaris csoda beütése 2008.09.13 13:31:00
Sziasztok! Bár Hiéna csodáját nem kímélték… azért a szövetségünk sem tétlenkedett és elsöprő támadássorozatot indított a solaris egyik csodája ellen, Horváth Dánielre. A logok önmagáért beszélnek, a Dícső múlt immár rászolgált a nevére :)…..
Ala74 2008.09.14 00:19:06
VédőkA csoda fenntartásának és építésének két nagyon fontos feltétele van: az egyik, hogy elegendő védelemmel tudjuk ellátni a csodánkat, így az ellenfél, vagy a natar nem tudja számottevő rombolással lassítani az építést... a másik pedig, hogy el tudjuk látni ezt az…..