Adatok
tmsgy
18 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
"Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk." 1Jn 2,4-5
Súlyos. Tudomásul venni is kihívás. A szentíró persze nem…..
Érdektelenség. Gyomorforgató szó. Egyházi, városi rendezvényeken látom, hogy a közösség mennyire nem érdeklődik a közösségi programok iránt. Ha valaki el is jön, nem marad sokáig. Belekóstolni akarunk, nem többet. Amikor a több ezres településen százan összegyűlnek, az már jelentős rendezvénynek…..
Ésszerű hit? Sokak számára ellentétes fogalmak ezek. Ami hitből fakad, az nem lehet racionális? Az ésszerűség ellene mond a hitnek?
Így gondolom én magam is. Ami nem bizonyítható az ember eszközrendszerével, azzal szemben szkeptikus vagyok. Azonban van egy tényező, ami a hitet a tudományok…..
Zarándoklat Jeruzsálem felé.
Hegyek. Völgyek. Homok és köves puszta. Nehéz volt a templomba igyekvő zarándokok sorsa. Volt, aki pár kilométerre lakott, másnak hetekig kellett lépkednie a méretes kövek között, saruban. Veszély rejtőzött minden lépésben. Egy nap, vagy egy hónap. Ismerős tájakon…..
Isten fanatikusokat gyűjt magának. Ez jól látszik a Biblia nagyjai életéből. Megkapó elkötelezettség. A megszállottság határát súroló, sőt olykor átlépő odaadást és az emberi egzisztenciáig menő önátadást vár az övéitől az Úr. Szembeszállni a józan ésszel, a kortársakkal és saját kétségeinkkel.…..
Különös, ahogy a megtérésre tekintünk. Annyira egyszerű és világos tanítást olvasunk, megannyi szempontot és szerzőt látunk, aki a témáról írt a Biblia lapjaira. Miért nem vesszük komolyan?
Jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni, kötelező érvénye mit sem kopott az évszázadok alatt, sőt épp…..
Egyszerű példa a széthúzásra, meg nem értésre a keresztség. Az egyik legmegosztóbb tantétel, kegyességi szokás, mióta keresztyének élnek. Mindenki a Bibliára hivatkozik, mindenki mást lát meg benne. Meg kell keresztelni a gyerekeket a szülők hitében. Nem szabad megkeresztelni a gyermekeket, mert a…..
Mi kell a jó hitvalláshoz? Vajon szükséges hozzá előképzettség, vagy teológiai jártasság?
Jézus tanítványainak, Timóteusnak, Akvilának, az ókeresztény egyháznak milyen tudás volt a birtokában, hogy a ma ismert keresztyén egyház létrejött?
Mi kell hát a hitvalláshoz? Megélt, megtapasztalt hit.…..
Kényelmes, kíméletes, népszerű? Nem.
Sematikus, ítélkező, vitázó, börtönbe zár? Nem.
Kijelent, bizonyít, tapasztal? Alakul.
Őszinte, szükségszerű, hatékony? Igen.
Mi az üzenet, a kijelentés? Két ige: változtat és helyretesz.
Az üzenet mindig ige (amolyan nyelvtani értelemben). Nem…..
Olykor feleszmélek, amikor a hét közepén eszembe jut a vasárnapi prédikáció. Nem a szép emlékek, sem a kézfogás a kijáratnál, sőt még nem is a prédikáció üzenete, csak egy lélegzetvétel. Egy apró mondatrész, véletlenszerűen. Valami nagyon emberi, sőt lényegtelennek tűnő apróság.
Nem vagyok…..
Nem egyszer felvetődik a kérdés, hogy mi a gond az egyházzal, már ha van vele bármi baj. Megannyi válasz érkezik.
Sokan megelégedéssel nyugtázzák: emberileg rendben vagyunk, vannak gyülekezetek, sok helyen fejlődés is tapasztalható. Azonban sokan elégedetlenek. Először is a gyülekezetek tagjai…..
A tükör élénk van tartva. A Szentírást minden nap olvassuk. Az ige szembesít, felkavar, kirekeszt, befogad. Meg lehet tenni, hogy nem nézünk bele. Lehet úgy olvasni, hogy ne szembesüljek.
Hányszor előfordult már velem, hogy az igét olvasva egy szakasz nem fájt, sőt büszkeséggel töltött el. Aztán…..
Elgondolkozom olykor rajta, lejátszom magamnak, hány ember is él az én kis városomban. Megguglizom, kidobja: 15072 a 2018-as adat alapján. Aztán eszembe jut, mennyi a gyülekezetem létszáma: 75. Lássuk, hány református él Tapolcán: a 2011-es népszámlálás alapján (nem ma volt) a város lakóinak 3%-a,…..
Észrevétlenül mérgeznek minket. A 90-es évektől kirobbanó teflon botrány világhírű lett, ugyanis a teflon borítású serpenyők gyártása közben rendkívül mérgező anyagokat juttattak a környezetbe. Azóta a kutatások szerint a világon élő majd minden élőlény szervezetében kimutatható a teflon…..
Miért ne lehetne kölcsönös megegyezés lelkipásztorok körében arról, ha egy gyülekezeti tag elköltözik, az illetékes pásztor segít az új lakóhelyén is gyülekezetre találni? Nem volna túl nagy teher, legalábbis időben. Egy telefonhívás az új lakóhelyen illetékes parókiára, hogy ugyanmár fogadják…..
A ma egyházának jelentős kérdése, amire rövid válaszokon túl lehetetlen válaszolni. Egyik pataki tanárom mondta: "Isten a gyümölcskosarat szereti, nem a turmixot." Sokféleségben teremtett, ez így van rendjén. A viták részei az egyháznak, mert semmi sem fekete és fehér. Ki pápai főségben, ki…..
Keresztyén fórumokon évek óta le nem járó lemez, hogy az egyháztagok száma merőben csökken. Ha megnézzük a felmérések eredményeit vagy egyházunk taglétszámait, mindig ugyanazzal szembesülünk.
Mi az oka ennek? Olvashatjuk sorra a bölcsebbnél bölcsebb kommenteket, hogy "a hit megfogyatkozott", "már…..
Isten megszólított, megszabadított, elhívott. Mindennek már 10 éve. Azóta egy diplomával több lettem, tapasztalatokat szereztem. Zöldfülű vagyok, a küldetésem elején járok, de már most tele vagyok kérdésekkel. Egy ige, annak is rövid részlete, ami mindmáig meghatározó számomra:
"...aki igét kapott,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz