Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rattlehead18

382 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezeken az oldalakon már magam is többször leírtam, hogy az underground és a supergroup kifejezések nehezen férnek meg egymás mellett. Hogy most mégis egy mondatban kell emlegetnem a kettőt, annak természetesen maguk a szereplők az okai...
A WitcheR mindig a maga útját járta. Aki ismeri a Vas megyei formáció eddigi kiadványait, minden bizonnyal egyetért ezzel a kijelentéssel. Ez az út pedig mára odáig vezetett, hogy Karola és Roland mindenféle külső körülménytől függetlenül, a saját tempójukban, és kizárólag az önmagukkal szemben…..
Bizonyos zenekarok sokat tettek azért, hogy a folk metal a 2010-es évek elejére sokak szemében vásári mulatsággá, illetve a folk előtag szimplán szitokszóvá vált. A szórakoztatási szándék több esetben megelőzte, és manapság is megelőzi a lokális tradíciók ápolásának célzatát, az adott régiók helyi…..
Egy különleges feldolgozást és videoklipet mutatott be a WitcheR, mely Carl Orff Carmina Buranájának O Fortuna című tétele. A dal egyúttal a zenekar közelgő kislemezének ízelítője, mely Boszorkányszimfóniák címmel több komolyzenei darab feldolgozását tartalmazza, olyan további zeneszerzőktől, mint…..
Néhány hete emlékeztünk meg Peter Gabriel aktuális szólólemezéről, február közepén pedig befutott az egykori kolléga, Steve Hackett önálló korongja is. Még a Genesis alapító-frontemberének albuma sokak számára esemény, addig a régi társ, a gitáros Hackett sokadik lemeze egy szűkebb táborhoz szól,…..
Mick Jaggerék tavaly egy váratlanul erős lemezzel rúgták rá az ajtót a gyanútlan fiatalságra. A Hackney Diamonds afféle felvezetőjeként a zenekar múlt februárban jelentkezett a Grrr Live! című dupla élő anyaggal, a levezetés szerepét pedig a Live At The Wiltern névre hallgató újabb dupla…..
Számomra a Whom Gods Destroy belépő anyaga a Sons Of Apollo nyílegyenes folytatása. Bár nem minden tekintetben tekinthető a harmadik S.O.A. lemeznek, de ha a betűtípus mellett a nevet is meghagyják, az Insanium alapvetően passzolna az ottani – utóbb igen rövidnek bizonyult – diszkográfiába. Nézzük a…..
A rockopera kifejezés a hazai közönségnek a közelmúltban jubilált István, a királyt jelenti. A történelemben legalább felszínesen járatosak az 1552-es évhez az egri diadalt kötik. A magyar nyelvű thrash metal rajongói számára Róm Gábriel a borsodi alapítású Remorse – egykori – énekese. A felvidéki…..
Simán elképzelhető, hogy nem a megfelelő körökben forgok – ebben az esetben vállalom is a felelősséget a hanyagságomért —, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak mi, hanem a hasonló műfajokban utazó hazai webes fórumok is hanyagolják az angol, Big Big Traint. Róluk szóló magyar nyelvű irományba…..
A francia kiadó aktuális megjelenéseivel alapvetően könnyű helyzetben vagyok, amikor a bevezetőt kell megírnom. A történelmi és/vagy filozófiai alapokon nyugvó koncepciót az esetek többségében tartalommal a black metal valamelyik ága tölti ki. Természetesen a Corpus Diavolis esetében is black…..
A Depeche Mode-dal való kapcsolatom a sztereotípiák és a rossz beidegződések tipikus példája. A ’90-es évek elején, metalossá válásom kezdetén rocker-körökben elvárás volt a négyes negligálása. Így még magamnak sem mertem bevallani, hogy a videoklipek, illetve a rádióműsorok révén hozzám eljutott…..
Egy fiatal zenekar esetében mi mással is kezdhetnénk, mint támpontok gyanánt további zenekarnevek emlegetésével. Nos, a Slope esetében könnyű helyzetben vagyunk, mivel maga a kiadó hívja fel a figyelmet arra, hogy a második lemezénél járó ötös számára mely előadók jelentik az igazodási pontokat. A…..
Kíváncsi lennék, hogy ha csak úgy ideírnám a Peter Garrett nevet, vajon hány olvasónknak lenne fogalma róla, hogy kiről is van szó! Nos, az elsődleges támpont a Midnight Oil zenekar, melyet tapasztalataim szerint itthon is a videoklipje révén a Beds Are Burning dallal, jobb esetben az annak otthont…..
A Borknagar tagsága a 2016-os Winter Thrice lemezt követően megfeleződött. Raádásul alapemberek távoztak Øystein G. Brun gitáros zenekarából. Külső szemlélőként a leginkább érzékeny pontnak a frontember személye körüli változás tűnt. Vintersorg – aki a Cronian projektben is együtt muzsikál az…..
Azon olvasóink, akik járatosak a magyar underground legmélyebb bugyraiban, már belefutottak, bele kellett, hogy fussanak a Fekete Terror nevű képződménybe. A szókapcsolat mögött álló rajongói magazin és az abból kifejlődött, kazetták megjelentetésére szakosodott kiadó a szélsőségesebb műfajok…..
A Necrophobicot és a Naglfart a hőskorban, a ’90-es évek közepén a Dissection mögött a svéd melodikus black/death metal mozgalom másodhegedűseinek szerepkörében könyveltük el. A stockholmiak azonban a kortársak közül mindent és mindenkit túléltek. Az 1989-es alapítással a mezőny őskövületének…..
A Les Acteurs de l’Ombre Productions jóvoltából az utóbbi években mélyebben is beleáshattam magam a francia black metal mozgalom történéseibe. Mégis úgy érzem, hogy csak a felszínt kaparászom. A nyelvtörővel is felérő nevet választott kiadó szőnyegbombázás-szerűen szórja a promóciós anyagokat,…..
A progresszív metalra, mint színtérre sosem tekintettem Ausztrália kapcsán – ez a kijelentés egyébként részemről az ausztrálok viszonylatában az összes további fémzenei irányzatra nézve is áll. Ehhez képest a kontinensről – gyors fejszámolás után – legalább féltucatnyi olyan zenekart tudnék…..
Tavaly ősszel egy rendhagyó megosztott kiadvány jelent meg a hazai underground egy jól és egy kevésbé ismert formációjától. A kazetta – ha az információforrásaim nem tévednek – a Marblebog történetének záró köve. A negyedszázados múltra visszatekintő és háta mögött több tucatnyi kiadványt tudó…..
A 2010-es évek elején szökkent szárba, majd néhány éven belül külön, de mégis nevesítetlen alirányzattá vált a heavy metal azon oldalhajtása, melynek képviselői tudatosan csinálnak magukból viccet, poént vagy egyenesen giccset. Az irányzat képviselőit és a tekintélyes számú rajongótábort nem áll…..
Régi berögződés, egyúttal bármikor puffogtatható közhely a harmadik nagylemez jelentősége, kvázi vízválasztó jellege. A világ peremén című friss CD kapcsán pedig a két év múlva már az alapítása harmincadik évfordulóját ünneplő Dying Wish esetében is felhívható ez a bizonyos harmadik albumos dolog...
A komlói Malediction története a hazai underground viszonylatában is egy rendhagyó fejezet. A lassan három évtizedes múltra visszatekintő zenekar neve mögött mindössze egyetlen nagylemez sorakozik, noha papíron az 1996-os alapítás óta folyamatosan léteznek...
Kevés olyan hazai thrash megjelenés létezik, melynek mindhárom fizikai formátumot sikerült megélnie. A Moby Dick: Ugass kutya! és az Atomic: Slashing Victory című lemezei mellett csak az Undertaking demo felvétele az, ami LP, CD és kazetta változatban is begyűjthető. A Fekete Terror Productions…..
Sokan és sokszor leírták már, hogy az egyes alirányzatok közül a thrash a leginkább behatárolt, megújulásra, változásra képtelen leágazás. A megállapítással magam is egyetértek, legyen szó a retro jegyében felvarrós farmermellényt öltő huszon-harmincéves korosztály képviselőiről, az esetenként…..
Magam is osztom azt a többségi álláspontot, hogy a progresszívnek nevezett muzsikák között az utóbbi évtizedekben alig találni bármi előremutatót, úttörőről nem is beszélve. A progresszív szó jelzőből szép lassan gyűjtőfogalommá degradálódott. Azonban minden időszakban akadnak olyan művészek, akik…..