Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Shonion

8 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Üdv! Négy rövid történetet mondok.   történet Kávéautomata üzemeltető cég felvételt hirdet technikusnak. Csináltam én már ilyet korábban, jelentkezek, behívnak. Ott ül egy koma, a szokásos tánclépések után ilyet szól nekem: "én most mindenkit ki fogok rugni, mert…..
Az Origo úgy tudja, hogy Krasznai Tünde pornós múltja miatt nemkívánatos személy lett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat parlamenti karácsonyi ünnepségén. Az ünnepséget hátrányos helyzetű gyerekek javára rendezik meg évek óta a Parlamentben, ahol rendszeresen felléptek…..
Valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva a modern buszokon és metrókon nem lehet kinyitni az ablakokat, így az utazóközönség ki van szolgáltatva a sofőr kénye-kedvének. Így kánikulában néha akkora a hőség, hogy a törvény szerint például állatokat már nem is lehetne…..
Libertarian Fel ne akasszuk? 2013.06.20 00:00:00
Annak a budapesti villamosvezetőnek az esetén háborog a magyar internet, aki felpofozott egy nőt, miután az a jármű elé lépett. A nő védelmében persze minden sajtóorgánum hozzáteszi, jó hangsúlyosan, hogy az illető angol volt, nő, és ráadásul terhes is (ami, ha jól vettem ki,…..
Shonion 2013.06.20 17:29:39
@Silent Bob:
A hármasra igennel válaszolók azonnal adják vissza a vezetői engedélyüket, mivel a pszichológiai vizsgán csak véletlenül mentek át és nem valók a közlekedésbe.
A hidegzuhany előtt kivételesen hadd kezdjem némi dicsérettel mondandómat: szeretnék gratulálni az Attractionnek, annak az – egyébként magyar – árnyszínház-csapatnak, amelyik a napokban megnyerte a brit tehetségkutatót, a Britain’s Got Talentet. Produkcióik eredetiek,…..
Az izraeli hadsereg lassan elgondolkodhat azon, hogy eltiltsa az internettől tagjait. Sok hasonló eset után most újra magyarázkodhatnak.  Egy fiatal izraeli katona a minap az Instagram képmegosztóra feltöltött fotója kiverte a biztosítékot. A képen egy fiatal fiú tarkója…..
A mai posztban egy újdonsült prepper osztja meg a gondolatait velünk. Mivel még nagyon az elején jár és sok mindennel csak elméletben foglalkozik, ezért arra gondoltam, hogy a blog veterán olvasóival közösen "zsürizhetnénk" az írót a poszt végén található útmutató alapján.…..
Emlékszünk még milyen kijelentések hangzottak el kormányzati részről, amikor államosították a "manyup- megtakarításainkat"? Eltőzsdézett pénz, életveszélyes rendszer, veszélyben a nyugdíjunk stb. No ez már akkor sem volt igaz (bár az kétségtelen, hogy néhány…..
Lehet, hogy a címben kissé túlzásba vittem a cizellálást és azt kellett volna írnom, hogy telement a gatyája, vagy csak egyszerűen és vulgárisan ennyit írni: Orbán beszart. (elnézést, de a vulgaritás már csak ilyen) Félelmében el is felejtette, hogy annakidején…..
Shonion 2012.12.18 16:49:25
@88888888: Arra, hogy a végzett hallgatók, már akinek sikerült nyelvvizsgáznia is, koránt sem biztos, hogy olyan területen dolgoznak utána, ami a végzettségüknek megfelelő. Például, nyelvtanárok titkárságon asszisztensként vagy közgáz diplomával informatikai területen, extrém példával élve külföldön a mekiben. Egyszóval a megszerzett diplomák egy része koránt sem ér annyit, hogy azzal el is tudjon helyezkedni az illető, így viszont mi értelme? Kidobott pénz.

A röghöz kötés pont azokon a területeken fáj, ahol amúgy is hiány van munkaerőkben, pl orvos. Külföldön is hiány van és mivel többet tudnak fizetni, ezért mennek is külföldre aki teheti.
Shonion 2012.12.17 14:35:57
@I_Isti: Ki az a nettó vadbarom, aki finanszírozza a taníttatását valakinek, aki utána máshol hajt hasznot, mert elmegy máshova dolgozni?
Shonion 2012.12.18 08:31:14
@88888888: egy hiba van az érvelésben, mégpedig, hogy vajon a külföldre menő egyetemisták közül mennyien helyezkednek el úgy, hogy a megszerzett diplomájuknak megfelelő munkát végzik? Ha mosogatni megy ki, vagy áru feltöltőnek, vagy a mekibe, azt ne számoljuk ebbe bele.
  Kedves, Drága Beosztottam! Rubintos bazsarózsám, kis mimózám. Ha már egy céghez sodort minket a Sors és Jóisten jobbkeze - pláne egy ilyen szerencsétlen, alá-fölérendelt minőségben -, akkor fegyelmezz rám pár minutácska erejéig, kérlek. Mivel ez a csudálatos…..
IDDQD Visszatérhet az Elite 2012.11.07 08:55:26
Amikor annak idején elindult a retrorovat, az Elite az elsők között szerepelt benne, és nem véletlenül: sokunkban mély nyomokat hagyott a 8-bites űrszimulátor. Az egyik alkotó, David Braben az általa alapított Frontier Developmentsszel 1993-ban fejezte be a játék folytatását, ami ma…..
Shonion 2012.11.07 10:31:03
@Komojtalan:
EVE-ONLINE-al kapcsolatban, javaslom:
isktheguide.com/

Magyar és angol nyelvű segédlet, elég nagy méretű, szóval lehet olvasgatni sokat, ha valami nem megy.

Sok sikert!
Bornai Tibor Muszáj ezt? 2012.11.06 22:13:25
Nézem, ahogy a közszolgálati televízió már egy jó ideje a Trianon előtti Magyarországra kiterjedően jósolja meg a másnapi időjárást. Arra gondolok, vajon hogy esne, ha a szlovákok, a horvátok, vagy a románok úgy beszélnének állami televíziójukban a mai Magyarország egyes…..
Varánusz Bajnai: ok a pánikra 2012.10.11 05:33:28
Véget ért az utóbbi két év legnagyobb konteója, fény derült a Hogyan Tér Vissza Bajnai Gordon Tervre. A messiásvárók megnyugodhatnak, a politikai paletta összes többi résztvevője kicsit betojhat, de legalább máris indulhat a ki-kivel-miért-milyen körülmények között…..
Shonion 2012.10.11 10:03:15
@Rufus78: Na várj, hol láttál te arra példát, hogy hivatalvezetők és köztársasági elnök akadályozza a kormány munkáját? 0_0
Szemben a Fidesszel, Jobbikkal, MSZP-vel és DK-val, egy új ellenzéki pólus alakult ki a közvéleményben, a radikális demokratikus megújulás pólusa. A következő cikk egy háromrészes sorozat első darabja. Az első részben bemutatjuk a magyar politikai rendszerben formálódó új,…..
Kicsit eltelt az idő és bár az élet nem állt meg, idő kevesebb volt mint kellett volna és feledésbe merült kicsit a blog.Mai nyertesünk pedig:...mobilnet használatakor folyamatosan kikapcsol a gépem (kék monitor, majd újraindul). Már kicserélték a gépemet, a SIM-kártyát…..
A december általában kisebb-nagyobb megszakításokkal nyugis, leszámítva a december közepe felé jelentkező kapuzárási pánikot, amikor mindenki mindent azonnal meg szeretne még oldani, mielőtt elmegy szabadságra. Általában ez mindig olyan formában jelentkezik, hogy pl: telefonja nem…..
A volt főnököm elbocsájtott. Egy kisvárosban lakom, és többször találkoztam a volt kolléganőimmel, akik tartják a kapcsolatot a volt főnökükkel.Ők már mind elmentek nyugdíjba 2-3 éve. A volt főnököm tőlük tudta meg, hogy hol dolgozom, és mivel nagy az ismeretségi köre a…..
GGG mobilinternet hozzáféréshez adapter kártya laptopba... Golden Gate Group?? Good Game Guys??? - na jó, fordítok. 3G-s mobilinternet kártya üzembe helyezését szerették volna kérni. WTB skilled helpdesk.....
A számítógépem valamilyen ventilátora szabálytalan idõközönként, a terheléstõl függetlenül felpörög, majd leáll. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ez a jelenség folyamatos. Amellett, hogy zavaróan zajos is, valószínûleg a gépnek sem tesz jót. Újabb érdekesség, hogy hátul…..
Jesus reset teged.....
Shonion 2009.04.23 11:34:08
@be.cool: Ez olyan erősen wow-osra sikerült. :)
Mai napi eddigi csúcstartó "hiba" a "postaláda összekeveredett" csúcs szuper megjegyzéssel érkezett. Persze mint általában minden, ez is gond nélkül átjött a help desk-en. Valamiért a kicsit is hangzatosabb hibáknál gond nélkül tovább passzintják, oldjuk meg…..
Minap mentem egy gépet megnézni, mert nem indult a windows. Természetesen ilyenkor felkészül az ember, hogy a lehető legrosszabb fogja várni, többórás meló kerül kilátásba, gép csere, adatok másolása, miegymás. Aztán az esetek többségében az egész megoldódik néhány perc…..
A szituáció dióhéjban az, hogy van egy multi akit informatikailag kiszolgálunk. Természetesen minél nagyobb egy cég, annál több az adminisztráció és bürokrácia. Így esett meg, hogy kedves új, vezető felhasználónak előkészítettek egy telefont pénteken. A határidő következő…..