Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tapi2021

0 bejegyzést írt és 6169 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
bircahang A baloldal belügye 2024.05.08 12:12:00
Orbán azt mondja, a Talpramagyar Péter jelenség baloldali belügy. Első hallásra persze marhaság. De másodikra már nem is az. Egyébként volt már egyszer ilyen. Amikor a ballibek még domináns erők voltak és nem voltak részekre szakadva, sőt éppen összpontosultak: az 1994-1998 közti MSZP-SZDSZ…..
Tapi2021 2024.05.08 16:52:48
@Gery87: MZP-t sem nyeltük be közénk tartozó jobboldaliként.
Az kevés, hogy ki, mit MOND magáról.

Abban igazad van, hogy MP még középen van. Amíg be nem áll az ellenzék közé. Így lett vége a Jobbiknak és MZP-nek is.

Van, amit egy igazi jobbos, konzi, keresztény nem tehet meg, még ellenzékiként sem.
Ezt MP mintha tudná.
Ezért valóban veszélyes. Főleg olyan összeomlott, kapkodó, töketlen Fideszes kommunikáció mellett, amit most produkálnak.
Már sokszor írtam a ballib propaganda aduászáról és annak elvesztéséről. Ez az aduász természetesen a fordított zsidózás, azaz az antiszemita kártya. Már 1989-ben kezdődött: akkor találta ki a magyar liberális értelmiség, hogy aki őket nem kedveli, az mind burkoltan vagy nyíltan zsidóellenes.…..
Tapi2021 2024.05.08 16:31:42
@Nevem senki.: Hát, reméljük.
Tapi2021 2024.05.08 16:36:34
@Deak Tamas: "És még sincs antisinizmus."

Ugye. Ehhez OK kell. Az adott kisebbség részéről!
Tapi2021 2024.05.08 16:38:45
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Van értelme. Nem egészséges, ha egy adott jól meghatározható csoport túlhatalmat szerez. Ez jellemzően katasztrófához vezet később."

Vagy az ország(részek) elcsatolásához!
bircahang Ügyes 2024.05.02 12:12:00
Nagyjából 60 %-át meghallgattam - átugortam az unalmas, ismétlős részeket. Meg kell mondanom: baromire ügyes. Talpramagyar Péter kiválóan adja azt, amit megkíván a pártatlan és jobbhíján-ballib réteg: alapvetően fideszes mondanivaló gondosan összekeverve ballib hívószavakkal. Akit a…..
Tapi2021 2024.05.08 13:09:16
@Gery87: A szovjet és a kínai kommunisták évtizedekig ellenségként tekintettek a másikra és készültek az egymás elleni háborúra.
Tapi2021 2024.05.08 13:14:04
@Gery87: "Akkor is ugyanúgy szélsőjobboldal voltak, senkinek nem voltak kétségei."

Oké, akkor definiáld pontosan a jobboldalt és a szélső jobboldalt és nézzük meg, az NSDAP miben felel meg ennek?! (Ne feledd, a definícióba csont nélkül be kell férjenek a királypártiak, a keresztények,, konzik... is!)

És azt is, hogy a többi balos, szoci rendszer miben nem? Miben más? Mi nem jellemző rájuk abból, amiket te jobboldali ismérvnek teszel be a definícióba.
Aztán nézzük meg!
Tapi2021 2024.05.08 16:16:14
@Ámde Táska.: Szerinted a németek hol tanulmányozták ezt is, meg a koncentrációs táborokat, meg a tömeggyilkolás kifinomított módszereit???

Ezt ismered?:

www.youtube.com/watch?v=gHRfCWtfIhI
bircahang Öncenzúra 2024.05.07 06:06:00
Az öncenzúra megint egy tipikus ballib gumifogalom. Eredeti értelmében azt jelenti: cenzúra van, de forrása nem direkt külső kényszer. Mert a normál cenzúra az az ami pl. Kádár alatt volt: pl. egyes műveket egyszerűen nem engedtek kiadni és pont. Az öncenzúra viszont az, hogy előre tudom,…..
Tapi2021 2024.05.08 15:57:36
@ZorróAszter: "A CIA az általa mondottaknak megfelelő eredményeket várta el tőlük."

És? Mert elhitték a baromságokat.

Szaddámnak meg tömegpusztító fegyverei voltak, Putyin meg le akarja rohanni egész Európát, főleg Franciaországot (és mindig is ez volt az ördögi terve, csak előbb gázvezetékkel támadott)... A CIA annyi mindent elhisz...!!!
Tapi2021 2024.05.08 16:05:53
@ZorróAszter: "Csak éppen magát nem zavarja, hogy a mai történészek miről titkolóznak és hazudoznak intenzíven."

De engem zavar sok minden. pl., hogy az NSDAP szocialista munkáspártot a jobboldalhoz sorolják, a konzik, keresztények, royalisták közé, vagy a még mindig folyó hazudozás, csúsztatások a 2. világháborúról...
Még 80 évvel később is.

56-ról meg "csak" harminc éve lehet normális párbeszédet folytatni. Ez is lassan kerül majd a helyére.
Tapi2021 2024.05.08 16:11:57
@ZorróAszter: Remélem, az utóbbi bejegyzést csak viccnek szántad!
A Medián előrejelzése: Ha az az eredmény igaz, ez a következő mandátumarányt jelenti: Fidesz: 11, Tisza: 6, DK: 2, Kétfarkú: 1, Momentum: 1. Viszont ezek közül csak az első 3 biztos, a többi hibahatáron belül van. A hangulatot érezve (távolból ez még jobban is…..
Tapi2021 2024.05.07 11:24:59
@GyMasa: "Ezért érthetetlen (de leginkább elfogadhatatlan) számomra ez a fajta picsogás!"

De nagyon fáj és ennyijük van.
Tapi2021 2024.05.08 13:22:30
@ZorróAszter: "akik például azt írják hogy a FIDESZre a magyarok kétharmad szavazott és hasonlókat. És ezzel leplezi le önmagát."

Ezt te írtad.

A Fidesztől vagy a szavazóitól ilyet - hogy a FIDESZre a magyarok kétharmada szavazott -leírva soha nem láttam.
Tapi2021 2024.05.08 13:25:30
@ZorróAszter: "Én csak azt tudom, hogy amíg nem tudatosul hogy itt már mindenki a németek által beszervezett hazaáruló, a teljes politikai paletta és a teljes média paletta, addig maradunk a németek fehérniggergyarmata egyre inkább elszegényedve és elbutítva."

De mi van, ha ez csak egy vélekedés, vélemény, és HIBÁS?
Hogy nincs így, és ezért nem tudatosul másokban?
bircahang Palesztína 2024.05.06 06:06:00
A mai amerikai palesztínpárti őrület kapcsán jutott eszembe egy régi eset. A ma már nem létező amerikai űrsikló programban 5 sikló készült el, ebből 2 megsemmisült személyzettel együtt. Az első katasztrófát - Challenger 1986 - majdben élőben követtem, rádióban hallgattam, s kb. 20…..
Tapi2021 2024.05.06 14:22:20
@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!: "amikor választani kell a wokebal és a zsidó narratíva között, akkor az utóbbi fog győztesen kikerülni, mert nekik intézményesített erejük van, nagyon jó hazai lobbijuk van mindkét pártban."

MÉG!

De ez, pl. a bevándorlással, napról napra változik.
A matek nem az amerikai pénzes, politikus, művész, újságtulajdonos.. zsidóknak dolgozik.
Ma ezek még döntően az ő kezükben vannak, de ha a "nép" többsége átbillen a muszlimok felé, és lesz egy egyre ellenségesebb környezet, akkor már nem lesz elég a pénz, meg a médiahatalom sem.

Ezért öngyilok, amikor segítenek kicsinálni a nyugati kereszténységet és az abból kinőtt civilizációt, vállvetve a muszlimokkal, más pogányokkal (Európában és az USA-ban), mert a zsidókat csak a keresztény civilizáció védi!
Tapi2021 2024.05.06 14:27:41
@ZorróAszter: Naná, hogy ha kell simán csalnak, manipulálnak. Ez nem is kérdés.
Aztán filmeket csinálnak ezekről, és jól szórakoznak rajtuk. Következmény meg SEMMI!!!

Ez a nagy, 2009-es tőzsde bedőléssel is így volt. GIGACSALÁSOK sorozatáért nem büntettek meg senkit. De jó filmeket csináltak róla!
Ez Amerika.
bircahang A libbantak összeomlanak 2024.04.30 12:12:00
Pánikolnak a hiszterolibbantak, összeomlik a világ! A kisember viszont ásít. Amikor éber, akkor meg tapsol: jó dolog ez az összeomlás, bárcsak gyorsabb lenne! Ugyanis itt nem a világ rohan összeomlásba, csak a felvilágosult polgári-liberális rendszer. A röhej az, hogy ezt még a…..
Tapi2021 2024.04.30 17:17:41
@Gery87: "Te vinnyognál mint kiszolgáltatott "kisember" a legjobban, hogyha valóban összeomlana és már se jog se emberség nem védene meg az önkénytől!"

Abból, hogy egy balos, "liberális"-nak mondott, progresszív, újpogány, woke, stb. elmebeteg rendszer megbukik, nem következik, hogy "már se jog se emberség" nem lenne/lesz és, hogy "nem védene meg semmi az önkénytől".

Kiválóan élhető, DEMOKRATIKUS és a szabadságot valóban tisztelő rendszerek lehetnek még ezen a hulladék, elfajzott pogányságon kívül is!
Tapi2021 2024.04.30 17:28:37
@Gery87: "Az alap probléma a kapitalizmus az egyenlőtlenség."

Már megint az egybit.

A legtöbb mai szarságnak - woke, gender, LMBTQ, újpogányság, abortuszos halálkultusz, BLM, stb. - semmi köze a kapitalizmushoz, tőkéhez, gazdasághoz!

Ezek mind ESZMÉK, IDEOLÓGIÁK, világnézetek!

Jézus azt mondta, nem azzal, az ellen harcolunk, ami anyagi, ami testi, ami világi, ami, aki a testet tudja bántani, aki a pénzedet tudja elvenni..., hanem a lélek megrontói, a szellem károsítói ellen.

"10Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. 16Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. 18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell."

szentiras.hu/RUF/Ef5-6
bircahang Szabadság 2024.04.29 12:12:00
Egy pillanatra tessék elképzelni: bárhol az USA-n kívül azt mondaná a kormányzat egy idegen cégnek "add át magadat helyi tulajdonosnak, különben betiltunk!". Ha ez Oroszország lenne, akkor azonnali szankciókat fogadna el az EU és a NATO. Ha Magyarország, akkor meg összeülne az EP és megszólalna…..
Tapi2021 2024.04.30 16:25:21
@alöksz róz: Bárcsak nekünk is lenne ekkora szerver kapacitásunk! :-)
Tapi2021 2024.04.30 17:04:43
@alöksz róz: Egyébként nem mondom, hogy nincs ilyen. Szar emberek mindenhol vannak.
Lehetetlen egy közösségből kizárni a rosszakat.
Tapi2021 2024.04.30 17:07:59
@GyMasa: De, ha rajta vagy a listán, hogy jobbról kommentelgetsz a Birca blogon, visszafordíthatnak, vagy adnak egy bónusz jegyet Kubába (Guantanamora.) :-)
bircahang A meghalós valóságsó 2024.04.22 06:06:00
Logikus az új divat: élőben közvetítve meghalni. Az élő pornó már unalmas. Valami extrémebb kell. Pl. gyerekpornó, de arra születni kell: egyszerűen nem érdekes az emberek nagy többségének, mert képtelenek szexuális élményt látni egy gyerekben. Vagy állatkínzás, annak szélesebb vevőköre van, a…..
Tapi2021 2024.04.30 16:48:47
@Gery87: "Ha a családnak kell eltartatnia, ápolnia, akkor ennyi erővel törzsekben is élhetnénk."

Ugyan.

A kérdés fordított: miért kellene ELŐBB más családoknak - a közösségnek - belépnie, fizetnie, a saját család helyett?
Tapi2021 2024.04.30 16:53:34
@Gery87: "....más keresztények ellen."

Nincs sok választásunk. Mivel Jézus nem mondta a katonáknak, hogy ne legyenek katonák.
Tehát tudta, és engedte, hogy legyenek katonák a követői is, mert katonákra szükség van.

Ráadásul az "adjátok meg a császárnak, ami a császáré", azt is jelenti, hogy a mindenkori államnak.
Az meg rendelkezik az állampolgárok felett, és simán elküld katonaként a háborúba, ha éppen kell.
A keresztények nem tagadják meg a hazájuk katonai szolgálatát.

A felelősség a háborúkért a mindenkori államé, kormányzatoké, politikusoké.
Tapi2021 2024.04.30 16:59:22
@Gery87: "Jézus mit szólt ehhez?"

Az imént írtam, hogy Jézus többször beszélt katonákkal, és sosem mondta, hogy rossz úton jártok, hagyjátok abba, nem követhettek katonaként...

Vagyis tudomásul vette, hogy kellenek katonák is egy közösség, egy társadalom védelméhez.

Az egyház nem akar háborút, de megáldja a háborúba, halálba menőket. Ezzel Isten kegyelmébe ajánlva őket, a lelküket.
bircahang Kik a rosszak? 2024.04.29 06:06:00
Nem egy amerikai ortodox-keresztény honlapon egy listát tettek közzé. Állítólag az amerikai nemzetbiztonsági szervezetek a következő típusú szervezeteket és egyéneket kezelik potenciálisan gyanúsként: Magyarul: Homoszexuális-ellenes, Bevándorlás-ellenes Muszlimellenes…..
Tapi2021 2024.04.29 16:29:53
@Gery87:

Ez például a jelenben megy egy pesti színházban! Már nem is színi előadás, nem is művészet, hanem direkt, szájbarágó, ELLENZÉKI politizálás, agitprop. a színpadon. Be van tiltva?

index.hu/kultur/2024/04/29/budapesti-katona-jozsef-szinhaz-mefisztoland-domotor-andras-bemutato-kritika/
Tapi2021 2024.04.30 09:55:27
@Gery87: "ÉS demokrata, kedves aranyhal barátom."

Mindenki az. (Jó, Birca talán nem. :-) )

Az előző szocialista rendszer is az volt. Nagyapámék kifejezetten úgy beszéltek róla, hogy "most itt a demokráciában..."

És az akkori szoci-komm. élvonal pártját ma úgy hívják: Demokratikus Koalíció.
Szóval...
Ez is csak egy szó.
Tapi2021 2024.04.30 16:31:30
@Gery87: Ha bárki lehet demokrata, aki azt mondja magáról, akkor a szó már nem jelent semmit. Sajnos.

Az előző, szocialista rendszer népi demokráciának mondta magát!
A gyurcsányi utódpárt is demokratának.
bircahang A jó rombolás 2024.04.30 06:06:00
Leromboltak Budapesten egy ballib, magyargyalázó műalkotást. Alapvetően a műalkotásokkal kapcsolatban az az álláspontom, hogy elvévülést kell számítani. Azaz lehet bármekkora marhaság, akkor is maradjon inkább, ha már sok ideje ott van ahol, legalább így koremlék. Ha viszont valami friss,…..
Tapi2021 2024.04.30 16:08:28
@Deak Tamas: Nem látom ebben a gyalázkodást, de a mondanivalót, "üzenetet" sem.
Pedig az jó, ha van egy műalkotásnak.
Tapi2021 2024.04.30 16:09:49
@Deak Tamas: Az lenne, a "poén", hogy a Turul nem kardot hozott, hanem luxus Mercit?
Tapi2021 2024.04.30 16:12:09
@Deak Tamas: Az az élet "tréfája", amikor az embereknek, így a tehetségeknek, művészeknek, sportolóknak, tudósoknak... is, egy több évtizedig tartó diktatúrában kell leélni az életüket és akkor dolgozni, alkotni.

Tehetnek mást?
bircahang Választási autokrácia 2024.04.22 12:12:00
Brüsszeli határozattervezet szerint Magyarország választási autokrácia. A szó persze eredetiben nem jelent semmit, hiszen az autokrácia jelentése azonos a monarchiáéval, azaz "egyetlen személy abszolút hatalma". Na most mit jelent, hogy ez "választási"? Azt, hogy ezt a egyetlen személyt…..
Tapi2021 2024.04.22 23:15:22
@élveteg: Hazuggá, elnyomóvá váló rendszer sokáig nem maradhat fenn. A normális emberek többségével szemben.
Tapi2021 2024.04.29 11:40:41
@Gery87: "És mikor Orbánod ad pénzt külföldre a széljobbos elvtársainak azzal mi van?"

Kinek és mire, mikor?

Ha meg ad, azt egyrészt nyíltan, hiszen te is tudsz róla, másrészt az legyen annak az országnak a gondja, és, ha nem szeretné, tegyen róla.

Úgy sejtem, most is a határon túli magyarok - támogatása - ELLEN beszélsz!?
bircahang Videóajánló 2024.04.26 12:12:00
Kivételesen nem írok semmit. De egy videóajánlás. Anna nevű ex-kollégám ad interjút, sok adat van benne Bulgáriáról is:..
Tapi2021 2024.04.26 13:22:36
bircahang Kimaradás 2024.04.26 06:06:00
Kolozsszarosék blogjának nemrégi cikke csak egy szempontból érdekes. Hogy mennyire megváltozott a narratíva iránya. Az egyik, egyébként teljesen bekattant agyú blogger háborús kiáltványt írt, kb. MZP 2022-es stílusban, mely követeli a bekapcsolódást a valószínűleg nemsokára aktív szakaszába lépő…..
Tapi2021 2024.04.26 10:54:28
@Serény Vélemény: A gond az, hogy ebben milliók hisznek, elhiszik.

Főleg, mert csak ezt tolják nekik 24/24-ben. Egy narráció mind fölött.
Ez háborús uszítás, lélektani előkészítés, alapozás, amelynek célja ELŐKÉSZÍTENI az emberek agyát arra, hogy meg fogadják el az, hogy meg kell majd egy jó részüknek dögleni, mert valakiknek ez az érdekük.

Minden háborúba így viszik bele a népeket!

Most is. Az EU-t, NATO-t... továbbra sem érte SEMMIFÉLE támadás!!!
Tehát az elmúlt két évben SEMMI nem változott!
Mégis ott tartunk, hogy most már totális háború kell, mert Oroszország NEM GYŐZHET.

Miért is?

Ez nem más, mint amikor a szerencsejátékos már túl sok pénzt tolt egy játékba, és már nem tudja elengedni, elmegy a végsőkig.
Ebben a pszichózisban van majdnem egész Európa!

Rövid volt az eszük, most megtoldják még több ballépéssel. Mert nem akarják elismerni, hogy elkúrták, nem kellett volna beszállni a játékba. Mentik az arcukat, akár százezrek, milliók élete árán is.
Ez a háborús pszichózis. A rossz döntések MENTÉSÉNEK pszichózisa.

Ráfogva a másik játékosra, hogy az egész az ő hibája.
Tapi2021 2024.04.26 12:30:02
@Nevem senki.: Csak hát pont nem mennek! Ők másokat küldenének!!! Főleg a politikából, médiából pofázók.
Dögöljenek meg az ácsok, tanárok, mérnökök, esztergályosok..., és családjaik.

Erre szoktam mondani, hogy ha időben lelőnék/eltávolítanák a népek az első száz, leghangosabb háborús uszítókat otthon, minimális veszteséggel úsznánk meg a háborúkat.
bircahang Nagy pofáraesés lesz 2024.04.25 06:06:00
Ujjongás a ballibeknél. A Fidesz 34 %-on. Ha ez az eredmény igaz, akkor a Fidesznek 9 EP-képviselője lesz, míg az ellenzéknek 12. A dolognak van egy szépséghibája: ez a Závecz kutatása. Ez az a Závecz, mely 2022-ben 39 %-ot jósolt a Fidesznek, az egyesült ballib ellenzéknek meg 36 %-ot!…..
Tapi2021 2024.04.26 09:45:22
@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!: "Szóval simán kinézem hogy MP-re átszavaz sok Fideszes mivel MP a Fidesz belső köréböl jön, tehát hihető hogy egy Orbán és korrupció nélküli Fideszt hoz össze."

Hát, ha
1. nem működik az agyuk,
2. hisznek a mesékben,
3. ha meg akarják szopatni az egész országot, benne magukat, a családjukat is.
Tapi2021 2024.04.26 09:47:21
@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!:

"A Fidesz frakcióvezetője leszögezte, Magyart egy árulónak tartja, aki soha nem volt a barátja, mert már az egyetem alatt is nagyképűnek, arrogánsnak tartotta. Hozzátette: bár Magyar Péter úgy állítja be magát a nyilvánosságban, mintha bennfentes lenne a Fidesz és a kormány dolgait illetően, de szerinte bármi, amit Magyar Péter tud vagy tudni vél az ő politikai közösségükről, arról csak a volt feleségén keresztül tudhat.

Szoktam olvasni a médiában, hogy második vonalas fideszes volt… hát én őt a hetedik vonalba se sorolnám, mert nem volt tagja soha a politikai struktúrának

– jelentette ki Kocsis Máté. "
Tapi2021 2024.04.26 12:24:19
@GyMasa: Hát persze.
bircahang Hazamennének 2024.04.19 06:06:00
A cikk fő mondása: "A kinti jövedelem nagyjából kétharmadát biztosító hazai pozíció lenne a legfontosabb tényező, amiért a külföldön dolgozó magyarok megfontolnák a hazatérést.". Fordítsuk ezt le magyarra! Mivel a magyar árszint kb. a nyugati kétharmada, ez azt jelenti: akkor mennének haza, ha…..
Tapi2021 2024.04.23 17:58:33
@Gery87: Senkinek sem érdeke, hogy visszahúzzuk a jobbakat, leállítsuk a versenyt, megszűntessük a motivációt a haladásra, ami a fejlődés záloga, szimpla irigységből, és így játsszunk egyenlősdit.
Tapi2021 2024.04.23 17:59:39
@Gery87: Az éppen üres lakásom sem árt másoknak.
Tapi2021 2024.04.23 18:02:19
@Gery87: "a demszoc: dogozói tulajdon, munkahelyi demokrácia, közvetlen demokrácia."

Szerintem jogod van most is ilyet csinálni. Ilyen céget, közösséget. Mondjuk egy kibucot.
A lényeg, hogy aki ehhez önként csatlakozik, az akarja ezt.
Zelenszkij, a Kijevi Főkormányzóság szabadidőruhás fűrere azt mondja: "A szavak nem állítják meg a drónokat és nem hárítják el a rakétákat". Pedig de, megállítják. Zeli nem küld több embert a frontra harcolni idegen célokért, nem építi át kormányzósága területét a NATO felvonulási területévé -…..
Tapi2021 2024.04.19 08:27:16
@ZorróAszter: "Milyen könnyen elfelejtődik, hogy ezt a háborút is Amerika nyerte: megerősítette a világ fejecskéjében, mennyire fontos hogy az amerikai támaszpontok és az amerikai hadsereg ott legyenek a világ minden pontján.

Arra az esetre, ha esetleg valamelyik ország módosítani akarna a koncessziós szerződésen, vagy a természeti kincsei kiaknázására létrehozott amerikai közös vállalat működési feltételein, stb."

Így van. Csak sokan ezt nem akarják érteni. Pl. Boldi sem. Itt egy igazi aktor/mozgató van a háttérben: az USA.
Tapi2021 2024.04.19 11:33:16
@Deak Tamas: "Tényleg nem létezik magyar nemzet, csak magyarul beszélő nép, mert ezt öntudatos ember nem tűrné el."

Csinálhatnánk azt, hogy....
Tapi2021 2024.04.19 14:14:27
@Gery87: Ez igaz, de mivel a jogos (biztonsági és nemzetiségi) igényeiket IS magasról leszarták...

Melyik nagyhatalom tűr sokáig, mindent el?

Olyan biztos volt, hogy elszakad a cérna, mint, hogy reggel felkel a nap. Csak a pontos ideje volt kérdés. A Bloomberg, meg az USA külügy, el is számolta pár héttel...
Nemrég említettem Mező Gábort, most ismét kell. Bekapcsolódott a Talpramagyar elleni kampányba, pontosan azzal a módszerrel, amivel a levitézlett Falkaházi-Karsai duó az új köztársasági elnök ellen. A lényeg: adjon magyarázatot felmenője életéről, meg hogy miért állít családi legendákat a…..
Tapi2021 2024.04.19 11:45:46
@Gery87: "Épp ezért amíg a tőke ilyen erős mindenhol, nincs organikus, tömeges beágyazódása a szocialista eszmének, nem lehetséges a rendszerváltás!"

Hát, ha a SZU-ban kevés volt az "organikus, tömeges beágyazódáshoz" majd 80-100 év... Meg a szocialista blokkban 40-50, azon a helyedben elgondolkodnék.

(Tudom, az nem az volt, majd jön jobb.)
Tapi2021 2024.04.19 11:48:48
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Közösségi tulajdon 2 módon működik:
- a közösség maga az állam,"

De ezt kipróbáltuk, és nem működött. Talán még Kuba, meg Észak-Korea tart ki ebben a hitben, de már Kína sem.
Tapi2021 2024.04.19 14:10:21
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Igen, ha rosszat akarunk kívánni a balosoknak, szocialistáknak, antifáknak, anarchistáknak... (a vörös sárkány összes fejének), azt kell kívánnunk, hogy élhessenek olyan rendszerben, amiért küzdenek.

Csak, hát ezt azért nem kívánom, mert nem csak ők szopnának, hanem az ártatlan többség is.
bircahang Soros adta, Soros elvette 2024.04.18 12:12:00
Talpramagyarék legnagyobb vesztese a Momentum párt, ezt igazolja már minden felmerés. Szerintem ezt érdemes mindenképpen elismerni Talpramagyar Péternek, ez valós teljesítmény. Nélküle meglett volna 1 EP-mandátumnyija a momentumosoknak. Most nem lesz. Vége van az egész bagázsnak. Én már a…..
Tapi2021 2024.04.18 17:51:18
@Gery87: Mégis valahogy az ország - benne én, meg még pár tízezer, energetikai otthon felújításra pályázó - NEM kaptuk/kapta meg a rávaló pénzt!!!

Akkor ez most hogy?

Ha csak a kormányt akarják szivatni, megbuktatni???
Tapi2021 2024.04.18 17:53:17
@SoltBrain: Példa?
Tapi2021 2024.04.19 08:32:55
@alöksz róz: Erre az adatok rácáfolnak.
Pontosan vezetve van, milyen pénz (pl. az EU-s) hová, mire megy.

Ez a kormány is csak úgy "lop", mint az összes többi a világon, hogy a megbízások egy részét a saját holdudvarnak adja.
Hol nem?
bircahang A szent hajléktalan 2024.04.12 12:12:00
A ballib kettős mérce újabb csúcsa. Én eddig évekig azt olvastam a ballib médiákban, hogy a hajléktalan az valami szent dolog, teljhatalamú entitás és a tökéletes jóság leképezése, azaz bármit, bármikor megtehet szabadon, s ennek akár a legenyhébb ellenzése is fasizmus, meg kódolt…..
Tapi2021 2024.04.17 16:10:17
@Gery87: "Nem fognak örökké udvariaskodni a csuti dagadtal meg a széljobb haverjaival."

A birodalom fél, ezt jelenti, ha elkezd erőszakot alkalmazni az ellenfeleivel szemben!

Mikor tiltottak be jobboldali, konzi kormányok, városvezetés..., balos, libsi, pogány rendezvényt???
Tapi2021 2024.04.17 16:11:16
@Gery87: ...az EU-ban!!!???
Tapi2021 2024.04.18 17:42:20
@Gery87: Évtizedek óta okádja a szart, a gyűlöletet, a becsületsértés határán is, az ellenzék szája Orbánékra, a jobb-konzi-kerdem. oldalra, ránk..., kit vitt el a fekete autó?

Senkit.

Hány ballib rendezvényt tiltottak be? EGYET SEM!...

Tények urak!

A CEU-nak is volt választása. És nem, nem a konferenciái, előadásai, sőt, nem is a pogány-woke-globalista-gender... agitpropja, aktivizmusa miatt lett nemkívánatos. Ezeket jó sokáig elnézték nekik.
Csak aztán már nem volt mérték.
bircahang Ilyen Európa 2024.04.17 12:12:00
A magyar kiskurva celebek "összeházasodtak". Önmagában ez még semmi, ma már alapjog nyugaton akár vécékefével is "házasodni". De amit a cikk se mer leírni: már gyerekük is van, vettek maguknak. Friss nyugati celebdivat: az emberkereskedelem. Húsvétre nyuszi, aztán megdöglik. Majd…..
Tapi2021 2024.04.18 16:16:57
@Gery87: "Nem különbek, de amit Birca sugall hogy "megrontásra vesznek gyereket" marhaság."

Világi szempontból igazad van. Nyilván nem akarják őket szexuálisan molesztálni.

Keresztény (zsidó, muszlim...) szempontból azonban azzal, hogy súlyosan bűnös kapcsolatban élnek és ezt, mint (jó) mintát adják a gyerekeknek, mégis elkövetik a megrontást.
Tapi2021 2024.04.18 16:18:21
@Gery87: Lelki, szellemi értelemben.
A magyar közeletben van pár rendkívül elterjedt politikai kamu. A kedvenceim: a független média, a szakértői kormány, a civilség, a világnézeti semlegesség, s végül: az ideológiamentesség. Persze egy ideológiákkal nem foglalkozó szervezet lehet ideológiamentes. Pl.…..
Tapi2021 2024.04.17 15:53:44
@Gery87: "A kapitalizmus vége az lesz, hogy mind beledöglünk."

Hogyan és miért?
Tapi2021 2024.04.17 15:57:21
@Gery87: Nem. A kapitalista gazdaság egy országban azt jelenti, hogy az országnak van SAJÁT kapitalista/magán gazdasága!

Ha nincs, és csak "kizsákmányolt" ország, akkor ott nincs kapitalista gazdaság, nekik nincs.
Ha lenne, nem mások kiszolgáltatott rabszolgái lennének.

Ahol nincsen erős, saját magángazdaság ott vannak nyakig a szarban. Ezek főleg a feudalista ÉS a (volt) szocialista országok!!!
Tapi2021 2024.04.17 16:03:33
@Gery87: "Nekünk attól hogy Mészáros magyar, kurvára nem lesz jobb!"

Valójában de, ahogy a németeknek is jó, hogy a VW csoport, Audi, BMW... stb., német.
A német gazdaságot erősítik! Attól függetlenül is, hogy számos más országban is van gyáruk.

Balról összerakni ezt nehéz.
bircahang Bolgár-Talpramagyar 2024.04.16 06:06:00
Nagy élmény: a pénteki Talpramagyar-interjú a Klub Rádióban. Ez maga az interjú: a teljes adás pedig itt Ami legjobban tetszett: a ballib keménymag tombol. Egyrészt Talpramagyar többet beszél Gyurcsány ellen, mint a Fidesz. De ez a ballib tábor egy részében is létezik.…..
Tapi2021 2024.04.17 15:40:38
@2024: "Russzofóbiátlansága nem fog tetszeni a nyugati pénzelőinek."

Ó, még bőven megvilágosodhat! Újra. És újra...
Tapi2021 2024.04.17 15:44:18
@GyMasa: Persze, de ehhez gondolkodnia kéne a balosoknak!

Másrészről ők nem is azt mondják, akarják, hogy mindenkinek legyen autója, lakása, jó megélhetése..., hanem csak azt, hogy mindenki legyen egyenlő.

És mivel ez egy kb. félkoldus szinten biztosítható MINDENKINEK, hát akkor úgy!!!

Köszi, NE!!!
Tapi2021 2024.04.17 15:46:36
@Gery87: "A "nyílik az olló" pont az fejezi ki hogy nem, nem élnek jól az alul lévők,,,de szuperértetlenkedjél az biztos hasznos....."

Nem ezt jelenti, hanem, hogy nő a különbség a két "szár" között.
Ebből nem következik, hogy az alsó szár süllyed! Csak az, hogy nő a különbség. Ami úgy is nőhet, hogy közben mindkettő emelkedik! Csak a felső szár jobban.
bircahang Ballib pánik 2024.04.15 06:06:00
Lassan becsenget a valóság: a ballibek kezdik észre venni mi zajlik. A két fő áldozat pánikol. A Momentum öngyilkos hangulatban, de a kétfarkú ballibbantak is gyászban vannak. A legviccesebb: azok a ballib megmondóemberek, akik értik mi van, jelenleg árulóknak számítanak, hiszen nem…..
Tapi2021 2024.04.16 13:24:19
@GyMasa: Bocs, az előbb kevertelek Geryvel! :-)
Tapi2021 2024.04.16 16:39:30
@GyMasa: Igen, erre mondom, hogy egyedül a DK-nál van pénz, paripa meg magához való ész.
Tapi2021 2024.04.17 15:38:40
@GyMasa: "Hát, ha lenne eszük, de különösen Ferencnek, akkor azonnal meglépné azt, hogy befejezi a politikai karrierjét és elmegy valami szakács bloggernek!"

Ne viccelj, unatkozna! Na, meg az ambíció, az egó!!! És ő milliárdos, mit veszít ezzel a politikai játszadozással? Semmit.

"Ezzel tudná a legtöbbet használni az egész országnak!"

És ez mióta szempont neki? Szarkazmus?
bircahang Kit lehet kirúgni? 2024.04.11 06:06:00
Lássuk a ballib tanítást az alkalmazottak szólásszabadságáról! Amikor a liberális focicsapat edzője interjúban olyan véleményt fogalmaz meg, mely nem egyezik a csapat vezetőségének véleményével, akkor is ha a vélemény nem érinti az edző munkáját, akkor a hibás az edző, hiszen minek ugrál, meg…..
Tapi2021 2024.04.12 08:40:01
@ZorróAszter: "Ez utóbbinak csak az mond ellent, hogy azért valahová nagyon lentre, mondjuk a Bibalybasznádi Hírlap Online Youtube csatornájára csak beférne."

Ha nincs alattunk egy erős kapcsolati háló, simán ki lehet esni a szakmából évekre vagy végleg.
Főleg, ha már nem kezdő vagy, mert ők még "mindenre jók". De akinek már van múltja, neve, az nehezen fér be skatujákba, parancsot sem teljesít lelkesen...
Ezért inkább nem kell. "Fentről lehet nagyot esni."
Tapi2021 2024.04.12 08:43:00
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Pedig a franciák megérdemelték volna a szocializmust (a gyakorlatban, nem csak pofázni róla, ahogy nyugaton csinálják)!!!
Tapi2021 2024.04.12 11:08:42
@Gery87: Szerintem is ostobaság volt Tarrból "mártírt" csinálni.