Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ksbrck

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Évek óta egyik kereskedelmi csatornának sem sikerült olyan műsort csinálnia, amiről nem csak a Barátok közt-függő zöldséges beszél, hanem az egész ország. Ami nem csak a Story Magazinban téma, de a kocsmákban is felhangosítják a tévét az adás alatt. A Megasztár és az…..
Levélírónkat és családját kétszer zavarták el az okmányirodából azzal, hogy nem tudják megcsinálni a gyerekek útlevelét, pedig mind a kétszer megtehették volna. De az ügyintézők kényük-kedvük szerint értelmezik a tövényeket és szabályozásokat. Létezik az…..
ksbrck 2010.10.04 18:38:41
135 ezer eurós Maserati GranCabriót ajándékozott a Ferrari a spanyolnak, mert megnyerte a bahreini nyitófutamot.Az olaszok győzelmi prémiumként adták a 440 lőerős, 4,7 literes, V8-as gépet, ami a testvérgyár egyik legújabb és talán legszebb modellje. A Maserati-honlap szerint…..
Kedves Munkahelyi terror blog!   Tavaly augusztusban váltottam munkahelyet jobb fizetés reményében, de így fél évvel később azt kell mondjam, bár ne tettem volna. Az új munkahelyen én vagyok az egyetlen, aki nem dohányzik,ráadásul asztmás is vagyok,így nem tesz túlságosan…..
ksbrck 2010.02.14 14:35:52
@respecta /01:

azt kéne megértenetek végre, hogy a dohányzás nem attól lesz ártalmas, undorító és/vagy idegesítő, hogy tiltva van, vagy nincs tiltva. ez k*rva1szerű ám..., ha csak 1szer is belegondolnátok...
ksbrck 2010.02.14 15:01:20
@az igazi Sipi:

aham, és azt minek hívják, ha én NEM AKAROK CIGIFÜSTÖT SZÍVNI, NEM AKAROK BÜDÖS LENNI TŐLE, DE MÉGIS KELL/AZ LESZEK??? mert 1 nemdohányzó eldöntheti, hogy nem akarja ezeket, de attól még ugyanúgy szívnia kell közvetlen és közvetett értelemben véve is, mert a nemdohányzó ebben az országban k*rvára le van szarva... nem kell válaszolnod! a gondolkodással többre mennél!
ksbrck 2010.02.14 15:38:46
@Strici:

strici, te vagy az én emberem, látom! :) ;)
A dohányzás életstílus. Legtöbben szinte észre sem veszik és már a dohányzás nyújtotta életritmus rabjai. Milyen már a kávé cigi nélkül? És mit csinálsz szex után? Hogy kínálod meg a csajt cigivel, ha nem dohányzol? (Egy ismerkedési lehetőséggel kevesebb.) Hogyan…..
ksbrck 2010.01.27 16:39:58
@Elcseszett nick:

mire célzol?
ksbrck 2010.01.27 16:42:07
@nehülyéskedj:

nem hiszem, hogy idegbeteg önzésre, illetve az empátia totális hiányára utalna, ha nem akarom tovább tűrni, hogy mérgezzenek...
ksbrck 2010.01.27 21:08:57
@az igazi Sipi:

te vagy 1 igazi önjelölt faszkalap, zéró intelligenciával, zéró empátiával, zéró tisztelettel az embertársaid iránt, ugyanakkor óriási arccal és pofával... pfíjjj! az ilyeneknek 1 lakatlan szigeten lenne a helyük, odavalók vagytok mind, nem emberek közé.