Adatok
Krisa
0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Lars Ulrich dobos szerint 2011 nagy dobása lesz a Metallica számára, hogy nekilátnak az új lemezük megírásának. Ulrich elmondta, tulajdonképpen 2006-2007 óta csak turnéznak, úgyhogy éppen itt az ideje egy kis kreatív munkának megint. Amellett, hogy újra útnak indulnak a Slayerrel,…..
Krisa
2010.11.15 19:57:22
oszt minek..?
Régi kedvencünk, Fanka újra hallat magáról, ezúttal Kovács Ákosnak üzen. A rappernek két tanúja is van arra, hogy Ákos egy kávézóban mondott valamit a politikai foglyokról, és mint egyik nemzeti érzelmű, számos rajongóval rendelkező, rájuk nagy hatással lévő zenész kéri a…..
Krisa
2010.02.28 15:41:09
A Microsoft nem feltétlenül épelméjű vezetője szerint az iPhone öt éven belül elbukik. De Steve Ballmer nemcsak az Apple mobiljának, hanem a Nokiának is sötét jövőt jósol, a vállalatok üzleti modellje miatt: már nem sokáig lehet sikeres egy olyan telefon, aminek a hardverét és…..
Megérkezett a várva várt új firmware, a frissítés robosztus, 237 megabájtot kell lerántani a szerverről, hogy a 2.1-es szoftver egyáltalán szóba álljon velünk. Kábé 10 perc alatt felment a frissítés a kölcsöntelefonra (nem az enyémre, mert az ugye elromlott). A nagy…..
Komolyan mondom, hiányzik. Pár napja nincs velem, de úgy hozzászoktam már, hogy nem kell a laptopot kinyitni, amikor csak át akarom futni a híreket, megnézni a levelezésemet, esetleg, hogy mi ez a borzasztó Zs-kategóriás film a tévében, amiben épp az előbb harapta le a gigantikus…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz