Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gézamalac (HajráPiniésLobi)

0 bejegyzést írt és 239 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves, beoltott és oltás nélküli, Ancsa kedvelő és kevésbé kedvelő kitartó VV HV rajongónak! Itt az utolsó JLB, ezúttal a legjobb nem győztessel, Lóbelttel, akinek a nagyinterjúja mellé már most kiteszem a 8milliós számlálót és egy egyszerű ding jelzéssel…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.03.25 18:21:40
@Fálki: A média egyértelműen azokat az embereket vonzza tehetségtől függetlenül, akik meg akarják mutatni magukat. Az anyáink idejében játszódó Ki mit tudokba belenézve kb. nem értem, egy-egy produkció hogy jutott képernyőre (illetve biztos kiváló dolgozó volt a szülőjük, meg jó pártkatona, de ezt hagyjuk). Az igény akkor is megvolt a magamutogatásra, csak a lehetőség volt kevés.
A VV-kről nem tudok nyilatkozni, mert csak a 4-5-öt néztem és most a 10-et. A tinglitangli kisgyerekek bármilyen jövőkép nélkül akkor is jelentkeztek szerintem, csak akkor a szerkesztői döntés inkább az idősebb, "erotikus múlttal rendelkező" játékosoknak kedvezett. Azt nem tudom, milyen koncepció alapján került be Attila, de az egyik legjobb döntés volt szerintem. Viszont minden taktikussága ellenére ő is egy nagyon sérült ember. Elképesztő reakciókat adott nagyon emberi élethelyzetekre. Őt mondjuk el tudtam volna képzelni valamilyen provokatív műsor vezetőjeként, de nem tartottak rá igényt állítólag.
@MozambikiZombi: Nekem is szimpatikus amúgy Vivi, mert a VV lakók közül a normálisabbak között volt, de még így is feltűnő, hogy mennyire befolyásolható. Eddig azt hangoztatta, hogy Martfűazisten. Most már sokszor alszik Pesten hol itt hol ott és nagyon tetszik neki a nyüzsgés, meg az életforma. Igazából :D IGAZÁBÓL féltem őt, mert befolyásolható és nem szeretném, ha elkapná a gépszíj, elherdálná a pénzt és lezüllene.
Mercit (szerintem nagyon helyesen) elvitték a tesói külföldre, mert jól ítélték meg, hogy nem kell neki azokkal barátkoznia, akik most meg akarják lovagolni a népszerűségét. Már ha ez sajnálatosan bizonyos körökben annak számít.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.03.26 07:08:53
@TheLynx70: Persze, hogy emlékszem. Nem neki kellett volna nyerni, akkor talán normális élete lehetett volna. Csernushoz nem tudom, járt-e vagy csak a műsor kedvéért ült be hozzá.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.03.26 07:19:51
@Gia: Ó milyen gyönyörű!
Azt hittem újabb hosszú párbajos adásról tudósítok majd de úgy látszik már a szerkesztők is nyíltan vállalják, hogy így a véghajrában még annyira sem foglalják le az ápoltakat, mint az elmúlt bő száz napban, így csak tippelni tudunk, hogy a villalakók csütörtöki napja masszív seggvakarással telt.…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.27 23:03:00
@dmr94: Köszönöm a hogyvoltokat, nagyon szeretem, ahogy írsz. Pin(i)den TISZTELETEM!
Helló és halló minden kedves és kevésbe kedves olvasónak, itt van a tavasz a nyakunkon, süt a nap, 20 fok van, lassan véget ér ez a csodálatos évad, gondolom Ti is mindannyian tudjátok mi lesz ebből márciusban? Hó. Szóval lesz még ebből rábaszás, most viszont annyi dolgunk van, hogy nem is látom a…..
Ancsa köszönt mindenkit a mai (tegnapi) összefoglaló elején széles kézmozdulatokkal és még szélesebb jókedvvel és gyorsan elhadarja, hogy csütörtökön párbaj, pénteken párbaj, szombaton pedig Lö Finálö, szóval ebből a kis stúdióból utoljára jelentkezik be, mert mostantól igazán felpörögnek az…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.25 23:56:32
@Mme Chauchat #TEAM Bála: Nekem is svéd vakciCa kell. A kínai kicioccót meghagyom nagyjainknak
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.26 00:25:42
@Kosztarika: Mindenképpen. Utólag is. Nem vagyok nagy ivós, de egy pálesz nem pálesz. Egészségedre!
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.26 15:17:25
@Gia: Boldog szülihetet!
Rákanyarodtunk az utolsó hét elnevezésű autópályára, ahol az események drámaian fel fognak pörögni, ígéri nekünk Anikó zöld nejlonzsákba csomagolva. A pörgetést egy bulikával indítjuk, merthogy eddig csak minden másnap volt buli, és egyébként is pontosan 100 napja szagolják egymás láb és gátszagát…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.23 12:48:27
Na, hát először is hosszú idő elteltével beköszönök kicsit
www.youtube.com/watch?v=ag_gBTzc_4U
Folyamatosan pár adással és HV-tal a csapat mögött kullogok, de most egy renátói csavarral előbb a legutolsót olvastam el/néztem meg, így valamelyest képbe kerültem és talán valós időben beszélhetek most másokkal.
Ami Bálintot illeti, szerintem is benne lesz az utolsó háromban, bár nem szeretném, inkább csajos végjátékra szavaznék (Vivi-Robi-Merci), ha lehetne. Bálint számomra az első héten kimutatta az agresszív énjét, amikor a hűtőkievő Mercédesszel összekülönbözött és kb. azzal a hímdominanciával nyilvánult meg, amit Gina is felhozott ellene. Csak míg Gina szabolcsi kiképzést kapott, Mercédesz (számomra érthetetlenül, hiszen miskolci lyány), evésbe menekült miatta.
Robi állítólagos sunyiságát nem akarnám mentegetni, vannak huncutságai, pl. amikor eldugta a csokikat a többiek elől, de szerintem nem beszélte ki jobban a jelen nem lévőket mint a többi ápolt. A pénzes történethez nem tudok hozzászólni, majd csak holnap. Az viszont szinte biztos, hogy ha ő nem biszexuális, hanem homo, csak eddig maga sem tudta biztosan, akkor a mai szörnyen keresztény Magyarországon bőven hiheti azt, hogy rejtegetni valója van. (Tudom, egyesek szerint ez csak divat és már puszta nézéssel terjed a hóbort). A homoszexuálisok pedig - mint az elítélt kisebbség - tagjai óvatosabbak, nem állnak bele úgy konfliktusokba, mint a rettenetesen macsók, mert végső érvként megkapják, hogy "ne pofázz bele, te buzi!"
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.23 13:12:59
@Spitzbauer: :DDD Ezen nem veszünk össze :D Hajrá Lobi!
Nem Mercikére gondoltam, hanem az elején kiesett csajra, aki talán az egyetlen diplomás volt a csapatban. A lila hajú
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.23 13:21:13
@Spitzbauer: Nekem az elején szimpatikus volt, mert karakán csajnak tűnt, de pont a bálintos konfliktus után úgy viselkedett, mint egy megszeppent pincsi. Biztos nem bírta volna a későbbi svédes vitákat. Jobb volt neki így az elején kiesni, mert odakint talán tudja kontrollálni a bulímiáját. Mercike pl. nem tudja. Most még csak túleszik 0 hasznos tápértékű, millió kalóriás kajákat és nem hány, de odakint, ahol senki sem fogja látni, szerintem ismét vékonyra hánytatja majd magát.
Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, a csodálatos valentinozós adás is nekem jut, meg vagyok én áldva ezzel. A kommentszekcióban pedig tegnap este kívánságműsor volt, szóval még extra feladataim is vannak.. Meg vagyok én áldva veletek is. PP van ma és ennél többet nem is tudnék…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.16 12:18:57
@SelyemSonkaPini:
"ZENEI TÉREN ??? Így hívják a pénzért szopást ? "
Egyrészt :DDDDD
Másrészt ki tudja? Ha van Rákóczi tér, biztos van valamelyik kisvárosban egy Zenei/Zeney tér is. Ott kiteljesedhet
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.16 12:28:16
@.Doktor.Szöszi.:
"amikor Daniella beszél, annyira nem hangsúlyoz, hogy mindig ez jut eszembe:
a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem..."
Na meg nem mindegy, hogy Szegény ember vízzel főz, vagy szegény ember vizel, főz. Ja, de! Daninál ez is egyszerre megy
Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, Ármándó végre előkerült önkéntes száműzetéséből, szóval mindenki megnyugodhat, nem az Exatlonba castingolták be. És a Kék Osztriga bárba se. Ma is én vagyok és ha igazak a hírek, akkor már csak két hét van vissza az idei Ápoltak viadalából,…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.13 13:44:02
@SelyemSonkaPini: Ugye milyen koravén fejük van a mai tinikhez képest? Igen, az életkor megnőtt, az emberek magasabbak, talán testesebbek a nagyobb tápérték miatt, de a fogamzóképesség még mindig 10 éves kor körül kezdődik és kultúra kérdése, hogy kihasználják-e. Ezzel együtt fejben nem összeszedettek a srácok.
@silvermansarah: az élethosszig tanulás az uralkodó osztálynál és nemeseknél minden korban jellemző volt, bár a szegényebb rétegek tényleg leginkább az ösztönök szintjén mozogtak. A gazdagok mégsem 30 éven túl házasodtak, hanem nagyon is korán.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.13 14:53:17
@silvermansarah: Semmire sem válasz, csak hogy a cikk szerint nyugaton elkényeztetik, ugyanakkor irreális elvárásokkal, lelki terrorral gyereksorba kényszerítik a fiatal felnőtteket, míg keleten fokozatosan válnak felnőtté és ismerik meg határaikat, képességeiket, sőt kötelességeiket. Szóval nagyon sarkít és fehér-feketén ábrázol sokmindent. Keleten talán nincs felértékelődve a tanulás fontossága? Kína a kommunista rendszer ellenére gazdaságilag kapitalista ország. Ezt a hatalmas fejlődést csak szorgalommal és megszerzett tudással lehet fenntartani. Mégis ott az emberéletnek nincs akkora jelentősége és a "majd mi megmondjuk, mit gondolhattok" még mindig létezik, kvázi gyereksorba taszítva embereket. Nyugaton pedig szintén lehet látni számos ellenpéldát ha nem is országnyi mértékben, ahol a gyerekeknek nem természetes, hogy mindent a seggük alá tesznek, hanem részt vesznek a családi munkákban, nyári szünetben dolgoznak, képességeiknek megfelelő elvárásokat támasztanak velük szemben és annak ellenére, hogy később tanult, esetleg művelt emberek lesznek, a kamaszkor minden hisztijét, kilengését, rossz döntését átélték
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.13 14:55:45
@K_Attila: Esetleg ivós játék? A ledegradált se hagyjuk ki
Helló Dolly! Akarom mondani Ancsa, mert Ancsa köszönt minket és úgy néz most ki, mint a szegény ember Dita von Teese-e. Mielőtt igazán belemerülnék az összehasonlításba és megkérdőjelezném előbbi megállapításom, már kezdődik is az első bejátszó. A Ki a legzavaróbb? és a Ki a legpazarlóbb? szavazás…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.04 13:59:41
@Fálki: Nekem ez van összerakva már vagy 10 éve. Most látom, hogy milyen ritkaságot fogtam ki
www.rarepuzzles.com/product/1000-clementoni-sleeping-fortune-franklin/
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.04 15:55:23
@hereverő heverő: Mercike szerintem is megérdemelné, hogy normális értékrendű emberek között éljen tovább. Megérthetné közöttük, hogy a szex nem egyenlő szerelemmel, hogy nem a nyávogástól és tapadástól lesz valaki nő. Talán a tanulás iránti vágy is előjönne belőle, ha kellően motiválnák, mert az angoltanár minden dicsérete is boldoggá tette.
  Négy héttel a jubileumi évad vége előtt úgy döntöttek a műsor készítői, hogy ideje megtartani a Visszarázódás Hetét. Értem én, hogy ennek most van értelme, mert hét csimpit érdekesebb kiidegelni, mint négyet, de a célt semmiképp sem éri el a nyuvasztás, ha vasárnaptól visszaállunk arra amit 79…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.04 13:39:44
@mozambikizombi: Azért én köszönöm, hogy leírtad. A facebook-on mi többnyire saját névvel, profillal beszélgettünk és számomra azért is fájó, hogy még itt a névtelen közegben is vacilláltál az elküldésen. Mert az áldozatok is hibásnak érzik magukat és nem merik felvállalni az őket hibáztató válaszok miatt.
Sarah leírta, hogy Vivi pont úgy reagált és azokat mondta el, ami a megerőszakoltak tankönyvi esete. Mégis fura nekem, mert a történtek utóhatását nem érzem rajta. Szóval elmondja, hogy megerőszakolták, nem hisznek neki, sőt hibáztatják, gúnyolják és ő fapofát vág, aztán rá két nappal már viháncol, meg a pinijét emlegeti és túltolja a szexualitást. Nem látok rajta zavarodottságot, szégyent (amiért ez kibukott belőle), tehetetlen dühöt azokkal szemben, akik nem hittek neki, Tudom, két ember sem reagál ugyanúgy akár ugyanarra a szituációra, de akkor is zavaros. Olyan, mintha két lány lenne benne. Nem vagyok pszichológus, de elég jól tudom értelmezni az emberi viselkedést és Vivi kb. minden másnap új arcot mutat.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.04 13:55:04
@silvermansarah: Hát jó, legyen, bár ő már nem volt tini
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.04 14:47:04
@silvermansarah: Nem is kell, sokat olvastam a témában évek során, jópár emberrel is beszélgettem róla. Csak vélek némi ellentmondást abban, hogy előbb elemzed Vivi viselkedését a videó alapján és sorra jön a tipikus, ez is így szokott lenni, jellemző, stb. megjegyzés, tehát Vivi hozza a tankönyvet. Aztán pedig a felvetésemre (nem viselkedik úgy, ahogy ezt pár tucat nő elmondásából tapasztaltam), jön a semmi sem fekete vagy fehér megjegyzés. Ők sem viselkedtek sablon szerint, csak volt néhány közös pont mindannyiunk viselkedésében.
Éé mégmielőtt... Vivit nem hibáztatom ha történt konkrét erőszak, vagy akár valami nem jól elsülő dolog, amibe meggondolatlanul belement és később erőszaknak élt meg. Ha rossz érzést váltott ki belőle, már áldozat.
@.Zsu: sosem mondanám, hogy van egy elvárt viselkedés ilyenkor. Ha lenne tipikus külső jele, az áldozat környezete rögtön látná és el is hinné. De Vivit fura és érzelmes lánynak látom és abba nem fér bele (nekem), hogy egy durva, pofátlan és váratlan kérdésre ilyen higgadtan tudjon válaszolni. Kivéve, ha 15-ször elpróbálták ezt és megvárták, amíg képernyőképesen reagál. Amilyen a szerkesztői gárda erkölcsi érzéke, simán kinézem belőlük.
Na mindegy is, részemről kivesézve.
Helló és halló minden kedves, kevésbé kedves és a nekik címzett kommentekre egyáltalán nem reagáló olvasónak! Vasárnap van, párbaj utáni nihil, ilyenkor szoktak a legnagyobb semmik történni. Tematikus hét nincs, kutyapicsázás nincs, mindenki le van nyugodva és/vagy sokkot van kapva a tegnapi…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.02 16:04:37
@repuloezustmokus: Szerintem az argentin cikkeket magyarról lovárira fordítja. Más variációt nem tudok elképzelni
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.02 16:43:21
@repuloezustmokus: 1. sor jobbról a 2.?
Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak! Ahogy már tegnap mondtam is, ma társaságban nézzük a VV-t, olyanokkal, akik tudják hogy mi ez, de nem láttak egyetlen percet sem az évadból. Igen Ármándó, van közöttük lány. Live HV-zok, mondom rá a telefonomra az okosságot, aztán ebből…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.31 23:22:07
@mozambikizombi: Na, hát majd elfelejtettem a legfontosabbat. Köszi! Alfalfa csak egy lehet
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.02.01 10:13:27
@Cérnahuszár adraconis.0.01: Köszi a mesét! Jó volt reggeli közben visszaolvasni. Szegény Lábnélküli Károly.
Olyan korán vége van a legtöbb "tematikus" hétnek, hogy rendszerint lemaradok róluk, ami a hogyvoltírást illeti, így retrospektíve csak annyit fűznék hozzá, hogy meglepetésként ért Zsolt gazda személye, én azt hittem erre a szerepre is Sztropacsek Gusztávot delegálja majd a szerkesztőség. Az idei…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.30 22:30:26
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):
Na, soványmalacvágtában:
Az ápoltak a két lány fényképének elmondták a véleményüket. Virág szépen beolvasott Frunak, Dani meg szokás szerint önmagát fényezte közben. A többiek a megszokottat hozták.
Elbúcsúztak a lányok. Viv melegítőben ment ki, a lakóktól kölcsönkapott cuccokban, minimál sminkben, Fru meg rettenet szemöldökben, kikerázva.
A legjobb pillanatokban voltak kellemetlen bejátszások, pl. Vivi "hazugságai"-ról, Frunál pedig a beköltözős kisfilmhez képest eltéréseket hozták jó érzékkel.
Szóba került, hogy Fru milyen komoly karakter, meg erős, büszke, csodálatos teremtmény, Vivi meg Fru szerint ehhez képest egy kis görcs.
Most szünet van, közben folyik a rúdtánc párbaj, amit tuti, hogy Fru nyert meg, Vivi általános mozgáskultúráját látva.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.30 22:42:41
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Megtisztelsz a véleményeddel! Sajna nincs írói vénám, meg humorérzékem sem.
Most Robi mondja a martfűi csodáról a kortesbeszédet. Csumpirudi, meg a többiek.
Mire leírtam, addigra Marci izzította a védőbeszédet a padlóról felálló, koronát igazító királylányról. Mindenképpen vissza kell küldeni őt, mert megígérte neki, hogy együtt jól bebaszcsiznak.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.30 22:44:21
@TheLynx70: Szia Földim!
Igen, de nem vagyok sem csupasz, sem vak :)
Tart még a gazda-hét, ez egyre nagyobb fájdalmat okoz minden lakónak. Főleg Mercikének, akinek az élet fáj eléggé önmagában is, kínjait pedig csak tovább fokozza a koránkelés. Azaz fokozná, mert baszik ő fölkelni, vannak elegen a többiek hogy megoldják a műanyag tehén megfejését, meg hogy jól arcon…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.30 17:32:23
@mozambikizombi: Teljesen egyetértek. Ráadásul nem elég, hogy egyébként is meglehetősen beteg társaságot szedtek össze, szinte az összes életének egyik mélypontján jelentkezett a játékra. Elég rossz kombó az ő szempontjukból, "élvezetes" az arra éhes közönség részéről.
Ancsa köszönt minket a 74. összefoglaló elején. Azt kell mondjam, ma nagyon egyben van: jó a smink, jó a séró és ez a lehetetlen anyagú felső is jól áll neki. Hozzá képest Virdzsó és Merdzsó eléggé le vannak rongyolódva, nem tesz jót nekik a Gazda-Hét. Azzal kezdünk, hogy a két jobb sorsra érdemes a…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27 22:40:32
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27 22:51:08
A szemfülesebbek bizonyára észrevették, hogy ez a poszt egy teljes napot késett, a még szemfülesebbek pedig azt is, hogy valamilyen oknál fogva az összes Facebook posztunk eltűnt. Az összeesküvés-elméletek rajongóit szeretném ezúton is megnyugtatni, a két esemény között összefüggés ugyanis nincs,…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27 16:29:24
@ppupu (sivatagi sárkány): Ha a mostani vezetéknevek egy része foglalkozásokból alakult ki, akkor 100 év múlva lehet Ingatlanközvetítő Evetke vagy Rendszerfejlesztő Quanon is akár.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27 16:50:55
@ErdélyiSárkánylány: Szintén erdélyi sárkány. Azt nem tudom, hogy Magyar Mennydörgő vagy Havasi Redősszárnyú-e. Majd ő elmondja, ha akarja
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.27 16:56:20
@Rrami: Szerintem keverte az exportálnival és a haver Svájcban menedzseli a "szobalányokat". De hát mit tudhatom én, nem értek a showbusiness-hez
Peti ismét bemindenezett állapotban fogad minket, ennek állít emléket a bejegyzés végi galéria ám előtte nézzük hogyan telt az ápoltak utolsó "tanulós" napja. Minden bizonnyal a tetőfokára hágott már a fáradtság és a stressz a benti mostoha körülmények miatt, így egy kis meditációs foglalkozás várja…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.23 22:34:04
@edimörfi: @Sirlemming:
Úgy értettem, hogy mivel a szüleinek étterme van és kis város, gondolom a fontosabb társadalmi eseményekre meghívják őket akkor is, ha nem szponzorálnak. Vivcsó meg saját jogon max a volt középiskolájában vehetne részt mint végzett tanuló, ezért a többire inkább a családi neve miatt hívják.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.23 22:45:22
@edimörfi: Az biztos, hogy Te jobban ismered őket. Én csak csendben találgatom a szereplők háttértörténeteit és próbálom kitölteni a réseket, mert a benti Vivi nem passzol a kintről mutatott képhez.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.23 22:48:42
@SirLemming: Köszi, de nem tettem különösebb erőfeszítést. Lsd. edimörfinek adott válaszom
Megsértődés Merci Módra Pirított Fru Morzsákkal Díszítve  Végy egy kisebb darab Mercit és egy előző nap láb-, és kézsúlyokkal bepácolt Mót az ágyon. Ételünk akkor lesz tökéletes, ha az összetevők szigorúan baráti kapcsolatban vannak, erre a piacon érdemes rákérdezni vásárláskor. Helyezd őket az…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.22 22:23:40
@SelyemSonkaPini: :D Akkor Vivi kesztyűsbáb lett?
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.22 22:28:04
@SirLemming: :DDD
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.23 15:24:38
@SirLemming: Amúgy kikkérem magamnak, hogy malacként csak egy személyre tudtok gondolni. Úgy tűnik, az én kimért betűmennyiségem és meglátásaim nem érik el az ingerküszöböt sokaknál, de azért malacként aposztrofálom magam. És nem, nincs olyan, hogy főmalac és almalac
  A mai nappal a Vízöntő jegyébe léptünk - ezt reggel hallottam a rádióban – és megtudtam, hogy mi vízöntők rendkívüliek vagyunk, különlegesek, intellektusunk nem mindennapi! Ha nem kapaszkodtam volna éppen két kézzel a kormányba, még meg is veregettem volna a saját vállam, hogy érezzem a…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21 22:54:38
@Adamadam: Ezt én akartam írni!
Múval jól kicseszett, hogy nem kellett tovább hallgatnia a hülyeségeit.
A Harry Potter rózsaszín bűbájos gyilkosa lehet a példaképe, hogy Bálinttal büntetősort írat.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21 23:29:08
@Kosztarika: A füle már egyik villalakónak se szűz, mert a hamis furulyaszó batyta mindenki hallójáratát.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.21 23:33:14
Érdekesen indult ez a hét több szempontból is, emiatt csak egészen minimális mértékben húzódik feljebb a szemöldököm, amikor rájövök, hogy az RTL hivatalosan is elengedte a műsor kezét, és mostantól Péter és Ancsa kétszemélyes stábként működtetik a boltot: Ancsának már a haját sem lőtték be, és…..
Mindenki szerencséjére hét közben nem voltam ügyeletes egyszer sem, engem ugyanis a kutyák a legkevésbé sem hoztak lázba, így nem bánom, hogy ebből kimaradtam. Peti mai pulóverével Tony Montanara emlékezik, akinek nagyon-nagyon csökkentett üzemmódú verzióját tudnám elképzelni Danival vagy Renátóval…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.16 23:32:17
@MsIreneAdler: Én is, de 6-nál abbahagytam. Tisztelet ide vagy oda
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.16 23:38:45
@ppupu: Ááá! Lámacsulával eltérítettem
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.16 23:41:24
@VV10 Velőtrázó Vélemény: A tevepinire nálunk azt mondják, hogy McDonald's
Péternek valószínűleg időpontja lehet körmöshöz az adás utánra, mert úgy hadar, mintha nem lenne holnap, annyit azért sikerül kihámoznom, hogy Rencsi Mót hívta ki (0.01% - 99.99%), a napi szavazásban meg arról kellene döntenem, hogy kit fog jobban megviselni szerelmének kiesése, de nem fogok. Fru és…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.16 00:08:00
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.16 00:11:11
@VV10 Velőtrázó Vélemény: VaZSembör? Akkor azért nagy a bele, mert ott tartja az életben tartó csodakütyüt?
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.16 00:13:39
@Kiégett Hobbynyúl: Naja. Bálint volt eddig is a villapszcihológus, csak most már Popper helyett Csernusban csapatja
Ha kedd, ha szerda: Zsákba Macska! – ha kedd, ha szerda (esti adás) én írom meg hogyvót, hogyNemvót! S mivel tegnap szerda vót, hír áj em zisz iz mí.Ez meg itt a tegnapi záró jelenet folytatása Vivivel, akit Mó és Merci hallgat a teraszon. Vivcsó pityereg, Mó kérdezgeti és próbálja kideríteni miért…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.14 23:03:23
@MsIreneAdler: :D A világrekordok hetére kellett volna betenni: Mennyit vigasztal 0-ról 100-ra gyorsulva Dani, ha Vivi "legjobb barátai" haja kihullik az idegtől?
  Végre nálunk is havazott, így fülig érő szájjal érkeztem meg ma reggel. Fasza parkolóhelyet fogtam, volt idő elszaladni reggeliért, kiválót kávéztam, aztán az örömömnek egy csapással vetett véget a tegnap esti összefoglaló. Azzal indítunk, hogy Bálint nem tud aludni, mert mindenki horkol.…..
Napfényes hóolvasztó keddet kívánok mindenkinek és az a jó (...) hírem van, hogy világuralmi terveim apró részeként a HV-író csoportban is átvettem az irányítást, úgyhogy ma is én írok. A monitorok, telefonok és tabletek előtt ne legyetek restek hangosan ujjongani, örülni, táncikálni és tapsolni……..
Sziasztok hölgyek – urak, olvasók, kommentelők, facebookosok, indexesek és mindenki aki erre jár. Annyira unalmas volt ez a tegnapi rész, hogy nem tudom még most sem, hogy lesz ebből normális posztcsi. PP van ma is, valami elbaszott függőlegescsíkos ingben, inkább lenne akkor már jelmezben és…..
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.12 13:12:22
@hereverő heverő: Te vagy a kedvencem! Csípem a humorod.
Gézamalac (HajráPiniésLobi) 2021.01.12 13:57:04
@szociál: Nem is a végzettséggel van baj, hanem egyrészt ami a belső értékeket illeti, a hozzáállással, "alázattal", kitartással, tanulni vágyással, külsejét tekintve meg hát.... nem szép az arca, de még csak nem is különleges, a teste aránytalan, meg hagyományos modellnek alacsony is.