Tamás papa 2020.09.16 12:48:45

Itt a levelem folytatása:
Keresztyénként nem akarom és nem is tudom Önt meggyőzni. Köszönöm, hogy kicserélhettük egymással a gondolatainkat. Sokat tanultam Öntől, sőt a saját kis missziós szolgálatomban is bizonyára hasznosítani fogom észrevételeit, magyarázatait.
Isten áldja meg az életét, a családját, gyermekét vagy gyermekeit, a munkáját, hivatását!
A 90. zsoltár utolsó versével búcsúzom: „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata, kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá.”
Őszinte tisztelettel és barátsággal: Tamás papa

Tamás papa 2020.09.16 13:47:08

@G. Nagy László:
Úgy gondolom, hogy az egész levelezésemből kiderül, hogy - eddigi életemet átgondolva - hiszek néhány keresztyén alapvetésben, mint a saját bűnösségemben, vagyis hogy megváltásra és megjavításra szorulok. Elhittem és elfogadtam, hogy Jézus meghalt a bűneimért. A legnagyobb bűnöm az volt, hogy 55 éves koromig tudomást sem vettem Isten létezéséről. Nem a tízparancsolat megsértéséről beszélek - bár lájtosan számlálva is - naponta sokszor megsértek azokból is egyet-egyet. Azt tapasztaltam magamban az utóbbi 20 évben, hogy az állandó magam körül forgásból nemcsak isten felé, hanem embertársaim felé is nyitottabb,segítőkészebb lettem. Szolgálatokat vállaltam a kórházban, ahol betegeket látogatok (onkológia, pszichiátria, krónikus osztály /elfekvő/ stb. és próbálom vigasztalni, erősíteni őket. Ezen kívül egy idősek otthonában bibliaórákat tartottam egészen ez év januárjáig, amikor én magam is bekerültem egy nyugdíjas házba. Itt pedig bibliaismereti órákat tartok és egyéni lelki beszélgetéseken erősítem a nálam jóval elesettebb és idősebb bentlakókat. Üdvözlettel: T. papa

Tamás papa 2020.09.18 13:06:57

@G. Nagy László:
PS: A hétvégén volt a 30 éves osztálytalálkozónk. Az egykori osztályfőnököm - ferences szerzetes - még mindig lebilincselően beszél a szeretetről és a háláról, s valójában 100%-ban egyet is értek vele, annak ellenére, hogy a világnézetünk gyökeresen más. Önnel is ugyanezt érzem. Hiszem, hogy ez a lényeg. Hiszem, hogy sokkal több a közös bennünk, mint ami elválaszt minket egymástól.
Én is így gondolom. A szeretet és a hála valóban „hálás” téma. Hát persze: a világnézetünk lehet teljesen más, de azért gondolkodó és érző emberek lévén, egymást tisztelve, békességgel és kulturáltan meg tudjuk beszélni a dolgainkat. Ön, kedves László, erre szolgált követendő példával. Bárcsak sokan tudnának ilyen szellemben beszélgetni! Még ebben a „Téveszmék” blogban is találkoztam türelmetlen, személyeskedő, sőt obszcén kifejezéseket használó hozzászólásokkal. Remélhetőleg egyszer eljutunk oda, hogy érvekkel és nem durva szavakkal igyekszünk a vélt vagy valós igazunkat védeni, nézeteinket bizonyítani. Szeretném, ha az utánunk jövő nemzedék, vagyis az Öné, fenn tudná tartani az általam és Ön által is pártolt hozzáállást, stílust – már csak édes anyanyelvünk védelmében is.
PS: Most már a számokból látom, hogy a fiaimnál picit idősebb. Az első fiam 46, a fiatalabbik 44 éves. Nekem pedig idén lett volna az 55. éves érettségi találkozónk, ami a sajnálatos körülmények miatt elmarad. Remélem – ha élünk - jövőre pótolni tudjuk.
És most tényleg elköszönök Öntől - szerintem – a Biblia legszebb áldásával, amiben minden jó benne van, ami Istentől az emberre áradhat:
Az ároni áldás:
„Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!” (4 Mózes 6, 24-26)
Tisztelettel és boldogulást kívánva: Tamás papa