Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BlAdE

0 bejegyzést írt és 305 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az internetet és a magazinokat elárasztják az olyan kijelentések, mint: "Annyi idősek vagyunk, ahánynak érezzük magunkat." vagy "Nem az éveink száma határoz meg bennünket." és "A negyven az új húsz". Én teljesen egyetértek velük. Sajnos azonban néhány jelből arra kell következtetnem, hogy a…..
Nagyon régen nem láttam Frizbit, Hajdú Péter műsorát ugyanis önszántamból nem vagyok hajlandó végignézni, az Index meg van annyira jó fej, hogy nem kötelez rá. A Pataky Attilával ezen a héten készült beszélgetés láttán azonban meginogtam, lehet volna értelme nézni ezt a…..
BlAdE 2014.12.27 19:09:12
@sixx: de most nemár, hogy kajak irigy hónaljmirigyes videót halál komolyan gondol, ilyen egészen fasza helyesírással tökbolondnak lenni...
Az alsótagozatból a felsőtagozatba lépés egyik biztos jele, hogy az ember már nem kalózos szemfedőket firkál a tankönyvekben a fotókra, hanem pöcsöket. Vannak, akik ezt később sem növik ki, a péniszrajzolás a közösségi tartalom része a videojátékokban is. Volt ezzel elég…..
Én úgy tanultam, hogy Budapesten bárhonnan könnyű hazatalálni - már ha az embernek van ideje. Ha mondjuk kiütjük magunkat (vagy ne adj Isten leütnek bennünket) és felébredünk egy ismeretlen helyen, elég csak elindulnunk a csökkenő házszámok irányába és előbb-utóbb eljutunk a…..
Váci utca Így vonultak 1967-ben 2011.10.07 08:12:00
Újabb kedves, régi divatvideókat találtunk a múltból. Öt évig, 1966-1970-ig futott sikerrel a német televízió divatsorozata, a Paris Aktuell, innen a részletek. (A videók zenéjét utólag vágták alá, Pierre Henry jegyzi. Ő a musique concrète egyik úttörője, az elektronikus…..
Vajon van-e bárki ezen a földön, aki még nem játszott el azzal a gondolattal, hogy egy szép napon majd űrhajós lesz? Ki ne álmodozott volna fantasztikus űrkalandokról, miután megnézte a Csillagok Háborúja, vagy az Űrszekerek valamelyik epizódját? Ha űrhajóssá nem is, de…..
BlAdE 2011.08.26 18:41:13
@Corrupto{R}: nekem ez a weboldal nem tölt be, csak "connecting..." és azután nem csinál semmit. Azért kértem hogy ha esetleg valami kerülőlinkkel szolgálnál :)
A Silly Sausage megint egy Nitrome-játék, ami levett a lábamról, és megint olyan alapötlettel, amit más játékban nem nagyon láttam még. Főhősünk egy kutya, ami meg tudja nyújtani a testét, és jobbra-balra kanyarogni vele, mint kolbász a hentespultban. Bizonyos felületeket meg tud…..
BlAdE 2011.08.10 03:34:10
Naná, hogy a Szív utcában van!..
BlAdE 2011.08.03 18:08:25
@milliliteratura: ugy kommunista hogy hasonlít a cirillre és ami cirill az kommunista na. De ez nem az én logikám csak csatlakoztam a "kommunista betű" szókapcsolat alkotójához. Szal hamár azt akarja mondani hogy "kommunista betű" akkor inkább az enyémre mondja azt ne a táblásra. Értem?
BlAdE 2011.08.03 18:24:57
@milliliteratura: hátpersze, jók a verseid :)
A Challenge Accepted már címében jelzi, hogy olyan játékosoknak készült, akik nem riadnak vissza egy kis kihívástól. A játék főhőse egy cica, akinek Szemétparasztfölde helyszínein kell eljutnia először egy ajtónyitó gombhoz, majd az ajtóhoz. Dolgát nemcsak a szokásos…..
A Solarmax játékmenetét láttuk már a Nano Warsban és a Tentacle Warsban, ugyanazokra az alapokra épül: bázisainkról seregeket tudunk küldeni semleges vagy ellenséges bázisokra, minél nagyobb a sereg, annál gyorsabban foglalja el a bázist, és minél nagyobb egy bázis, annál…..
Ez is ritka szokatlan ötlet: a játék, aminek egy névmás a főszereplője. Pontosabban két névmás, "az" és "én", vagyis angolul "It" és "I". It jól elvan, amíg egy szép napon a t betű magára nem hagyja. Erre I útnak ered, hogy megkeresse az…..
BlAdE 2011.06.19 16:01:29
A Pipe Riders-t senki ne próbálja ki egy kiadós ebéd után, ugyanis az ide-oda forgás a folyamatos színváltozással kombinálva kellemetlen mellékhatásokat okozhat. Volt már ehhez hasonló játék a KMK-n, ott egy rakétát kellett az egérrel irányítanunk, itt a billentyűzetünk…..
BlAdE 2011.06.15 15:32:38
Na jó, nem ez az év játéka, de olyan ritkán vannak kitalálós játékok a blogon, hogy még címkéjük sincs szegényeknek. Szóval a játék annyi, hogy régi játékok zenéjét kell kitalálni. Lehet versenyezni, kinek sikerül többet, és szerintem még a valódi hardcore gamerek is meg…..
BlAdE 2011.06.07 14:20:49
@thomasrc: duck hunt volt az :D
Elnézést a kisebb kimaradásért. Bizony, még öt szerzőnél is van olyan, hogy senki nem ér rá posztolni – itt a jó idő, kezdődnek a nyári szabik, Stöki szemét meg éppen műtötték (azt üzeni, hogy már semmi baja, hamarosan ő is visszatér). A rövid szünetet az utóbbi…..
Beküldő:Bély Dániel..
Nem sűrűn találkozhatunk fantasy témájú kártyás flashjátékokkal. Most akadt egy ilyen gyöngyszem a Tyrant, amelynek sikerül megújítani egyes játékelemeket, például újszerűen párosítja a küldetéseket a történettel és van autofunkciója. A fejlesztők arra törekedtek, hogy…..
Ha minden igaz, mostantól már sima magyarországi androidos telefonokon is lehet fizetős alkalmazásokat vásárolni. Vagyis végre a teljes Android Market kínálat hozzáférhetővé vált a magyarok számára. Az alkalmazásfejlesztők pedig immár a magyar közönségnek is kínálhatnak…..
Idén 30 éve, hogy egy bajszos vízvezeték-szerelő elkezdte földi játéktermi pályafutását, igaz akkor még Jumpman néven. Nosztalgiázzunk hát picit a Donkey Kong flashverziójával. Valószínűleg kevesen lesznek azok, akiknek újdonság lesz a hordók kerülgetése és a…..
BlAdE 2011.05.11 15:00:30
Üdv mindenkinek, úgy döntöttem, hogy játék nélkül mutatkoznék be a nagyérdeműnek. :) Én vagyok tehát nervus, a Mindennapiflash blog alapítója, akit Stöki volt szíves felkeresni meghívni a Munkakerülő csapatába. Civilben webfejlesztő, programozó és grafikus vagyok és a…..
BlAdE 2011.05.09 13:43:36
Igen, jó helyen jártok, ez továbbra is a (Közveszélyes) Munkakerülő, csak végre lecseréltem a fejlécet, ami már igen-igen régóta érett. Az új fejléc Márk nevű olvasónk munkája, ezt szavaztátok meg a fejlécpályázatra érkezett művek közül (amikért még egyszer nagyon…..
A logikai-fizikai játékok egy aranyos képviselője a Vampire Physics, amiben vámpírokat kell eljuttatnunk emberekhez, és ezzel vámpírrá változtatni őket is. A dolgot halálos csapdák (fokhagymák, papok) nehezítik meg, de vigyáznunk kell konkurens vámpírokra és a teliholdkor…..
A Crush the Castle – tudjátok, amiről az Angry Birdsöt nyúlták – nagy kedvencetek volt, akárcsak a második rész. Annak idején az első játékhoz kijött egy csomag a játékosok által készített pályákkal, most a folytatáshoz is megérkezett a Players Pack. A feladat…..