Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dvnultimate

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem kisebbítve Christopher Nolan filmjének erényeit, nyugodtan kijelenthető, hogy az Eredet történetében kevés olyan elem található, amelyet ne láthattunk volna korábban különféle sci-fi és cyberpunk-klasszikusokban. Piszkos12 rovatunk mostani különkiadásában összeszedtük az…..
Akkezdet Phiai – Kottazűr (Szerzői kiadás) Rég volt rá példa, hogy magyar hip hop-lemezt ennyire várt volna a nagyközönség, de arra is, hogy a nagyközönség akár kicsit is várt volna magyar hip hop-lemezt. Ennek leginkább az az oka, hogy ez a színtér még mindig egy jól…..
A britek húztak egy olyat, amire nemigen számítottunk: az alapvetően lenézett, "prosztótévének" tartott reality műfajba becsempésztek egy kis kellemet, művészetet és finomságot. A Maestro című új BBC-műsorban ugyanis nem túlélni kell a bogárevést egy szigeten, és…..
Zseniális naiv ügyfelet talált EK a méltatlanul keveset linkolt Étteremblogon, akik amiatt panaszkodtak, hogy rövidgatyában és papucsban nem engedték őket az ötcsillagos Villa Medici éttermébe. Átkopiztam az egészet, mert annyia vicces: "A hétvégén 2008. 08 16.-án…..