Regisztráció Blogot indítok
Adatok
marokkó marci

3 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néhány hónapja – mióta 5% felett mérték, majd 15%-os eredményt ért el – a Jobbik egyre inkább kezd a figyelem középpontjába kerülni. Ez a figyelem pedig már túlmutat a klasszikus cigánybűnözéses, Magyar Gárdás, szép ízesen beszélő Morvai Krisztinás, vérben…..
Nagy Feró és a Beatrice: Nem kell! A tegnapi választáson bebizonyosodott, hogy az LMP csillaga erősen felívelőben van. Miként az is, hogy a parlamenti pártok egy részének meg leáldozóban, fontos lépéseket tettek megérdemelt helyük, a történelem roncstemetője felé. És ez…..
A közösségek és a kultúrák fontosabbak, mint az országhatárok Az LMP különösen fontosnak tartja, hogy olyan kapcsolat-rendszer jöjjön létre a Kárpát-medencében, amely az itt élő népek nyugodt fejlődését és egymás mellett élését hosszú távon biztosítja. EP-programjának…..
marokkó marci 2009.06.01 01:36:47
@Bali77: az én nemzeti identitásomnak van értelme, és értékesnek tartom. ez nem olyan dolog, amit másnak vagy éppen nektek kell értékkel megtelítenie. az, hogy a határon túli magyarsággal több érzékenységgel kéne foglalozni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének fontosak más problémák is.
marokkó marci 2009.06.02 23:03:23
@Rózsa Misi: Én nagyon örülök, hogy Jászi Oszkárt az LMP-ben is szeretik és olvassák. Nem szabad kisajátítani, mert ha Jászi elvbarátai nem lehetnek rossz emberek:) szavazzon az szdszre vagy az lmpre. Szerintem is komoly tétje van az EP-választásnak (fél perce láttam a jobbik kampányfilmjét, és a hideg kirázott...), de ha a liberálisoknak akarsz kampányolni, akkor ne így tedd. szerintem az lmp-n van mit kritizálni, ahogy az szdszen is. ne gondoljuk, hogy csak a másik letaposásán van út a politikai sikerig. sajnálom, hogy se Te, se néhány lmpés nem látja, hogy a másik gondolatainak van létjogosultsága ma magyarországon.


@Bali77: Szerintem kifejezetten jó lenne :) lehet, hogy tényleg félreérthető voltam.

,,Újra értéket kell adni a "nemzet" szónak." erre mondtam, hogy a nemzet szónak van értéke, nekem van, és sztem másoknak is. mindenkinek más, de van. szval nem kell senkinek se értéket adni a nemzet szónak, mert ha ez kívülről vagy felülről jön, az csak rossz lehet. ez az emberek egyik legbennsőbb érzése, ahogy sokaknak a vallás.
tehát nem gondolom, hogy ez egy párt dolga lenne. csak ennyit akartam mondani...

Kampány idején az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen mit is csinál. A cselekvés folyamatában magára a tevékenységre koncentrál, s ezért egyéb dolgok irányába lankad a figyelme. Így olykor áramütésként éri a felismerés, hogy valójában nem akármit, hanem…..
marokkó marci 2009.05.23 14:30:20
@-Samael:
totl kezdtek bekattanni...sztem most jobb abbahagyni, mert tényleg nem vagytok kevésbé ostobák már az elején, mint a többiek.ha valaki vette volna a fáradtságot, avgy elég tájokozott lenne, az tudná, hogy bojár iván andrás nem egy pártkatona, hanem egy elég komoly figura ahhoz, hogy komolyn lehessen venni. a narancs, a tilos vagy az octogon biztosan csak neem jelent többet, mint az szdsz-t, de nyilván én vagyok a kattant, és nem az, aki minden kritikus mögött összeesküvést vagy provokációt sejt. tessék felvállalni a hibákat is, ha nem bírjátok a kritikát, akkor miben lesz más a politika? hol van lehetőség akkor önkorrekcióra? a fenébe... így tényleg semmi értelme, kissé elkeseredtem...
marokkó marci 2009.05.24 22:29:28
@-Samael: bocsi, de egy választási plakát nem győzött meg. ti már hívők vagytok, én befejeztem rövid románcomat az lmp-vel...
marokkó marci 2009.05.25 15:18:33
@-Samael: nekem tök szimpi ez az egész párt, ismerek egy csomó srácot közületek, de bocsássatok meg, pontosan az ilyen sétáló bárányfelhők féle kommentektől van már elegem.
szval ha valaki kritizál, vagy másképpen gondolkodik valamiről az szdsz által fizetett blogger?
erre mondtam, hogy kezdtek bekattanni. szval ügynök a bojár, én is az vagyok, nyilván az index is, aki lehozta a cikket, juhász péter és az egész kendermag egyesület, a TASZról nem is beszélve, de ha már itt tartunk azok is, akik szóvá tették, hogy a CMen nem illendő kampányolni.

ez az egész hozzáállás olyan visszataszító. pontosan olyan, mint az említett rózsa misié. ahogy ő se hoz az szdszne, úgy ti se az lmp-nek szavazatot az arroganciátokkal. de mindegy.
Az LMP első választási megmérettetése előtt áll. Még ott a tojáshéj a fenekünkön, de már mérhető a támogatottságunk, sőt a Gallup szerint előzzük az szdsz-t. Tetemes mennyiségű kopogtatócédulát gyűjtöttünk össze teljesen tiszta módon. Van egy minőségi EP programunk,…..
marokkó marci 2009.05.21 15:05:40
@alfredo:
igen, tényleg kellet várni majdnem 20 évet, hogy kialakuljon egy kultúrája a kampányolásnak. de a jobbikon és az lmpén kívül mindenki betartja a szabályokat, és hihetetlen gáz azt mondani, hogy mások is ezt csináják, mert akkor mitől is más??
ráadádul nem is csinálja senki anácikon kívül még. budapest teli vann, amugyy nem esztétikus, de ektávolítható fatűblafelületekkel, amikre lehet ragasztani. a szabályokatmeg nehgy már azrt szegje meg az lmp, mert nincs pénze. ez annyira mély...
a CMen kopogtatókat gyűjtött az lmp. persze törvényes, csak potosan lyan mint amikor a fidesz a templook előtt szórólapozik.
a drogpolitikáról meg a melegkérdéről meg annyit, h sztem sokunk kapott kisebb sokkot, amikor schiffer politikusként finoman szolva más dolgokról besél, mint annak előtte. az lmp a tasz vitájára el se küldött senkit, mondván, h nem aktuális.
és valaki tudja, h hol érhető el az lmpnek adományozók névsora? csak mert schiffer valami iylesmiről bezsélt a napkeltében.
marokkó marci 2009.05.21 15:33:19
@alfredo:
sztem a CMes történet érthető.
sztem nem lesz új ember valaki, attól még, h politizál. nézd meg eörsi istvánt, TGMet vagy akár Kis Jánsot. Van olyan, hogy valaki a saját véleményét képviseli. sztem ez a korrekt, és az a felháborító, ha kinn is vagyok benn is vgayok játékot űzi. Demszky pl azért annyira idegesítő, mert az elmúlt 10 évebn nem konrtézan nem önálló gondolkodó embe, hanem valami egészen fura. addig lehet megbízni egy politikusban, amíg hiszel neki. ha schiffer pártkatona lett, akkor nem hiszek neki.
marokkó marci 2009.05.21 16:43:44
@Karcolt lendület:
Kis János az szdsz elnöke volt, és sztem mindent vállal abból, amiket akkor képviselt. Újságíró, így konkrétan sohanem volt, ő a CEU tanára, és az egyik legejelentősebb filozófus.
Nézz utána, hogy ki volt Eörsi István, mert sztem ha tudnád, hitelességét nem vonnád kétségbe. Politikai morált érdemes lenne tőle tanulni.
TGM se újságíró, ő is filozófus, és hidd el, hogy egy pártban megfér több vélemény. PL Hack Péter hiába volt az SZDSZ egyik arca, mégis más volt az álláspontja mondjuk a halálbüntetésről, és nem is tagadta.
Nem szeretném a szadit védeni, de a korrektség kedvéért, emlékszem a név szerinti szavazásra ahol új dorgtörvényt hoztak, ami nem kis teljesítmény, ismerve a szoci poliikusokat és szavazókat. emlékeim szerint az AB eltörölte a törvényt.

NEm gondolnám, h csesztetés számonkérni azt, amiben láthatólag gyáva az lmp. én értem,h ivády gábor vagy a vidék nem rajong az emberi jogi kérdések feszegetéséért, és az lmp most tényleg be akar jutni a parlamentbe. csak nem értem, hogy ez az attitűd mitől lenne kevésbé megalkuvó, mitől más pártoké?
én nem akarok nagyobb államot, sőt, én nem akarok államot, de ez az én magánvéleményem. tehát nem rajongomaz lmp etatizmusáért. ettől még fontosnak érezném, hogy egy baloldali zöld pártja végre legyen az országnak. de eddig az lmp öszahasolíthatatlan a tényleg bátor és merész politikával indító német zöldekkel.

Valamelyik este a Nyitott Műhelyben volt megbeszélésünk. Ez a Déli pályaudvarhoz közeli csendes utcában egy könyvekkel zsúfolt, bőrdíszműves helyként, kiállítóteremként is szolgáló klub - beszélgetések, kamarakoncertek szoktak benne lenni. Régi és kényelmes tonett székek,…..
marokkó marci 2009.05.13 02:55:30
@prometheus_X:
jelentem, itt vgayok, hús-vér szdsz-szimpatizáns, és nem, nem egy föld alatti moszad-bunkerban élek, aki négy évent kijön onnan, h szavazhasson.
szeretek olvasni, egyetemista vagyok, vannak barátaim és családom. még semmi furát nem fedeztem fel magamon.
ellenben furának érezném, ha a nácikra szavaznék, nem érteném magam, ha afideszre, megalkuvónak, ha szocikra, nevetségesnek ha az mdfre, ellenben meg tudnám magamnak magyarűzni ha az lmp-re.
képet küldjek magamról? vagy elhiszed, h létezem?
Aktivista Rock'n'Pol Kedves SZDSZ 2009.05.04 00:36:00
Ma láttam a metró aluljáróban az új plakátotokat, amin egy szabaddemokrata fiatalember és egy kapucnis forma szerepelnek, kék és árpádsávos háttérrel, az üzenet pedig, hogy vajon mit szeretnénk, harmadik erőként vajon ki döntsön gazdasági kérdésekről, törvényekről. Nos,…..
marokkó marci 2009.05.12 04:15:16
@KA_Steve:
én értem, h az LMP+HP most nagyon az SZDSZt utálja, de sztem ez kezd kissé kontrproduktív lenni. Ma Magyarország közel sem lenne ennyire demokratikus, ha nem lett volna szdsz. ezt neked is be kell látnod.
a másik, hogy az szdsz teszik, nem tetszik felvállalt bizonyos kérdéseket, amik megosztják az embereket. így a meleg és cigánykérdést. tette ezt akkor is, amikor választói nem preferálták.
ezzel ellentétben drog, meleg és romaügyben az lmp+hp hallgat. schiffer kijelentette, h nem aktuális a melegek jogainak kiterjesztése. szégyen...
én értem, h a LEHET MÁS A POLITIKA bóvliszlogen több szavazatot hoz, mint konffrontálódni a jobboldali nézetekkel,sőt azt is, hogy Ivády gábort és mile lajost még meg győzni, h a meleg és a drogos is emberből van, de a humákban tiszteltem, h bátrak, és bocsássatok meg, de most úgy tűnik, h ez mocsok szdszes banda is tökösebb, mint amilyenek ti vagytok...
de ettől függetlenül drukkolok, de komolyan, csak kicsit bátrabban és okosabban.
marokkó marci 2009.05.12 15:03:24
@KA_Steve:
most erre csak azért kell reagálnom, mert nem voltál teljesen igazságos. az szdsznek 19 képviselője van a parlamentben, így aligha egyedül dönt, pl a regisztrált élettrási kapcsolat ügyében. de az biztos, h ez sem lenne, ha nme lenne szdsz, sőt távoltartási törvény sem(ez is olyan amilyen, de mondom, ez egy 19 fős frakcio), és sorkötelezettség megszüntetése is egyedül az szdsz javaslata volt. személyesen Konrád györgynek köszönhető, hogy európa legliberálsiabb drogtörvénye lett Magyarországnka a Horn-.kormány alatt. ezt afidesz megszüntette persze. Magyar Bálint minisztersége alatt pedig Mohácsi Viktóriával komoly antiszegregációs programot indítottak, ami egyébként az önormányzatok és hiller miatt állt le.
szval nem olyan tiszta a kép...
sztem tök jó, h csináljátok, tényleg. csak azt kell látni, h aligha azt kell ütni, aki 20 éve egyedül képvieseli az emberi jogokat. és a gergényi...persze...ha kuncze vagy kóka lenne az elnök, egy szavam nem lenne.
ti nagyobb államot akartok, de sztem elogadható az az álláspont is, hogy valaki úgy gondolja, h a személyes szféra szabadsága nem lehet teljes, ha nagy az állam.

a kampánya, miről bezsélsz az közös kampány lesz, avgy csak a humáéké?
marokkó marci 2009.05.13 02:45:30
@KA_Steve:
említettes az szdsz neoliberális politikáját.
érdekelne, hogy a hp milyen kiutat lát a válságból? és bővebben, a gazdaságban milyen változásokat akar? nagyobb vagy kisebb állam? gondoskodóbbat? és ha igen, nme tartotok attól, hogy az állam mindenre ráteszi a kezét? én is újbaloldali voltam, de ma már úgy gondolom, h az állam csak elveszi az emberek szabadságát. ez nem zat jelenti , h a legszegényebbeket ne kéne támogatni, de ha az állam oszt el minden pénzt, akkor könnyen visszélhet a hatalmával. ha a nagyon kicsi az állam, akkor nem lehet megvenni az embereket, nincs korrupció, és az emberek magukért felelősek. nem csodát várnak, hanem felnőtt módjára vislekednek.
szval kiváncsi vagyok, h mi erről az álláspontotok, a szaditémát most hagynám, de sztem a legjobb bizonyíték arra, h miről bezsélek, hogy az lmp holdudvara és a szadié rendesen összeér, sőt lefedi részben egymást.
Írtam korábban egy rövidke postot arról a polémiáról, ami a Klubrádió egyik műsorkészítője, Mihancsik Zsófia és a rádió vezetése közt zajlott. Akkor a következő idézeten felbuzdulva arra kértem az olvasókat: hozzunk már össze szegény hölgynek 273 konzervatív…..
Keleti Svejc Peking igazi tétje 2008.08.09 22:41:00
Szerintem sokban nem különbözik a pekingi olimpia igazi tétje a a 36-os berlinitől. Ezt persze legkésőbb akkor meg lehetett volna akadályozni, amikor Sarkozy vagy Bush önmagukat felülmúlva kiálltak volna saját demokratikus rendszerük mellett azzal, hogy Kínában is szóvá teszik a…..
Keleti Svejc Szabad e szavazni? 2008.07.23 03:00:00
Szabad. Természetesen. Szavazni márpedig el kell menni, ha pedig valaki nyavalyog, hogy nincsen elég jó párt a cédulán akkor vagy üresen dobja a dobozba, vagy tegyen azért, hogy legyen kire adni a voksát nyitott, büszke tekintettel azon a bizonyos napsütötte vasárnapon.Most tényleg…..
Keleti Svejc Keleti Svejc? 2008.07.21 17:52:00
Volt olyan ember Magyarorzágon, aki ha kellő hatalomhoz jut, talán ma másképpen nézne ki nem csak Európa, de annak népessége, politikai kultúrája... Persze kínosan történelmietlen azon képzelegni, hogy ,,mi lett volna ha" Jászi Oszkár, a magyar polgári radikalizmus egyik…..