Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gszebe

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Megvan, hogy mit írt rólunk a WikiLeaks. Az Origó jár élen az összegereblyézésben, és ahogy nem lepődtünk meg azon, amit Sarkozyről, vagy Kadhafiról gondoltak az amerikai diplomaták, úgy azon sem kell nagyon csodálkozni, amit Budapestről postáztak az új világba. Persze az…..
gszebe 2011.09.10 12:24:14
@Lew Archer:

Egy kis bevezetés a forráskritikába:

Az egyik alapelv ugyebár az "egy forrás nem forrás"-elve, ami alapján egy szövegben foglalt egyedi, egzisztenciális kijelentés (gyk. ún. "tényállítás"), HA egyetlen dokumentum/ adat szól róla, akkor logikailag vagy hiteles, vagy nem. Kvázi, hit kérdése. Ezért JOBB a több forrás ugyanarra.

A Wikileaks szerint Orbán diplomatáknak aszondta „ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok”. Ez eddig lehet dezinformáció. A helyzet viszont az, hogy rendelkezünk egy másik forrással is erről, éppen Orbántól:

"Az [origo] tudósítója kedden megkérdezte a miniszterelnöktől, hogy valóban elhangzottak-e bizalmas beszélgetéseken azok a hétfői cikkünkben szereplő kijelentések, amelyeket a nagykövet távirata neki tulajdonít, és ha igen, akkor ez azt jelenti-e, hogy nem mondott igazat a kampányban. "Most is azt mondom külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok" - válaszolta Orbán, aki szerint ezzel azt kéri, hogy "ne abból ítéljenek, amit az én szavaim értelmezésre révén tulajdonítanak a kijelentéseimnek"

Fel hívnám a figyelmet - pusztán forráskritikai szempontból - a "most is" kitételre! (Illetve arra is, hogy Orbán NEM cáfolta, hogy a wikileaks által hozott mondat elhangzott volna.) Azaz, egy független forrás (maga az adatközlő) elismerte, hogy az előző forrásban leírt állítás legalábbis nem hamis.

Az más kérdés, hogy egy olyan emberről beszélünk, aki "sohasem hazudott", viszont hozza a klasszikus paradoxont is az emberről, aki azt állította magáról, hogy "Folyamatosan hazudok" (+ saját (!) magyarázata szerint a [jelenbeli] kijelentései értelmezésének egyetlen hitelt érdemlő referenciája nem lehet más csak, amit tesz [majd].)

Összegezve, a wikileaks inkriminált mondatát, pusztán forráskritikai alapon, maga Orbán minősítette a "most is"-sel (!) igaznak.

A forráskritika egy másik módszere, hogy ha van egy szövegkorpuszunk, amiben legyen a példa kedvéért 100 "állítás", akkor megnézzük más, FÜGGETLEN forrásokból, hogy mi bizonyul "igaznak". Ti. ha azt tapasztaljuk, hogy 100-ból 98 "igaznak" tűnik, akkor a maradék 2 kapcsán is hajlunk rá, hogy - hipotetikusan ugyan - de igaznak tekintsük. (Az arányok függvényében persze ez erősen változhat az ellenkező irányba is.) Elvileg perszer fenn áll a lehetősége, hogy vki, vmiért a 98 igaz állítást semmi más miatt nem helyezte el, csak hogy 2 dezinformációt is igaznak tüntessen fel. Viszont ilyenkor illik körbenézni - ha a gyanú felmerül -, hogy vajon ki és miért tett így; szándék és megvalósítás nélkül ti. nincs forráshamisítás sem.

Magyarán, baromi jól hangzik, hogy "gondolkodására minimálisan igényes ember nem ad arra, hogy mit ír a Wikileaks", csak hát a fentiek híján üres frázis ez, pláne, hogy a idézett mondatra forásskritikai alapon éppen igaznak bizonyult, amit közöltek.
    Avíttas, dagályos, patetikus konzervatív, múltba forduló, dohos, kereszténykedő az új alkotmányunk – olvashatjuk a különböző európai és européer lapokban. Dobray kolléga cikkében felsorol számos példát más, európai alkotmányokból, hogy esetleg,…..
  Nem is olyan régen még azt írtuk az LMP-ről: a párt olyan, mint a hajnali húgymerevség – tulajdonképpen egész kellemes, de túl sok értelme nincs. Kénytelenek vagyunk revideálni nézetünket, mert most már kifejezetten kurva kellemetlen jelenségnek tartjuk a magyar…..
  Talán emlékszünk még Orbán Viktor kijelentésére a választások éjszakáján, miszerint a kétharmados többségnek alázattal kell majd végeznie munkáját. Úgy látszik, ez az alázat jelenleg egyetlen dologra vonatkozik: a népfelség Orbán és Semjén által elképzelt…..
gszebe 2011.01.11 11:40:10
  Egy egész világ ellen - ez a címe Károlyi Mihály memoárjainak, és ez sokat el is árul róla. A minap jelentette be Kövér László, hogy „pár év múlva már nem lesz Károlyi Mihálynak szobra a Kossuth téren”, amire Lendvai Ildikó rögvest az autokratikus…..
gszebe 2010.06.17 11:30:49
@Pisti, az aragorn:

Egyetértek, noha azt gondolom, hogy ezek is a múlt partikuláris újraértelmezései, csak nem a "magas" politika/ pártok vagy ilyesmi szintjén. (Amúgy egy "társadalmi szintű igény" mi másban fejeződne ki, mint "politikai" aktusban?)
gszebe 2010.06.17 12:00:40
@khamul:

"A kvantummechanikában (és a közvéleménykutatásban) igaz, hogy az ismeret szerzésével módosul a vizsgálat tárgya. A történelemben a lezártság miatt nem."

Közkeletű tévedés, de nem vitatom bárki jogát, hogy higgyen ebben. De ettől még sajnos a "res gestae" és a "historia rerum gestarum" még nem esik egybe, és sosem fog.
gszebe 2010.06.17 13:20:58
@már foglalt:

Mihály lesz az
  Ami a Felvidéken történt, nem jó. A kisebbik rossz a magyar baloldal reakciója, ami, ha nem lenne aljas, szinte humoros lenne. A nyíltan magyarellenes erők megerősödését várták a kettős állampolgárságtól, de ez nem jött be, nagyon nem. Az MKP viszont kiesett, és bár…..
gszebe 2010.06.16 11:23:41
@elGabor:

A nemzettudat épp olyan fiktív mint a Harry Potter-rajongás rajongói ideája. Az, hogy ettől még hatóok azt sose vitatnám, mint bármely más hit vagy idea, amiből cselekvés fakad.

A kérdés számomra az, hogy egy csoport (vagy akár egy egyén) identitás-hierarchiáján belül mitől gondoljuk (még mindig?), hogy a "nemzettudat" áll az élen, vagy pláne, hogy annak KELL az élen állni? A másik kérdés, hogy miért gondoljuk, hogy a "nemzettudat" (lett légyen az bármi) az egész csoportra (és a benne lévő egyénekre) bármi kötelezően érvényes, elrendelt és vitathatatlan egységes előíráshalmazt jelentene, amiben ők egységesen hinnének ("hinniük kell(ene)")?