Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Norbis85

112 bejegyzést írt és 389 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A válogatott szünetnek vége, a Juventus holnap kora este a római Stadio Olimpicóban lép pályára, ahol a frissen kinevezett Igor Tudor Laziója lesz az ellenfél. Ezt a mérkőzést egészen egyszerűen nem lehet másként definiálni, mint sorsdöntő. A Bianconeri az elmúlt nyolc összecsapásán mindössze…..
Fabio Capello az IlBiancoNero hasábjain osztotta meg gondolatait egykori játékosáról, Igor Tudorról, akit nemrég nevezett ki a Lazio vezetőedzőnek a távozó Maurizio Sarri helyére. Az Öreg Hölgy szurkolói között szép számban vannak olyanok, akik örültek volna, ha a horvát szakember a Zebrák kispadját…..
Dean Huijsen a Juventus mindössze tizennyolc éves tehetsége, aki jelenleg a nemrégiben edzőcserén átesett AS Roma kölcsönjátékosaként szerepel a Serie A-ban, egy nagyobb lélegzetvételű interjút adott a La Gazetta dello Sportnak. A 2023/24-es szezonban a felnőttek között 416 perc játékidő alatt két…..
A Juventus szerelmeseinek igencsak fájó azt látni, hogy az elmúlt nyolc mérkőzésen a csapat mindössze hét pontot volt képes összeszedni, miközben a játék továbbra is pocsék képet mutat, fejlődés látszólag semmi, a játékosok minden lelkesedést, motivációt nélkülöznek a pályán. A gödör helyett lassan…..
Ismét csalódást keltő eredményt ért el a Juventus a Genoa elleni 0-0-s döntetlennel, az elmúlt 8 mérkőzésből mindössze 7 pontot sikerült gyűjteni, és mindössze 1 győzelmet sikerült aratni a Frosinone ellen. Januárban még Scudettóról álmodoztak a szurkolók, jelenleg viszont a harmadik helyen tanyázó…..
Norbis85 2024.03.19 21:00:49
@dobor norbert: szerintem, ha már a koroddal "védekezel", akkor vagy csendben tudomasul vehetted volna, amit @Marci04: írt, befejezve a Marcikázást a továbbiakban, vagy esetleg úriember módjára elnézést is kérhettél volna, mivel jelezte, hogy zavarja, hogy így szólítod meg...
Az ismert játékosügynök, Davide Lippi, a Juventus egykori sikeredzőjének, majd a 2006-ban Olaszországgal világbajnokságot nyerő trénernek, Marcello Lippinek a fia, exkluzív interjút adott az IlBianconero munkatársának. A témák között szóba került a február 26-án bemutatásra kerülő Adesso vinco…..
A Bianconeri  tegnap este hazai pályán találkozott az Udinese együttesével, a mérkőzés lefújását követően azonban a vendégek örülhettek, hiszen 0:1 arányú győzelmet arattak a Zebrák felett. Ezzel a kiesés ellen küzdő csapat tett egy lépést a bentmaradást jelentő ösvényen, míg a hazaiak számára…..
A Juventus tegnapi, Udinese ellen elszenvedett lesújtó kudarca után a csapat balhátvédje, Andrea Cambiaso igyekezett magyarázni a bizonyítványt az olasz média kamerái előtt, leszögezve, hogy senki sem számított ilyen rossz produkcióra, éppen ezért pedig nem tud neheztelni a drukkerekre, akik a…..
Mindig hitt benne, még akkor is, amikor úgy tűnt, semmi sem alakul jól. Cesare Prandellinek kezdettől fogva nagyon világos elképzelései voltak Dušan Vlahovićról, akit fiatal fiúként a Fiorentinában indított útjára, és akit azóta is a távolból figyel, edzői és mentori szemmel egyaránt, mivel mindig…..
Itt bátran lehet OFF-olni, a politikán kívül bármely témáról nyugodtan lehet társalogni, természetesen a Szabályzatot betartva...
Norbis85 2023.06.27 10:18:23
@hellan: előre is elnézésed kérem, amiért elnézést kell majd kérj tőlem, amiért elnézést kértem, hogy igazam lett. :)
Norbis85 2024.01.15 16:34:40
@Sunny21: mobil nézetben valamiért nem látszanak a kommentek, teljes nézetben láthatod.
Norbis85 2024.01.16 08:40:51
@kidelpiero: akkor most már reagálok. Írni fogok olyan dolgokat, amikhez amúgy senkinek semmi köze, de látom, hogy egyszerűen egyeseknek iszonyat nehéz kis belátással lenni, mert ha nem kapnak azonnal számukra megfelelő választ/reakciót, akkor máris osztják az észt, lásd te is. Két gyerekes családapa vagyok, egy 7 és egy 4 éves gyerekkel, és a hétvégéket igyekszem minőségien eltölteni velük az időmet. Ilyenkor minden más másodlagos, harmadlagos az életemben, és nem érdekel, hogy erről kinek mi a véleménye. Az egész csetepaté szombaton este 3/4 8 után, @Mitya10: hozzászólásával indult. Mivel ilyenkor nálunk ismételten a gyerekek vannak főszerepben (vacsora, fürdés, meseolvasás, meg ilyen indokolatlanul fontosnak tartott dolgok) nem néztem a Zebrát. Másnap, vasárnap rohadjunk meg, de vendégeket vártunk. Főzés, sütés, közben a gyerekekkel való dolgok. Egész konkrétan 14:02-kor írt @rockitbaby: hogy vélhetően indul egy adok kapok az ominózus cikk alatt.Mikor láttam a telefonon az üzenetet, ránéztem a dologra, mint ugye Moderátor, miközben vendégeink voltak!!! Nekem ezzel kell foglalkoznom vasárnap délután, mert egyeseknek nincs jobb dolga, mint a balhékat csinálni!? Az oldalunk működtetése továbbra is szabadidős tevékenység, nem egy munkahely, nem fogok a nap 24 órájában kommenteket olvasgatni. Folytatva történéseket, telefonról 14:27-kor (nem egészen fél óra múlva!!!) elküldtem a saját nevem alól egy kommentet (mivel telefonon nem fogok profilváltásokkal szarakodni, miközben jobb dolgom is van éppen) amiben szép szóval próbáltam figyelmeztetni értelmesnek vélt embereket, hogy elég lesz ebből, és ne folytatódjon! A sárga lap elmaradt Mityának, JÁRT VOLNA!!! Itt jegyezném meg, hogy már a múltkor is pont te voltál, aki azzal jött, hogy kettős mérce, mire megkérdeztem, hogy mire gondolsz, már az volt a válasz, hogy IDŐKÖZBEN PÓTOLTAM. (Ez is egy valamivel később kiosztott sárga/piros lap volt ugyebár.) Szóval mielőtt állandóan pofázva van, hogy most akkor ennek miért, annak miért nem járt lap, lehetne várni mondjuk egy - két napot, aztán ha akkor sem történt semmi, akkor lehet jelezni, meg kérdőre vonni, de addig nem!!!!
Azzal, hogy le kellett zárni a kommentelési lehetőséget, annak érdekében, hogy vége legyen a dolognak, esélyem sem volt a lapokat kiosztani.

Apropó lapok: A múltkor volt, aki írta, hogy ne vigyük túlzásba, nem kell minden esetben, stb. Ezért is szükségeltetik némi idő, hogy az ember mérlegelje, hogy milyen büntetést kell alkalmazni a kihágások esetében. Itt Mitya10 megkapta volna a maga sárgáját, de ezt a lehetőséget te, és a többi türelmetlen blogtárs vettétek el, utólag márcsak azért sem fogom ezt kiosztani. Nem csak Mityának, másnak sem!

Bármennyire is fáj, nem, nincs egy szinten az Allegri seggnyalói és a bárkinek a K.U.R.V.A. anyját!

Az meg, hogy én mire vagyok alkalmas, vagy mire nem, azt sem igazán hiszem, hogy van jogod megmondani, persze véleményed lehet, de egyáltalán nem ismersz, szóval ne ítélkezz, főleg ne elhamarkodottan. A másik, hogy bármikor szívesen átadom ezt az igen hálás szerepkört, ha van aki ezt jobban csinálja, illetve amennyiben többen ezt fogják kérni, vagy a szerkesztőtársak emellett döntenek, nem ragaszkodom a dologhoz.

Ja, a @Hollóka: által beígért folytatásért járó sárgát meg fogod kapni, amikor majd lesz időm ezzel foglalkozni!
A LOSC Lille csapatának mestere, Paulo Fonseca a La Gazzetta dello Sportnak adott rövid interjút, melynek keretein belül az együttesétől – a Fabrizio Romano által tegnapelőtt közzétett információk alapján – a Juventushoz szerződő játékosát, Tiago Djalòt méltatta. Az Öreg Hölgy legújabb…..
A Bianconeri egykori ikonikus szélső védője, az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet nyerő Gianluca Zambrotta a minap rövidebb interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak, szót ejtve a Juventus aktuális idényéről, valamint Max Allegri csapatra gyakorolt hatásáról, valamint kitért egyes…..
A Juventust immár 400 mérkőzésen irányító Massimiliano Allegri mentora és barátja, a gyakran a mester szócsöveként funkcionáló Giovanni Galeone a napokban rövidebb interjút adott a nápolyi illetőségű Radio Kiss Kiss felkérésére, melyben a város büszkeségén, a tavaly bajnoki címet szerző Napolin túl…..
Norbis85 2024.01.14 20:52:24
@dobor norbert: aki ezt bármely blogtársnak címezve leírja, az örökre repül az oldalról!!!
Immár negyedik éve, hogy a PannonZebra Szerkesztősége együtt örülhet a szeretet ünnepének oldalunk, blogunk közösségével. Még belegondolni is ijesztő, hogy mennyi víz csorgott le a Dunán – és persze a Pó folyón – 2020 decembere óta, ám a kisebb-nagyobb viharoktól, változásoktól eltekintve egyvalami…..
Az olasz rekordbajnok Juventus az idei szezonban több, jelenleg még az utánpótlás csapatban pallérozódó játékost próbál több-kevesebb sikerrel az első csapatnál alkalmazni, akik közül eddig leginkább Fabio Miretti kapott komolyabban lehetőséget, míg Dean Huijsen, valamint Kenan Yıldız eddig inkább…..
A Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri a pénteken megrendezésre kerülő Monza elleni találkozót megelőzően megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját, melyen kitért egyes játékosok állapotára, valamint a múlt vasárnap lejátszott Inter elleni, 1-1-es eredményt hozó mérkőzésre is. General…..
Gleison Bremer, akit a Juventus 2022 nyarán szerzett meg a városi rivális Torino egyesületétől, elhappolva őt a szintén komolyan érdeklődő Inter elől, a The Telegraphnak adott interjút pályafutásának korábbi szakaszairól, illetve későbbi terveiről is beszámolt. A Granata kötelékében töltött utolsó…..
A francia válogatott edzőtábora alatt Adrien Rabiot rövid interjút adott egy sajtótájékoztató keretein belül, amely a Görögország elleni mérkőzés előestéjén volt esedékes. A Juventus jelenlegi csapatkapitány-helyettese az előző szezonban eddigi pályafutása talán legjobb idényét produkálta, hiszen az…..
A mai napon hivatalossá vált a már korábban is pletykált hír, ugyanis a Juventus saját oldalán és közösségi médiás felületein jelentette be, hogy a klub saját nevelésű középpályásának, Nicolò Fagiolinak a  szerződése 2028. június 30-ig meghosszabbításra került. Ezzel a történet Nicolòval tovább…..
Norbis85 2023.11.18 20:37:00
@Sunny21: privatban megkeresett minket @kidelpiero: , reményeim szerint tisztáztuk a dolgokat.
Az Öreg Hölgy nemrégiben egy közösségi játéknak adott teret a hivatalos csatornáin, melynek lényege az volt, hogy Federico Chiesa, a Juventus egyik jelenlegi támadója néhány információ alapján ráismerjen a Zebrák korábbi nagyszerű játékosainak egyikére, és osszon meg róluk néhány gondolatot.  A…..
Az Öreg Hölgy játékában többnyire üde színfoltot hozó ifjú játékos, Andrea Cambiaso hosszabb interjút adott a Juventus hivatalos csatornáján, ahol kitűzött céljairól, az első válogatott behívójáról, és családjáról is osztott meg információkat a nagyérdeművel. Határozott célokkal rendelkezik,…..
Ahogyan közeledik a hazai pályán megrendezésre kerülő Inter elleni derbi, úgy hallatják hangjukat az érintett két csapat korábbi edzői, vagy éppen játékosai. Az Öreg Hölgy részéről nemrégiben Claudio Marchisio osztotta meg gondolatait a nagyérdeművel, melyben leszögezte, hogy az utóbbi mérkőzéseken…..