Regisztráció Blogot indítok
Adatok
estella

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mi is készülünk a Húsvétra, csak egy kicsit a hagyományoktól eltérően, ugyanakkor nagyon szerettünk volna egy híres nyuszihoz kapcsolódóan alkotni valamit, így lyukadtunk ki a hollandok kedvencéhez, Dick Bruna Miffyjéhez! A kis nyuszi kalandjait elbeszélő könyveket 50 nyelvre fordították le,…..
Bevállalósnak mondta magát az első blikkre szegény ember Michelle Wildjának kinéző, bugyit csak vásár- és ünnepnapokon hordó VV Teó, de hiába vártak tőle vad leszbikus éjszakákat, csak VV Aurelio cerkáját huzigálta nem nagy meggyőződéssel. Ezen kívül szó szerint semmit…..
estella 2014.04.27 23:51:17
@Huncutkukac: szerinted mi szólt volna Teó győzelme mellett? Zsófi legalább látható volt.
Határátkelő Magyarán szólva 2013.12.13 06:44:00
Kicsit gondban voltam, mit is írjak a mai poszt elé. Eddie írása ugyanis alighanem komoly indulatokat fog kavarni, de hát ez nem újdonság errefelé. Nem feltétlenül értek egyet mindazzal, amit leír, de nem is ez a dolgom, viszont érdekesnek és megvitathatónak tartom. "Ez a poszt…..
estella 2013.12.13 14:10:01
@morgás joga mindenkit megillet: Miből gondolja szinte mindenki, aki itt kommentel, hogy a rettenetes helyesírásnak két oka lehet: vagy diszgráfiás az illető, vagy a "nyelvtannácik" bele akarnak kötni a helyesírásába? Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy a botrányos mértékű igénytelenség, mely egyébként kis magyar életünk gyakorlatilag minden területét behálózza, néhány embernek - pl. nekem is - szúrja a szemét és nagynéha veszi a bátorságot, hogy ezt ki is mondja. Igen, bátorság kell hozzá, mert valamiért ez olyan érzékeny téma, hogy azonnal kötözkodő nyelvtannácinak minősül, akinek nem tetszik, hogy az emberek nagy részének gőze sincs a magyar helyesírásról. És itt nem elütésekről, angol tasztatúráról, diszgráfiáról, hanem egyszerűen pocsék, igénytelen írásról beszélünk. Kérdezi itt valaki, hogy mi lesz attól jobb, ha ezt szóvátesszük? Azaz, minek szóvátenni, ha attól nem lesz jobb senkinek a helyesírása. Ebben igaza is van a kommentelőnek. Viszont akkor ilyen alapon soha semmit nem lenne érdemes szóvátenni, amit ezzel nem tudunk megváltoztatni, nem? Szerintem a helyesírás kifogásolása pont olyan kommentelői jog, mint bármilyen más tárgyú írás, amúgy meg akinek nem inge, nem veszi magára, nem? Kifejezetten élveztem, hogy az itt kommentelt cikkben egyetlen helyesírási és stilisztikai hbát sem találtam, ez olyan ritka, mint a fehér holló. Az elírások senkit sem érdekelnek, az pontosan látszik, ha egy hiba elírás, biztos ebben a kommentben is van ilyen. De ne mondja nekem semmi, hogy a muszály, az egyenlőre, a Magyar, a fen akad (ezt itt írta egy felháborodott kommentelő), az elakarok menni, továbbá a vesszők és a nagybetűk teljesen ötletszerű használata, stb. betűhiba lenne. Sajnos, nem az, hanem kőkemény igénytelenség. Ez zavarta a cikkírót és zavar engem is nagyon régóta, csak ritkán merek megnyilvánulni ezügyben, mert előre tudom, hogy azt fogom kapni, amit majd most kapok.
- Miért kezdtél el írni? - Írni? Ezt azért nem mondanám. Az írás az valami más, az valami más dolog. Én csak mesélek. Mesélek arról, hogy láttam én a világot akkor, kisgyermekként. - Jó, akkor így kérdezem: miért kezdtél el mesélni? - Mert mesélni jó. Az emberek szeretik a…..
estella 2011.08.30 08:58:40
Nagyon megfogott a blog. Én kicsit előbb, 51-ben születtem a Papházak egyikébe (65.), és 57 elején már el is költöztünk onnan. Mégis, egész életemben azt a környéket tartottam szülőföldemnek és otthonomnak, pedig budai kertes házban lakom immáron 37 éve. Először önállóan a Füvészkert utca (soha nem tudtam, hogy így hívják, most néztem meg a Google Földön) és a Práter u. sarkán álló kis háztartási boltba engedett el a nagymamám, a bolt (vagy talán a hűlt helye) most is megvan, a sarkot szó szerint kell érteni, mert a bolt bejárata pont a sarkon van, levágva azt. A másik oldalon volt pékségről többször is szó esett itt a blogban, ezzel kapcsolatos egy meghatározó emlékem. Ötvenhatban egy csomóan álltak ott sorba kenyérért. Lövöldözés támadt és a pékségben dolgozó kis pékfiút (a családban csak "a kis pék"-ként emlegettük aztán mindig) lelőtték. A Papgödörbe temették el (én ezt a kifejezést akkor nem ismertem, mi "kis tér"-nek hívtuk a teret) és az ő temetésén énekeltem életemben először a Himnuszt.
A ház belülről pont olyan, mint az 59-ről feltett képeken látszik. Mi a negyediken laktunk, a házbeli gyerekekkel barátkoztam, a folyosón játszottunk, rolleroztunk, ilyesmi. A középső, sötét lépcsőházat "bumbus" lépcsőnek hívtuk, mert a felnőttek azzal riogattak, amikor engedély nélkül közlekedni akartunk rajta, hogy ne menjünk oda, mert jön a bumbus. Ez az a ház, ami a nevezetes köralakú térre (is) nyílik, ott játszódtak a Boldog születésnapot c. film első jelenetei. Így három lépcsőháza volt (van), az első (mi itt laktunk), a bumbus és a hátsó lépcsőház. Érdekesség, hogy a lift a hátsó lépcsőházban van, így ha lifttel akartunk felmenni a negyedikre, akkor a hátsó kapun kellett bemenni és a negyediken az egész házon végig kellett menni visszafelé. 4 évvel ezelőtt elmentünk a Práter utcába a férjemmel, aki töviről hegyire lefényképezte a házat, még belülről is, mert egy lakó után beosontunk. Felmentünk a negyedikre is, a lakásunk elé és akkor bentről (a gangra nyíló konyhából) észrevették, hogy ott settenkedünk. Kijött az ottlakó nő, megkérdezte, mit akarunk. Mondtam, itt laktam gyerekkoromban, erre beengedett, körülnézhettem. Sajnos, nem sok mindenre ismertem rá. Az akkor készült képekből albumot készítettem a nővérem 60. születésnapjára. Ő egyébként szintén a Jázmin utcába járt általánosba, majd 57-től a Köztársaság térre, mert hiába költöztünk el, a kerületet nem hagytuk ott. Én végig a Köztársaság térre jártam, gimnáziumba pedig a Fazekasba. 23 éves koromig a Józsefvárosban éltem, de senki nem érti, hogyan lehet azt szeretni, pedig egyszerű, az a hazám. Ha arra van dolgom (és gyakran van, mert a nővérem a mai napig ugyanabban a Rákóczi úti lakásban lakik, persze a VIII. ker. oldalán), akkor mindig igyekszem kocsival útbaejteni a régi helyeket.
Amióta megvette, vagy inkább megmentette Széles Gábor, az új magyar médiabáró, a Magyar Hírlap eladási adatairól semmit nem lehet tudni semmit. Titkos, biztos abban a széfben őrzik, ahol Dávid Ibolya bikinis fotóit is. De mi valahogy, mi sem értjük hogyan, de megtudtuk a pontos…..
Kérem szépen, annyi elvarratlan szálat hagytak a levegőben az előző epizód végén, hogy joggal várhattunk volna válaszokat, de nem kaptunk - hiábba no, nem Sorkin írta a hetedik évadot, John Wells monnyon le. Josh és Donna romantikázik valahol - ez mennyire életszerű nem? Az…..
w Fekete zongora 2007.02.02 15:09:00
Ebből lesz egy jogi vita nyilván, oszt jónapot. Az sem lesz érdektelen, csak az nem most van. Nagy-Britanniában egyébként - például - úgy megy ez, hogy nem szabad mindenhol tüntetni, ám amikor a rendőr elvonszolja a grínpíszes hülyegyereket a helyről, ahol nem szabad, konkrét…..
Eredetiben Message of the Week a címe ennek az epizódnak, melyben sem a címszereplő elnök, sem az ő emberei nem szerepelnek. A Santos kapmány mellett most a Vinnick turné is főszerepet kap, nem számoltam, de szerintem a republikánus oldal többet volt reprezentálva ezen a héten - nem…..
A Zugügyvéd már várta, mikor érkezik végre egy a lakáshitel-anomáliákkal kapcsolatos levél. Az egyik kényes pont ilyenkor a foglaló kérdése. Az általános jogfelfogás az, hogy a lakáshitel-kérelem vissza utasításának következményeit a vevő viseli, hacsak ennek ellenkezője…..
estella 2006.12.20 21:12:04
Kedves MaCS!

Úgy látom, mindenki, aki szerint a vevőnek buknia kellene a foglalót a bank miatt, abból indul ki, hogy ilyenkor az eladó minden esetben hátrányos helyzetbe kerül, holott korántsem vesz mindenki maga is lakást abból a pénzből, amit a vevőjétől kapna, tehát semmiféle anyagi hátrány nem éri, ha vissza kell fizetnie az előleget, szó sincs tehát arról, hogy "elviszo a balhét". Természetesen, aki maga is kötelezettséget vállal az eladásból várt pénz reményében, nyilvánvalóan szorult helyzetbe kerül, ha a vevője bankja valamely okból nem fizet. Ezért írtam azt, hogy az eladónak mindig meg kell fontolnia, tudja-e vállalni az ebből eredő kockázatot, vagy sem. A vevő köteles őt tájékoztatni, hogy hitelből fizeti a vételár egy részét, a nagykorú eladó pedig majd eldönti, tud-e várni 6 hetet, 2 hónapot, sőt, esetleg vissza kell fizetnie a foglalót. Ami egyébként egyáltalán nem "lényegül át előleggé", hanem arról, hogy ha a szerződés olyan okból szűnik meg, amiért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár" (Ptk. 244. §), tehát ettől még foglaló. Szerintem itt egyértelműen az az eset van, amikor egyik fél sem felelős. A foglalót nem aszerint kell bukni, hogy kinek az érdekkörében járt el a bank, hanem azt, felelős-e a vevő azárt, hogy meghiúsult a szerződés.
Egyébként azt sem értem, hogy a letétbe helyezett bejegyzési engedély mitől lenne eleve valótlan tartalmú? Mi valótlan benne?
Üdvözlettel: Estella
estella 2006.12.22 19:14:00
L'Avvocatessa

Bár már elhatároztam, hogy nem folytatom ezt a meddő vitát, mert úgy látom, itt valami rejtélyes okból mindenki úgy gondolja, jogos, ha a vevő elveszíti a foglalót, ha a bank (nem a vevőnek felróható okból) nem ad hitelt, most mégsem állom meg, hogy újból elmondjam: a foglalót az veszíti el, aki FELELŐS(háromszor aláhúzva) a szerződés meghiúsulásáért. Nézd meg bátran a Ptk-t, nix érdekkör, nix az eladót ért kényelmetlenség, semmi nincs, csak felelősség van. Ha a bank nem fizet, azért a vevő nem felelős (hangsúlyozva persze mindig, hogy csak akkor, ha a bank nem az ő hibája miatt nem fizet). Ez ellen hiába kötsz ki akármilyen határidőt, mert nem arról van szó, hogy a bank kicsúszik a határidőből, hanem arról, hogy valamiért úgy gondolja, hogy mégsem ad hitelt az illetőnek és ezt akkor is nyugodtan megteheti, ha az előzetes hitelbírálat pozitív volt. Mindannyian tudjuk, hogy a hitelszerződés megkötéséig a banknak semmilyen kötelezettsége nincs. A vevő a bank magatartását semmilyen módon nem tudja befolyásolni, mégis, hihetetlen módon, itt minden blogolónak azt diktálja az "egészséges" jogérzéke (merthogy a jogszabály, ha megnézné, az nem), hogy ha a sajnálatos eset mégis bekövetkezik, akkor vesszen az a foglaló, több is veszett Mohácsnál, mint egy vevő másfél-kétmillió forintja olyasmiért, amiről nem tehet. Komolyan nem győzök csodálkozni, hogy jogászok is úgy gondolkodnak, hogy "mi van, ha az eladó maga is foglalózott", "mi van, ha az eladó kifizette az ingatlanközvetítőt", stb. Ezek olyan kockázatok, amelyeket az eladónak figyelembe kell vennie a szerződés megkötésekor és ennek megfelelően kell a saját szerződéseit is megkötnie, pl. ha hitelre adja el a lakását, az ingatlanközvetítőnek ne a megszokott első pénzmozgáskor, hanem a hitelszerződés megkötésekor járjon a díj. Így is boldogan meg fogják kötni a szerződést a közvetítők, senkinek ne legyenek kétségei. Ha meg az eladó úgy érzi, hogy ezt az 1-2 hónapos bizonytalanságot nem tudja vállalni (mert pl. maga is foglalózott), akkor adja el másnak az ingatlanát, hiszen, mint fentebb írta valaki, tolonganak a készpénzes vevők. (Az eladó persze nagyonis tudja, miért adja el hitelre vásárló vevőnek a lakását, pontosan azért, mert áll a piac és a készpénzes vevők meg sehol nincsenek.) Fel nem foghatom, miért gondoljátok azt, hogy ha az eladót a bank nemfizetése miatt kellemetlenség éri, azt a vevőnek kellene megfizetni. Nem ez számít, hanem a felelősség kérdése. Felelős a vevő azért, mert nem kap hitelt, vagy sem? Ez a kérdés, semmi más. Ha nem, vissza kell kapnia a foglalót.