Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nepcsi

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Véget ért a móka mára, /zárul Jóska mókatára”! Spiritiszta szeánszunk záró akkordjaként a halott közmeghallgatást követően idézzük meg a 2010-ben „halvaszületett” NAGYATÁDI KORSZAKVÁLTÁST is. Ezzel egyelőre lezárul a múltidéző „asztaltáncoltatás”, s türelmesen várjuk, hogy megszólaljanak a…..
Nepcsi 2020.02.26 20:15:47
@újnagyatádot: Én szerényebben és meggondoltabban fogalmaznék Kedves "üjnagyatád " Úr! A "süket duma"meg "nem ér el vele semmit" kifejezés nem érv és nem is cáfolat! Talán le kellene szállni a magas lóról.Ha igazán szívén viseli a város sorsát,- és nem csak karrierjét akarja építgetni,- névvel, vagy névtelenül is számos lehetősége van tényekkel, észérvekkel kommentálni, konkrét jó cselekedetekkel, tisztelettel és alázattal szolgálni a város közösségét akár nyugdíjas koráig és azon túl is.További minden jót Önnek!
Szeretett polgármesterünk már regnálásának kezdete óta nehezményezte a reá is vonatkozó önkormányzati „házirendet”, mivel a „fehérházi” apparatcsik képzőn anno olyan polihisztorokat képeztek, akik minden előírás, korlát és kontroll nélkül megoldanak minden feladatot. Miután Lenin-fiú nem lehetett…..
Mielőtt újabb „díjemelésekkel” ösztökélte gavallérosabb „támogatásra” polgártársait szeretett polgármesterünk, előbb gyorsan fényárba öltöztette a várost, majd újabb parádés gálaestet prezentált a még frissnek mondható gittegylet (cél, mondanivaló, alapgondolat, bevezető, előszó, VAGY AMIT AKARTOK!)…..
Nepcsi 2019.12.17 18:23:01
Ne feledjük azt sem el, hogy a "Mi Pistánk"első sürgős vagyonértékesítő lépései során gazdaságtalanság címén eladatta a Somogyudvarhelyi Betonüzemet, a város pedig azóta is "húzós" árakon vásárolja a nem kevés betonárut. Aztán leépítette a városi kertészetet is. a "virágos város" pedig a maszek virágtermelők zsebét dagasztja. Gyors ütemben számolta fel Városgondnokság szakipari részlegeit is. Most külső vállalkozók aranyárért tömik a kátyúkat, vagy végeznek el úgy-ahogy kisebb építési szerelési munkákat.
A Városi Sportcsarnok építésébe kellő pénzügyi alapok nélkül,-hitelre - kezdett bele, és már az alapozás készültekor világosan látszott,hogy ez meghaladja a város teherbíró képességét.Hiába próbálták rábírni józanabb képviselők a munka felfüggesztésére,- mivel az akkor futó kormányzati sportcsarnoképítési programban reális kilátás volt az állami finanszírozásra,- a figyelmeztetést hetykén visszautasította./ Mindeközben pld. Balatonboglár leállította az ugyanakkor kezdődő spotcsarnok építkezését, melyet türelmi év után állami finanszírozással épített meg./Nagyatád a közelmúltig törlesztette a felvett hitelt. majd elkezdhette újabb loo milliós hitel felvételét sportcsarnokunk felújításához.
De ne feledkezzünk meg Ormai hivatalba lépésekor folyó vitáról sem, mely a laktanyák területén létesítendő női börtönről szólt. Olyan ajánlat került elutasításra, mely több mint száz stabil munkahelyet ,/illeszkedett volna a katonavárosi hagyományokhoz is/ egy új házsor építését, lo millió forintot a város kasszájába,- jelentett volna, nem beszélve a laktanya megmentéséről, amely most kifosztva, lerabolva egy romhalmaz.
Jelenleg polgármesterünk Déli Ipari parkot akar létesíteni a volt laktanyák területén akkor, amikor a lábodi út melletti Északi Ipari park is jobbára inkább kaszáló és második üteme szántóföld. Nem csoda, hisz Mi Pistánk régi szlogenje volt, hogy:" Nem az önkormányzat feladata a munkahelyteremtés!" Ilyen hozzáállás és feltételek mellett nem csoda , hogy az érdeklődők más felé vették az irányt.
A város mértéktelen eladósodásának elhamarkodott beruházása volt többek között a városi strand bővítése, olyan időszakban amikor az aktuális kormányprogram már jól érzékeltette, hogy Somogyban is nagyszabású fűrdőfejlesztési programokra, pályázatokra van kilátás.Marcali, Barcs, Kaposvár türelemmel kivártak. Gyönyörű szép gyógy- és élményfürdőiket szépszámmal látogatják városunk polgárai is. Csurgó rövidesen befejezi másfél milliárdos költséggel épülő gyógy és élményfürdő,- gyógyszálló építését. Polgármesterünk kész tényként kampányolt és mutogatta a nagyatádi fürdőbővítés látvány és kiviteli terveit, holott sem pályázat, sem tudomásom szerint egyenlőre igéret sincs ilyen irányú kormányzati támogatásra.
Ugyanezt az alakítást adta elő "házi" TV-jében, az Atád Tv-ben, ahol a simongáti kastély látványterveivel úgy dicsekedett, mint a konkrét valósággal, holott a kastélyhoz az önkormányzatnak semmi köze nincs . Legfeljebb annyi, hogy a nagy pénzhiányban nagyon szeretné eladni a kastély mögötti területet.
Maszek alpítványa a Prológ Alapítvány látványos gálaestjén a saját 25 éves regnálása érdemeiként mutatta be a "virágos" várost, holott az elmúlt 25 évben a Sportcsarnokon és a Kormány által kifizetett Sportuszodán kívül újat nem épített. Ezt a szép várost elődeinktől örököltük és nem hinném hogy örömködnének, ha látnák az elhanyagolt külterületeket, a foghíjas belvárost, az elfuserált közvilágítást, a lerobbant közműveket , az üres kasszát, az eladósított jövőt.
Nos, nem hallom, mit susognak a Széchenyi park gesztenye fái, de azt hallom, hogy min csemegéznek a város „jól értesült” lakói. Mondhatnám a Skorpió zenekart idézve, hogy „újra dübörög a banda” (ami igaz) de valójában nem erről van szó. A „rossznyelvek” szerint, amint azt a legutóbbi kommentező is…..
Nepcsi 2019.11.14 14:12:33
Csatlakozva Prof.Wurm" hozzászólásához,-nehéz azt eldönteni, hogy az adományozás tisztes honpolgári segítségnyújtás egy jó cél érdekében, vagy netán pozíció, vagy egyéb előny vásárlása. Kik az adományozók, miért éppen Ormai polgármester érdekkörében nyújtják nagyvonalú támogatásukat? /Prológ, Petőfi téri nap még sorolhatnám!/Az önkormányzat udvari építőipari cége is ezek között, aki ugye Művelődési Ház beli bukás után és a polgi. Zrínyi utcai házának felépítése után sorban nyeri a beruházási pályázatokat./ a felárral felújított Polgármesteri Hivatal után ugyancsak felárral megtámogatott II, sz. irodaépület / volt Délság.épület/ felútását is./ Ez utóbbinak érdekes szinfoltja, a három titkos pályázó / Kronell Kft 152 milliós, BSF-Bau Kft 157 milliós,Viva Palazzó cég 159 milliós/ ajánlatainak csodaszerű közelsége. Miért játsza már el 25 éve minden évben Ormai István, hogy évi szabadságának nagy részét nem tudja kivenni és sok milliót markolt már fel szabadságmegváltás címén az önkormányzat l995 óta folyamatosan deficites kasszájából? Miért hallgat a törvényesség őre, az önkormányzat jegyzője, a tapasztalt jogász alpolgármester? /Igaz voltak bátrabb képviselők akik ezért más "csinytevések miatt néha szólni merészeltek, de közülük már egy sem tagja a testületnek./Hol van az ellenőrzés, elszámoltatás a felügyeleti szervek részéről, pár év kiadásainak, számláinak, intézkedéseinek alapos átbogarászása? De mi várható, ha még a testületi ülések jegyzőkönyveit sem kérik számon és nem vetik esetenként össze az ülésekről készült hang és képfelvételekkel? Hányszor tett az elmúlt 5-l0-15 év alatt törvényességi észrevételt a jegyző? Miért szinte ismeretlen fogalom Nagyatádon képviselő-testületi üléseken az interpelláció? Miért csak kérni lehet testületi üléseken a polgármestertől, hol van a testület utasítási , számonkérési joga? Nagyatád "független " hírportálja az NTV miért csak sikerekről tudósít,vagy féligazságokat közöl.Miért nem tudhatja a nagyatádi polgár, hogy a volt Délság. épület felújításához adott 90 milliós kormányzati támogatáshoz hozzáadott l00 milliós önkormányzati önrész is újabb hitelből származik. Hogy az elnyert és még megvalósítás előtt álló pályázati projektek megvalósításával a város teljes adósságállománya megközelíti, de meg is haladhatja a kettőmilliárd forintot és a hitelteher 2035-ig terheli a várost. És ezek projektek még közvetetten sem igen munkahely teremtőek, inkább pénznyelő beruházások. Nagyatád 25 éve szajkózott sikersztorija valójában a tengődés, a leépülés, a mutyizás története. Sajnos , az októberi önkormányzati választás sem hozta meg azokat a változásokat, melyek megakadályozhatnák, hogy Nagyatád ne egy szép virágos temetővé, szellemvárossá váljék. De a remény hal meg utojára, és ezt remélem " fentebb" is meghallják.
Nepcsi 2019.11.20 13:40:37
@Prof. Wurm: Kedves Professzor Úr!Értékes hozzászólásai sok tanúsággal szolgálnak számomra. Azonban azon kinyilatkozásával miszerint , idézem: "Én minden képviselőt tisztességes tenni akaró embernek ismertem meg." kétségeim támadtak. Több cikluson keresztül sok képviselő fordult meg a képviselő-testületben, köztük ilyen is, olyan is.és bizony én nem tenném a kezemet a tűzbe valamennyi képviselő tisztességes hozzáállásáért.És szerintem a professzor úr sem....