Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Black_Rainbow

0 bejegyzést írt és 206 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Több ezren rótták le kegyeletüket ifjabb Ocskay Gábor ravatalánál a róla elnevezett székesfehérvári jégcsarnokban. A válogatott tagjai is búcsúztak, tudósít az MTI. Az Alba Volán és a válogatott 19-esét a Béla úti temetőben helyezték örök nyugalomra. A fehér koporsót az…..
Black_Rainbow 2009.04.01 19:26:10
@Leo945: Én is nagyon köszönöm, hogy feltetted ide és hallhatjuk mindannyian. És egyetértek az előttem szólóval, igazán méltó Gábor emlékéhez.
Megkönnyeztem, nagyon szép.


Isten veled Gábor, maradj mindig velünk. Nyugodj békében!
Leginkább ha képes, és ha olyasmi, mint amivel Zsolt terrorizál minket. Atyaúristen! A kedd eleve nehéz nap, hát még ha elhal az ember agyállományának egy nem jelentéktelen százaléka. Ja, a megoldás? Ugye olyan perverzek vagytok, hogy már rá is jöttetek:        …..
Black_Rainbow 2009.02.18 08:22:41
Akik magánéletüket gtalkon vagy msnen élik, hogy ezt felejtsék el, mert a szakítósblog brit tudósok segítségével hazai és külföldi környezetben tesztelt kutatásai során kiderült, hogy igenis a virtuális én képes teljesen összezavarni a valódi ént. Végre egy lány, aki…..
Black_Rainbow 2009.02.16 14:13:49
@Mascarpone: Jézusom, de rég is volt. :)
Black_Rainbow 2009.02.16 14:20:07
@Mascarpone: Na igen, nagyon könnyen megfeledkezünk azokról az időkről. Tényleg egy ilyen poszt kell, hogy eszembe jusson, milyen is volt. Ez olyan szörnyű. :(
Black_Rainbow 2009.02.16 14:23:15
Szomorú történet, rengeteg felkiáltójellel, kommentben lehet segíteni.    A kép innen   Kedves szakítósok!!   Végső elkeseredésemben írok a blogra, teljesen magam alatt vagyok!!Végetért a kemény 1 évig és majdnem 1 hónapig tartó kapcsolatom amire teljesen…..
Black_Rainbow 2009.02.10 14:00:20
:)
Ez a disszidálás dolog kurva idegesítő lehetett régen. Hogy egy hétig nem látsz valakit, majd kapsz egy levelet Kanadából. Hát mi a szart lehet így csinálni?Sziasztok! Régóta olvasom a blogot, néha hozzá is szólok, úgy döntöttem, leírom nektek életem legkeservesebb…..
Black_Rainbow 2009.01.30 14:42:56
@airmazs: Ezek szerint más is gondolkodik hasonlóan, mint én. Ennek örülök. :)
Black_Rainbow 2009.01.30 14:53:21
@MajorAnna: Ez természetes. (Nekem) Hiszen mindannyian másként gondolkodunk ugyanarról a dologról, ezáltal egyértelmű, hogy az emberek véleménye eltérő. Én nem akarok meggyőzni senkit, hogy az én véleményem jó vagy az övé rossz vagy bármi ilyesmi. Ez mind csak nézőpont kérdése. És egy ilyen blognak számomra nem az a célja vagy lényege, hogy vitatkozzak, vagy ráerőltessem valaki másra a saját véleményemet.
Ritkán szólok hozzá a történetekre, de sokszor olvasom a kommenteket is és az tetszik, hogy sokan jól elbeszélgetnek. Szerintem ez a lényeg. :)
Black_Rainbow 2009.01.30 15:21:21
@Kham: Nagyon jó!!! :)
Flash Játékok Jigsaws Escape 2009.01.28 07:42:15
Ezt a játékot is r6dN küldte, és csodálkozom, hogy nem volt fent, mert annó ez egy elég klasszikus játék volt. http://www.gamershood.com/owngames/JigSawsEscape.php..
Flash Játékok Escape the Rooftop 2009.01.22 04:09:00
Na végre, valami rendesebb játéknév, nem véletlen, gamershood játék, avagy menekülés a tetőről. Tényleg, miért nem csinál valaki menekülés new yorkból játékot, emlékeztek arra a filmre? :)))[A kérdés költői volt, offtopicban beszélünk…..
Az 123bee.com új játéka, a Village Escape folytatása. Ahogy elnézem, szegény őzike nem érzi magát valami túl jól...zsókamama68 küldte be ezt a játékot nekünk!http://www.123bee.com/play/village-escape-part-2..
Délutáni szabály: Soha ne kapkodjuk el a dolgot.Alszabály: De két hónap alatt csak a csókig eljutni, az nem menő.(Háromnapos olvasónknak ezzel szeretnénk kellemes pénteket kívánni.)Szolgálati közlemény: a maradék szakítóspólót 2000 HUF-ért gyorsan elosztogatnám. Van piros,…..
Black_Rainbow 2008.12.19 14:04:57
Mai szabály 2: Útlevelet elvenni, külföldivel nem ismerkedni. Sziasztok, sok unalmas munkahelyi oram es egyeb uresjaratom toltottetek mar ki (ekezeteim nincsenek, de megprobalok igy is ertheto maradni) ezert megajandekozlak egy friss sztorival. Konyv megvan, szulinapom elott jelent meg es…..
Mai szabály: soha ne ismerkedj autóból kiesve. Ne haragudjatok, de borzalmas történetet akarok megírni nektek. Egyedül élő 27 éves lány vagyok. Talán ott kezdeném, hogy nagyon régóta nem volt rendes, igazi kapcsolatom. Az utolsó másfél évben egy harmincas sráccal volt…..
Van még férfi a földön, aki azt hiszi, valaha szerencséje volt a nőkkel? Nehéz eldönteni, hogy egy kezdő írópalánta gyúrja át az emlékeit kedvére, vagy valaki tényleg az Equadorra ugrált? Mennyi kérdés van ma.Mit tehetünk, ha elkezd leereszkedni a rózsaszín köd? Hogyan…..
Flash Játékok Mobai Room 2008.11.19 14:14:53
vya küldött be egy játékot, a Mobai Roomot, (nem értem miért ilyen kicsi), aminek a második rész volt már itt.http://mofuya.com/flash/mobai_en.htm..
Black_Rainbow 2008.11.19 14:34:43
UPDATE: eredeti poszt > 2007-09-19 13:53Jaj, hol vagyok... egy szobában, ki kell jutnom megint, blah blah...Azt nem értem, mi a ráknak kell ilyen hülye szöveggel indítani minden ilyen kijutós játékot, biztos enélkül nem ér semmit.Mindenesetre klasz kis játék, viszonylag…..
Black_Rainbow 2008.11.19 14:25:41
Flash Játékok Submarine Escape 2008.11.19 12:26:12
Te vagy az utolsó túlélő egy katasztrófa után a tengeralattjáróban, és ki kell jutnod, még mielőtt a víz teljesen elönti a hajót.http://www.gameshandbook.com/game/1674/Submarine-Escape.html..
 Kerelőszentpál, Marosugra, Ecsellő, Nagybabóca, Bősárkány. Települések a Kárpát-medencében. Miről híresek? Különösebben semmiről. Egyszerűen csak jól esik kiejteni a nevüket. Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy átutazott egy-egy falun vagy városon, amelynek a…..
A korkülönbségből adódik az ősi urban legend, hogy idősebb nővel mindig jobb a szex. Az állandó huzavonából, hogy ki van kivel, mindkét fél jól járt, mert a szex az jó volt. Egyébként régi szabály: az utolsó szexbe mégiscsak belead apait, anyait az ember, tehát mindig jó. Az…..
A szerelemben sajnos mindenkit meg lehet vezetni, egy bedobott törökországi nyaralás pedig mindenki számára maga a crazy love. A csávó egy hal, hogy nem merte a csajnak megmondani a tutit. Tényleg szurkoljunk a lánynak, hogy túlélje ezt a szitut. Pár nappal a nagy családi találkozás…..
Black_Rainbow 2008.08.12 15:23:22
Black_Rainbow 2008.08.12 15:25:21
Black_Rainbow 2008.08.12 15:34:48
A hajnali kézilabdás produkció annyira elkedvetlenített, hogy félálomban nem indítottam el a hetet, amin fokozott figyelmet fordítunk minden olyan szakításra, amely a Szigeten történik. Innen loptuk Kedves Szakítós blog, az én utolsó kapcsolatom nemrég, azaz pontosabban egy hete,…..
Black_Rainbow 2008.08.11 14:41:09
borzlány&kisborz: 2in1 · lakasprojekt.blog.hu 2008.08.11. 14:40:23
Na jó de te terhes vagy. :) Az más.
Black_Rainbow 2008.08.11 14:43:15
:)
Black_Rainbow 2008.08.11 15:09:21
Tamás minden eddigi posztunkért megbüntetett bennünket, a lehető legbrutálisabb módon: képeslapba zsúfolt szóviccáradattal. Ha a szóvicc ökölcsapás az agynak, akkor a tárgyalt munkadarab tömegverekedés a fejben, a mennyiség kiütéses győzelme a minőség fölött. Mi még mindig…..
Black_Rainbow 2008.08.05 12:26:25