Adatok
Orémusz Imre
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Komló mai helye már az 1300-as évek elején lakott volt. Az első írásos feljegyzésben, ami 1312-ben készült, a település Cumplow, majd egy későbbi 1321-ben íródott feljegyzésben már Komlód, illetve 1526-ban pedig Complor néven is emlegetik. Az 1542. évi adólajstrom szerint a községnek Komlód a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A bánya területé volt egy Macskalik nevü vendéglö aminek a vendégkönyve a tulajdonomban van. Erről is érdemes lenne utána nézni, nehogy feledésbe kerüljön. Most KÖKA KŐ és kavicsbánya Kft néven múködik.
Szeretném ha erről is nyomozna valaki, a vendég könyvben az akkori politikai és nemes emberek eredeti bejegyzése és aláírásai szerepelnek.