Regisztráció Blogot indítok
Adatok
.mandzsetta

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindaz, amit Peruból láttunk, mielőtt Limába érkeztünk volna, a múltról szólt. Régi falak, régi utak és régi szokások jelentették a látnivalókat, az meg csak afféle ráadásnak tűnt, hogy mindezek mellett van villany, autóbusz és internet is. Másképpen kifejezve, a klasszikus perui látnivalók a…..
Kisebb kihagyás után folytatódik fejlesztői interjúsorozatunk, ezúttal Rusznyák Gábor, a Sunflower Software Management Kft. vezető fejlesztője és oktatója mutatkozik be, mesél jelenlegi projektjeiről és egy meglepetésről. Mióta foglalkozol programozással? 1982-ben ültem…..
Először is nem Brigi, hanem Bridges. Másodszor meg nem csaj, hanem fiú. És nem is ember, hanem kutya. Semmi keresnivalója a rovatban. Én mégis betettem, mert a rovat az enyém, ha akarnám, egy középhatótávolságú föld-levegő-rakéta lenne a heti Apple-csaj. Brigiről tudni kell, hogy…..
Utazónk ma a dublini whiskey (ír, vagyis van e betű, mindig keverem) szentélyéből jelentkezik, ahol rhynn-nel figyelték meg a fahordóban érlelt gabonaital készítésének rejtelmeit. A kóstolás persze a tanulási folyamat legfontosabb része, így hát aztán úgy beseggelt utazónk,…..
.mandzsetta 2009.08.29 11:01:26
Eljött a nagy nap, megszületett az Appleblog új dizájnja. Sokat szívtunk a jelenlegivel, persze nem a megalkotásával, az körülbelül egy órát vett igénybe. De az elmúlt másfél évben nem volt olyan kitartó kommentező, aki ne említette volna meg legalább egyszer, hogy a blog jó, a…..
Appleblog A Mac nem pc többé 2009.07.27 17:23:00
Itt az Appleblogon is számtalanszor előfordult már, hogy egyesek kétségbe vonták a Mac vs pc-szembeállítás jogosságát. A leggyakrabban felbukkanó ellenérv az volt, hogy a Mac is pc. Technikai értelemben nehéz vitatkozni az állítással, hiszen valóban ugyanolyan alkatrészekből…..
Appleblog Heti Apple-csaj: Jude 2009.06.15 07:27:00
Heti Apple-csajunk megint pasi, méghozzá Jude Law. Alantas célok vezérelnek, abban bízom, hogy rajta keresztül az Appleblogra tudom szoktatni azokat a lányokat, akiknek fogalmuk sincs arról, mi az az anizotropikus filtering. Jude ugyanis kétség kívül bejön a másik nemnek, mi sem…..
.mandzsetta 2009.06.15 15:36:53
@paperplain: egyetértek. Ewan McGregor, őt nézném iPhone-nal, iPod-dal, MacBookkal, stb :)

Szerintem a blog életbentartása érdekében inkább nyissatok új sorozatot: heti apple srác. Így legalább nekünk (lányoknak) is garantált a heti adag :)
A Macworld letesztelte az Apple laptoparzenálját, és meglepő (valójában nem is annyira) eredményre jutott. Az egy hete frissített fehér, műanyag Macbook, amit egy akció keretében az Egyesült Államokban 925 dollárért már házhoz visznek, jobb eredményeket produkált, mint az 1300…..
.mandzsetta 2009.06.04 16:05:52
@alma felhasználó: ahhoz picit drága. :)
Moderátor: Sziasztok, mutatkozzatok be. Magyarósi Csaba: Helló, stevejobs vagyok. Szűcs Ádám: Helló, stevejobs vagyok. Moderátor: Na várjatok, nektek tök ugyanaz a nevetek. Hogy van ez? SZA: Úgy, hogy ketten írjuk az Appleblogot a megszületése óta. Most azonban úgy döntöttünk,…..
Oké, én tévedtem. Azt hittem, hogy ezek a béna spotok, amikben különböző emberek kapnak pénzt azért, hogy többnyire valamilyen HP-laptoppal távozzanak a boltból, szóval hogy ezek hatástalanok lesznek. Sőt, közös vélemény volt ez, hiszen bár a kommentekben voltak, akik szerint…..
.mandzsetta 2009.05.21 10:11:46
@orsiga: jo ez a kep. Hol talalok meg ilyet?
Az almalogós gépeknél nem sok változást lehet látni, egy MSI Windnél viszont óriási a különbség a 10.5.7 előtt és után. Számokban kifejezve: többen is megírták, hogy a 4400 mAh-ás telepek az eddigi 3,5 óra helyett most már 4,5-5 órán keresztül bírják, ami több mint 30…..
Hát ezt is megértük, az ötszáz után az Appleblog bejegyzéseinek száma elérte az ezret, amit egy év és három hónap alatt sikerült elérni. Úgy gondoltam, ez alkalomból is készítek egy kis összefoglalót, és mint legutóbb, virtuálisan koccintok veletek.Kezdjük a legmagasabb…..
.mandzsetta 2009.05.11 06:57:16
Kedvenc zenekarom (júni 17. Prága, valaki?) a nyolcvanas években Antikrisztusnak számító (legalábbis a szülők szemében mindenképpen) Mötley Crüe a Dr. Csont jövő heti évadzárójában szerepel majd, ami persze nem biztos, hogy a sorozat rajingójává tesz, de egy rész erejéig…..
.mandzsetta 2009.05.07 21:08:56
@lora.palmer: a ma esti nagyon jóóóóóóóó. :) Remélem csak felvezető a fináléra. :)
Az Apple-Verizon-párbeszédről eddig nem nagyon írtem, mert ugye kit érdekel? Megegyezik két cég az amerikai terjesztésről, remek, csak nekem aztán édes mindegy, hogy az AT&T, vagy a Verizon boltjaiban veheti meg egy átlagos New York-i az iPhone-t. Most azonban egy számunkra is…..
.mandzsetta 2009.04.28 12:58:55
@appleuser: szép munka :)
Már a MaxFactor Masterpiece Max sem bírja, ázott csomókban csüng a szempillán, miközben széles sávot mar magának a könny a finoman felvitt Loreal Accord Parfait alapozóban. De kit érdekel, amikor már zokogva szorítod magadhoz a vadonatúj Louis Vuitton-táskát. Szabó Patrícia…..
.mandzsetta 2009.04.28 00:31:27
Kajszibarack Ezt 2009.04.26 18:15:10
tiltsd be! ..
Az Apple legújabb reklámjában PC időutazásra vállalkozik, hogy kiderítse, megoldódnak-e problémái a jövőben. Hát nem, 2150-ben is fagynak majd a windowsos gépek. Ez van. ..
Van szép fekete edzőcipőm, egy derékban bevágó és combra pattanásig feszülő szürke térnadrágom és egy turkált márkás pólóm. Pont úgy nézek ki ebben a szerkóban, mint aki az elmúlt fél évet végigzabálta a tévé előtt és most kétségbe van esve. Az egy dolog, hogy…..
Na jó, sok baromságot láttam már a Microsofttól, de ezzel felülmúlták magukat. Az összes csúsztatást és szándékos elhallgatást egyetlen, kézzel írott papírlapba sűrítette a Microsoft Windows blogja.Egy külön erre készített űrlapon beírta a felkészült tanácsadó, hogy…..
.mandzsetta 2009.04.13 21:06:56
Sztem eddig ez a leggázabb Microsoft manőver... Se a mac-es, se a windows-os gépek konfigurációja sem aktuális, kezdjük ott...

Ami viszont mindenképp hiányzik: értékcsökkenés az évek folyamán; a boot és egyéb műveletekre töltött idő megynúlása (mondjuk átlagbérrel számolva); a windows újrainstallálása párszor (ezt is elsősorban időben, kiesett haszon) (ne, ne mondjátok nekem, hogy 5 év alatt egyszer se kell majd újra rakni, mert van elég windows-os haverom, akik rendszeresen telepítik újra a gépeiket. Nem, nem átlag felhasználók, nem is IT, de amióta mac-ük van, azóta nem szarakodnak hasonlókkal); ja és az ideggyógyászra meg nyugtatókra költött pénz, valahányszor valami rendes vírus minden file-od kitörli. (Nem, nem vicces.)

Ok, van ennél sokkal több hiba is, tudom, de amikor az ember befektet valamibe (mert, valljuk be, gépet venni valamilyen szinten mégis csak egy befektetés), akkor az is érdekel, hogy hosszú távon hogyan alakulnak a költségeit, illetve, hogy mennyire térül meg az idő folyamán.

Az Apple sem egy szent (az én gépem is már sír, hogy az előlapját vigyem be almáriumba, mert lassan magától leesik), de ha a Microsoft komoly vállalatként / konkurenciaként akar feltűnni, akkor ilyen baromságot nem engdhet meg magának. Ez kb olyan, mint a flame-elések, amik régen itt mentek, csak az más, ha egy nick mögül írogat az ember, meg amikor egy white paper-hez adja a nevét. (Remélem jól megfizette ezért a Microsoft a csávókát.)
Oké, én például azért sem voltam oda soha, amikor valaki a végletekig dizájnolt, egyszerűsített laptopjára mindenféle matricákat ragasztott, hogy azt írja rá, Unix, vagy Mari szeretlek!, de ez a Macensteinen megjelent gép azért tényleg durva:Muszáj észrevenni, hogy az almából…..
.mandzsetta 2009.04.01 00:20:38
Hehe, ez már tényleg olyan, mint egy vicc. Az első akkora volt, mint egy csomag rágógumi és még gombok is fértek rá. A második akkorára sikerült, hogy csak gombok fértek rá. A harmadikra meg már gombok sem fértek. Annak idején a megjelenés után rögtön le is csaptam az…..
A következő sms-t kaptam az előbb az apámtól, aki a héten cserélte le pc-jét:Azt nem tudom, miért nem volt nekem eddig iMacem...