Regisztráció Blogot indítok
Adatok
teindiad

30 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tesztoszteron-bomba, csontig ható egó, kamaszos világmegváltás és egy önjáró csontdaráló sűrűsödik a világbajnokság A-csoportjának mezőnyébe – ím, itt az idő, hogy a vb csábító közelségében sorra vegyük a felhozatalt. Az egyik legneccesebb csoporttal kezdünk, ha…..
Sok-sok tétlenül eltöltött hétvége után (Tamás biztos úgy mondaná, hogy jól megérdemelt pihenéssel töltött hétvége után), rászántuk magunkat, hogy megnézzük Keralát, bár mára már mind a ketten (ez főleg engem jelent, mert Tamás már eleve az volt) kicsit szkeptikusak…..
TeIndiaD Gyerekek 2009.03.22 10:39:00
Ez a téma leginkább a rokonságot foglalkoztatja, de talán mások érdeklődését is felkelti. 8 hónapja vagyunk itt, és a gyerekek egész jól beilleszkedtek, bár azért persze vannak nehézségek, de azt hiszem jól érzik magukat. Marci talán 2 hónappal az iskolakezdés után kezdett el…..
TeIndiaD Nem hétköznapi kaland 2009.03.06 07:28:14
Ezt muszáj itt és most.Egy korábbi bejegyzésben már utaltam rá, hogy az irodában a patkányok egy nem elenyésző populációjával vagyunk kénytelenek együtt élni. Ma reggel egy patkánynak és egy kollegának kellemetlen meglepetésben volt része, amikor a kollega bekapcsolta az egyik…..
TeIndiaD Képek és Videók 2009.03.02 08:44:00
Elvileg már csak kb. négy hónap van hátra az indiai kalandból, úgyhogy tervezzük, hogy elkezdünk fényképezgetni, és megpróbáljuk megörökíteni a környezetünket.Addig is pár fénykép, és videó a gyerekről: Marci leckét ír:    Csendélet:   Egy kőkemény…..
TeIndiaD Please comment! 2009.02.23 11:00:30
Nem, nem őrültünk meg, hogy most már napi 3 post-tal terheljük a bizonyára népes olvasótábort, csak nem akartam ezt valamelyik post végére odabiggyeszteni.Mindössze annyiról van szó, hogy szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki bíztatott minket, hogy írjunk, vagy egyszerűen csak…..
TeIndiaD Focitorna 2009.02.23 10:24:00
Most hétvégén, végre ismét volt lehetőségem egyik kedvenc elfoglaltságomat gyakorolni. Szeptember óta talán két focitorna is be volt ígérve, de sajnos érdeklődés hiányában elmaradtak. Szerencsére ezúttal nem így történt és szombat reggel kilenckor a St. John's Medical College…..
teindiad 2009.02.25 16:33:31
@Gabez: Itt majdnem mindenki angolul beszél, pontosabban hinglesh-ül (Hindi - English), mert egymás anyanyelvét nem feltétlenül értik meg. Erről már írtam korábban. Ha a kérdés arra irányul, hogy megtanultam-e valami helyi nyelvet, akkor azt kell mondjam, hogy nem. Pár szó megy hindiül, de ennyi. Pedig errefelé a tamillal, vagy a kannadával többre mennék, na nem mintha a hindi tudásom bármire elég lenne.
TeIndiaD Multi-kulti 2009.02.23 09:16:38
Az iskolában ezen a héten van a multikulturális hét, aminek keretében Matykóékhoz be kellett menni, és beszélni kellett az országunkról tizenöt percben. Már amikor az e-mailt olvastam, kivert a víz, ha arra gondoltam, hogy ott fog ülni majd tizenöt gyerkőc plusz a tanító nénik…..
TeIndiaD Hétköznapi kalandok 2009.02.21 12:53:00
Már több napja megint megszállt az ihlet, hogy írjak, de most aztán valami olyasmi történt, ami azonnal papírra kívánkozik, mert félő, hogy némi idő elteltével én se nagyon fogom elhinni, hogy ez megtörtént. Tehát még a sokk hatása alatt kezdek írni, amit lehet, hogy mindjárt…..
TeIndiaD Blog ajánló 2009.02.18 05:26:42
A tőlünk pár házra lakó amerikai családról már talán írtunk. Robin, az olasz-amerikai anyuka, Sub, az indiai-amerikai apuka, és Amartya, a 7 év körüli gyerekük szerves részei a mindennapjainknak. Bár nem pontosan a mi korosztályunk, nagyon sok időt töltünk velük, és…..
TeIndiaD Buli 2009.02.02 09:13:00
 Nem csak a gyerekek, mi is kezdünk betagozódni a helyi közösségbe. Először karácsony körül voltunk több helyen, aztán január közepére voltunk hivatalosak egy szülinapi bulira. Itt lett volna a klubházban, de mivel ott már 11.30-kor be kellett volna fejezni, a szervező két…..
TeIndiaD Suli 2009.01.20 15:35:00
Mivel lassan már a Matykó is megtanul írni-olvasni, ideje, hogy írjunk az iskoláról is egy kicsit. Augusztus végén volt az úgynevezett "Orientation Day", ami az itteni évnyitónak felelt meg. A rutinosabb szülők ezen persze nem jelentek meg, de mivel idén nagyon sok gyerek…..
TeIndiaD Futottam még 2009.01.11 05:22:00
Péntek reggel csörög a telefon, Saikat az, aki a cégnél a focidolgokat szokta szervezni. Már éppen megörültem, hogy valami fociesemény közeledik, de hamar kiderült, hogy nem erről van szó, hanem ezúttal futásról. Az éjszakai maraton pár éves hagyomány a városban…..
teindiad 2009.01.13 20:22:29
@Gabez: Szerintem alapvetően biztonságos lenne akár a kapun kívülre is kimenni futni, de nincs rendes világítás sok a kóborkutya, meg az egész nem valami barátságos. Ahogy írtam is, van egy konditerem, oda néha lemegyek, ott van 3 futógép, de mind elég régi, és nem bírják a tempómat, túlmelegszenek, és leállnak.
Köszi, jól vagyunk már. Holnap sportnap a suliban Marcinak, nekem szabadnap, úgyhogy megyek be drukkolni neki.
TeIndiaD Hánykolódunk 2009.01.05 21:36:00
Nem stréberségből írok már megint, hanem egyszerűen nem vagyok álmos, úgyhogy gondoltam akár hasznosan is tölthetem az időt. Ez amúgy nem újdonság, sokszor előfordul, hogy este inkább még maradnék ébren, persze reggelre az este elmaradt álmosság is előkerül általában.Jól…..
TeIndiaD Újévi fogadalmak 2009.01.04 07:06:00
Nem szoktam nagyot alkotni ebben a műfajban, sőt általában egyáltalán nem foglalkozom ilyesmivel, dec. 31. is csak egy nap. Most sem kifejezett fogadalomként, inkább csak egyik merengésem alkalmával rájöttem, hogy amire nagy szükség van ebben a családban az a türelem, elsősorban…..
TeIndiaD Szingapúr 2. 2008.11.15 08:30:00
Az előző rész folytatása Másnap nehezen keltünk fel, de aztán már rutinosan szálltunk be a buszba, ragasztottuk a matricát, és hallgattuk legújabb vezetőnk reggeli beköszöntőjét: Good morning ladies and gentlemen, boys and girls! Ezt mindig így mondták, elég vicces volt. Az is,…..
TeIndiaD Ünnepek 2009.01.02 09:58:00
Részben Zoli kérésére, részben meg mert helyenként érdekes emberekkel találkoztunk, írok a Karácsony körüli eseményekről.Még valamikor Karácsony előtt meghívtak minket egy karácsonyi koncerte. Annyit tudtunk a dologról, hogy itt a lakóparkon belül lesz valakinek a lakásán,…..
TeIndiaD Kabini 2008.12.31 09:02:00
Kabini egy folyó Bangalore-tól dél-nyugatra, és még valamikor október elején töltöttünk ott 2 éjszakát egy u.n. jungle lodge-ban. Azért választottuk ezt a helyet, mert kijövetelünk előtt azzal etettük a gyerekeket, hogy itt majd dzsungelt, abban tigrist, leopárdot, elefántot,…..
TeIndiaD Szingapúr 1. 2008.11.08 06:55:00
Amikor otthon kérdezgették, hogy miért jövünk ki Indiába, akkor én azt mondtam, hogy én főleg két okból. Az egyik, hogy a gyerekek tanulhatnak angolul a másik pedig az utazás lehetősége, hiszen India közelebb van egyéb érdekes helyekhez is, nem is beszélve magáról az…..
TeIndiaD Nem tűntünk el 2008.10.12 15:21:00
Jócskán elment az idő, és nem a napi egy, de lassan a havi egy bejegyzést sem tudjuk tartani. Már írtam korábban, de most ismét úgy érzem, hogy van esély arra, hogy ez megváltozzon, ugyanis immár a cuccainkkal együtt, teljes egészében be vagyunk rendezkedve. Merthogy a késlekedés…..
TeIndiaD Pondicherry, Puducherry 2008.09.07 19:46:00
Az iskolakezdés előtt mindenképpen szerettük volna elvinni a gyerekeket valahova, hiszen amikor Indiába jöttünk, akkor dzsungelt, tengert, szafarit ígértünk be nekik, és eddig ezekből nem sok teljesült. Mivel minden nagyon messze van, két napra nem nagyon érdemes elmenni sehova,…..
TeIndiaD Indianizmusok 2008.08.26 15:33:00
Leírok pár nyelvi és nem nyelvi helyi sajátosságot. Szeretném előrebocsájtani, hogy bár amiket leírok mókásnak tűnhetnek, de célom egyáltalán nem a helyi jellegzetességek, és főleg az emberek kicsúfolása. A másság ilyen mértékben talán groteszk, de ez nem minősíti sem az…..
TeIndiaD Képek 2008.08.21 13:21:00
Már többen hiányolták a képeket, úgyhogy csináltam párat a lakásról. A régi kanapé, ami aztán felkerült a gyerekek játszószobájába. Úgy volt, hogy elviszik, de aztán kiderült, hogy milyen jó bunkit lehet belőle csinálni, így végül maradt.   Az első este az új…..
Az előző post folytatása:   Visszatérve az első három napra itthon. Olyan volt, mintha a Hobo Blues Band régi dalába csöppentem volna: „Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a gázos, a handlé, a képkereskedő’ .... Nálunk itt volt a házinéni, a gondnok…..