Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csendes

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kora tavasszal, amikor elkezdődött a jó idő, rengeteget kirándultunk a lányokkal; apró kis falvakon autóztunk keresztül, minden faluban volt temető, templom, amiket meg is néztünk. Így a kettő kapcsán sikerült néhány kínos kérdéssel szembesülnöm. "Mama, mi az a halál? Te…..
Csendes 2009.11.01 09:46:44
A halál után folytatódik életünk az Isten mellett, Isten szeretetében. "Hol voltam, mielőtt megszülettem?" - A Jóisten tervében. Nálunk hetente többször vannak esténként jó beszélgetéseink a gyermekeinkkel, hiszen kamasz- és fiatal felnőtt korunkban alaposan végigrágtuk magunkban az élet összes nagy kérdését, és mára már egy eléggé kialakult világképünk van, amelyben központi helyen van az életet adó, szerető, gondviselő Isten, a teremtés művét folytató, a szeretet által önmaga körül boldogságot teremtő és ezáltal saját maga is boldog ember, aki ugyanakkor szabad akarattal rendelkezik, el is tudja rontani, de helyre is tudja hozni a dolgokat. Gyermekeinknek nem kész válaszokat adunk, hanem együtt gondolkodunk (6, négy és fél illetve 2 és fél évesek), tulajdonképpen belesimulnak a gondolkodásunkba. De arra figyelünk, hogy ne hagyjunk bennük kínzó kérdéseket, és tudják, hogy mindent megkérdezhetnek, és bíznak is benne, hogy mindenre van megnyugtató válasz.

Nagyon sajnálom azokat, akik nem tudnak hinni Isten jóságában. Keressétek Isten országát! Ha megtaláljátok, sokkal könnyebb lesz gyermekeitekkel beszélgetni. Lesz a családban értékrend, igazodási pont, és nem kell semmiben hazudni, köntörfalazni, nem kell titkolni, hogy a világban rossz is van, szenvedés is van, halál is van, depresszió is van, kínzó szegénység is van, emellett szeretet, szerelem, szépség, vidámság és remény is van, hanem bele kell helyezni az egészet a szabad akaratot adó Isten és az olykor gonosz, de máskor pedig jó emberek által alkotott világ teljességébe.
Ne feledjétek, munkanélküli olvasóink számára lehetőség nyílik ingyen és bérmentve hirdetni blogunkon, részletek ITT.Aktív álláskeresőinket megtekinthetitek ITT.Tisztelt MT blog Szerkesztő!Két éve végeztem, de nem diplomáztam a bölcsészkaron. Mivel a szülői hátterem…..