Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vizipipa

0 bejegyzést írt és 1798 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A romkocsmáknak „köszönhetően” romokban heverő közbiztonság miatt is kell az egységes, max. 24 órai záróra. Addig is, aki teheti, nagy ívben kerülje az ideiglenesen még létező „bulinegyedet”.   (Különösen,de nem kizárólag a nagy befogadóképességű szórakozóhelyeket, és környéküket kerülje, aki…..
Lehet-e átláthatónak nevezni egy olyan önkormányzatot, ahol a fő döntéshozatali szerv működéséről csak körülményesen, részlegesen és lassan lehet tájékozódni? Elvárható-e a polgároktól egy 100 ezres kerületben, hogy ha meg szeretnék ismerni a testületi ülésen elhangzottakat, akkor vegyenek részt…..
A 2022. december 8-án, csütörtökön megtartott közmeghallgatásra meglehetősen kevés lakó jött el, ennek egyik lehetséges okára majd még kitérek a végén. A polgármester úr hosszasan sorolta az Önkormányzat „érdemeit” a szociális juttatások, egyebek tekintetében, tehát minden olyat, ami amúgy is az…..
JELEN pillanatban elmondható, hogy egy, a közelmúltban elektronikus úton küldött közérdekű adatigénylésemre kapott jegyzői válaszból azért kiderült jónéhány, elsősorban a VII. kerület lakói számára kiemelten fontos közérdekű adat. Nyomtatásra fordították az erzsébetvárosi lakók pénzét,…..
Tóth Bertalan távozik az MSZP éléről. (24.hu)  Pár napja jelentette be Facebook-oldalán Tóth Bertalan, hogy az MSZP őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért. (Megj.: de majd az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a „csapat tagjaként” segíteni kívánja a közös munkát…) Tóth…..
Az első és egyik legfontosabb kérdés ami felmerült, az volt, hogy miért lehetséges az, hogy a 25/2020. (VI. 25.) Kritériumrendelet érintő kérdésekben úgy megy ki a testületire végleges anyag, hogy az a Munkacsoportban korábban nem kerül szóba. A december 15-ei testületi ülés egyik napirendi pontja…..
vizipipa 2021.12.20 16:45:32
Niedermüller Péter
Tegnap, 10:03 ·

Erzsébetváros az utóbbi években, évtizedekben a „bulinegyed” okán vált híressé, vagy még inkább hírhedtté. Több száz kocsma néhány utcában, az egyik helyről a másikra vonuló kocsmaturizmus, az államnak évente mintegy 6 milliárd forint tiszta bevétel, és persze mindennek a másik oldala a zaj, a kosz, a tömeg, egyre inkább a drog és a prostitúció. Miközben egész utazási irodák szerveződtek arra, hogy ide hozzák a turistákat, ide, ahol „mindent szabad”. Az előző önkormányzat pedig az égadta egy világon semmit nem tett, hogy ezen a helyzeten legalább valamennyit változtasson.
A „bulinegyedet” betiltani nyilván nem lehet, de szabályozni kell. Ha szükséges, akkor büntetni. És ezt meg is tettük. De teszünk még valamit. Azon dolgozunk, hogy Erzsébetváros ne „bulinegyed”, hanem kultúrnegyed legyen. Azon dolgozunk, hogy Erzsébetvárosban Budapest vibráló, európai szintű művészeti és kultúrnegyedét teremtsük meg. Olyan részét a városnak, ahol korlátozzuk az autóforgalmat azért, hogy legyenek zöld sétálóutcák, közösségi terek, teraszok, kávéházak, ahol az emberek beszélgetni tudnak egymással, legyenek galériák, ahol érdekes és nagyszerű kiállítások vannak, szabadtéri koncertek és színházi előadások, amelyek elgondolkoztatják a nézőket, ahol otthon tud lenni a street art, ahol vannak kis művészeti design boltok, könyvesboltok, és folytathatom. Ahova szívesen jönnek olyan fiatal művészek, akik szeretnék kipróbálni magukat, akik progresszív, avantgárd, underground, vagy bármilyen más olyan művészetet, kultúrát képviselnek, ami nem találja a helyét a hivatalos kultúrpolitikában.
Mi olyan kultúrnegyeden dolgozunk, ahol ahol nem a „nemzeti kultúra” kizárólagossága és kirekesztő gyakorlata uralkodik, hanem a művészet és a kultúra megkérdőjelezhetetlen szabadsága. Ahol a szabadság, a befogadás, egymás elfogadása mindenki számára magától értetődő. Ahol a szabad művészet és kultúra elválaszthatatlan a szociális érzékenységtől, a rászorulókkal való szolidaritástól, egymás megsegítésétől. S így, ezen az úton lesz a kultúrnegyedből a demokrácia, az európaiság, az összetartozás kis szigete. Ezt fogjuk megteremteni.
A tízmillió karanténszakértő és epidemiológus országában elég kockázatos erről a járványügyi kényszerintézkedésről írni, de mivel az elmúlt napok koronavírusos témái (és konteói) között kiemelkedő helyet foglaltak el a főváros lezárásának lehetőségeit taglaló topikok, úgy éreztem, hogy a…..
A női szexualitás sokkal komplexebb, mint eddig hittük - egy 2015-ös Journal of Personality and Social Psychology-tanulmány a heteroszexuális irányultsággal kapcsolatos tabukat döntött meg. A kutatás azzal az újszerű megközelítéssel állt elő, hogy a nőknek egyaránt mutattak heterokat és meleg…..
Az okos otthon a 21. század egyik legnagyobb őrülete, ez nem vitás. Ki ne szeretné, ha a háza megfőzné a kávét, mire hazaér a munkából, lekapcsolná a lámpákat, ha itt az alvásidő, hogy ne kelljen kikelni az ágyból, vagy reggel felhúzná a redőnyt, hogy könnyebb legyen felkelni? Sajnos még kicsit…..
A népszavazás után a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nevű, nagyjából egyszemélyes viccegyletről beszélgettünk a szerkesztőségben. Éppen nyúltam volna a billentyűzethez, hogy írni kezdjek róluk, jött a hír, hogy tényleg politikai erővé alakulnak és indulnak a választásokon. Orbán Viktor erre a hírre…..
Mandiner blog Nem. Pont. 2016.09.29 10:51:00
Van itt egy történelmi fejlemény: tömeges, jelentős részben ellenőrizetlen migráció Európába. Támogatom ezt a folyamatot? Nem...
vizipipa 2016.09.29 16:57:52
@Virág et.: Bell & Sebastian: Kifejtenéd?

Elbírálod az 1294 kérvényt.
Amíg bírálgatsz mind itt van, nyitott táborban.
Egy részére igent mondasz, tehát itt marad.
Egy részére nemet mondasz, de azok többségét se tudod kitoloncolni, tehát itt marad.
vizipipa 2016.09.29 21:51:50
@Robinzon Kurzor:

Ezt a Juncker & tsai -val vitasd meg, nem ez az egyetlen eget verő baromság ebben az eljárási rendben : Genf + Dublin.
Vendégszerzőnk, Ackermann Sándor írása   Senki sem mondhatja, hogy az idei évben ne lett volna részünk komoly politikai meglepetésekben, már ami a különböző szavazásokat, választásokat illeti. Egy éve ilyenkor még legtöbben egy legyintéssel intézték el a mára elnökjelöltségig jutó Donald Trumpot,…..
Óvatlanul elmentem a nyár végén két hétre szabadságra, és arra jöttem vissza, hogy a fél magyar média a „politikai alapon létrehozott közigazgatási különbíróságok hirtelen, meglepetésszerű bevezetése” miatt retteg, amik majd „elintézik, hogy Andy Vajna csatornáit sose büntesse meg az NMHH és…..
vizipipa 2016.09.08 18:25:11
@Kampánymigráncs: mitől ballib a bíróság jelenleg?

pl. ettől: index.hu/belfold/2016/09/08/dk_jobbik_per_gazkamra/

Mert ez szabad utat ad annak, hogy a pártok (stb.) szabadon anyázzák egymást, még a mostaninál is alpáribb módon.
És ezzel tovább mérgezzék a köztudatot, közbeszédet.

Tovább lefelé az úton, bírói útmutatással!
Mandiner blog Arabok a spájzban 2016.08.30 11:01:00
Forog a fejemben egy kérdés. Hetek óta. Tegnap, amikor jött a hír, hogy muszlim központ alakulgat a budapesti Gutenberg téren, megint eszembe jutott.  A kis hír önmagában persze nem lenne túl érdekes, még akkor sem, ha az épülő, imaházas muszlim kultúrközpont éppen átellenben van a rabbiképzővel.…..
Bár tudjuk (vagyis reméljük), hogy csak egy szűk szubkultúrát képviselnek, azért nem mehetünk el szó nélkül a radikálbalos graffitik és falragaszok mellett, amik a német városok utcáit dekorálják. Budapesten összesen nem találkoztunk annyi kreatív tömény marhasággal, mint Németországban egy átlagos,…..
Vendégszerzőnk, Kardos Gábor írása   HOGYAN DESTABILIZÁLJA A TÖRÖK HELYZET A NATO-T A NATO törököt fogott Erdogannal és hamar szétcsúszhat A TÖRÖK PUCCS GEOSTRATÉGIAI LECKÉJE Szinte mellékes információként került a török puccsal kapcsolatos hírfolyamba az, ami a NATO jövőjére nézve a…..
vizipipa 2016.07.18 15:38:17
Kardosnak jót tenne, ha nem csak a hangadó sajtóból tájékozódna, hanem az alternatív médiát is nézegetné.

1. Az incirliki légibázison nem most kapcsolták le először a villanyt. Ez a sokadik eset. Sőt, időnként a vizet is elzárják. Sokkal több van itt a háttérben, mint amiről mi tudunk.
twitter.com/DrColJenni/status/754533369795444736

2. Szíriai és iraki Kurdisztán már régen összeér. A fő átkelőhely közöttük jelenleg Rabia, amit a KRG-t (Kurd Regionális Kormányzat) irányító Barzani elég rendszeresen lezárat időnként. Az ellentét közöttük ugyanis elég nagy, az érdekeltségek meg teljesen mások.
pbs.twimg.com/media/CnVxKipWgAAvCP2.jpg:large
Vendégszerzőnk, Lányi András egyetemi docens, környezetvédő aktivista írása   Niklas Luhmannak sajna, igaza van: a média olyan zárt rendszer, amelybe a külvilágból érkező értelmetlen zörej – a néhai valóság, ha tetszenek rá emlékezni – nem hatolhat be addig, amíg a…..
Szép, fekete nő áll egy szál magában, mint a szálfa, olyan egyenesen, miközben három rohamrendőr ront rá. Ez a fotó járta be a netet tegnap, a Huffington Post képes volt például a Tienanmen téri híres jelenethez hasonlítani. (A HuffPostnak mondjuk van mit kompenzálnia fekete ügyben: nézzék csak…..
Mohamed-korabeli társadalmi viszonyokat szeretnének és a német törvények helyett inkább az iszlám szabályaihoz igazodnának? Közel egyötödük igen. A Münsteri Egyetem vallással és politikával foglalkozó kutatóközpontja nemrég átfogó kutatást készített a németországi törökök körében az identitásukról,…..
Egész Európát, de még magukat a Brexit-pártiakat is sokkolta, hogy nyertek az EU-ból való kilépést támogatók a Brexit-referendumon. Persze a mutogatás is rögtön megkezdődött: a hülyék, a vidékiek, az öregek hibája a „rossz döntés”, amivel esetleg az EU, vagy az Egyesült Királyság szétesését is…..
vizipipa 2016.06.29 13:02:52
Nem akarok vitatkozni a szerzővel, de néhány tény, a nagy katasztrófa érzelemvilághoz.

24-én reggel volt meg a Brexit, mit is estek estére a tőzsdék?
- FTSE-100 (angol): 3,1%,
- DAX (német): 6,8%,
- CAC-40 (francia): 8%,
- FTSE-MIB (olasz): 12,5%.
www.portfolio.hu/vallalatok/a_nap_abraja_a_londoni_tozsde_felulteljesito_volt.3.233893.html

Hogy alakult a GBP-EUR árfolyam, ha nem kizárólag az előző naphoz nézzük (mert akkor ~8%)?
- ápr. 8.: 1,235,
- jún. 29: 1,210.
Az ~ 2%.
www.xe.com/currencycharts/?from=GBP&to=EUR&view=1W

Szóval, hol van itt a katasztrófa? Arról nem is beszélve, hogy a tőzsdei ingadozás legfeljebb egy képzelt katasztrófa, mert kinek az? Őket kell sajnálni?

A mandinak meg javaslom, hogy nézzen körül a Brexit pozitív hatásairól szóló cikkek körében, mert van ám olyan is, még ha nem is a hangadó sajtó köreiben!
Vendégszerzőnk, Hörcher Ferenc, az MTA Filozófiai Intézet igazgatójának írása   Ha kilépnek, minket is gyengítenek, ha bent maradnak, minket is erősítenek. Európa már siratja a briteket. Vezetői zárt ajtók mögött rémülten egyeztetnek az esetleges kilépés lehetséges forgatókönyveiről. A…..
vizipipa 2016.06.21 21:38:50
@Willkommenskultur: nem tudom melyik felmérésre gondolsz, meg arra se, miért a franciákat veszed elő.

Nem viccből említettem a hollandokat, hanem ezért:
mandiner.hu/cikk/20160222_a_hollandok_is_szavazni_akarnak_az_eu_tagsagrol

Egyébként: "franciák 59, ... százaléka azt szeretné, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradna"
mandiner.hu/cikk/20160420_az_europaiak_tobbsege_ellenzi_a_brexitet
Vendégszerzőnk, Iványi Márton írása   A történelmi tapasztalatok nem sok jót ígérnek az amerikai elnökválasztás utánra. A következőkben egyes huszadik/huszonegyedik századi előzmények tágabb kontextusában kívánom megvédeni ezt az állításomat. A Szovjetunió és a keleti blokk széthullása után…..